|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 *Despota nem akarta ráerőltetni a kancára a segítségét. Mivel látta, hogy nem kell a segítsége, ezért elvágtatott az erdőbe.
Egy szót sem szólt, mielőtt elment.* |
 Brünhilde teljesen elvörösödve tűrte, hogy a csődör segísen neki. Rettenetesen rosszul esett neki, hogy a függetlensége és az ereje odalett.
Mikor a hatalmas pegazus végül felsegítette, gyorsan kinyögte (némi vér kíséretében):
- Meg bírok....állni....a lábaimon.
De amint egy csavarodás eredményeképp leért a földre a lába és kitekeredett Despota segítő szárnyaiból, úgy rogyott össze, mint egy rossz kártyavár.
Vadul zihált a földön fekve és a szárnyai, meg az oldala úgy égett, hogy össze kellett szorítania a szemeit meg a száját, hogy ne sikoltozzon hangosan. |
*Despota a hang irányába vágtatott.
Amikor megérkezett, egy nagy hullahalmot látott. Alig hitte el, hogy ebben a kupacban még valaki él.
Aztán összeszedte magát, és szárnyaival elkezdte bontogatni a kupacot. Bal szárnyával balra, jobb szárnyával jobbra lökte a hullákat. Aztán végre megpillantotta, amit keresett. Brünhilde ott feküdt egy hálóba csavarodva.*
- Jól van, mostmár nem lesz baj - *mondta a kancának.
Megpróbálta szemével megkeresni, hogy honnan lehetne kiszabadítani Brünhildét, de nem talált egyetlen ilyen helyet sem. Miközben gondolkodott, teljesen kitakarta Brünhildét.
Szeme elé tárult, hogy a kanca mennyire rossz állapotban van. Gyorsan felemelte szárnyával, és kiszabadította a hálóK (mert több is volt ott) markából.* |
Egy farkas, több ork és a háló alatt egyre rosszabbul volt.
De mikor hallotta, hogy a "partnere" él és a nevét kiáltja, összeszedte mmagát és kipréselt magábóll egy akadzó kiáltást:
- Itt...Itt vagyok! Itt vagyok! Itt vagyok! - kiáltotta mostmár eszelősen.
Elvesztette az önuralmát. Nem halt meg, de annyira megsérült, hogy ki tudja, lesz-e belőle újra valamirevaló harcos. A dögök súlya fojtogatta és moccani sem bírt miattuk a háló alatt.
Mindez elég volt, hogy összeomoljon. Főleg, hogy más segítségére szorult....
|
*Despota még el-elkapott néhány menekülő orkot. Némelyik még halálos csapása előtt élettelenül esett össze előtte. Nem is értette, hogy mi lelte ezeket.
Majd mikor már szinte teljesen elcsöndesedett az erdő, és egy mozgó lény sem maradt, hirtelen hiányérzete lett. ~Valaki hiányzik~. Egyszer csak mint derült égből a villámcsapás pattant elméjébe egy név: Brünhilde !!!
A vészcsöngők megszólaltak. Despota körbenézett, de nem látott senkit sem.*
- Brünhilde !!!! - *kiáltotta egetrengető hangon.* |
Brünhilde a hadoszlop másik végére sodródott, hullák jelezték az útját, de bajba is jutott.
Körbevették! Farkasok martak bele, orkok szúrkálták, jópár helyen nyilak érték, ha pedig felszállt, nemcsak szúrták velük, de kőkeményen rá is vetették a dárdáikat és lándzsáikat....
Nem érdekelte. Rúgott, taposott és mart és közben azon gondolkozot, hogy elrontott-e valamit, a Sötétség semlegesítette-e a mágiáját vagy csak vakon is rátaláltak ezek a mocskok.
'Vajon fájni fog? Vajon milyen a Valhalla?' merengett.
Közben az farkasok lefogytak körülötte, de a hullákat félrerántották, nem tudta őket felhasználni. Az orkok tovább kínozták és jópár troll is útban volt felé.
Így újra felsíkított. A lények körben összerogytak, hiszen Ez a hang már gyilkolt, de a farkasok mg mindig ott voltak!
Végül felugrott a levegőbe és tűrve a beléfúródó tárgyakat megölte a trolokat.
És rádöbbent, hogy elfogyott az ereje.
A trollok mind elpusztulatk, farkasokból sem maradt sok, de az orkok! Túl sokan voltak!
Aztán hirtelen kín járta át a szárnyát és a földre zuhant. Háló feszült rá és ő a gyűlöletől tágranyílt szemekkel nézte a bunkókat, amikkel föléhajoltak.
'Agyonvernek!' hűlt meg benne a vér.
- NEEEEEE! - sikoltota és a mágia hamvaiból támadva, utoljára a segítségére sietett.
A körülötte állók holtan, immár lélek nélkül rogytak össze (vagy rá) és a kör csak tágult!
Aztán a mágia tovatűnt és ő zihálva nézett körül.
A megmaradt lények menekültek tőle!
El a közeléből, be az erdő mélyére...Ahol úgyis meghalnak egyedül.....
'Csak velem mi lesz?' gondolta végignézve a testén, ami a háló és a hullák alatt feküdt összetörve és vérezve.
|
*Despota semmit sem érzékelt Brünhilde varázslataiból, túlságosan elmerült a harcban.
Az egyik farkassal és lovasával folytatott éppen csatát. Először szárnyával leverte a lovast a farkasnak a hátáról, aki eszméletét vesztve esett a földre. A farkas közben ráharapott szárnyára. Despotának ez különösebben nem fájt, mert szárnyát még a harapás előtt megkeményítette. Ezért a farkas nem tudott beleharapni a szárnyába. Annak a meglepődött arcát nézve Despota hihetetlen elégtételt érzett magában. Még mielőtt a farkas feleszmélhetett volta, másik megkeményített szárnyával a szörny fejére vágott, ami a csapás hatására nagyot reccsent, és élettelenül a földre hullott.
Despota egy épp menekülő troll elé vetette magát. A troll hatalmas bunkója súrolta Despota nyakát. Amikor a bunkó elsuhant Despota mellett, szárnyával hatalmasat vágott annak alkarjára, ami reccsent egyet, és eltört. A troll felordított fájdalmában, de hangja nem tudott kiteljesedni, mert Despota hatalmas rúgást mért mellkasára.* |
Amint Despota leugrott, Brünhilde különleges mágiához nyúlt.
Felkiáltott. Harangzengésű hangja irdatlan robajjal bevágódott minden ork fülébe és széttépte a dobhártyájukat, úgyhogy mind füléből és orrából ömleni kezdett a vér. Arra ügyelt, hogy a mágia kikerülje Despotát, így a csődör valósággal a halál és kín angyalaként repült be a tömegbe. Aztán újra felkiáltott, ami ezúttal vakító fényt hozott magával. A sötét lények így második fontos érzéküket vesztették el.
Ő ekkor ugrott a mélybe.
Despota ezúttal is csak segítséget kapott: a fény őt úgy kerülte ki, mintha egyenesen ő kreálta volna!
Brünhilde pedig zúgó szélként spört bele a tömegbe. A lendülete és pár rúgás, amit ezzel sikeresen alkalmazott, azonnali halált juttatott egy egész kis csoportnyi orknak és egy farkasnak, lovasostul.
A fény ekkor hunyt ki végleg ő pedig egy vadul, vakon és süketen csapkodó troll előtt találta magát. Az eddig csak orkoban tett kárt a bunkójával, de most megérezte Brünhilde szagát! Azonnal felévágott, a valkűrt pedig súrolta a fegyver.
Oldalra ugrott és felszállt. Nyílzápor suhgott rá, amit (javarészt) sikerült kicseleznie és egy gyilkos erejű rúgással széttörte a troll koponyáját, majd mélyre ereszkedve végigrepült a hadoszlopon. Sok-sok betört koponya jelezte az útját.....
|
*Despota meglepődött a jól felkészült hadon, de ezt nem mutatta ki.*
- Azt, amit mindenki ilyenkor tenne. - *felelte halkan.
Kitárta szárnyait, és belevetette magát a tömegbe.* |
Brünhilde gyorsan és hang nélkül követte Despotát.
Mikor az ágon álltak, csöndben és lefelé meresztett tekintettel állt.
Mikor alájuk ért a hadoszlop, a szemei tágrameredtek.
Alattuk orkok alig rendezett oszlopa haladt, több trollal, kétoldalt farkasokkal és a lovasaikkal.
Több helyen is íjászok és lándzsások meneteltek, láthatóan felkészülve arra, hogy lőniük kell mindenre, ami mozog.
Brünhilde Despota szárnyára nézett. Konkrétan az alig gyógyult sebre, amit nyilvánvalóan egy nyíl ütött....
- Mi fogsz tenni? - kérdezte alig hallhatóan. |
- Ezt komolyan kérdezted ? Én mindig készen állok. - *felelte széles mosollyal.*
- Gyere, repüljünk fel arra az ágra - *és kedvenc, vastag ágára mutatott* - onnan jó rálátásunk lesz a szörnyekre.
*Kitárta szárnyait, és felröppent az imént mutatott ágra.* |
- A szörny érdekelt! - mondta izgatottan.
- Nemsokára...
Furcsa hangok szakították félbe az erdő mélye felől. Léptek, röfögés, állati-emberi kiáltások.
- Itt vannak....A legtöbb szörnyet egy-egy ork hadosztály követ.....Sosem tudni pontosan milyen összetételű.....
A csődörre nézett.
- Készen állsz? |
- Igen, járt már itt szörny is, pegazus is, unikornis is, peguni is. Szóval nagy itt a forgalom, elhiheted.
- Lefogadom, hogy még ma befut ide egy szörny. |
- Igaz.
- Járt már itt bármi? |
| - Én nem tervezek elébük menni. Jönnek azok maguktól is ! - *mondta gonosz mosollyal arcán.* |
Brünhilde szemei újra sötéten villantak.
- Ó igen. És rettentő halált fognak halni ezek a kis kóricálók....
- Te készülsz hadjáratra ellenük? |
*Despota összeráncolt homlokkal hallgatta véig Brünhilde szavait.*
- Én a helyedben annak örülnék, hogy nem történt semmi baj a nővéreiddel... nem meg azon rágódnék, hogy mi lenne, akkor ha... Ezek mind csak feltételezések ! Maradjunk a szárnnyal fogható dolgoknál ! ..... Legalábbis szerintem.
- És ha annyira harcolni szeretnél, akkor keresd meg a szabadon kólicáló szörnyeket. Azokkal is lehet még harcolni. És tudomásom szerint, van belőlük még jónéhány. |
Aztán hirtelen a csődörre kapta a tekintetét.
Vadul, sötéten meredt rá.
- Nem szeretek így elgyengülni.....De ezek a történtek, nekem csak kudarcot jelentenek......És mintha azt mondtad volna.....nem voltál ott.... |
- Hallottam róla. - bólintott. De mindketten meg fognak gyógyulni...Te is meg fogsz gyógyulni...És emlékezhetsz rá, hogy ott voltál, mikor megmentettéket a világunkat....- folytatta.
- De én valkűr vagyok. A harc az életem. Arra születtem, arra neveltek....Ha ott bajom esett volna, ha mindörökre ottvesztem volna.....jó vég lett volna......De ehelyett - a tekintete üres lett és a pupillájában kihunyt a fény -...... a sötétség szolgái körbevettek ......láncok kerültek rám....mindenhonnan özönlöttek, hiába küzdöttem.....a földre rántottak....megszúrtak.....aztán Az betört a fejembe.....éreztem, ahogy a lelkem összetörik.....csak arra a nyomorult nyomvarázslatra maradt elég időm és öntudatom......aztán jött az őrület és a kín......Nem tehettem semmit! - az utolsó mondatot kiáltotta és a hangja annyira csikorgott és megfeszült, hogy félő volt, megnémul utána.
Vadul zihált és nagy nehezen megállta a sírást.
- A két nővérem is ottveszhetett volna....ők értem csatáztak, pedig nem harcosok....bölcselők...Én ígértem meg nekik, hogy vigyázok rájuk, mikor a sötétség megjelent...Mi lett volna, ha ők halnak meg?....értem.....
|
*Despota hallgatta Brünhilde szavait.*
- Nem vesztettél azzal sokat, hogy nem voltál ott. De miért akartál annyira harcolni ? Majod eshetett volna. Nem gondolod ? Vagy csak a többiekkel akartál együtt harcolni ?
*Felemelte jobb szárnyát.*
- Nézd. Látod ott azt a kis lukat ? Na, ezt ott szereztem. De Én még örülhetek. Leolan és Átok sokkal súlyosabban sérültek meg. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Despota nem akarta ráerőltetni a kancára a segítségét. Mivel látta, hogy nem kell a segítsége, ezért elvágtatott az erdőbe.
Brünhilde teljesen elvörösödve tűrte, hogy a csődör segísen neki. Rettenetesen rosszul esett neki, hogy a függetlensége és az ereje odalett.