|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
 'Ezek szétszednek minket!'
Zenit lent volt....A sárkánylovas egyszarvú lent volt...
'Megvan, amit akartam...'
Hófehéren felizzott a teste, és ő velőtrázón felordított.
Aztán a testéből egy óriási, szürkefényű, jéghideg gömb robbant ki!
A gömb pedig egyre tágult és tágult, majd villámokkal, ködszerű foszlányokkal felrobbant!
A jeges vihar darabokra tépett minden hárpiát, előbb a lelküket tépte ki a testükből, majd apró, csillámló szilánkokra szaggatta a testeket!
Asylon ilyen Kitörést tudott alkotni. És nem is ez volt a nehéz...Hanem megvédeni a földön lévő lényeket.....
Kóválygó fejjel ébredt fel. A földön feküdt, a teste megvolt.
'Hát, ez már félsiker......'
Lassan a tudata is összeállt és ő körül nézett a hatodik és azon túli érzékeivel.
'Teljes siker. Ők is élnek...'
Többször is nekirugaszkodott, mire fel bírt tápászkodni és a szárnyaival is megtámaszkodva meg is bírt állni. |
 *Nefadar nem rendelkezett semmiféle mágiával. Nem voltak varázslatai, vagy természetfölötti adottságai. Egyetlen fegyvere a puszta ereje volt. Ám még így, elmetrükkök és mágikus képességek nélkül is hatalmas és félelmetes harcos volt. Minden legendi közül -Ruthornt leszámítva - neki volt az egyik legnagyobb ereje, és a legendiek közül csupán alig páran értek ebben a nyomába.
Nefadar döfött, szúrt, rúgott, mart, harpott, öklelt, védekezett és újra támadott. Teljes összhangban dolgoztak össze Ruth-tal. Míg a sárkány az elölről és alulról érkező s támadó hárpiákat intézte el, addig Nefadar gondosan fedezte a sárkányt a felülről és hátulrólérkező támadásokkal szemben. Azonban még így is szereztek egy két karcolást, és kettőjük sérülései közül a sárkányéi voltak súlyosabbak...*
-Hogy bírod, Ruth? -*kiáltott oda a sárkánynak, mikor érezte, hogy fárad.*
 -Jól vagyok, csak ügyelj a hátamra! Ezek a dögök mindenhonnan jönnek. -*hangzott Ruthorn válasza, majd kettéharapott egy szemből támadó hárpiát. Az egyik dög viszont ügyesen kikerülte az épp előtte összecsattanó hatalmas állkapcsot, és Ruth szárnyát célozta meg. A sárkány óriásit bömbölt fájdalmában, mikor a kutaszerű bestia egyetlen harapással belémártotta fogait, és kiharpott egy darabot, véres szélű lyukat hagyva ezzel Ruth szárnyán.*
*Nefadar máris ott termett, és keresztül szúrta a dögöt, hosszú, sötétarany szarvával. Aggódva pillantott barátjára.*
-Jól vagy, Ruth?
-Átkozott bestia! -*dühöngött a sárkány.* -Nem figeltem oda eléggé... Annyian vannak, hogy már káprázik tőlük a szemem. De ne aggódj, kibírom... -*morogta összeszorított fogakkal, ám pár perc múlva Nefadar észrevette, hogy Ruth zihál, és egyre nehezebb számára a levegőben maradni. Sebesült szárnyával nem volt olyan könnyű verdesni, mint eddig. A sárkány ereje megcsappant a fájdalomtól, és a nagy vérveszteségtől. Ruthorn egyre nehezebben szedte a levegőt, és minden szárnycsapásnál felszisszent, de nem tette szóvá a dolgot. Nefadar azonban annál jobban ismerte barátját...*
-Ruth, érzem, hogy fáradsz. Vigyél le! -*utasította a sárkányt.*
-Nem! Jól vagyok! Elbírlak! -*csökönyösködött a sárkány.*
-Ruth, így csak megölsz mindkettőnket! Vigyél le! -*keményedett meg Nefadar hangja.*
-Ilyen sérüléssel nem túl bölcs dolog a levegőben maradni. Ha lezuhansz, mindketten meghalunk! Mondd, hát ezt akarod?! -*kiabált dühösen Nefadar, hogy hangjával elnyomja a szél zúgását.*
-Ne légy ilyen csökönyös! Vigyél le, most azonnal! És te is maradj a földön, megértetted?! Különben saját szarvúlag nyársallak fel! -*kiabálta szigorúan a csődör, ám hangjából tisztán kiérződött a kétségbeesett aggodalom barátja iránt.*
*Ruth kissé ellágyult... Végül bólintott, majd heves zuhanórepülésbe fogott, és a földtől alig pár méterre lassította csak le magát. Nagy dobbanással érkezett le, s nem is szállt fel újra, még azután sem, hogy Nefadar lemászott a hátáról.*
~A fenébe! ~*gondolta dühösen.* ~Miért nincsenek szárnyaim?! Nem tudok repülni, és most még Ruth is lesérült... Pedig odafönt nagyobb szükség lenne rám...! |
*Zenit habozás nélkül válaszolt. ~Nem, Asylon ! Együtt oldjuk meg !
Tekintetét villámgyorsan végigjáratta ruth-on és Nefadaron, Dayun és Asylonon. A legrosszabb helyzetben talán Dayu lehetett.
Zenit egy kicsit megtisztította maga körül a terepet, így tudott a sárkánynak segíteni. Először gyorsan felemelte a mozgató mágiájával a sárkányt, és az értetlen hárpiákat pedig hatalmas erővel ellökte. Azok úgy érezhettek, mintha egy 100km/h-s sebességű fal nekikcsapódott volna.
Zenit minden érzékével Dayura figyelt... Ez épp elég baj volt. 5 hárpia fölülről rávetette magát Zenitre, aki ezt már csak későn vette észre. 2 a két szárnyára vetette rá magát, 1 a nyakára, 2 pedig a hátára. Szárnyait lefogta két hárpia, ezért tiltakozni sem tudott egyáltalán. Egyre gyorsabban zuhantak a föld felé. Az utolsó pillanatban eltűnt az 5 hárpia róla. Igaz, már későn. Szárnyait amilyen gyorsan csak tudta, szétnyitotta, hogy minnél kisebb legyen az ütközés tempója. Ezen sikerült is változtatnia. A gyorsaság azonban még túl sok volt...
Nagy puffanással ért földet.*
*Nautilusz a földön viaskodott néhány hárpiával. ott lenn határozottabban kevesebb volt a hárpia, mint fent, de épp elég volt Naut-nak így is.
Amikor a zuhanó pegunit meglátta épp 2 hárpia támadta meg, ezért csak az utolsó pillanatban tudta eltüntetni róla a hárpiákat...* |
Dayunak majdnem kivágták a szemét! A félelme, a fájdalma és a dühe átcsapott Asylonon, így csaknem megszűnt a védelme, de végül vissza bírta verni a szemei és a torka felé kapó karmokat.
Alig hallotta Zenitet a benne tomboló vihartól! Aztán végül csak visszanyerte az önuralmát, lehiggadt és válaszolt.
'Le....kell....mennetek.....a többi........az én.........dolgom!!!!!!!!!Vidd.....le.......ŐKET!' |
*Zenit rideg nyugodtsággal várta, hogy a közelébe érjenek az első hárpiák. Szívében hatalmas bosszúállási vágyat érzett.
~Megtorolni ! Megfélemlíteni ! Megmutatni nekik, kik is jönnek !~ ordította elméje.
Még mielőtt támadási közelségbe értek volna a hárpiák, elméjével mindenkinek üzent: ~ Párokba álljatok össze ! Védjétek egymás hátát ! ~
Barátaira nézett: ~Dayu, menj Ruth-hal és Nefadarral !~
~Asylon, mi védjük egymást !~
Minden szavát hallotta Ruth, Nefadar, Dayu és Asylon is.
Pillanatok múlva elérték Őket a hárpiák.
Zenit a hozzá közeledő hárpiák nagy részét ellökte magától mágikus erejével.
~Ez nem megoldás. Csak idéglenes.~
Asylon elméjéhez fordult, mivel a húsvér pegazushoz nem volt ideje. ~Asylon, valamit ki kell találnunk ! Gyorsan !~* |
- Itt vannak! - kiáltotta.
És percekkel később már apró szárnyak zúgása hallattszott!
- Mi ez? Mi lehet ez?! - riadt meg.
Kinyújtotta az érzékeit, de csak annyit érzett, hogy rengeteg sötét lény jön!
 Tűzcsóvát köpött maguk elé.
- Hárpiák! - kiáltotta.
Aztán az ellenség rájuk zúdult.
Kutyák, denevérszárnyakkal, több sor tűhegyes foggal, karmokkal, ragyás bőrrel....
Körülvették őket, és lecsaptak!
Ő a maga részéről igyekezett védeni a torkát, csapkodott és karmolt, de...túl sok volt!!!!És a lángokat nem használhatta, mert már azt sem tudta merre vannak társai.
Rettenetes jeges energia-gömb vette körül, ami nem engedte a közelébe a dögöket, de alig bírt koncentrálni! Barátai félelme és az irántuk érzett aggodalma állandóan zavarta!
És érezte, hogy vesztésre állnak.....
'Mit tegyek?' törte kétségbeesetten a fejét.
Ha elmét tör, eltalálhat maga körül valakit. Ha jégtüzet használ, csak ő éli túl. Így pedig mind meg fognak halni!
Az akarata pedig a félelmei miatt egyre csappant.....
|
*Ruth előrerepült, és fenyegetően vicsorított.*
-Nefadar! Hasalj a hátamra! Minél szorosabban! |
- Remélem.
Dayu mellé repült és kinyújtotta érzékeit.
- Jönnek. - suttogta. |
- Biztos vagyok benne, hogy megoldja. Kíváncsibb annál, hogy egy kis akadály visszafordítsa.
*Lenézett Naut-ra.*
- Tud teleportálni. Legfeljebb egyszer csak ide felteleportálja magát. |
Visszahörgött.
- De! Már jó ideje, csak a szememmel is meg akartam találni! Úgy látszik lesz egy kis fogadóbizottságunk!
Épp elkezdett volna beszélni, mikor a sárkányok figyelmeztették őket, így inkább csak bólintott.
Aztán Zenithez fordult.
- Na, ezért gondoltam, hgy jobb lehetett volna, ha az unikornis velünk van....Bár azt hiszem elég erős, hogy ne essen baja. |
*Ruth halkan, fenyegetően morgott, majd egyre hangosabban és hangosabban. Folyamatosan szimatolt, egyre idegesebben forgatta szemeit, s morgása is egyre csak hangosodott.*
-Nagyuram! -*szólt oda Zenitnek.* -Azt hiszem, lesz egy kis problémánk...
-Dayu! -*kiáltott előre a másik sárkánynak.* -Szimatolj bele a levegőbe! Te nem érzed? |
*Nefadar és Ruthorn felzárkóztak az élen repülő pegazushoz és Zenithez. Még épp elkapta az utolsó pár szót.*
-A zavarkeltés alatt pontosan mit értesz? -*vonta fel a szemöldökét.* -Törjünk, zúzzunk, romboljunk?
|
- Jól van, rendben ! - *kiáltotta vissza Zenit.
Tekintetével szemügyre vette az alattuk vágtató unikornist.*
- Ha megoldja az odajutást, akkor jöhet. Végülis annál jobb, minnél többen vagyunk. Nem ? |
Jeges szélviharként újra meg újra körberepülte Dayut, aki így sokkal magabiztosabban repült már.
Aztán Zenit mellé húzott, apró pillantást vetett a két másik lényre, majd kiabálva, hogy a szárnyak csattogása ne nyomja el a hangját, elkezdett beszélni:
- Eve-et egy kísértetvárosba vitték...Az elméjét teljesen elnyomták, ezért ért el csak most...Ebben az volt a jó, hogy ő is kicsit védeni tudta magát. Most viszont elég erős lett, hogy elérjen, és én már tudom mit tegyünk! Képzeld el Zenit, Eris szabad! Eddig csak sejtettük, hogy baj van, mostmár tudjuk, hogy az volt. Nem tudom mi történt, de a lényeg, hogy idetart! És akkor ott máguspárbaj lesz! Halálig! Eveniont el kell hozni lehetőleg előtte! Nagyon gyenge! Eris mágiája tarta benen a lelket, de sietnünk kell! Félek, én már nem tudom csak úgy elhozni, mint az előző alkalommal, de két sárkány van velünk, talán ez elég lesz, hogy zavart keltsünk!
- Tehát a terv: én megpróbálok belopódzni, míg Ti zarvart keltetek, ha elbukom, tudni fogod! A lényeg, hogy csak berontunk, aztán tűnés! Ha más nincs, Zenit, akkor itt lesz az ideje, hogy bevess valami trükköt a nagyúri tarsolyból! - kiáltozta.
Ekkor kiszúrta az alattuk vágtázó egyszarvút.
- Vele mi legyen? |
*Nautilusz messzebbről figyelte, ahogyan a kastélyból először egy pegazus, egy sárkány, majd egy peguni, végül egy sárkány a hátán egy unikornissal repül ki. Ez természetesen nem csak neki szúrt szemet. A legtöbb lény az elrepülőket nézte.
Nautilusz felismerte, hogy kik repülnek elfele.
~Megérné velük menni.~ -gondolta.
Asylon már túlrepült fölötte.
~Követem~
Azzal vágtába ugrott és követte a földön Asylont.* |
*Nefadar gúnyosan prüszkölt egyet.*
-Ha nem félünk a Sötéttől?! Pfff... Hát ez jó! Na, gyerünk Ruth!
*Ezzel félmászott a sárkány hátára, és szilajul megvetette a lábát.*
*Ruth kitárta szárnyait, és kivetette magát az ablakon, majd pár hatalmas, fürge szárnycsapással azonnal beérte a még mindig kicsit kábának tűnő Dayut.*
-Ne légy ilyen gyermeteg, Nefadar! Néha túlságosan félvállról veszed a dolgokat! A Sötétséget nem szabad alábecsülni. -*korholta Ruth szelíden, hangjában kellő szigorúsággal a fekete csődört.*
-Sok olyan dolog van ott, amiket még az ellenségeim rémálmaiba sem kívánnék... |
*Mikor Asylon kirontott a kastélyból, Zenit érezte, hogy mennie kell. Ránézett Nefadarra és a sárkányra.*
- Ha nem féltek a Sötét-től, jöhettek.
*Azzal kivágtatott a kastélyból, a kapunál kitárta szárnyait és Asylon után repült.* |
A munkások felett, a sárkányokkal lebegett. Mindnyájuk agyát sikerült vagy lehiggasztania, vagy legalább megértésre sarkallni, így a munkások tudták: valaki Gonosz megtámadta őket, de remélhetőleg többet ilyen nem lesz, és mostmár mindenki számára nyilvánvaló kell legyen miért sürgős és miért szükséges jól építkezni!
Megérezte, hogy Zenitnek szándéka van vele, így megmondta mit tegyenek, majd elindult, mikor valai különös szédülés vett rajta erőt és lezuhant!!!!!
Az utolsó pillanatban az agya kitisztult, és fel bírta húzni magát.
Lények sereglettek köré, de ő elküldte őket.
Igazságszerint pár perce még nem érdekelte volna, ha be is csapódik, annyira levert volt.
De mostmár igenis érdekelte!
És végül örült, hogy megúszta, sőt, ha kell, semmítéssel is megoldotta volna, hogy épen ússza meg!
Mert Eve kapcsolatot teremtett, méghozzá lenyűgözően erőset! És nem véletlenül volt olyan erős...
Az öröm és az erő eltöltötte őt, felugrott és szélsebesen irányba állt Zenithez.
Egy óriási ablakon repült be, csaknem egyenest neki a nagy, idegen sárkánynak!
- Zenit! - kiáltotta elfúló hangon és észre sem vette, hogy a teste ragyog, mint csikó korában.
- Képzeld! Eve szólított! És Eris.....Mindegy, illetve....nem! De most nem ez a lényeg! Olyan csodás! Megmenekült! Vagyis Eris, de így Eve is! Vagyis ő még nem ,de majd! De menjünk! Itt az idő! Gyerünk! Jaj! Dayu! Neki is jönnie kell! Gyerünk már Zenit! - teljesen összefüggéstelenül kiabált, egyre fényesebben izzott, körbe-körbe ügetett, hol elhalványultak a kontúrjai, hol újra pegazusként nézett ki.
Végül felrohant a lépcsőn, és berontott Dayu szobájába.
- Menni kell! Megmentjük Eveniont!
A sárkány feltámaszkodot, majd lassan, óvatosan felkelt.
- Megyek, Uram.
- Többet ne hívj így! Csak Asylon, rendben?
- Neked mától csak Asylon vagyok!
- Menj az ablakon! - intett szárnyával az egyetlen hatalmas nyílás felé, ami előtt súlyos függöny lógott.
Csak bólintott és kilépett a szabad levegőre.
Amint felszállt, sokkal jobban lett.
Figyelemmel kísérte Dayu felszállását, majd visszarohant és odakiabált a már elindult, kissé csodálkozónak tűnő barátjának.
- Gyerünk már!
Azzal nem várt tovább, kirontott és fagyos, jéghideg levegőt hagyva maga után, felszállt.
|
*Ruth ismét előre lépett, s aprót hajtott fejével.*
-Nagyutam... Ha szabad megjegyeznem... -*kezdte mély, dörgő hangján.* -...errefelé, ilyen mélyen a Sötétség Birodalmában nincs sok település. Én mindössze ötről tudok, ezt a Kastélyt is beleszámítva. Ha Evenion Úrnőt nem vitték ki a Birodalomból, nos, akkor azt kell mondjam, hogy a legnagyobb esély rá, hogy megtaláljátok, a Hajdanéltek Városában van.
*Nefadar Ruthra emelte kemény, rideg pillantását.*
-Ezt mondhattad volna korábban is... -*kezdte szigorúan, de aztán lassan elmosolyodott.* -...de nagyon köszönjük. |
*Zenitéktől nem messze egy pegazus sürgött forgott.*
- Egy pillanat. - *szólt Nefadarhoz.
Zenit magához hívta és elküldte a pegazust Asylonért.*
- Remélhetőleg néhány percen belül megérkezik - *felelte határozott, rideg hangon.*
- Nekem sajnos nincs, de lehet, hogy erről Asylon többet tud. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
'Ezek szétszednek minket!'
*Nefadar nem rendelkezett semmiféle mágiával. Nem voltak varázslatai, vagy természetfölötti adottságai. Egyetlen fegyvere a puszta ereje volt. Ám még így, elmetrükkök és mágikus képességek nélkül is hatalmas és félelmetes harcos volt. Minden legendi közül -Ruthornt leszámítva - neki volt az egyik legnagyobb ereje, és a legendiek közül csupán alig páran értek ebben a nyomába.
-Jól vagyok, csak ügyelj a hátamra! Ezek a dögök mindenhonnan jönnek. -*hangzott Ruthorn válasza, majd kettéharapott egy szemből támadó hárpiát. Az egyik dög viszont ügyesen kikerülte az épp előtte összecsattanó hatalmas állkapcsot, és Ruth szárnyát célozta meg. A sárkány óriásit bömbölt fájdalmában, mikor a kutaszerű bestia egyetlen harapással belémártotta fogait, és kiharpott egy darabot, véres szélű lyukat hagyva ezzel Ruth szárnyán.*
Tűzcsóvát köpött maguk elé.