|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Igen. - sóhajtotta kinyitva a szemeit.
Elmosolyodott, ahogy meglátta a fölé hajló Csodaszarv arcát.
- Semmi baj. Csak kicsit még....gyenge vagyok....Ennyi az egész.
 - Én sem. De nagyon tetszenek. - mondta csaknem suttogva, és előrelépett. Ahogy a lények ott táncoltak a víztükrön, az szilárd, ragyogó síknak tűnt. Rá akart lépni, hogy csatlakozzon a gyönyörű táncban.
Csakhogy a maguk után jégvirágokat hagyó lények csalfák voltak. Nem emelték őt maguk közé. Szétrebbentek a cskó elől, ő meg előrebukott a vízbe!
A jéghideg őselem meg összecsapott a döbbent lény feje felett.
Itt mély volt a víz! |
*Egy szökkenéssel Arwen mellett termett.*
- Arwen! Arwen! Hallassz?
*Melső lábait behajlította és letérdelt párja mellé.*
*Összeráncolta homlokát.*
- Nem tudom, mik is azok... |
Arwen elérte a lejtőt, mosolyogva nézte a két csikót, majd elindult lefelé, de hirtelen megállt, és megrázta a fejét.
Aztán minden átmenet nélkül összerogyott.
Tíl bólintott húgának.
- Meg azokra! - a különös, törékeny alakok fénylettek, és a víz felszínén táncoltak. Nagyon vékonyak voltak, és a hátukból hosszú akármik nőttek ki.
Tíl ámulva nézte őket. |
*Csodaszarv párja mellett lépkedett.*
*Kicsit lemaradva ért csak oda a vízhez.*
- Nem értem, mire gondolsz...
*jobban megnézte magának a vizet.*
- Csak nem a halakra gondolsz, amik ott úszkálnak a vízben? |
Aprókat lépve igyekezett a lányai után.
Tíl odaért a forrás széléhez.
- Szép! - lelkendezett a friss víznek. Óh igen, sok szót ismert már. De kimondani őket egészen más tészta volt, arról már csak nem is beszélve, hogy bizonyos dolgokra nem volt szava.
- Tin! - kiáltott hátrafordulva - Szerinted mik azok az izék ebben az akármben? |
*Bólintott.*
- Rendben, menjünk utánuk.
*Lassított. Nem tartotta ezt olyan jó ötletnek.
De testvérét sem akarta magára hagyni. Ezért kicsit lemaradva, de követte Tílt.* |
Mosolyogva még jobban Csodaszarvhoz bújt.
Aztán komoly arccal ellépett tőle.
- Nézzük mit csinálnak a kicsik. Tílurúlien hajlamos a bajkeverésre.
- Ugyan már! Csak a vizet nézzük meg, aztán megyünk is vissza! Anyáék úgyis ránk látnak!
Meg se állt, vagy lassított, csak vágtázott tovább. |
*Orrát Arwen sörényébe fúrta.*
- Én nem aggódtam és nem is fogok. Tudom, érzem, hogy minden rendben lesz!
*Megnyújtotta vágtaugrásait, így gyorsan beérte testvérét.*
- Nem kéne ilyen messze eljönnünk. |
Megcsókolta párja arcát.
- Hát.......anya lettem. Megérte........... - sóhajtotta.
- Tudod, kicsit tartottam ettől az egésztől...De mostmár nem félek, és boldog vagyok, hogy így alakult.
Rendületlenül futott húga elől, néha visszanézve, és ránevetett-nyerített.
- Gyere! Gyere! |
*Tin először anyjára, majd apjára nézett.
Pajkosan megrázta fejét és Tíl után szaladt.*
*Csodaszarv Arwen mellé lépett.*
- Igen, Én is! Teljes mértékben! |
A "boldogságtó ordítani tudnék" érzés őt is elragadta. Tin is elkezdett beszélni! Persze, az is lehet, hogy ő tudott előbb.....csak nem mutatta. Mit sem számít! Arwen is felnyerített, és Tílt magával vonva odalépett másik lányához, és megölelte.
- Nagyon büszke vagyok rátok. - mondta a kicsiknek.
Felegyenesedett.
- Remélem Te is. - mondta széles mosollyal Csodaszarvnak.
Kicsit nézte a szüleit, és örült, hogy büszke lehet magára. Örült, hogy ők így mind együtt lehetnek.
- Gyere! Kapj el! - kiáltotta húgának, és nagy szökkenésekkel nekifutott a lejtőnek. |
*Csodaszarv hangosan nyerített.*
- Igen, az vagy! - *dícsérte Tíl-t.*
*Továbbra is apja szemeit fürkészte. Ő körülbelül félúton állt szülei között.*
- Bátor! Bátor, bátor, bátor! Tíl bátor!
*Minden egyes "bátor" szóra szökkent egyet egyhelyben.* |
Édesen elmosolyodott.
'Igen....ezért érdemes élni' gondolta, és csak ált, és nézte a családját.
Tíl visszarohant anyjához.
- Én bátor vagyok! - mondta hirtelen határozott, csengő hangon.
Arwen elképedt, aztán örömmel átölelte nyakával a csikót.
Tílurúlien első szavai! |
*Tílurúlien homlokára engedte orrát.
Fújtatott néhányat és összeborzolta csikója sörényét.
Tinuhurúlient közelebb csalta, és Ő is kapott egy apai puszit.* |
Odabújt párjához.
- Igen, azok lettünk. - súgta örömtől fojtott hagnon, míg szemei ragyogtak a boldogságtól.
A csikók ra nézett, akik döbbenten nézték az idegent. Sóhajtott.
Persze, az egyik elöl, csaknem harciasan, a másik meg mögötte, félve, de nagyon figyelmesen.
- Lányok! Gyertek ide! Ő Csodaszarv, az édesapátok. - mondta kedvesen, és a csikók mögé lépett. Előretolta őket orrával.
Lazán odatrappolt a hatalmas csődörhöz, és felnézett a szemeibe, aztán hátsó lábaira állva, a mellsőkkel nekitámaszkodott a vállának.
Halkan, de csengőn nyerített.
A másik csikó csak ekkor, mikor testvére ránézett, és nyihogott, épdelt közelebb.
Félénken pillantott fel a fehér lényre.
De a szemei...megnyugtatták.
Elmosolyodott. |
*Csodaszarv sebes vágtába ugrott és néhány pillanat múlva már Arwennel szemben állt.
Gyönyörködve nézte a csikókat.
Aztán Arwen mellé lépett és átölelte.*
- Szülők lettünk! - *mondta halk hangon.* |
Arwen rejtélyes-szerelmes mosolyt küldött Csodaszarva, majd hátrafordult.
Két fehér lényt tűnt fel a domb eddig takarásban maradt oldalából, és vígan, kergetőzve Arwenhez rohantak.
|
*Csodaszarv megpillantotta Arwent.
Gyors léptekkel ügetett felé.* |
Könnyed léptekkel haladt a patak partja felé.
Aztán megállt egy domb tetején, és lenézett a forrás partjára. |
*Csodaszarv jó két óra múlva visszaért a forráshoz.
Csodálkozva látta, hogy Arwen elment.
Kis ideig a patak mellett időzött, aztán elkezdett a környéken sétálgatni.* |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
- Igen. - sóhajtotta kinyitva a szemeit.
- Én sem. De nagyon tetszenek. - mondta csaknem suttogva, és előrelépett. Ahogy a lények ott táncoltak a víztükrön, az szilárd, ragyogó síknak tűnt. Rá akart lépni, hogy csatlakozzon a gyönyörű táncban.