|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.29. 17:05 - |
 Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
-Istenem félelmetes volt!Jól vagy?-kérdezte párját
-Én kicsit szédülök den jól vagyok_nyomott egy csókot kedvese orrára |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
- Nem éppen - *válaszolta a fehér unikornisnak, majd aprót horkantott és odébb lépett.*
- Örültem - *fordult még vissza Fejedelemhez, Isabellre pillantva fejével aprót biccentett és néhány pillanat múlva már el is tűnt egy szomszédos járatban.
~Hiába próbálkozol, úgyis megtalállak~- fortyogott magában.*
*Nemigazán tudta hova tenni a történteket, így megrázta sörényét és zavartan elmosolyodott.*
- Hol is tartottunk? - *fordult Fejedelemhez.* |
 Biccentett ő is, majd kimérten így felelt:
- Mivel a hálónk szétszakadt, legföljebb a saját élményeimről mesélhetek, amelyek alapján Te vagy az első ilyen lény, akivel hosszú hónapok óta találkozom, illetve az erisziek közt vannak nagy fekete pegunik, de gondolom nem őket kutatod....... |
*Isabell mosolyogva fordult Fejedelemhez, de a válaszra nem maradt ideje.*
*Kényelmesen ügetett szembe a két unikornissal. Amikor hallotávolságon belülre érkezett, lassított.*
- Üdv - *köszönt udvariasan és biccentett a fehér ménnek.*
- Nem láttad véletlen Dignified-et monstanság? - *fordult Isabellhez. A kanca nemleges válaszát hallva ismét a számára ismeretlen felé fordult.*
- Nagytermetű, fekete peguni mén? - *érdeklődött.* |
Felzárkózott Isabell mellé.
- Ó igen. De ha lehet ne álljunk be táncosnak az itteni kiskirályokhoz.... |
*Viszonozta Fejedelem mosolyát és lendületesen megindult.*
- Hát, akkor lássuk, mit rejteget számunkra ez a hely! |
Megrázta a fejét és visszatért a jelenbe.
- Ezen már nem lehet segíteni.,...Egyedül kell továbbmennem - mosolyodott el kedvesen.
- Vagyis, egy partnerrel! - javította ki magát bókolva. |
*Megértően lejjebb engedte fejét.
Nem akart a múltba bonyolódni és Fejedelemnek nehéz pillanatokat okozni.* |
Fejedelem pupillája üres let, mintha a fénye előtt függönyt húztak volna el.
- A halál.....az elmúlás.....A világunk közti határok. Ahonnan jöttem, varázsviharokkal teli világ volt. Nem valószínű, hogy oda lehetne újra találni. De a kor is leáldozott.......amiben és amiért éltünk..... - mondta nehezen.
Megrázta a fejét.
- Bocsáss meg, engedtem, hogy elragadjanak az emlékek. |
*Érdeklődve figyelte Fejedelmet.*
- Mi szab gátat közétek? - *kérdezte halkan.* |
Megrázva sörényét, elmosolyodva felelt:
- Szívemből beszélsz. Habár néhanapján örülnék, ha a kalandokba indulásaimkor a régi csapatom velem lenne - vált egy pillanatra révedezővé. |
*Orrát magasra emelve mélyet szippantott a levegőből.*
- Érdekes hely, ami feltérképezésért kiált. - *mondta és Fejedelemhez fordult.* - Te mit gondolsz? |
 Mithrandir csak akkor higgadt le, mikor kiléptek a nagy sziklafalon, és maguk mögött is hagyták.
A tengerpart homokjában aztán lehiggadt. |
 -Jó-jó-jó!-nyugtatta kedvesét, sazon gondolkodott, milyen viccesen nézhetneik ki az avatatlan szemeknek."Majd, ha lehiggad, faggatózom!"Mrnem fékezett, hanem egyenletes vágtában hagyta, hogy párja mellé vágtasson.
|
- Menjünk innen! Gyerünk! Minél gyosabban! - nyerítette magából kikelve, és mostmár tolni kezdte Angelt!
- Elég ebből a szörnyű helyből! |
-Mith!Mithrandir!-kiáltott rá, s közben fékezett, kisebb-nagyob sikerrel.
-Mégis mi ütött beléd, hogy így rohansz? |
Mithrandir éppenhogy fékezett, és egy darabig bámulta Angelt. Aztán elkapta párja szárnyát, és rohanni kezdett tovább! |
Amikor meghallotta a patakopogásokat, a barlang szája elé állt, s kedves nevét kiáltotta.Hajszál választotta el attól, hogy Mith ne borítrsa fel a vak-vágtájában. |
Megrendülve, néma megadással lépdelt a két lény után, de a szíve összefacsarodva gyötörte minden lépésnél. Hát nem látja viszont Angelt? Sem a társakat......Senkit......Nem tudta mi vár rá, nem is küzdött ellene, de csak a borzalom miatt nem folytak a könnyei.....
Borzadály. Az fogta el teljes tisztasággal, amikor a két lény végül kivezette, és nem is volt halott!!! Hosszú-hosszú percekig dermedten állt, nézte őket, újra és újra látta a szörnyűséget, ami miatt a két kísértet egész idáig bolyongott.........
Aztán rohanni kezdett kifelé, vakon és ész nélkül!!!! |
-Talán!-mondta a fiatalbbik mosolyogva, s megfordultak, elindultak.Mith messzebbre keveredetta bejárattól, ezért tán három órába is telt, míg ki találtak...Amikor a világosodó alagút részhez értek, megáltak, visszafurdoltak a pegazushoz.Tünedezni kezdtek.
-Köszönjük, hogy ránk találtál, általad emlékünk újra él, s az újkor lényei is megtudhatnak egy elfeledett fejezetet Vadvilág történelméből!-szlalt meg hálásan az öregebbik, bár az utolsó szavakat ár a semmi mondta.
-Menj egyenesen, s kitalálsz!Angel a túl oldalon vár!-tete hozzá a fiatalabbik hangja, s azután végleg szerte foszlottak!Ez volt a hálája az emléknek, melyet Mith újra átélt, s remélhetőleg nem feled soha! |
- Igen, igen én vagyok az! - mondta szinte eszelősen bámulva a két lényt.
- Ez egy látomás? Vagy én is halott vagyok? - kérdezte nagyon furcsán. |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
Biccentett ő is, majd kimérten így felelt:
Mithrandir csak akkor higgadt le, mikor kiléptek a nagy sziklafalon, és maguk mögött is hagyták.
-Jó-jó-jó!-nyugtatta kedvesét, sazon gondolkodott, milyen viccesen nézhetneik ki az avatatlan szemeknek."Majd, ha lehiggad, faggatózom!"Mrnem fékezett, hanem egyenletes vágtában hagyta, hogy párja mellé vágtasson.