Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |

Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Brünhilde újra lehorgasztotta a fejét.
- A többiek nem sokat meséltek nekem.....Kímélni karnak, hogy ne fájjon. Én elestem a csata előtt. A Sötétség elrabolta a lelkem.....Nem harcolhattam.....Pedig fontos volt nekem..... |
- Nem, nem voltam ott. - *füllentette Despota. Semmi kedve sem volt mesélni a csatáról.* |
- Nem tesz semmit. - mondta udvariasan, de még mindig lehorgasztotta a fejét.
- Bár sokkal szebb lehetett volna, ha a dal befejeződhet.
Hirtelen témát váltott:
- Te ott voltál a csatában ugye? Kérlek, mesélj nekem róla! |
- Köszönöm ! - *mondta furcsa hanglejtéssel.*
|
- A dalom növesztette. Te gondoskodtál a hervadásukról.....
De intett egyet a szárnyával és a tisztás úgy nézett ki, mint Draugherit dühkitörése előtt. |
- Nem a hangodról van szó, hanem arról, hogy az erdőbe bejössz és égtelen hangosan elkezdessz énekelni. Ezzel engem felbosszantassz és ezért vagyok ilyen.
- És légyszives ne hervaszd el a virágokat, és a zsenge füvet ! - *mondta ismételten kissé bántóan.* |
- Erős vagy és bátor. Hatalmas és vakmerő. De ehhez (talán ellensúlyként) nem csupán elvonuló vagy, hanem bántó is....Vagy olyan szörnyű a hangom??? - mondta csendesen és mostmár nyíltan szomorúan, a föld felé horgasztva a fejét. A dallam elpusztítása fájt neki. És bár nem tudta biztosan, de úgy sejtette nem otromba és sértő a hangja...
És a mágia a szívében kivirágzott és így a körülöttük lévő fák levelei sárgulni és hullani kezdtek. A virágok elhervadtak, a fű elszürkült....A valkűrök fájdalma, nagy fájdalom volt. |
- Hogy Én miért vagyok ilyen ? Miért ? Milyen vagyok ? - *kérdezte Brünhildétől.* |
Brünhilde csendben nézte végig, míg a csődör elfordult, de mikor felszállt volna, csendesen ezt kérdezte:
- Miért vagy ilyen? |
- Köszönöm ! - *mondta Despota.
És már készülődött is arra, hogy visszaszálljon kedvenc fájának jól ismert ágára.* |
A dal mágiája és zengése odalett, megtört, mint a madár, amit nyíl járt át.
- Igen. - mondta kicsit szomorú hangon, bár igyekezett nem kimutatni. Szomorú volt, hogy a dal nem teljesedhetett ki és derékbatört. De nem szerette kimutatni az érzelmeit. Soha. Őt szigorúan ezek elkerülésére nevelték. |
*Despota nem értette, hogy már megint mi ez a zaj. Leszállt a tisztásra, és szembenézett Brünhildével, akivel már találkoztak.*
- Hajlandó lennél ezt végre abbahagyni ??? - *kérdezte szinte ordítva, hogy a kanca hatalmas áriája közben meghallja.* |
Brünhilde már találkozott a többi eriszivel, két "nővére" nyakábaborult, meghallgatta a dícséreteket a nyomvarázslatért, de aztán épp úgy elhagyta a csoportosulást egyedül, mint a legtöbb idősebb lény.
Most is könnyed szárnycsapásokkal suhant be az erdő fái közé és boldog volt, végtelenül boldog.
Eris megmentette, eltüntette a Sötétség kínjait és visszaadta testét és erejét.
Énekelni lett volna kedve, így mikor beért a Draugherit által felperzselt tisztásra, gyorsan körbepillantott, majd leszállt.
'Itt az alkalom...'
És dalolni kezdett. Brünhilde valkűr volt. Valkűr volt a dala is.
Mintha a hegyi szél, zúgó erejével össze ölelkezett volna néhány csengettyű élénk fényességével és a harang zengésével.
És a fák meg a fű kizöldültek a dal erejére, virágok nyíltak a talajon és minden még szebb is lett, mint volt. |
Fényvihar követte. |
*Lúthien mosolygott, és elügetett a tengerpart irányába.* |
- Természetesen. - mondta egy szépen kivitelezett meghajlás kíséretében. |
-Hannon le! -*felelte Lúthien automatikusan tünde nyelven.* -Öhm, hoppá! Elnézést... Nagyon köszönöm, hogy elkísérsz. Akkor... indulhatunk? |
- Szívesen Veled tartok. - bólintott. |
-Köszönöm. -*mosolygott az elismerő szavak hallatán az idegenre Lúthien.* -Esetleg velem tarthatnál, ha épp nincs más dolgod. Mégis nyugodtabb lennék, ha nem egyedül kéne lennem... De alkonyatra mindenképpen vissza kell érnem a kis tisztásra. |
Biccentett.
- Igen, elhiszem. És a vízben még senki sem találkozott a Sötétség szolgáival. Ügyes terv. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|