|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
*Leengedte szárnyait.
Asylonra nézett, aki valószínűleg mondtott Neki valamit, amit sajnos nem hallott.* |
 Villámgyorsan barátjához lépett, szinte áttűnt a téren, és hozzáérintette a fejét Zenitéhez.
Aztán elvette a fejét és szárnyával végigsimított Zenit fején.
- Tessék. Így nem fogod hallani. Igaz, engem sem és senki mást.
- Gyertek le gyorsan! - kiáltott fel.
Miután a sárkányok leérkeztek nagyjából úgy helyezkedett és elég hangosan kezdett beszélni, hogy mindenki hallhassa.
- Figyeljetek! Zenit jól mondta: valahol küzdelem folyik, nem tartom kizártnak, hogy a Hajdanéltek Városában....
Kicsit hallgatott, míg mindenki felfoghatta.
- Ez azt jelenti, hogy vagy oda sem megyünk, vagy most még nagyobb sebességre kapcsolunk és imádkozunk. Vagy, ha eléggé megbíztok bennem, semmítem magunkat, és akkor rögtön ott lehetünk. Az már más kérdés, hogy mit fogunk találni és mi fog minket várni.........Már ha igazam van, és nem valahol máshol kezdett valaki harcba...
- Nem tudom mi történt.....Az, hogy Zenitet érte el ez a hullám......Meglehetősen furcsa....
Ekkor felizzott a szeme és felkapta a fejét a sötét égre.
-Valaki jön. Mi van itt ma ??? Tömeges felvonulás?!?!?!?!?!
Nemsokára egy hatalmas ködfelhő tűnt fel az égen! |
 *Hektor repült elől. A sötétben semmi sem látszódott belőlük. Minden unikornis idéglenes varázsolt szárnyat kapott, így levegőből tudtak szervezetten támadni. Nagyon gyorsan tudtak haladni, de ugyanakkor zajtalanul is.
Szemük megpillantotta az úticélt: a hajdanéltek városát.
Hektor megállította a csapatot. Mindenki fejében megszólalt. Mondodt egy rövid bátorító szöveget és elismételten századjára is a tervet.*
 
*Meznokto és Inkubo már csikorgatták a fogukat, Han már erősítette a szelet, Ninque pedig ködös időt varázsolt.*
  
*Üstökös elfeketítette a színét.*
*Ők pedig felzárkóztak.*
*Hektor hátrafordult és mindegyik pegazus, unikornis, peguni színét megváltoztatta, a magájéval egyetemben.
Ahogy ott lebegtek, olyan volt, mindha egy sűrű ködfelhő lennének.
Ezekután nesztelenül beszálltak a ködbe...* |
- Ahogy mondod ! - *felelte mosolyogva Zenit.
Megtorpant. Egy nagy széláramlat borzasztó hangokat sodort felé. Szárnyait a fejére tapasztotta. Érdekes módon a szél már nem is fújt, a hangok viszont egyre hangosabbak és elviselhetetlenebbekké váltak. Sikolyok, mordulások, hörgések vegyítve. Szárnycsapások, nyílvessző suhanások, kürtszó...*
- Segítsetek... - *mondta alig hallhatóan a mellette lévőknek.*
- Valakik harcolnak... - *suttogta. Még erősebben szorította fejére szárnyát, mert olyan érzése volt, mint ami mindjárt szérhasad.* |
| - Na igen....Ahol mi ketten ottvagyunk, ott Birodalom létesül, Uralkodó kerül a helyére, kanca szabadul ki.... - vigyorgott. |
- Hát Asylon, az nem történhet meg. Megmondom mi lenne annak a következménye: mi is ottmaradnánk. Fogolyként, vagy halottként... Talán az utóbbi a jobb. - *morfondírozott.*
- Szóval jó lenne, ha nem hibáznál.
- De miért is tennéd ? eddig még sosem követtél el ilyet... - *rákacsintott Asylonra.* |
- Rád harapni fognak, ezt jobb ha tudod!
- De... a sárkányok jelentik most a legnagyobb erőt.....Egy sárkány mindig hatalmas mágikus erővel rendelkezik, és hacsak meg nem törik, a lángjai bármiben kárt tudnak tenni. Szellemben, hatalmas mágusban és a varázslataiban.......Mindenben. Ráadásul mostmár a Vérbirodalom Hercegnője is velünk van! - itt mosolygott egyet.
- Csak magamban kételkedem....Mi lesz, ha elbukom???? |
*Zenit ránézett Asylonra.
~Vajon most ezt komolyan mondja ?~ - tűnődött magában.*
- Pontosabban hogyan képzelted el azt az elterelő hadműveletet Asylon ? |
| - Ott holtak vannak. Nem mindennapi holtak! Aki pedig uralma alá hajtotta őket....Az sem mindennapi lény lehet.....Nem tudom mire készüljek fel..... |
- Milyen értelemben ? - *kérdezett egyből Zenit.* |
 Dayu még mindig szótlanul repült.
- Ez a város előttünk......Bevallom nyugtalanít...
 Teljesen elképedt!
Zenitre pillantott, majd vissza Asylonra.
'Ő nyugtalan????' |
*Zenit csendben hallgatta a beszélgetőket.*
*Nautilusz Nefadar közelébe férkőzött.* |
Kissé meglepte, hogy a biztonságos talajt elhagyva társasága akadt, de elfogadta, és nem tette szóvá. Inkább csak kicsit változtatott a helyzetén, hogy alakzatban haladhassanak.
Neki csak most tűnt fel, hogy Dayu nem szállt le velük.
'Nem igaz, hogy ekkora lény és alig lehet észrevenni! Főleg nekem!!!'
- Remélem nem lesz bajuk....Bár talán jobb, ha felderítésünk odafenn is van....
- Ugyan! A harcok itt, főleg most, mindennaposak! Jobb, ha egy: nem félünk tőle, kettő: mi megyünk elébe, nem az kap el minket.
- Még előny is lehet mindebből! |
  *Nefadar és Ruthorn ütemes léptekkel követték a többieket. Ruth eg idő után megunta a földön való gyaloglást, és ha már úgyis újra épek a szárnyai, miért ne repülhetne? Elrúgta magát a talajtól, és a magasba lendült.*
~Legalább Dayunak is lesz társasága. |
Zenit mellett haladt, mellettük, kissé távolabb, meg a bokapántos kanca.
- Remélem ennyi volt a kalandozás mostanra!
- Ne álmodj! - hűtötte le barátját. |
*Zenit újjúlt erővel vágott bele az útnak.*
*Nautilusz vágtába ugrott és követte az elhaladókat.* |
- Gyerünk! - vágtába ugrott.
Egy pillantást vetett Zenitre, majd a társulaton futottak végig a szemei, aztán egy szót sem szólt, csak Asylon után ugrott ő is. |
- Akkor is...
*Megrázta nyakát.*
- Evenion már vár minket. Úgy vélem, mennünk kellene. |
Elmosolyodott és közelebb lépett Zenithez. Alaposan szemügyre vette.
- Ugyan! Nagyon jó munkát végzett, el kell ismerni!
- Nagyon szép volt! És nem is változtattad meg...
- Ha előre szóltam volna, valószínűleg nem engeded. Arról nem is szólva, hogy egy csomót kérdezgettél volna, és nem hiszem, hogy tetszettek volna a válaszok.
Asylonra nézett.
- Én már nem hibázom. - mondta hidegen és szeme rémítően mgevillant. |
*Zenit hátrahőkölt a váratlan akció miatt.
Amíg a peguni belemart a nyakába, egész testét átjárta a fájdalom.
Amikor végre elengedte nyakát a peguni, kis híjján csillagokat látott.*
- Máskor kéretik előre szólni... |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Villámgyorsan barátjához lépett, szinte áttűnt a téren, és hozzáérintette a fejét Zenitéhez.
*Hektor repült elől. A sötétben semmi sem látszódott belőlük. Minden unikornis idéglenes varázsolt szárnyat kapott, így levegőből tudtak szervezetten támadni. Nagyon gyorsan tudtak haladni, de ugyanakkor zajtalanul is.
Dayu még mindig szótlanul repült.
Teljesen elképedt!
*Nefadar és Ruthorn ütemes léptekkel követték a többieket. Ruth eg idő után megunta a földön való gyaloglást, és ha már úgyis újra épek a szárnyai, miért ne repülhetne? Elrúgta magát a talajtól, és a magasba lendült.*