|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
*Zenit kellemetlenül érezte magát. Szánt szándékkal hagyta ki azt, hogy milyen erővel tudta legyőzni azokat a lényeket. De hát már mindegy.*
- Mióta voltatok fogságban? - *kérdezte és igyekezett elterelni a szót másra.* |
 - Te voltál. - mondta elképedve.
- Te! Csek Te lehettél! Aeonnak nincs ereje....és mi nem bírtunk elmenekülni sem. Sötétséget használtál! - a szemei elkerekedtek. |
- Látod, hogy mégsem. Ha az lenne, akkor most nem itt lennénk... |
- Néhány?! Az már halálos dolog!!!! - szörnyedt el.
- És Aeon nem örömében ment el..... - mondta és szemei összeszűkültek. |
*Zenit tétovázott. Nem tudta eldönteni, hogy mondja-e, vagy sem. Végül egy köztes megoldást választott.*
- Észrevétlenül besurrantunk hozzátok. Igaz, ránktámadtak néhányan, de azért sikerült titeket kihozni. |
- Nem. Nincs szükségem semmire. Amire esetleg szükségem lehetne, azt már meghozták......
- Hogy tudtatok kihozni onnét? - kérdezett ezúttal ő.
- Azok a mágiák....borzasztóan erősek voltak.....És a Sötétség hatalmas lényi voltak az őreink.....Hogyan lehetséges.....? Aeon nem rendelkezik komoly varázzsal.....Akkor Te.....? |
- Ugyan, szóra sem érdemes...
*Fürkésző pillantásokat vetett Nerdanelre.*
- Még nem válaszoltál az első kérdésemre: hogy érzed magad? Ezen kívül szükséged van valamire? Kérsz valamit? |
- Te vagy Zenit? - kérdezte, és már nem hitte, hogy bármi máson meg tudna lepődni.
Az elképedése hosszú pillanatokra döbbent csendet eredményezett. Aztán összeszedte magát és válaszolt.
- A nevem Nerdanel. Köszönöm, hogy segítesz nekünk. Nem sokon múlt.... - a hangja elfúlt. |
*Zenit örült, hogy sikerült megnyugtatnia kissé a pegunit.*
- Igen, még a Sötétségben vagyunk, azon belül is egy kastélyban.
- Zenit. Zenit vagyok. Te? |
- Aeon? Akkor azt hiszem értem. - nyugodott meg kissé.
- Te ki vagy? És mi ez a hely? Még a Sötétségben vagyunk, ugye? |
*Zenit egy lépéssel sem ment közelebb. Az ajtó mellett álva válaszolt.*
- Nyugalom, itt biztonságban vagy Te is és a többiek is. Aeonnal kiszabdítottunk titeket fogvatartóitoktól. Aeont hiába keresed, Neki el kellett mennie, de meghagyta Nekem, hogy vigyázzak rátok. Amint helyrejöttök, természetesen távozhattok. |
Rémülten hátrált.
- MI ez az újabb szörnyűség? Hol vagyok? Ki vagy te? Mit akarsz még tőlem??? - sikoltotta, és a testéből fény robbant ki.
Ha nem lett volna gyenge, ennek a fénynek vakítónak kellett volna lenni, mint a hóról visszacsillanó napfénynek, de most csak a viharfelhők közti bárányfelhő fehérsége derengett fel.
Hátrált, és rémülten nézte a pegunit, és a sötét falakat... |
*Zenit bement a szobába és becsukta maga mögött az ajtót.*
- Hogy érzed magad? - *fordult a talpon lévő lényhez.* |
 Ő időközben elérte a fal kapuját, átment rajta, és amilyne gyorsan tudott, olyan gyorsan lépett be a fekete éjbe.
Egy nyikordulás felriasztotta.
Összerándult, és talpra ugrott.
Lázálmos pillantással kereste ki volt a zaj okozója, és vajon hova is került. |
*Zenit elindult a másik irányba és meg sem állt, amíg vissza nem ért a kastélyba.
Kis idő elteltével áthaladt a Nagykapun, belépett a kastélyba és felment a toronyba.
Halkan kinyitotta az ajtót és bekukucskált.* |
| - Ha felépülnek, tudni fogják, mit tegyenek majd....Engedd el őket, hogy tegyék, amit akarnak. - mondta lehajtott fejjel, majd elléptetett a peguni előtt, és gyorsan kilőtt, ahogy csak bekötött lába bírta. |
- Csak nyugodtan.
*Összehajtogatta a szárnyait.*
- Reméltem, hogy megmondod, hova küldjek értesítést, ha felépülnek a barátaid. De ha nem, hát nem... - *mondta az unikornisnak, de nem tágított.* |
| - El innét. - mondta tömören, és elépett egyet oldlara, hogy kikerülje a szárnyakat. |
*Zenit a raktáron végzett utolsó simításokat végeztette, amikor megpillantotta a kifelé vágtázó Aeont.
Gyorsan utána iramodott. Mikor beérte széttárta szárnyait és elállta az útját.*
- Hova, hova ilyen sietősen? |
Nemsokára lények jöttek be, akikre felkapta a fejét, de csak élelmet és vizet hoztak.
Ő csak ivott, majd tűrte, ahogy ellátták.
Aztán, mikor rájött, hogy rá bír állni a lábára, felkelt, és azonnal elhagyta a szobát.
Egy pillanatra fordult csak vissza, aztán kicsit lehorgasztotta a fejét, pillantása távoli lett, és mikor feleszmélt, valósággal kimenekült a teremből, és a Kastélyból.
Fogalma sem volt merre megy, csak haladt egy irányba. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
- Te voltál. - mondta elképedve.
Ő időközben elérte a fal kapuját, átment rajta, és amilyne gyorsan tudott, olyan gyorsan lépett be a fekete éjbe.