|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
 *Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
 *Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
 -Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
 -Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Figyelmesen hallgatta végig Legendet, s végül bólintott. Szeme egy pillanatra megrebbent, ahogy egyik lényét hívta...s ő rögtön válaszolt rá.
Jég eleme révén ő biztosan bírni fogja az örök telet...ő pedig nem érezte a hideget, így számára sem lehetett gond.
Enyha dobogás érződött, ahogy Stripe bevágtatott az erdőbe. Pillanatok alatt ott termett, és gazdája mellett megállt.
-Üdvözletem, Stripe vagyok.-biccentett kimérten a mén a nevelőknek, és végignézett a társaságon.
Dorcsy elmosolyodott, és szeretettel megsimogatta Stripe orrát. |
 *Elgondolkodva pillantott végig az érkező angyallányon, s végül aprót biccentett.*
-Meglátjuk.*-szólt dallamos, csengő hangján.* -Szép és becsületes tett lenne, ha ily sokan összefognánk Erisért. De még magam sem tudom biztosan, mi lenne a módja, hogy visszahozzuk őt az életbe. Egyenlőre csak a Kőhöz vezetlek el Titeket. Catly? -*fordult a Birodalom Úrnője felé.* -Ezt a döntést Rád bízom. Részemről nincs akadálya, sőt, támogatom, hogy elkísérjen minket.
*Elhallgatott, mert dübörgő patadobogás hangját és égett, megperzselődött növények furcsa, kesernyés illatát sodorta feléjük a szél, s éles érzékeivel jóval hamarabb észrevette, mint a többi nevelő.*
-Ó, ha nem tévedek, Adonis hamarost ideér. -*mosolyodott el, s valóban, pár másodperccel később a hatalmas, izzón parázsló mén kiügetett a fák közül. Legend merengve, de mindent átható, komoly pillantással méregette a csődört, aki azonnal mellé lépett és mélyen fejet hajtott. Niphredillie szelíden elmosolyodott, és kezét a mén izmos nyakára simította. Ezután Adonis Catly felé fordult és bemutatott egy újabb mély meghajlást, végül pedig Dorcsy és Koni irányában is tiszteletteljesen biccentett.*
 -Üdvözletem az Úrnőknek. -*zengte ropogós hangján. Orrlikaiból füst és izzó szikra lobbant fel, teste perzselően forró volt, lángoló ütöke alól sötét, tüzes szemek meredtek a tisztáson álló hölgyekre. Kőkemény patái alatt parázslott a föld, s minden növény - legyen az egyszerű fű vagy gyönge virág - szenesedni kezdett az égető hőségben.
-Catly, kérlek, még egy szóra. -*pillantott a mellette álló kecses, szőke hajú lányra.* -Ha jól tudom, a Te neveltjeid közül volt valaki, aki rálelt a Kőre. Meséld el, kérlek, pontosan merre talált rá, mielőtt elindulunk. Ha gondolod, persze indulhatunk máris, és én az út közben is meghallgatom a történetet, de fontos lenne tudnom. Úgy gyorsabban és könnyebben rábukkannánk.
-Dorcsy -*fordult most az imént érkező angyal felé.*-Mi még nem ismerjük egymást személyesen, de hallásból természetesen tudom, ki vagy. Ha Catly úgy dönt, s velünk tarthatsz az úton, szükséged lesz valakire a tieid közül. Kérlek, válassz magad mellé kísérőt. Azt azonban tartsd szem előtt, hogy az Örök Tél Birodalmába megyünk. Adonis -*itt finoman megérintette a mellette álló mén nyakát.* -tűz elemű lény, nagy segítség lehet a hideg, fagyos . Catly neveltje pedig alighanem bírja a Tél erejét, hacsak szemem nem csalja káprázat.
-Abból, hogy társam hollétéről nem tudok semmit, csak kevés hátrányunk származik, s azt is áthidalhatjuk. Előfordulhat, hogy a Kőhöz csak komplikáltabb módon férhetünk majd. Szükségünk lehet a Négy Őselem erejére. -*fordult ismét Catly felé. Bár halkan szólt, úgy beszélt, hogy szavait Koni és Dorcsy is jól érthesse.* |
 Hát még sem csak egy angyal-féle vesz részt az akcióban?!Ő láthatóan mosolygott Dorcsyra.Nem szólt hszen ő is csak "segíteni" van itt, ezért néma maradt, a démon-angyalhoz intézett választ Catlyre és Legendre bízta.
|
Különös teremtmény bukkant fel az égen. Derengő, éjfekete szárnyait szélesre tárta, ahogy közelített a tisztás felé.
Úgy érezte, segítenie kell.
Elkapta az a semmihez sem foghatró érzés, mikor Legend visszatért. Érezte a lelkében, testében, minden porcikájában. De még valaki hiányzott. Most Őt akarta visszahozni, vagy legalább segíteni a visszatérésében.
Nem ismerte a nemleges választ, sem a lehetetlent.
Némán landolt, szárnyaival még csak szellőt sem kavart a többiek között. A nevelők előtt közvetlenül ért földet. Szárnyait óvatosan csukta össze - sokáig repült.
-Üdvözletem.-köszönt. Bár nem akart sok időt vesztegetni a formaságokkal, mégsem akart csak úgy berobbanni. Tekintete végigsiklott a nevelőkön, s végül csillogó szeme Konin állapodott meg. Alig láthatóan elmosolyodott.
-Segíteni jöttem. Hallottam, Legend visszatért. - tiszteletteljes bólintás a tünde felé. - Szívből örülök neki. De úgy tűnik, még nincs vége. A Boszorkányúrnő még várat magára. Ebben érkeztem segíteni, ha tudok. |
-Nemes jön velem.-rendelkezett, s Homályékra mosolygott:-Ti is pihenjetek, különösen hogy nemsokára itt az idő, Homály!-nézett akanca nagy hasára.-Remélem, majd ott tudok lenni...
 Itt is volt.Biccentett még mosolyogva a Szenvedélynek és Homálynak, majd a nevelők felé fordult, s meghajolt.
|
*Figyelmesen hallgatta végig Niphredille-t.*
- Származhat abból valami hátrányunk, hogy a Lélekőr társad hollétéről nem tudunk? - *érdeklődött.
Míg a választ várta, végigsimított Ithildina nyakán.*
- Menj, pihend ki magad. - *susogta a kanca fülébe.*
*Szeretett volna tiltakozni, de Úrnője pillantása elhallgattata és aprót biccentett.*
*Megigazgatta Ithildina üstökét és halványan elmosolyodott.*
- Velem Marclumo jön. - *válaszolta. Alighogy kimondta a mén nevét, dobogás hallatszott a fák közül.*
*Fejét vadul rázva és ugrálva iramodott gazdája felé, majd mikor elérte, szűk körben körülötte folytatta.
Mikor úrnője határozottan felemelte kezét és kinyújtotta felé, Marclumo abbahagyta a tombolást és nagyot horkantott.
Megrázta sörényét és körbepillantott.
Meghajolt Legend és Koni felé fordulva.*
- Tiszteletem.
*Szeliden maga mellé húzta a fehér mént és gyengén, de határozottan megmarkolta a sörényét a marja fölött.* |
*Szórakozottan babrálta ujjaival Eledhwen sörényét, míg Catly előadta kérését.
-Legyen hát óhajod szerint. -*szólt.* -Ám előtte még el kell mondanom néhány dolgot. A Kő őrizői időtlen idők óta a tündék nemes népéből kerültek ki. Soha nem mi válaszottuk őket; mindig a Kő döntötte el, ki legyen az. Számunkra ez hatalmas megtiszteltetés.
*Éles szeme Catly földre hullott hajszálaira tévedt, s azonnal észrevette, hogy azok az Úrnő lágy aranyfürtjeihez képest szürkék és fakók. Gondterhelten összeráncolta homlokát, de folytatta.*
-Rendszerint két Lélekőr óvja a Követ; se több, se kevesebb. Hogy társam merre járhat, azt nem tudom. De a Kő helyét megmondhatom. Akárcsak elődeink, mi is a Tündék Erdejében rejtettük el, hisz városaink birodalomszerte a legvédettebbek és a határainkat a legjobb őrök vigyázzák.
*Megcsóválta a fejét.*
-A Kő azonban nincs ott. Ezt tisztán érzem. -*futólag Konira pillantott, és gyorsan hozzáfűzte a magyarázatot. -Mivel Ő válaszott engem, egyfajta mágikus kötelék alakult ki közöttünk, s ugyanez igaz társamra is. Megérezzük, merre kell keresnünk, ha elvész és ösztöneink mindig tévedhetetlenül a nyomára vezetnek. Akárcsak a Birodalom, mi ketten is kapcsolatban állunk a Kővel. Ám ez másfajta kapcsolat; nem hiába Lélekőr a nevünk... ez nem csak a Kőre magára utal, de a vigyázóival fenntartott kötelékre is.
*Pár pillanatig némán állt, akár egy fiatal, sudár fa, s erősen figyelt, mintha hallgatózna. Még a szeme se rebbent, pislogás nélkül, nemesen és szálasan állt a tisztás közepén. Végül apró sóhaj hagyta el ajkát, és alig észrevehetően biccentett egy aprót.*
-Catly, kérlek, válassz magad mellé valakit neveltjeid közül, aki elkísér. Koni, tégy így Te is, kérlek. Szükség lesz a segítségre. A választást természetesen rátok bízom, de döntsetek bölcsen. Alighanem az Örök Tél Birodalmába vezet majd utunk. -szólt csendesen és finoman intett egyet kezével. -Ha megvagytok, kövessetek, kérlek! Az én kísérőm, Adonis útközben csatlakozink majd hozzám. |
Figyelmesen hallgattam végig a két Úrnő beszélgetését, s amikor Catly hozzám fordult, én bólintottam, készen állok! |
*Halványan elmosolyodott.*
- Nem kis segítség ez nekünk, hogy a Lelkel Köve egyik őre a segítségünkre van. - *kezdte Niphredille felé fordulva.* - Nekünk legyen annyi elég, hogy a Kő közelébe lehessen menni és késöbb, amikor a helyzet megkívánja, cselekedni lehessen vele. A történések rengeteg szálon futnak, nem tudom megmondani, mikor kerül erre sor, így nincs vesztegetni való időnk. Ha eljön a cselekvés ideje, készen kell álnunk, hogy egyetlen BoszorkányÚrnőnket visszahozhassuk. - *szemeit lesütötte és háta mögött összefonta ujjait.
Rodusék jó úton járnak. Érezte. Egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, ami örömteli hírnek számított.
Tekintete megakadt egy fehér szirmú, vöröses belsejű virágon. Lehajolt, ajkai némán megremegtek és a virágot a hajába tűzve felegyenesedett. A mozdulat közben 3 szőke hajszála kihullott, s mire elérték a talajt, elszürkülve összepödrőttek.
~Tudom... - sóhajtott magában - ...fogy az időm.~*
- Akkor hát ideje lenne saját szemeinkkel megnéznünk a Lelkek Kövét. - *intézte szavait Niphredille-nek és várakozón, érdeklődve fordult Konihoz.* |
*Fejet hajtott az érkező, méltóságteljes, mégis oly kedves tekintetű hölgy előtt.*
-Catly. -*biccentett a Birodalom Úrnőjének.* -Viszontlátásod számomra is nagy boldogság.
*Ezután figyelmesen végighallgatta a Vorstandiak mentorának beszámolóját, s néha érdeklődve bólintott, máskor pedig homlokát ráncolva elkomorult.*
-Hogy Eris nincs a Peremen, azt magam is tudtam. -*szólalt meg végül.* -Jól ismerem azt a siralmas vidéket, hisz oly hosszú időt töltöttem ott magányosan. Arról azonban nem volt tudomásom, milyen körülények közt veszett oda a BoszorkányÚrnő. Ezért is vágytam oly nagyon szót váltani Veled. -*biccentett ismét Catly felé. Egy darabig hallgatott, mérlegelt, végiggondolta a hallottakat, majd csöndesen megszólalt.*
-Sok mindenre derült fény. Köszönettel tartozom, amiért megosztottad velem e tényeket, Catly. Nagy segítséggel szolgáltál, hogy megérthessem a távollétemben történt események miértjét. -*mélyet sóhajtott.* -Ám még így is sok a rejtély és a talány.
*Körülpillantott, hogy meggyőződjön róla; Koni is figyel.*
-A Lelkek Kövének egyik őre én vagyok, s természetesen ismerem a Kő mágiáját. -*szólt.* - Tudom, miként kell bánni vele, gond ne nyomassza hát szíveteket. De elpusztításától óva intek mindenkit. Az a Kő egy a Birodalommal. Ha a Lelkek Köve megsemmisül, úgy a Birodalom is vele bukik. -*hangja - akárcsak Catlyé - tisztán csengett, mint minden tündéé, ám félreérthetetlenül belevegyült a súlyos felelősség komolysága is.*
-Elbereth áldása, hogy nekünk nem is ez a célunk. -*mosolyodott el végül szelíden.* -Ám akkor mi? A Követ megtalálni és végtelen erejét felhasználni természetesen segítek. De mit tehetünk a béke és a harmónia visszaállítására? A Kő erejét mi tápláljuk közös érzéseinkkel. Ha bennünk csak harag és düh lakozik egymás iránt, félek, az én erőm is kevés lesz magában a megtisztításához. |
*A Félelmek Országát elhagyva az erdő ezen része felé haladt, igyekezett észrevétlen, mégis gyors maradni.
Az ezüstös tisztás felsejlésekor lassított és köralakban alászállt. Örömmel konstatálta, hogy akikkel beszélni akart, mind ott vannak.*
*Gyorsan emberi alakot öltött nem messze Niphredille Úrnőtől és az Angelid Úrnőtől, egyben Ithildina mellett, aki tiszteletteljesen meghajolt.
Catly kedvesen végigsimított kezével a hátán és a két Úrnő felé fordult.*
- Köszöntelek újra körünkben, Niphredille - *fordult először a Tündéhez* -, és nagyon köszönjük rengeteg segítségeted visszatérésében, Koni. - *folytatta az Angelidek Fejéhez fordulva.
Arcán a kedves mosoly kissé elhalványult, ahogy a dolgok közepébe készült vágni.*
- Senki sem fog a jövőben a szavadon fogni, Niphredille, ugyanis amire felesküdtél, jelen formában teljesíthetetlen. A pontos információk hiányában ezt nem tudhattad előre... Az igazság az, hogy a BoszorkányÚrnőt elsősorban nem a Peremen kell keresnünk, hanem a problémák megoldása és az összhang újboli megteremtése után kell Őt visszahoznunk. Ehez azonban egy pótolhatatlan varázstárgyra van szükségünk, ami az egyetlen lehetőségünk: a Lelkek Köve. nem pusztíthatjuk el. Remélem Niphredille - *ismét az említett felé fordult* -, ismered a módját, hogyan lehet a közelébe férkőzni, de véletlenül sem elpusztítani vagy megzavarni. Ez a mágikus tárgy az egyik nélkülözhetetlen kulcs ahoz, hogy Birodalmunk megtalálhassa régi harmóniáját. - *hangja végig tisztán és érthetően csengett, de még véletlenül sem ridegen avagy parancsolón.* |
Elkomorodtam, tekintetem pedig pillanatak alatt gondterhessé és komollyá vált.
-Nagy dolgot kértek -*szóltam halkan.* -s nehezet is. A Boszorkányúrnőt visszahozni sokkalta veszélyesebb feladat, mint amit értem s a lelkemért vállaltatok.
Elhallgattam, s mélyen gondolataimba mélyültem. Van rá mód, hogy segítsek Erisen. Talán sikerülne is - az erőm elég nagy hozzá. De veszélyes feladat, s talán Eris lelke nem maradna sértetlen. Már amennyiben a lelke még megmenthető... Az a hatalmas, gonosz Erő, ami magával sodorta őt, mikor levágta a Sötét Nagyurat, talán örökre elemésztett benne mindent... Akkora pusztítást szinte senki sem élt volna túl ép lélekkel.
De ha Eris megmenthető - ha csak a legcsekélyebb remény, a legapróbb esély is adódik rá, hogy megmenthető - úgy én megteszem, amit megtehetek.
Konira néztem, és kimérten biccentettem felé.
-Legyen hát. -*szóltam végül méltóságteljesen.* -Eris nemes és bátor, s bár soha senki nem kérte rá, mégis nem egyszer társaim segítségére volt, mikor őket szorította a szükség. Köszönet illeti, s az adósa vagyok. Itt az alkalom, hogy lerójam tartozásom. Most én segítek hát rajta.
Elszántan végignéztem a tisztáson.
-Ha hatalmamban áll, visszahozom a Boszorkányúrnőt. Erre szavamat adom, s fogadd eskümet is. -*újra Konira pillantottam.* -Tanúja voltál egy tünde esküjének. Fogj a szavamon, Gyógyító! S most én kérnék valamit; áruld el, Catlyt hol találom. Nagyon vágynék már szót váltani Vele. S az ő tudására is nagy szükségem lesz. Soká voltam távol, a lelkem kitaszíttatott a Peremvidékre, s történtek dolgok, mikről még nem tudok. Ha valóban cselekdni akarunk, hát cselekedjünk gyorsan - de nem tehetünk semmit, amíg nem tudom meg pontosan, mi is történt a Nagyúr bukásakor...
- |
-Élj!-mondta örömel-Élj, hogy ne maradjon hiába megmentésed!...De-s most hangja elkomolyodott-Lenne itt még valami, amit nem egészen én kérnék...hanem mindenki.Igaz, már elmentek-nézett körül-a "képviselői", de hozzájárultak biztonságos átjutásodon!Arra kérnélek, ha van elég erőd rá, hozd vissza a Boszorkány Úrnőt a túlvilágról.Ha jól tudom, csak te segíthetsz!Én bármiben szolgálatodra állok, ha kell.Békét szeretnék és boldogságot a Birodalomban.... |
Eleresztettem Konit és szelíd mosollyal fürkésztem a tekintetét.
-Mondd, Gyógyító, hálám miképp fejezhetem ki? -*hangomba visszatért a szokásos nemes, méltóságteljes csengés, de tekintetemet nem tudtam elrejteni a komolyság függönye mögé. Az ugyanolyan örömmel teli, kedves és hálás maradt, mint eddig.* |
*Hálásan pillantott fel a fehér pegazusra és élt az ajánlattal. Előre lendítette fejét, melső lábaival kitámasztott majd hátsó lábaival feltolta magát.
Oldalával Homályhoz dőlt. Lábai először megremegtek, de egész hamar rendbejött.* |
 Látta, hogy Ithildina is éledezik.Odament hozzá.-Állj csak fel, megtámasztalak!
|
*Minden erejét összeszedve húzta kifelé a keresőket és a Tündét. Szerencsére nem ütköztek komolyabb akadályba, így hamar kijutottak.
Ithildina mély lélegzetet vett, szemei felpattantak, majd lassan vissza lehunyta őket. Fáradt volt. Kis ideig csak feküdt, mozdulatlanul. Mikor már elég erősnek érezte magát, hogy feláljon, kinyitotta szemeit és felemelte fejjel az oldalára fordult.
Arcán apró mosoly rajzolódott ki, miközben egykori gazdáját figyelte.* |
Kiváncsian nézte, ahogy Legend lassan felemelkedik, mint egy gyerek egy egzotikus és bámulatba ejtő lényt.Amikor ránézett, Koni arcára egy másik mosoly ült:szelíd, kedves, mintha újszülöttre nézne az ember.
Nem várt meglepetés volt, amikor a Hatalmas Tünde minden méltóság teljességet hanyagolva a nyakába borult....Koni nem volt épp magas, sőt, korban sem előzte meg az Úrnőt:ő csak egy 14 éves lánynak felelt meg.Mégis jobban esett neki ez az érzékenység, mint a méltóság teljes megköszönés és tovalebbenés.
Még nem válaszolt, csak átölelte pár pillanatra Legendet, mintha anyja lenne.
-Szívesen.-mondta végül.
 Ők csak álltak, észrevehetetlenül lihegve.Nagy megpróbáltatás volt a lelküknek ez, amit nem lehet fizikai erőmértékekbe önteni.A tudat, hogy sikerült valami nagy, s nekik részük lehetett benne, elég volt, hogy büszkék lehessenek magukra.
 Ő is így volt vele.Diadala ittas lélekkel ült a maga fekete magányában, vagyis ült volna, ha oda nem megy Homályékhoz, persze Szenvedély oldalára, mivel Homály "fénye" nincs rá jó hatással.Leült a csődör mellett, s csak ennyit mormogott.-Megcsináltuk!
|
*Megmoccant. Apró, alig észrevehető mozzanat volt csupán, de annál hatalmasabb és felemelőbb érzés. Ez a finom, piciny mozdulat ugyanis a tünde mellkasának lassú, szabályos emelkedése és süllyedése volt. Lélegzett. Hosszú idő után ismét átjárta tüdejét az éltető levegő.
Alig pár pillanattal később álmosan kinyíltak pillái, és Legend - könnyedén, és kecsesen, mint egy hattyú, amint szárnyait bontogatja - lassan, nagyon lassan felült.*
Éreztem, ahogy visszatér a testembe az élet. Az ereimben zubogva megindult a forró vér, a tüdőmet átjárta a hűvös, hajnali levegő, az arcom vizes volt a ráhulló harmatcseppektől. Kinyitottam a szemem és pislogtam párat.
~Ez az Erdő. ~*megismertem. Oly rég nem jártam már erre... de megismertem. A fejem furcsán sajgott, ami rendkívül különös érzés volt, hisz a tündék sosem betegek. Nem lázasak, nem rázza őket a hideg, nem fáj a fejük - egyáltalán, ők nem éreznek semmi ehhez hasonló dolgot.
Most még is - de talán csak a varázs teszi. Vagy a hirtelen visszatérés az életbe. Nem is tudom. Elvégre, egyetlen tünde sem járta még meg a Perem vidékeit, s ha járta is, úgy sosem tért vissza onnan...
Lassan felültem, és körülpillantottam. Alig egy karnyújtásnyira ott hevert mellettem Eledhwen összetört, kicsavarodott testtel. Ő is épp most ébredezett, hallottam, ahogy halkan szuszogni, fújtatni kezd.
Nem messze tőle egy sötét, bozontos alak feküdt. Egy farkas - minden bizonnyal Árnyéküvöltés. Ő is megmoccant.
Előttem két másik angelid állt - látszott rajtuk, hogy kimerültek a hosszas, erőtpróbáló koncentrációtól, és a varázslattól, mégis, mindkét lény szélesen mosolygott rám. Tekintetükből sütött a boldogság. Visszamosolyogtam rájuk, hálásan biccentettem egyet és a másik oldalamra pillantottam. Karcsú tündelány nézett vissza rám, angyalszárnya kecsesen összehajtva simult hátára. Arcán szelíd mosoly ült.
-Koni! -*súgtam örömteli, elfúló hangon.*
Tudnom kellett volna, mindjárt akkor, mikor Árnyéküvöltés felbukkant.... A Peremről visszahozni egy lelket - erre nem képes senki. Talán csak maga az Úrnő - és persze a Gyógyító.
Óvatosan felálltam - habár kissé még mindig szédültem -, és Konihoz szaladtam. A nyakába borultam, hálatelten átöleltem, átkaroltam őt, és küzdöttem a sírással.
-Köszönöm! -*formáltam némán a szavakat. Hangom az örömtől és az átélt fájdalmaktól elcsuklott, így csak ölelésemmel tudtam kifejezni azt a végtelen hálát, amit akkor, abban a pillanatban - szinte már a zokogás határán - éreztem. Általában mindig higgadt, méltóságteljes és nyugodt vagyok, ritkák nálam az efféle heves, lobbanékony érzelmi megnyilvánulások... de most semmi nem érdekelt.
-Köszönöm! -*suttogtam újra. Hangom ezúttal nem hagyott cserben, és bár erősen fojtogatott a sírás, sikerült kiejtenem ezt az egyetlen, egyszerű, mégis oly sokat jelentő szót.* |
Ő is hagyta magát.Viszont a visszaút más volt, mint az idevezető.érezte, ahogy húzza valami, de nem lazult el teljesen.Nem akart ellazulni!Nem is volt baj-ha ellazult volna teljesen, akkor "visszaesett" volna a Peremre, s örökre ott maradt volna...
Kiürítette elméjét, nem gondolt semmire.Nem látott világosságot, nem látta a kaput, hanem erős fájdalom hasított belé.Olyan nehéznek érezte mindenét, mintha ájulásból tért volna vissza.Hirtelen mindenre figyelnie kellett.Érzett!Érezte, hogy megmozdult a feje, érezte, hogy végtagjai is reflex szerűen moccannak, s tüdeje lélegezni kezd.
Lassan kinyitotta szemét, már megszokta a lét "fájdalmait".Körül pillantott.Eledhwen is mozgolódott, ahogy Ithildinán is meglátszottak az élet jelei.Felült, megrázta fejét.Csak ekkor vette észre, hogy egy másik, neki ismeretlen test is ott fekszik, Eledhwen mellett.Egy tünde teste.
Mielőtt mindenki visszatért volna az életbe, mély csend volt.Lélegzetnek neszét sem lehetett hallani.Még a szél sem söpört végig a tájon, mintha ő is várná a küldötteket.Koni mozdulatlan volt, Szenvedély és Homály el volt foglalva a tökéletes mozdulatlansággal és koncentrálással...
S hirtelen Koni elmosolyodott.-Itt vannak!-suttogta, s a testeket élet töltötte meg.Hogy hogy került oda az Úrnő teste?Ez saját titkainak egyike, amelyeket megőrzött, s csak örömteli vigyor ékeskedett arcán, s szemei a tünde testét vizslatták. |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni! 
*Elgondolkodva pillantott végig az érkező angyallányon, s végül aprót biccentett.*
-Üdvözletem az Úrnőknek. -*zengte ropogós hangján. Orrlikaiból füst és izzó szikra lobbant fel, teste perzselően forró volt, lángoló ütöke alól sötét, tüzes szemek meredtek a tisztáson álló hölgyekre. Kőkemény patái alatt parázslott a föld, s minden növény - legyen az egyszerű fű vagy gyönge virág - szenesedni kezdett az égető hőségben.
Hát még sem csak egy angyal-féle vesz részt az akcióban?!Ő láthatóan mosolygott Dorcsyra.Nem szólt hszen ő is csak "segíteni" van itt, ezért néma maradt, a démon-angyalhoz intézett választ Catlyre és Legendre bízta.
Itt is volt.Biccentett még mosolyogva a Szenvedélynek és Homálynak, majd a nevelők felé fordult, s meghajolt.
Látta, hogy Ithildina is éledezik.Odament hozzá.-Állj csak fel, megtámasztalak!
Ők csak álltak, észrevehetetlenül lihegve.Nagy megpróbáltatás volt a lelküknek ez, amit nem lehet fizikai erőmértékekbe önteni.A tudat, hogy sikerült valami nagy, s nekik részük lehetett benne, elég volt, hogy büszkék lehessenek magukra.
Ő is így volt vele.Diadala ittas lélekkel ült a maga fekete magányában, vagyis ült volna, ha oda nem megy Homályékhoz, persze Szenvedély oldalára, mivel Homály "fénye" nincs rá jó hatással.Leült a csődör mellett, s csak ennyit mormogott.-Megcsináltuk!