|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Steel összerezzent. Így, kényszerű melegítőként, védtelennek érezte magát. A felmelegedés számára azt jelentette, amit nem ismert, amit nem irányított, amivel nem tudott védekezni, ami nem is ő volt, és amit titokként őrzött. De Razornak hőre volt szüksége és egy erős elmére, aki segít neki, hogy ne legyen több kitörése. Erre pedig ő, Steel volt a legalkalmasabb.
De most, hogy pár szó vágódott az elméjébe, megriadt. Szerencsére Razor mélyen aludt, nem történhetett baj. Így nekilátott kibogozni az elsőre zavaros üzenetet. Csak egyvalaki küldhette, mivel Steel nem állt kapcsolatban zavaros elmékkel. Valaki, az erisziek közül, akit nagy sokk ért, küldte neki:
'Köszönök mindent. Remélem még talákozunk.'
Steel elmosolyodott.
'Én is remélem, Draugherit' gondolta, de nem küldte el.
Azzal ő is elaludt, álomba burkolva az utolsó éber tudatot is az újdonsült baráti körből.... |
Meleg. Csiklandozó, bizsergető, békén-nem-hagyó meleg. Pár percig még küzdött ellene, vissza akart térni az álom régióiba, de aztán feladta és kelletlenül hagyta, hogy kirángassák az öntudatlan mélységekből.
Felébredt. És egyetlen rándulással minden a helyére került: Razor, az ár, Üstökös és még valaki! Próbálta kitisztítani a fejét, felidézni mi is történt, végül addig ismételgette az üzenetet, ami elérte a sötétség előtt, hogy rájött: egy eriszi küldte.
'Steel. Ő lesz az.' És mostmár azt is tudta, hogy az üzenet pontosan mit jelentett: Steel megtalálta Razort és vigyázni is fog rá.
Pár pillanatig gondolkodott, aztán rápillantott Üstökösre, aki mellette aludta az igazak álmát. Végül, mint aki döntésre jut, bólintott, egy pillanatra a semmibe meredt és koncentrált, majd mikor megtette, amit akart, visszafeküdt korábbi helyére és jóízűen elaludt ő is. |
 *Üstökös egy ideig ellenőrizte, hogy Draugherit rendesen vesz-e levegőt. Majd mikor megnyugodott, hogy minden rendben van, odébbment egy-két lépést, és fáradtan lefeküdt a harmatos fűre. Szárnyait és végtagjait kinyújtotta, és álomba szenderült.* |
Draugherit fogta az üzenetet és szinte öntudatlanul elismételte:
- Minden rendben lesz.
Majd elájult. |
Láthatatlanná válva mindent megértett és tovaszáguldott köszönés nélkül.
És megtalálta Razort is. A víz eltűnt a csődör pedig hideg tetemként feküdt a fák előtt. Odament mellé...
ÉLT!
Lefeküdt a még nála is hidegebb mellé és olyasmit csinált, amit senki sem tudott róla a világegyetemben: felmelegedett. És felmelegítette Razort is. Ráhajtotta a fejét a másik hátára és félig neki, félig Draugheritnek üzente:
'Minden rendben lesz.' |
Megtalálta őket!
Egyetlen hosszú pillanatra Draugherit eltűnt. Nemcsak előle: megszűnt létezni. Azt hitte szétoszlik az éretben erre az érzésre, de végül összeszedte magát és folytatta. És Draugherit is! Újra érezte! Majd meg is látta. Egy idegen peguni végtelenül furcsa helyzetben volt vele. Leereszkedett a fentebb szférákból és testett öltött. |
*Üstökös meggkönnyebbül (és abbahagyta az orditozást ;) )*
- Hogy érzed magadat ? Mid fáj ?- *kérdezte Draugherittől.*
*Közben teste ismételten visszanyerte eredeti színét.* |
Sötét. Csend. Végtelenség. Nyugalom.
Aztán hirtelen egy hang: dobb. Majd csend, aztán újra: dobbb.
'Mi ez?'
Az elméje olyan nyugodt volt, mint a fekete csend az előbb és rosszul is esett, nehezen is ment az újra indulás.
'Miért ragadsz el innen?'
Aztán hirtelen kiszakadt a csendből és mint valami második születés: egy iszonyú fájdalmas, korlátolt, véges roncsban találta magát.
Mellette valaki ordított, de az agya még nem volt kész a feldolgozásra. Előbb kicsit Bent kellett összeraknia magát. Aztán mintha kalapáccsal vernék az agyát és minden porcikáját élni kezdett.
Lassan felfogta, hogy valaki mellette a nevét üvölti.
'Hát ez fura volt..'
Majd kinyitotta a szemét és amint újra ekezdett látni felnyöszörgött.
Majd
- Ne ordíts! Itt vagyok. Fáááj.... |
*Üstökös a lángcsóva felé kapta a fejét. Tudomása szerint Razor nem tudott tűzet idézni, így hát kieséses alapon Draugheritet találta meg. Szemét arra a pontra szegezte, ahonnan a lángcsóva kitört, és fénysebességgel termett ott.
A pont körül megfagyasztotta a vizet csak egy kis pontot hagyott, ahol a felesleges víz elfolyhatott. Majd leszállt és Draugherit mellé sietett. Fejét kiemelte a vízből, hogy kapjon levegőt, majd így szólt:*
- Draugherit ! Hallassz ??? Dragherit !! |
Draugherit ereje végzetesen lecsökkent. Az utolsó kitörésével kiemelte a fejét a vízből és olyasmit látott, amit a vég közeléban nem remélt volna: egy óriási csillag ragyogott felette.
A víz lenyomta, de ez a fényes dolog valahogy erőt öntöt belé és újra a felszínre küzdötte magát. Akkor látta meg, hogy a csillagának szányai vannak. 'Egy angyal? A mennyben végzem?' Aztán lesett pusztulóban lévő agyának a megoldás: Üstökös!
- Üstökös! - ordította olyan hangon, amit még ő se hallott soha magától. És ott, a vég kezdetén egy lángoszlop tört ki a szarva hegyéből fel az égre. Aztán nekicsapódott valaminek és elnyelte a víz. |
| *Üstökös lejjebb szállt, hogy jobban lássa az árt és a hordalékát. Itt Draugheritre és Razorra gondolt. Kissé megszaporázta szárnycsapásait és megnyújtotta vágtaugrásait. Azon gondolkodott, hogyan is hívhatná fel magára a figyelmet, hogy utána valamilyen jelzéssel jelezhessenek Neki a többiek. És hírtelen eszébe jutott a megoldás: összeszedte minden erejét, és testét olyan fényessé tette, mint amilyen a nap volt. Remélte, ez átlátszik mindenen. Már csak arra várt, hogy valaki jelzést adjon.* |
Draugherit egyet tudott: az áradás nem tarthat sokáig, miel a forrása is, a teremtője is gyenge. Majdnem igaza lett. A víz ugyanis mélyen besöpörte az erdőbe és bár nem volt, ami táplálja, egy óriási, mozgó víztömegként sokáig haladt.
A víz mindenhez odavágta. Képtelen volt levegőt venni, a szárnyai veszett kavarodásban körécsavarodtak és csak imádkozott, hogy előbb legyen vége ennek a lidércnyomásnak, mint neki. Vagy megfullad, vagy az életét adó belső lángja huny ki (már most érezte, hogy tragikusan hűl), vagy ami kisebb rossz: eltörik a szárnya.
Egy lángkitöréssel elpárologtathatta volna az egészet, de akkor nemcsak a víz, de az egész erdő és Razor is páraként végzi.
Csak azt remélte, hogy Üstökös el tudott menekülni az ár elől. Még egy ártatlan pusztulása az ő nem-előrelátása mmiatt sok lett volna mára...
És sodródott tovább..... |
*Mivel Üstökösnek is hasonló képessége volt, sokkal gyorsabban tudott reagálni az efféle támadásokra. Ő nem a vízzel, hanem a jéggel és a fagyasztással tudott rendkívül jól bánni.
Amint Razor áradást csinált, Üstökös maga elé rántotta szárnyait, és amikor a víz hozzáért a szárnyához, az megfagyott. Néhány percig úgy állt, maga elé rántott szárnnyal, majd visszahajtotta őket a helyükre.
Körbenézett, de nem látott semmit, és senkit sem.
Felidézte a történteket, de nem tudta megfejteni, hogy vajon mi történhetett. Így hát Felszállt a magasba, és a víz nyomait követte, reménykedve, hogy annak mentén megtalálja Új barátait.* |
- Igen, de..
Idáig jutott, aztán elsodorta a víz.
Razornak nem volt komolyabb kiképzése és vágya a mágikus hatalmára. De attól még uni volt, akinek volt hatalma. Méghozzá a víz felett. Sokan hinnék, hogy ez semmiség, de nem így volt. A pánik, hogy Draugherit szárnyától semmit sem látott, hogy azon túl ott volt a fehár óriás megtette a magáét:
Razor lavina erejű áradást csinált a mágiakitöréséből és a forrásból, ami elsodorta őt és Draugheritet, olyan hévvel, hogy a félsárkány például a szárnyait sem tudta becsukni, csak sodródott az egyre nagyobb lendületű vízzel.
Hogy Üstökössel mi lett, azt egyikük sem látta..... |
| - Hová ez a nagy siettség ? - *kérdezte Üstökös Draugherittől.* - Még csak most érkeztünk ide. |
Draugherit végre megértette: Razor Üstököstől fél!
Az okát nem egészen értette, de tette, amit tennie kellett: beállt a két csődör közé és széttárta a szárnyait.
'Nyugi.' üzente gondolatban, de csak most fogta fel mekkora a baj: Razor elméje körül egy komoly fal feszölt, pánikból gyúrva.
'Ebből baj lesz' gondolta elméje mélyén.
- Khm, Üstökös, azt hiszem ideje mennünk. Megnézzük mi újság a réten? - remélte, hogy új barátja értette a helyzetet.
Majd hátrsúgta:
- Semmi baj, elviszem, majd még meglátogatlak! |
 Razor mostmár határozottan aggódott. Nem, nem, nem, egyáltalán nem tetszett neki az idegen! Kiszámíthatatlannak tűnt, olyannak, aki bármikor letámadhatja és ő most csak a körben bízhat.
Razor kemény csődör volt, a mágiát alig használta, jobban bízott a fizikai erejében, de arra most nem számíthatott. Hogy védekezzen, ha ez a fehér óriás áttöri a kört????
Kétségbeesve nézett szét és Draugheritre, aki láthatóan furcsállta nyugtalanságát, de nem tudta mire vélni. |
- Háát... Különösebben elég annyit tudni rólam, hogy a tenger közelében élek. - *felelte Üstökös.* |
- Aha. És közelebbről mit tudhatok rólad? Te nem vagy eriszi!
Valahol tartott a tipikus szépségektől, márpedig ez a peguni mintha a mesékből lépett volna ki a fehérségével, egyenes szarvával, angyalszárnyaival. És Draugherit nem állt kettőjük közé, ami valahol nyugtalanította. Eddig mindig idegesítette, de most örüt volna a védelemnek.
Rendben Draugherit ezek szerint nem tart tőle, sőt még ide is hozta, de ő akkor is nyugtalan volt. Aztán eszébe jutott a védelmező varázskör és kicsit megnyugodott. Hiába, a láp kikezdte az idegeit. |
| - Üdv Razor ! Én Üstökös vagyok. - *mutatkozott be udvariasan Üstökös.* |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
Steel összerezzent. Így, kényszerű melegítőként, védtelennek érezte magát. A felmelegedés számára azt jelentette, amit nem ismert, amit nem irányított, amivel nem tudott védekezni, ami nem is ő volt, és amit titokként őrzött. De Razornak hőre volt szüksége és egy erős elmére, aki segít neki, hogy ne legyen több kitörése. Erre pedig ő, Steel volt a legalkalmasabb.
*Üstökös egy ideig ellenőrizte, hogy Draugherit rendesen vesz-e levegőt. Majd mikor megnyugodott, hogy minden rendben van, odébbment egy-két lépést, és fáradtan lefeküdt a harmatos fűre. Szárnyait és végtagjait kinyújtotta, és álomba szenderült.*
Razor mostmár határozottan aggódott. Nem, nem, nem, egyáltalán nem tetszett neki az idegen! Kiszámíthatatlannak tűnt, olyannak, aki bármikor letámadhatja és ő most csak a körben bízhat.