|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
| Maszat halkan dúdolni kezdett egy dallamot!Nagyon szerette ezt a dalt!Aztán felállt és gondolkozva járkállt az erdőben, a közelben körbe körbe! |
 *Szkártó támosolygott Maszatra.
Fejét ráhelyezte mellső lábaira, becsukta szemeit, és elaludt.* |
| -Semmi baj!Akár aludhatsz is egyet!Én nem megyek el!-És lefeküdt egy másik fához! |
- Nem akarlak megbántani, de Én most elég fáradt vagyok.
*Befejezte a legelést, és egy fa vastag törzse tövébe leheveredett, majd ránézett Maszatra.* |
| -Hát én már kipihentem magam!Nem akarsz valamit játszani?Mert már régen volt ilyen tásaságom mint te! |
- Ide jöttem kirándulni. aztán csak úgy itt ragadtam. - *felelte.
Majd elkezdett legelni.* |
| -Köszönöm!Igen eléggé éhes vagyok!-válaszolta-Te mióta vagy itt?És mit csináltál itt egyedül? |
- Én nagyon örülnék annak, ha itt maradnál. Már Én is egyedül vagyok egy ideje. Ha esetleg megéheztél volna a hosszú út során, gyere ide egy kicsit legelni. itt nagyon finom zsenge a fű. |
| -Á semmi különös csak erre hozott az utam!Vándorló vagyok!De ha maradhatok akkor itt megpihenek, mert már úgy is régóta vagyok egyedül! |
| - Mi szél hozott erre ? Vagy esetleg segíthetek valamiben ? - *kérdezte Maszattól.* |
| -Szia, én Maszat vagyok!-És csak nézett barátságosan Szkártóra. |
*Szkártó meglepődve nézett a tűzpiros unikornisra, majd barátságosan válaszolt Neki:*
- Az én nevem Szkártó. És téged hogy hívnak ?
*Majd a néhány perccel késöbb érkező lénynek válaszolta ugyanazt, mint az imént az unikornisnak.* |
| Maszat bevágtázott az erdőbe!Ot meglátott 3 lovat.Egxiket sem ismerte.-Sziasztok!Hát ti meg kik vagytok? |
 Pokoltűz : Idáig krgette egyik betolekodóját de elvesztette a nyomátamikor meglátott egy unikornist es hirtelen megállt!!
-Hát te meg ki vagy? |
- A nevem Szkártó - *felelte Elbereth-nek. Majd tetőtől talpig végigmérte a pegazust. Teljesen megigézte ez a hihetetlen fényesség ami belőle áradt. Nem is bírta szó nélkül hagyni:*
- Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de hogy lehet az, hogy úgy fénylessz, mint a hold vagy a nap az égen ? |
 *A kanca mosolygott.* -Elbereth vagyok! -*felelte az idegennek.* -Örülök, hogy jól vagy. Ám ha nem veszed tolakodásnak, én is megkérdem a nevedet. Szabad tudnom, kit mentettem meg az imént? -*kérdezte udvarias kíváncsisággal Elbereth az ismeretlen kancától.* |
*Szkártó hihetetlenül hálás volt a pegazusnak.*
- Nagyon szépen köszönöm ! És igen, már minden rendben, hála Neked. - *válaszolta Szkártó.* - Ha Te nem segítessz, akkor már megint egy hatalmasat esek... - *jegyezte meg alig hallhatóan.*
- Megtudhatom a megmentőm nevét ? - *folytatta kíváncsian.* |
| *Elbereth valami kis mozgást vélt látni a szeme sarkából, így hát fölpillantott... és elképesztő sebességgel hasított belé a rémület, amikor meglátta a feléje zuhanó lényt. Egy pillanattal később azonban visszanyerte higgadtságát, behunyta szemeit, és a lényt megtorpant a magasban. Nem zuhant tovább, csak egy helyben lebegett. Majd elbereth szép lassan leeresztette őt a földre, és a pegazus lába végre talajt fogott.* -Minden rendben? -*kérdezte Elbereth csendesen az idegentől.* |
*Szkártó a magasban repült, a tájat kémlelte. Szeme megakadt egy kis fényponton, azt méregette és nézegette.
Egyszer csak valami keménynek ütközött... Szárnyaival kapálni kezdett, de ennek ellenére is elvesztette egyensúlyát, és zuhanni kezdett... Szemeit behunyta, csak egyszer-egyszer nyitotta ki Őket. Amikor szemét néhány pillanatra kinyitotta, látta, hogy a pont egyre nagyobbá és erősebbé válik. Eleinte csodálkozott rajta, majd rájött, hogy ez azért van, mert sebesen zuhan lefelé.
Amikor már veszélyesen közel került a földhöz, kétségbeesetten próbálkozott visszanyerni egyensúlyát, szárnyai azonban még túl gyengék voltak ehhez a feladathoz...* |
| *Elbereth csöndben lépkedett a harmatos fűben, lassan, puhán emelgetve kecses lábát. Még alig pirkadt; az égen csupán egy halványan tündöklő, rózsaszínű felhősáv jelezte, hogy a Nap hamarost felkel. Elbereth az egyik domb oldalán kaptatott felfelé, patái nesztelenül érintették a puha talajt. Csupán a fű zizegett a lábai közt. Az erdőre, a korai idő miatt még félhomály borult, de Elbereth úgy ragyogott, hogy amerre ment, ott a fák nappali fényességbe borultak. A kanca végül felért a dombtetőre; a kilátás csodaszép volt. Messze, a távolban pedig megpillantotta a Sziklákat.* -Remélem, már ébren van...-*suttogta magának csöndesen Elbereth, azzal felvetette fejét, és csengő hangon felnyerített. Hangosan, tisztán, gyönyörűen, hogy hangja az ember szíve mélyéig hatolt. Aztán csak várt... várt... és várt... Végül meghallotta; egy ugyanolyan tiszta és csengő hang volt, mint az előbb az ő nyerítése. A távoli hang válazolt neki. elbereth elmosolyodott.* - Gondoltam... Elena már ébren van. -*mondta halkan magának. Elenával réges régóta ismerték egymást, és mindig így köszöntötték a másikat. Elena főként a nagy Szikláknál időzött éjjel, s hajnalban Elbereth a legmagasabb domb tetejére ment; onnan köszöntötték egymást. elbereth szólította, elena pedig válaszolt neki. Így ment ez már réges rég óta, mióta csak ismerték egymást... Elbereth ezután megfordult, hogy elinduljon lefelé a dombtetőről. A talaj lefelé kissé csúszósabb volt, de a pegazus kanca könnyedén lépkedett, szinte úgy tűnt, ptaái nem is érintik a talajt. Közben fülét hegyezte, s figyelt, nem hall-e valahonnan bármiféle neszt.* |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
*Szkártó támosolygott Maszatra.
Pokoltűz : Idáig krgette egyik betolekodóját de elvesztette a nyomátamikor meglátott egy unikornist es hirtelen megállt!!
*A kanca mosolygott.* -Elbereth vagyok! -*felelte az idegennek.* -Örülök, hogy jól vagy. Ám ha nem veszed tolakodásnak, én is megkérdem a nevedet. Szabad tudnom, kit mentettem meg az imént? -*kérdezte udvarias kíváncsisággal Elbereth az ismeretlen kancától.*