|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.21. 23:02 - |
 Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
Szép volt itt.....Ha kicsit magányos is...
 - Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett.
- Hm....Elég unalmas itt - jegyezte meg, mert valóban senki sem háborgatta a vidék csendjét. Danahar a kalandokhoz szokott.....meg a veszélyhez.
Mosolyogva hallgatta a másik lényt.
- De szép! - felelte nyugodtan.
Aztán mosolygott. Tetszett neki az itteni béke.
Hirtelen hátracsapta a füleit, és megfeszült. Nagyokat szippantott a levegőből, majd ellazult...
- Jönnek - jegyezte meg nyugodtan.
Vadul fújtatva, dühös tűzzel a szemében vágtatott épp a két kanca felé.
Nyugodt arccal, de félelmetes tempóban vágtatott Fúriot után, szemeiben vad lobogással.
- Üdv! - kiáltott messziről a két ménnek, mire mindkettő csúszva fékezni kezdett. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 Arwen vigyorgott.
- Jól mondod! Első lépésként esetleg.....nem mondanád el újra azt a régi verset......Azt, ami miatt hozzád mentem.... - vált halkabbá, de sokkal mélyebbé a hangja és a pillantása.
 A virág minden figyelmeztető jelzés nélkül kezdett szikrázni, mire Tíl őzsebességgel elszökkent mellőle, és gondosan magával sodorva húgát egy fa fedezékébe rohant.
|
*Felháborodva horkantott. végül csak elmosolyodott.*
- Akkor jó lesz belehúzni és összeszedni magam, ha nem akarok kiesni a pikszisből. - *vigyorgott.*
*Félrehúzott szájjal, szinte szugerálva nézte a virágot.* |
Gonoszul elvigyorodva így felelt:
- Ó, hogyne! Amint 300 leszel, lecseréllek két százötven évesre! - kacarászott, azzal kicsit felágaskodott, hogy csókot lehelhessen Csodaszarv ajkaira.
- De amíg ilyen jól teljesítesz, lehet, hogy még párszáz évig megtartalak! - súgta még kedvesének, mielőtt ledobbant volna mellső lábaira.
- Vajon mit tud még? - lett egyre kíváncsibb!
Közelebb hajolt és szarvával bökdösni kezdte a virágot. |
*Szerelmes-fáradt pillantással mosolygott Arwenre és mágiáját segítségül hívva pár vágtaugrással késöbb már párja előtt állt, megállítva Őt ezzel.*
- Ezt értsem úgy, hogy csak fiatalon és fitten kellek? - *kérdezte tettetett megbántottsággal és sértődöttséggel.
Orrát tüntetően magasra emelte és elfordult.*
*Hevesen bólogatni kezdett.*
- Különben hogy máshogy történhetett volna mindez? |
Kicsit gyorsított, hogy könnyebben kerülgethesse a fákat, és közben nevetve és csábosan dobálta sörényét.
- No mi lesz? Talán ennyire elfáradtál az ideúton, kedvesem? Ohh...nemsokára már egy öreg mént kell ápolgatnom a lányaim helyet?! - gúnyolódott.
- Vagy csak nem akarod fitogtatni az erőd? Azt hiszed ezzel nyered meg a szívem, hogy nem kapsz el?! - játszotta a meglepődöttet, és elkerekedtek a szemei.
- Hűűű - mondta, mit sem veszítve csodálatából a véletlen miatt.
- Szerinted mágikus? - járta körbe a virágot, kerek szemekkel, ahogy egy csikó ismerkedik a világgal. |
*Szélesen elmosolyodott és könnyedén vágtába ugorva, fejét meg-megrázva indult Arwen után.*
*Ő is úgy meglepődött, mint nővére.*
- Én... nem... - *kezdte dadogva, majd kicsit elhallgatott, míg visszanyerte hangját.* - nem csináltam semmit, csak hozzáértem - *mentegetőzött.* - Csak az illatára voltam kíváncsi... |
Ezúttal már négy lábbal ugrott hátra, hogy nyerjen némi időt és teret.
- Akkor lássuk, el tudsz-e kapni! - nyerítette Csodaszarvnak kacagva, és beugrott a fák közé. Esze ágában sem volt gyorsan, esetleg teljes erőbedobással futni. Inkább kacarászott és kanyargott.
- Hű! - kerekedtek el a szemei.
- Hogy csináltad? Honnan tudtad, hogy ilyen lesz? |
- Hogyne? - *kérdezett vissza könnyedén és újra párja után lépett.*
*Megvonta vállát és megbökte a virágot, mire az furcsán rezegni kezdett, pár pillanattal késöbb pedig egy hatalmas bimbó pattant szét az oly vékony száron!* |
Újra hátrébb táncolt.
- Én sem.....Párosban szép az élet....Mondd, tudsz követni? - játszott a szavakkal nevetgélve.
Lenyelte bánatát, és odalépdelt a húgához.
- Mi az? |
*Azonnal párja után lépett.*
- Nem vagyok a páratlan számú dolgoknak a híve.
*Jókedvűen kuncogott Tíl "mutatványán".
Nem messze az egyik fa tövében megpillantott egy érdekes fűcsomót, amiből egy vékony, hosszú, érdekes színű virág magasodott. Odaügetett és közelebbről is szemügyre vette.*
- Nézd csak - *hívta testvérét.* |
Arwen Csodaszarv elé lépett, és kicsit hozzásimult, de éppencsak annyira, hogy felmosolyogjon a kedves arcba.
- Sosem elégszer! De én is így érzek.
Forró csókot lehelt Csodaszarv arcára, aztán eltáncolt tőle.
- Még mindig éhes vagy? - nevetett csilingelőn.
- Remek! Gyerünk!! - nyihogta lelkesen, és elindult egy irányba. Sajnos a lendülete szokásos, Tílurúlienes volt....Az egyik kiálló gyökérben hihetetlenül szerencsétlenül felbukott, és éppen az orrára esett.....
Inkább szégyentől és nem fájdalomtól könnyezve emelkedett fel. |
*Kényelmesen felemelte fejét és Arwenre függesztette pillantását.*
- Mondtam már, hogy nagyon-nagyon szeretlek? - *kérdezett vissza válasz helyett.*
- Nézzünk kicsit alaposabban körül! - *indítványozta lelkesen.* |
Habár csupán ezüstös suhanás volt a fák között, meglepően ügyesen kerülték el a lányai! Meg is hökkent rajta, de nem akarta sem a játékot, sem a figyelésüket feladni, így tartotta a tempót, hol előttük, hol utánuk.
Aztán feltűnt neki, hogy Csodaszarvat sehol sem látja.
- Ne menjetek messze! - nyerítette lányai után, és visszafordult.
Elmosolyodott, amikor a legelésző mént meglátta. Egyszerre volt tüzes és békés látvány.
- Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél....megint.... - mondta párja felé lépdelve.
Egy kicsit lazább részen fékezett, és felnézett az égre.
- Mit csináljunk most? - kérdezte mosolyogva testvérét. |
*Boldogan felnyerített és még inkább belelendült a fák kerülgetésébe, persze egyre inkább szűkítve a kanyarokat.*
*Csodaszarv lassított és elszáguldó családját figyelte. Prüszkölve körülnézett és legyintve inkább a fű felé fordult.
Nem vágyott túlzottan a fák közötti gyorsulásra, annál inkább egy kiadós legelésre.* |
Arwen tartotta a tempót, habár a kanyargás ezen a talajon nyaktörő trükknek bizonyult!
- Lányok! Elég már! Lányok, vissza! - nyerítette utánuk újra és újra. Hiába. Lányai, akár két tünde, ezüstös suhanásként cikáztak a fák közt, csilineglőn kacarászva.
Arwen végül elmosolyodott, lazított, és éppolyan lendülettel indult meg, mint csikói. Könnyedén kerülgette a fákat, és néha még meg is előzte családját.
Tílurúlient meglepte anyja ügyessége! Valahogy sosem hitte, hogy olyan fürge lehet, mint ők!
- Futás, Tin! - bíztatta húgát merészen, és elévágott, hogy a vágta egészen izgalmas legyen! |
*Nem sokkal késöbb elérték a dombos erdő szélét, de nem is lassítottak, úgy vetették be magukat játékosan a fák közé.*
*Fél órával késöbb egy völgybe értek és pihenőt tartottak.* |
Végignézte a lények távozását.
- Maud...remélem elég sötét lény vagy... - mondta halkan, a semmibe, majd megfordult, és ügetésben elhagyta a völgyet. |
*Mindannyian elköszöntek, majd gyors léptekkel tovább haladtak.
Amint hallótávolságon kívülre értek, Mistral Losse-hoz fordult.*
- Indulnod kell - *mondta a pegazusnak.* - Siess. Már nincs sok időd. Salvas és Dignified is úton van már. Mielőtt odaérsz, elvileg találkoznod kell velük.
- És a többiek? Őket hogy fogjuk megtalálni? - *kérdezte folytott hangon.*
*Mistral lassított a tempón.*
- Biztos vagyok benne, hogy látványos lesz. - *osztotta meg véleményét a kancával.*
- Vigyázz Magadra... és a többiekre is.
*Losse erőltetett mosollyal nézett Mistralra, majd habozás nélkül a levegőbe szökkent és eltűnt a távolban.*
*Mistral, Fuerza és Causa tempós vágtára kapcsoltak és eltűntek a fák között.* |
Társai egy gyors biccentéssel elköszöntek, és már ott is hagyták, így most egyedül hajtott fejet a lényeknek.
- Én is....Jó szerencsét! |
*Nyugodtan és csendben tűrte Danahar szavait. Csak hátrahajtott fülei árultak el némi információt.
Jobbnak látta egy szót sem szólni. A vitájuk bármeddig tarthatott volna.*
*Losse azonban szerette volna a peguni kanca arcába vágni az igazságot. Úgy érezte, ezt nem érdemelték ki társaival.
Már épp megszólalt volna, amikor Mistral csöndre intette.*
- Reméljük, hamarosan találkozunk. - *búcsúzott.* |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
- Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett. 
Arwen vigyorgott.
A virág minden figyelmeztető jelzés nélkül kezdett szikrázni, mire Tíl őzsebességgel elszökkent mellőle, és gondosan magával sodorva húgát egy fa fedezékébe rohant.
