|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
 Zenitre pillantott, és most vette észre a különös érzést benne.
- Te megsérültél! Méghozzá súlyosan! - döbbent meg.
Aztán az új lényre pillantott....
 Könnyedén bólintott Asylonnak, majd kényelmes, táncos léptekkel Zenithez lejtett.
Aztán, mikor már csaknem hozzáért, hirtelen előreugrott és oldalra lépett és belemart Zenit nyakába!!!!!!
Alig egy pillanat volt, majd hátraugrott, mert érezte, hogy Zenit megöli félelmében, ha tovább marad.
Megnyalta a szája szélét.
- Elnézést, de én csak így tudok gyógyítani. Fájdalmas, tudom, de gyors és tökéletes. Asylon hasznavehetetlenné vált volna, ha most is ő próbál tenni valamit érted, Zenit. |
- Csak el ne felejtsek nevetni... - *szólt közbe fagyosan Zenit.*
- Szerintem indulhatnánk tovább. - *mondta tárgyilagos hangon.* |
- Szervusz Hercegnőcske! - köszönt őszinte örömmel.
- Megmondtam, hogy ne hívj így! Most csak azért nem kapsz érte, mert látom, már megkaptad előre. - vigyorgott gúnyosan.
- Azért jöttem, hogy segítsek. Ideköltöztem, és hallottam Evenion bajbajutásáról. Aztán hallottam, hogy Eris idejön, és gondoltam jól jöhet egy kis segítség.
Végignézett a csapaton.
- Vagy sokkal inkább igazam volt mint hittem, vagy Ti vagytok bátrabbak, mint gondoltam...Esetleg tettetitek, hogy sérültek vagytok, hogy átverjétek a mágust? |
*Zenit a hang irányába nézett. Lassan teljesen kibontakozott a jövevény.*
- Tiszteletem - *biccentett Zenit.*
- Üdv ! - *köszönt vissza Nautilusz.* |
Beleszimatolt a levegőbe, meresztette a szemeit, fejét, füleit ide-oda hajlítgatta, de ezek most nem segítettek. És a többi érzéke még mindig ezt a furcsaságot jelezte.
- Nem tudom....Nem sötét lény...Nem is hiszem, hogy ellenség.....Ez annyira furcsa......Mit keresne itt valaki más?????
Finom suhogás hallattszott, majd dobbanások nem messze!
Aztán a semmiből egy kocogó alak vált ki.
- Ezt nem hiszem el....
- Üdv Asylon! És......mindenki másnak is! |
*Zenit nem azon nyomban állt meg. Elügetett a hátulmaradottak mellett és megűllt Asylon mellett.*
- Mit érzel ? - *kérdezte.* |
Egy lépés kelős közepén megtorpant.
- Állj! - sziszegte.
Igen, valami valóban feléjük közeledett, méghozzá gyorsan! Érzékei mégsem vészcsengőkként rikoltottak!
'Megzavarodtam, vagy mi van velem?' |
*Először komótos lépésbe kezdett. Ez csak egészen kicsit esett nehezére.
Megkísérelte az ügetést, ami jóval nagyobb fájdalmat okozott, de nem vett vissza a tempón.
Kisvártatva utol is érte a csapatot.*
*Nautilusz megkönnyebbűlt, hogy a földön halad tovább a mentőcsapat. Felvette Asylon tempóját és valamivel mögötte követte.* |
Gyors ügetésben haladt, érzékeivel feszülten figyelt mindenre maguk körül.
Örült, hogy megbeszélés nélkül is mind a földön maradtak és most laza csoportban mentek tovább.
'Mostmár csak az lesz a szép, ha valami a föld alól támad.....Mondjuk hatalmas, mérgeskígyók, vagy óriási karmú vakondok.....Vagy húsevő indák....'gondolta sötéten. |
 *Nefadar egyetértően bólintott, és elindult Asylon nyomában.* |
Zavarba jött.
- Ezen nincs mit köszönni! Szövetségesek vagytok egy nehéz és veszélyes úton, szükségesek vagytok a célunkhoz.....Inkább menjünk tovább! - mondta kicsit toporzékolva. |
*Nefadar gyanakvó szemmel követte a pegazust, és alaposan megfigyelte minden mozdulatát. Mikor Ruth szárnya helyrejött, sietve odalépdelt a sárkányhoz, hogy megnézze az eredményt.*
-Nyújts ki, Ruth! Hadd nézzem! -*kérte Nefadar, s Ruth engedelmeskedett is: a sárkány óvatosan kinyújtóztatta, megmozgatta, majd lassan becsukta nemrég még sérült szárnyát. Az teljesen ép és egészséges volt. Nyoma sem volt rajta sérülésnek, de még csak egy aprócska karcolásnak sem.*
*Nefadar rápillantott Asylonra, s szigorú tekintetében most hála csillant.*
-Köszönöjük! -*mondta nemes egyszerűséggel, majd elmosolyodott.* -Valóban szép teljesítmény volt!
 *Ruth elképedve mozgatta nemrég még sérült szárnyát. Teljesen meglepte a dolog, hogy sebesülése eltűnt, s helyette csak egy ép és egészséges szárny simul az oldalára.
Asylon felé fordult, és köszönetképpen hálásan fejet hajtott a pegazus előtt.* |
Megrázta a sörényét.
- Kösz. Menni kellene tovább. Nem hinném, hogy van miért maradni.... |
- Ismét egy dícséretre méltó dolog. Szép volt Asylon - *dícsérte Zenit.* |
Gyorsan a másik sárkányhoz galoppozott, kikerülve az egyszarvút.
- Hajjaj....Ez...nagyon csúnya.....
Behunyta a szemeit. Egyetlen fizikai örökséget kapott anyjától, Steeltől: egy kisebb, de tökéletes szellemcsapatot. Sosem használta őket, még csak nem is szólította őket! De most kellettek, méghozzá a legnehezebb feladathoz. Gyógyítás! Ezt eddig Steel alig párszor csinálta....
De a szellemek, csak általa láthatóan megjelentek! És a következő pillanatban benyomultak a sebbe! És aztán a seb eltűnt!
Asylon megszédült, hisz az energia belőle távozott és a szellemeiből!
A szellemek távoztak, ő pedig magára maradt....
Mélyet sóhajtott és kinyitotta a szemeit. |
- Örülök, hogy Ti jól vagytok. - *felelte mosolyogva.
Tekintete Nefadarra és Ruthra vándorolt. Valóban a sárkány nem épp teljes pompájában mutatkozott.
~Legalább nem vették észre, hogy mekkorát estem. Ha Eve látta volna...~- gondolatai Eve felé vándoroltak.* |
- Szerintem én vagyok a legjobban. Csak fáradt vagyok.... - mondta, mikor már meg bírt szólalni.
 - Jobban vagyok, mint eddig! Csak apró sérüléseket szenvedtem el. - mondta miután ledobbant.
- De azt hiszem, ez segítőinkről nem mondható el.... - szomorú, komor hangon, a másik sárkányra nézve. |
*Zenit mosolygott Asylon és Dayu párbeszédén. Nem is tudta mi olyan vicces benne, de mosolyogásra késztette valami.
Teljesen felemelte fejét. Közben szissz-ent egyet.*
- Mindenki jól van ? - *kérdezte a kis csapattól.*
*Amikor Zenit Naut-ra nézett, Ő válasz képpen bólintott.
Utána közelebb ügetett.* |
'Dayu!' rémült meg.
Azonnal felrepült, bár csaknem visszazuhant. Talán szélként jobban ment volna, de most még ahhoz is túl fáradt és elcsigázott volt, hogy ezt megpróbálja.
A sárkány nem volt sehol!
'Ne....'
Aztán hirtelen valami súlyos zuhant el mellette, és kisebb krátert vágott a talajba!
Felnézett és egy lassan lefelé ereszkedő irdatlan árnyékot látott meg!
- Már megbocsásd szavaimat, Uram, de legközelebb szólhatnál egy ilyen Kitörés előtt! Ha nem repülök fel, most én is kicsi szilánkokban léteznék... - mondta a sárkány, majd ledobott magáról egy újabb hárpiát.
Ostobán elvigyorodott.
- Mondtam, hogy szólíts csak Asylonnak.
Aztán egy szót sem szólt, csak leszállt a földre, és fetrengve nevetni kezdett, mint aki megháborodott. |
*Nautilusz fáradtan állt egy helyben, a csapattól egy kicsit talán messzebb. Onnan figyelte, ki mit tesz.*
*Zenit amint kinyitotta szemeit egy szürke jéggömböt pillantott meg maga felett.
~Asylon...~
A második gondolat, ami eszébe jutott, ez volt.
~Hol van Dayu ?~
Körbepillantott, fejét megpróbálta felemelni. Amint egy kicsit sikerült megmozdítania, elviselhetetlen fájdalom nyilalt egész testébe. Legszívesebben felordított volna.
Amint kihúnyt a fény, lendületet vett és felállt. Szúrtak a szárnyai, a háta és a nyaka is. Végignézett magán. Ahhol ezeket érezte, ott egy-egy mélyebb seb volt jelen.
nyekát csak félig felemelve tartotta, úgy fájt a legkevésbé. Végignézett a földön lévőkön. Amint megpillantotta Asylont, mosolygás fogta el.*
- Szép volt, Asylon. Parádés kitörés ! - *mondta elismerő, kemény hangon. Hangjából nem lehetett kiérezni semmiféle fájdalmat.* |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Zenitre pillantott, és most vette észre a különös érzést benne.
Könnyedén bólintott Asylonnak, majd kényelmes, táncos léptekkel Zenithez lejtett.
*Nefadar egyetértően bólintott, és elindult Asylon nyomában.*
*Ruth elképedve mozgatta nemrég még sérült szárnyát. Teljesen meglepte a dolog, hogy sebesülése eltűnt, s helyette csak egy ép és egészséges szárny simul az oldalára.
- Jobban vagyok, mint eddig! Csak apró sérüléseket szenvedtem el. - mondta miután ledobbant.