|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 *Ithildina megállt. Szeretett volna visszavágni a károgó varjúnak, de mire felpillantott, a szárnyas lénynek se híre, se hamva nem volt.
Egy ideig gondolkodott, majd megfogadva a lény tanácsát, megfordult és a másik irányba vette az irányt.* |
 Sandán csillogó szemekkel nézett a kanca után.
- Az üzenetet már megkaptuk, de nem nagyon tudunk vele mit kezdeni, máguslény! - károgta.
- Senki sem tud! Nem így múlhat, s igazán nem is rajtunk múlik a dolog.
Kacagott egy sort.
- Tégy amit akarsz, de mit tudod Te miről szól a világ!? Mit tudod Te mi zajlik egyetlen lény lelkében...?! - harsogta sötéten, és a lény után röppent.
- Ha meg a két régi gazdád közül a Tündén akarsz segíteni, ne a patakpartra menj, mert az az út odavisz, hanem az ezüstös tisztásra! Ott találod a díszes kompániát, Tündefényűtől angelidig! - gúnyolódott suhanva, fölényes hangon.
A következő pillanatban pedig eltűnt! |
*Elámulva meredt a hollóra.*
- Hogy mondhatsz ilyeneket? - *suttogta.* - Ez nem vall rátok... mi történt? - *kérdezte, de nem is tudta, valójában tudni akarja-e a választ.*
- Én nem akarok így élni. Én a teljességet akarom! És tenni is fogok érte... - *kezdett határozottabban csengeni a hangja.
Fejét magasra emelte.*
- Az üzenetet vehetjük úgy, hogy átadtam. Ha akarod, továbbítod, ha nem... akkor nem. Én megyek, és segítek visszahozni régi gazdámat. - *mondta határozottan és a bal irányt választva elügetett a fák között, immár nem botladozva.* |
Furcsa csörrenés hallatszott, a horkantást pótolhatta nála.
- Akár le is fekhetsz aludni. Vagy elmehetsz a világ végére....Amihez kedved van. Az életünk üres, értelmetlen és valószínűleg akármilyen szomorú is, véget fog érni....Lehet, hogy előbb, mint utóbb! Akkor minek töröd a fejed hiába?
Tollászkodott egy sort.
- Minek küzdenél tovább? Hm? Én, mint eriszi, már csak tudom! - nevetett a lényre. |
- Akkor hát mit tegyek? Minek lenne értelme? - *pillantott a hollóra ismét.* |
- Szerintem egy darabig nem is fogod megtudni! - károgta csattanósan a lénynek.
- Túl messze vagy, ilyen állapotban nem jutsz vissza hozzájuk, megaztán hová is sietnél.....Az eriszieket már nem találod a barlangrendszerben, elmentek. Úgyhogy akár maradhatsz is itt....vagy bárhol. A kétségbeesés és hiábavalóság mindenütt ugyanolyan érzés, efelől biztosíthatlak!
Szárnyra kelt, felszállva az ágára.
- Minek is küzdeni a semmiért? |
*Az utolsó mondatra összeráncolta a homlokát és inkább figyelmen kívül hagyta.*
- Segítséget akartunk kérni tőlük... - *válaszolta ismét halkan.* - Közülünk egyre többen betegedtek meg furcsa módon, és nem tudtunk rajtuk segíteni. Reméltük, Ők tudnának tenni valamit értük... Azt se tudom, élnek-e még... - *fúlt el a hangja.* |
A holló ezúttal csendben maradt. Kicsit nézegette a lényt. Aztán csak megszólalt:
- Hát igen...Jókora bajba kerülhettél....Érdekes, hogy épp most. Mindenki arról beszél, hogy a bajoknak már örökre vége, és ez a boldogság békeideje! - károgta ezúttal már gúnnyal.
- A Sötét Nagyúrral minden baj eltávozott, vagy nem? - kérdezte nagy, ártatlan szemekkel.
Azután kicsit ugrált a lényen.
- Most végülis egész jó helyen jársz, az erdőben sok sötét dolog volt, de mostmár nincs......Minek akartál Te az erisziekhez menni? Kergék azok, vagy nem? - nevetett szárazon. |
*Bőre megremegett, mikor a madás rászállt a hátára.
Kis ideig még hallgatott és kezdte összeszedni magát. Fogalma sem volt, ki lehet a lény... de jól esett valakivel beszélnie.*
- Nem igazán emlékszem a történtekre... - *kezdte lassan és halkan.* - ... az erisziekhez indultam a barlangrendszerbe... de sosem értem oda. - *hátrafordult a hollóhoz.*
- Valami sötét helyen ébredtem. Nem tudom, hol lehetett az a hely... talán a Félelmek Országában. - *próbálkozott az emlékezéssel. Lassan elő-előjött egy-egy érzés.*
- Jó ideig voltam ott, míg sikerült kiszabadulnom. - *folytatta kissé bátrabban.* - Ez néhány napja lehetett tán. Azóta céltalanul haladok... |
Lionelf károgott egy sort, nem lehetett tudni miért és mit akar vele kifejezni.
Azután leröppent az ágról, körbeszárnyalta párszor a kimerült kanca fejét, majd leszállt a hátára.
- Kínos....Rútul elbántak Veled, ha jól látom! Ugyan ki? S miért? |
*Az idegen hang hallatára ismét megbotlott, de igyekezet gyorsan összeszedni magát és a fehér szárnyas lényre emelte tekintetét.
Jó ideig csak nézte, értetlenül és tanácstalanul.*
- Én... talán... - *először jobbra nézett, majd balra.* - nem tudom... - *fejezte be halkan, lehorgasztott fejjel.* |
Lionelf hófehér hollóként ugrált egyik fáról a másikra. Feje, lelke egyaránt zilált volt, ezért választotta a madarat, aki okos is volt, de egyszerű is.
Alatta hirtelen patadobbanásokat hallott. A semmiből egy ködfehér, zavarodott lény lépdelt elő. Lionelf egészen érdeklődve nézett le rá. Hogy kerülhetett ide ez az olyannyira ide nem illő máguslény? Ki lehet?
Lionelf hirtelen elésuhant, és leszállt egy alacsony ágra. Alatta jobbra és balra ágazott az út.....
- Üdv, húgom! - károgta a lófélének.
- Mi szél sodort ide, mint szomorú ködfoszlányt, aki nem tudott a viharnak ellenállni? S most merre akarsz továbbmenni? Jobbra-e vagy balra? - intett le, de szeme ravaszul csillant meg, ahogy a lényhez beszélt. Szemben álltak. Az irányok a szürke kancának épp ellentétesek voltak........ |
*Ithildina zilált külsővel, összezavarodott lélekkel haladt a fák között. Lépten nyomon megbotlott valami csekélységben.
Sörénye gubancos volt, szőre csapzott.
Szinte méterenként pillantott maga mögé, nem követi-e valaki. Olyan rossz érzése volt!* |
 Lassan valóban elmaradt mögöttük a bolygó, de fel is tűnt nem messze a hatalmas, gyönyörű Csillagvizsgáló-város!
- Remek! Épp erre keringett! |
Mikor lenézett be kellett csuknia tátva maradt száját. Csakugyan emelkedtek, és a föld már igencsak messze volt tőlük, amihez Chay nem volt hozzászokva...
De kíváncsisága, hogy hová jutnak, felülkerekedett félelmén, és izgatottan várta, hogy mi lesz. |
- Fel! - válaszolta mostmár leplezetlen vigyorgással. Közben felnézett az egyre közeledő égre.
- Lassan átjutunk.... |
Csaknem felkiáltott meglepetésében, és közelebb lépett a ménhez.
-Hová megyünk?-nyögte ki végül. |
Elvigyorodott.
A következő pillanatban hatalmas energiapajzs borult rájuk és a szoborra, és emelkedni kezdtek!!! |
Csodálkozva nézett fel a hatalmas szoborra, majd engedelmesen odaugrott Swallow mellé.
-De mire ez a nagy sietség?-Chay egyik lepődöttségből a másikba esett. |
Kidugta fejét egy fa mögül, és boldogan felnyerített!
- Megtaláltuk, Chay!
Előttük ott magasodott egy hatalmas oroszlánszobor, csillámló homokkőből.
- Gyere, siessünk! Álljunk elé! - szökkent a hatalmas szobor felé! |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Ithildina megállt. Szeretett volna visszavágni a károgó varjúnak, de mire felpillantott, a szárnyas lénynek se híre, se hamva nem volt.
Sandán csillogó szemekkel nézett a kanca után.
Lassan valóban elmaradt mögöttük a bolygó, de fel is tűnt nem messze a hatalmas, gyönyörű Csillagvizsgáló-város!