|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.30. 13:26 - |
 *Alassëa csöndesen, finoman emelgette karcsú lábait a magas, selymes fűben. Szeretett itt. Szerte a földön mindenfelé hófehér és aranyszirmú virágok nyíltak, kábító illatuk kedvesen csalogatta a pillangókat. Jobbra kristályvizű patak csörgedezett, friss, párás levegővel ajándékozva meg az odatévedőket. Hűs vize finom és édes volt, aki itta, rögvest erőre kapott tőle, bármily' fáradt is volt.
Alassëa lassan a patakhoz sétált, lehajtotta szép fejét és lassan kortyolt belőle. Virágokkal teletűzdelt sörénye lágyan a homlokába omlott, miközben ő szomját oltotta, s úgy érezte, nincs ennél békésebb hely a világon.* |
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 -Mikor?!-csillantak föl szemei.
|
 - Nahát! Nem tudtam Diadém erejéről! - csodálkozott.
Aztán horkantott és nevetve bizonyította, hogy ő is tud azért a két csoportot összekötő kis családról:
- Vihar és ő már jó ideje házasok......És van csikójuk is.....Habár én rég nem tudok semmit sem Diaharról. Csak egyszer voltam közvetlen kapcsolatban vele. |
-Diadém, Vihar párja.Vihar egy eriszi.-mondta könnyedén. |
A szeles peguni kanca meglepődött.
- Tényleg? Ki az? |
Nagyot derült Illustrissima reagációján.
-Én is így vagyok vele!Közöttünk még van egy ilyen elemű, de ő nem pille szárnyú, mint egyesek!-kacsintott Illura. |
Hitetlenkedő, széles vigyor ült ki az arcára.
- Ez komoly?! Igazán?? Én is! Én is épp ilyen vagyok! Illetve...majdnem. A növények az elemem! Végre találkozom hasonló mágussal! - lelkendezett, és épphogy körbe nem ugrálta Szellőt. |
-Én a föld, de főképp a növények elemét! |
- Igazad lehet - mondta kissé bizakodóbban - Te milyen elemet uralsz? |
-Ugyan!-mosolygott-Csak egy jó élmény kell!Vagy egyre jobban szoktatni magad a repülésre!-aztán hozzátette-Amíg élsz, sosem késő visszaszerezni, amit egyszer elvesztettél-főleg, ha tőled függ! |
Végignézett óriási bársonyszárnyain. Tűnődve, töprengve húzta el a száját.
- Lehet, hogy igazad van. Nagyon rég repültem! Túl rég is talán.....A régi magabiztosságom odalett! - mondta szinte síróssá váló hangon. |
-A szelet érezheted, ha még nem is az elemed!-mosolygott-Talán a szárnyaid még kissé fejletlenek, hogy újra érezhesd.Na meg persze gyakorlástól is függ! |
Ő is leszállt.
- Én nyugodtabb lennék, ha már nem próbálkozni kéne, hanem egyszerűen repülhetnék és kész - mondta halkan - Habár az is igaz, hogy sosem voltam Szélelemű. Nem érzem és nem uralom. |
-Sok időd van még megtapasztalni őket!...Addigi is....-és kirepült az áramlatból a földre-Nem muszáj kísérteni semmit, ha félsz!Ez is példás, hogy megpóbáltad! |
- Én egyelőre kellemetlenül érzem magam! És félek! A korábbi erőmet és magabiztosságom szeretném! - panaszkodott, a szárnyait gyakoroltatva.
Szellőre pillantott.
- Lehet, hogy még fiatal vagyok a türelemhez........és elfogadáshoz.... |
Nevetett.
-Ugye, milyen jó érzés újra kicsinek lenni?Tudom, a tehetetlenség nem jó érzés, de én biztonságban is érzem magm egyszerre!-s elgondolkodó msoly ült arcára-Bár igaz, én már nem vagyok fiatal lény, nekem talán ezért jó újra ez az érzés!Újra az a gondtalanság....ha már te is ennyi idős leszel, hidd el, neked is jó lesz ez a "nosztalgia"! |
Biccentett, és próbálta jobban érezni a szelet, hogy rábízhassa magát. Ha lassan is, de javulni kezdett!
- Különös....csikónak érzem magam! |
Látta Illustrissima félelmeit, s szelíden így szólt.-Csak tartsd kifeszítve a szárnyaid, e félj, ha dölöngélsz!Látod, én is hol kibukom, hol besodródom, mikor merre ringat vagy tol a szél!Semmi gond, nem kell félned! |
Illustrissima régen imádta a szelet és a repülést. De hosszú ideig volt távol, társai is tiltották - ez elég volt, hogy most nagyon ne érezze otthon magát! Küzdött az egyensúlyért, a simaságért, és hogy ne féljen...... |
Boldogoan bólintott.Ők is ráfeküdtek, s vitették magukat a széllel.Mint az óriás körhintán, mientek fel és le, sorban a lepkék után!Aztán a szél hol kilendítette őket a sorból, hol majdnem összekoccantak...Szellő nagyon élvezte, de vaajon hogy érzett Illustrissima?
|
Egy pillanatig tétován, bizonytalanul nézte a szelet, aztán határozott hangon felelt:
- Rendben van, de amint erősebb lenne, lemegyek! |
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Alassëa csöndesen, finoman emelgette karcsú lábait a magas, selymes fűben. Szeretett itt. Szerte a földön mindenfelé hófehér és aranyszirmú virágok nyíltak, kábító illatuk kedvesen csalogatta a pillangókat. Jobbra kristályvizű patak csörgedezett, friss, párás levegővel ajándékozva meg az odatévedőket. Hűs vize finom és édes volt, aki itta, rögvest erőre kapott tőle, bármily' fáradt is volt.
-Mikor?!-csillantak föl szemei.
- Nahát! Nem tudtam Diadém erejéről! - csodálkozott.