|
Témaindító hozzászólás
|
2007.11.24. 21:31 - |
 Tethys elszántan vágtázott a vaksötétben, ahol az egyetlen fény az ö szarvának hegyén ülő csillag volt. Nem fogja elengedni a többi lényt szó nélkül! Nem adja fel az új családjában! |
[89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Zenit szökkent egyet helyben, felvéve egy szétterpesztett lábas támadó állást, amint meghallotta az idegen hangokat.
Aztán kicsit lazított a testtartásán. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a lények a fényre jönnek, vagy az elől menekülnek.
A fénylabdát távolabb küldte az apró nyílástól és kíváncsian figyelte, hogyan reagálnak az egyébként cseppet sem bizalomgerjesztő lénykék.
(Azt pedig észre se vette, hogy láthatatlan, áthatolhatatlan falat húzott közvetlenül maguk elé...) |
Meglepte a peguni válasza. A mágia meg még inkább!
- Nagyon praktikus - bólintott - A járatok veszélyes helyek, jobb lenne nem a lábunkat törni itt.
Arról nem szólt egy szót se, hogy mennyire tart tőle: a fénylabda miket vonzhat hozzájuk....
Fél pillanattal később egyébként is megtapasztalhatták ezt: a fénylabda egy egészen kicsi nyílás elé ért a sziklafalon. Amiből szinte rögtön fura kaparászás, majd visítozás hallatszott ki.....aztán tízezrével zúdultak ki a lyukból majdnem rákméretű, pókforma lények, visítva tiltakozva a fény jelenléte ellen!!! |
Zenit figyelmesen hallgatta Goldent, miközben haladtak a folyosón.
- Igen, tudom - válaszolta természetesen, ezzel kicsit önmagát is meglepve. - Fura... Ezek szerint csak részlegesen nem emlékszem dolgokra... - állapította meg.
Előre tekintett, maguk elé, egyenesen a vak sötétbe. Aztán hirtelen, egyik szárnyával a homlokára csapott.
- Én annnnnnyira.... bolond vagyok!!!! - kiáltott fel csaknem és jelentőségteljesen Goldenre bámult, mintha legalábbis megfejtett volna valami rejtvényt.
- Itt sétálunk a sötétben... - kezdte magyarázni, látva a pegazus értetlen arckifejezését. - holott én tudok ilyet!
Szárnyait szétbontogatta, és mintha meg akarná mosni a kezét, összeérintette tollait. Kétszer, háromszor felcserélte őket (hol a bal, hol a jobb szárnya volt alul), és lassan, halványan pislákolva egy apró kis fénygömb jelent meg a fehér tollak között.
Zenit finomat maguk elé, fejmagasságnál kicsit magasabbra lökte a fénylabdát, aminek köszönhetően kellemesen messze elláttak, előre a folyosón. |
Golden Green azzal a fura kis mosollyal nézett a másik pegunira, ami az öreg lények sajátja, akiket valami szépre és vidámra emlékeztet a másik lény viselkedése, és inkább nem kezdenek morogni.
Lassan megrázta a fejét.
- Nem. Az elemünk is más, így nehezen tudok neked hasznos tanácsot adni. Amiben biztos vagyok, hogy a legjobb lenne nem veszélyes körülmények közt kísérletezned. Tudod mi az, hogy Kitörés? |
Zenit kifinomult érzékeinek köszönhetően megérezte, hogy Goldent érzékenyen érinti a téma. Nem akart a másik érzelmeivel játszani, vagy a lelkében turkálni, ezért először kicsit tanácstalan volt, mit is kezdjen a helyzettel...
Végül arra a döntésre jutott, hogy kicsit oldja a helyzet feszültségét és más témával jön elő:
- Igen, igazad van, ez így nem túl szerencsés. De becsület szavamra! Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy Téged ne sodorjalak ezzel veszélybe! - fogadkozott, kissé elbagatelizálva a dolgot, bele-belenevetve a mondókájába.
- Van esetleg ötleted, hogyan fedezhetnénk fel az erőmet? - kérdezte a pegazust. |
Golden Green megütközve nézett Zenitre.
- Bárkit és bármit veszélybe sodorhatsz, magadat is beleértve, ha nem tudod a varázslatod hogyan működik.....
Aztán csak megrázta a sörényét, a másik lény aggályait hallva.
- A birodalmi vidékek vándorolnak, a viharok meg még külön összevissza zavarják a térmágiát....A viharok előtti tájak már biztosan nem ott lesznek, ahol voltak. Heru nem fog visszatalálni a barlanghoz.
Azt már nem mondta ki, amire talán a fiatal lény így is rájöhetett: őt nem egyszerűen a vihart és egy későbbi továbbindulást kivárni hagyták hátra.....
Pontosan ezért indult el arra a kínkeserves gyaloglásra....pedig tudta, hogy nem fogja tudni tartani az iramot.....de...nem akart egyedül maradni......Mintha egy élettel ezelőtt lett volna a pillanat, amikor lemaradt..... |
Megvonta a vállát.
- Szerinted, ha a saját nevemre nem emlékszem, pont erre fogok? - kérdezte irónikusan.
Kicsit elmerengett.
- Viszont... van egy kis gond... - arca megdermedt.
- Ha a társad, Heru, visszamegy a barlangba, miattad...
Goldenre meredt, aztán gyorsan próbálta enyhíteni a saját maga által teremtett fagyos hangulatot.
- Addigra a wight-ek már biztosan nem lesznek ott! - szögezte le határozottan, hogy önmagát és Goldent is meggyőzze.
Elvégre ezen már nem volt mit agyalni, a helyzeten változtatni nem tudnak, a felesleges aggodalom pedig nem vezet sehova. |
Megütközve nézte a fiatalt.
- Nagyon sokat nem tudsza a saját erőidről, igaz? - kérdezte halkan.
Oh, hogy mennyire nem volt jó ez a hely és idő, hogy bármi ilyesmiről társalogjanak! |
Zenit felnevetett, amit kellőképpen felerősítve és megsokszorozva vitt messzire a barlangrendszer alagútja. Erre egy pillanatra megdermedt és bocsánatkérően nézett Goldenre.
- Bocsi - suttogta bűnbánóan.
- Nem értem, miért gondolod, hogy ellenséges lény, vagy akármi pozitív vonzást gyakorolhatna rám... - mélázott el, megtartva a félhangos hangnemet.
Pedig ha tudta volna, hogy az idős pegazusnak mennyire is igaza van! Zenitet a saját magához hasonló mágia vonzotta, aminek viszont nem emlékezett az eredetére...
Félig oldalra billentett fejjel nézett az eriszire.
- Ez.... furcsa? - kérdezett vissza kissé értetlenül. - Egy egyszerű rejtő bűbáj nem képes erre?
Amíg a választ várta, elmerengett... Rejtő bűbájt használt? Vagy mit is csinált? Eléggé elcsodálkozott, ahogy rájött, fogalma sincs, mit csinált! Csak használta a mágiát, ahogy az felkínálta magát, mindenféle tervezés, vagy gondolkodás nélkül!:.... |
Gyorsan a másik lény után lépdelt. Nagyon nem akart magára maradni ezekben a járatokban!
- Óvatosnak kell lennünk....Rengeteg hatalmas szörny költözött le ide....Remélem nem valami ilyesmit éreztél meg!
Egy darabig némán ment a másik lény mögött, aztán egy gondolat szöget ütött a fejébe.
- Hogy lehettél képes elrejteni minket a wightek elől? Az egy dolog, hogy nem láthattak, de..a mágikus erőnket hogy nem érezték meg? |
- Dehogy mindegy! - vágta rá azonnal.
Úgy állt, hogy pontosan merőlegest zárt be a teste a járattal. Ő is benézett mindkét irányba és persze ő se látott semmit. Ennek ellenére egy belső késztetés határozottan balra húzta.
- Menjünk arra - bökött orrával a balos irányba.
- Úgy érzem, arra vár minket valami. Találnunk kellene abban az irányban valamit.
Levette pillantását a sötétbe burkolózó járatról és Goldenre nézett. Bíztatóan rámosolygott és lendületesen elindult abba az irányba, ami vonzotta. |
Golden Green ledöbbenve állta végig a másik öleléseit, annyira meglepődve, hogy sehogyse reagált rá.
Aztán, ahogy a másik elengedte, és lassan feleszmélt, csak egy apró mosollyal bólintott.
- Rendben. Mit is mondhatnék? Úgysincs más választásunk, mint nekiindulni, és keresni egy kiutat.
Elnézett a járatban mindkét irányba, de egyik oldalon se látott semmit, ami útbaigazíthatta volna, vagy legalább segíthetett volna dönteni, hogy merre induljanak el kezdetnek.
- Azt hiszem teljesen mindegy... - sóhajtotta - Ha van kedved, válassz! |
Zenit örömében megölelgette a pegazust.
- Golden! Nem baj! Ne aggódj! Megoldjuk! - miközben lelkendezett, tovább ölelgette a másikat, aztán észrevette magát, elengedte az eriszit és odébb lépett, hogy ne legyen tolakodó.
- Jó előérzetem van! - folytatta a túláradó pozitívságát. |
Golden Green keserűen megrázta a fejét.
- A vihartól talán megmenekültünk, de lehet, hogy ezerszer rosszabb ez a helyzet! Ez a hely a Birodalomban most rettenetesen veszélyes! Eredetileg az erisziek az otthonuknak tekintették! Sose akarták elhagyni! De olyan lények és mágiák vették be magukat ide, amivel a társaim együtt se bírtak! Mindenki elment. Talán.....egy-két kivétellel....De tőlük nem sokat remélhetünk....Magunk vagyunk....és nem tudom a kiutat! |
Zenit értetlenkedve nézett Goldenre.
- És az olyan nagy baj? Biztonságban vagyunk a vihartól, nem? - vonogatta a vállát és ő is feltápászkodott.
- Szerintem megmentettél minket! Köszönöm, Golden! - hálálkodott. |
 Reechannak hatalmas szerencséje volt. Ugyanis míg a kanca elhaladt őrhelye előtt egy gigantikus mágikus löket majdnem kitépte a testéből, örvényként magával rántotta és összekeverte, teljesen összezavarta, majd elhagyta őt, és nem kevés erőfeszítésébe került újra eszméletére térni.
De mikor az ismeretlen feltette kérdését, hideg, pupilla nélkül derengő szemei feléfordultak, majd Reechann szinte csak feje aprócska mozdulatával, és szemeivel mozdulva a járat további, enyhén mélyülő része felé intett.
Egy apró tócsában, ami a kövekről lecsöppenő víz cseppjeiből született, valami sötét dolog mozgott. Az út legmélyebb pontján, az árnyékok ölében, a mélyedésben talán észre sem lehetett venni, ha a lény nem tudta mit keressen érzékeivel. |
 Csak patái dobogásából lehetett tudni, hogy elindult.Méghozzá útját ugyanabba az irányba folytatta, az idegen felé.Nyugodt léptekkel haladt el végül az idegen előtt.Már jóval elhagyta a csődört mikor megállt.Halovány körvonala újra látszani kezdett.
Megfordult és az idegenre irányította tekintetét.
-Tulajdonképpen mit csinálsz itt egymagad egy falrésben?-kérdezte közönyösen, nem igazán zavartatva magát. |
Reechann teljesen mozdulatlan maradt, ezúttal már nemcsak a közöny, de az óvatosság is erre intette. Ki tudja miféle lény járja a járatokat itt, a sötétben? Nem akart harcot, így inkább egyetlen félreérthető modzulatot sem tett. Semmilyen mozdulatot sem tett.
Csak figyelt......Illetve, figyeltek. Ő és a Víz. |
Látta az idegen halvány szemvillogtatását., bár lelasított, ugyanolyan nyugodtsággal haladt tovább.Sőt!Kihúzva magát lépdelt tovább....
Már igen közel járt az idegenhez, s most megállt.Fénye kialudt, körvnalai eltűntek, bár biztos volt benne, hogy az ismeretéen látja őt, mindenesetre tudja, hogy hol van.
Kicsit jobban felmérte a veszélyeket, nehogy meglepetés érje....... |
Újra csak unikornis ittfelejtett szobrának tűnhetett volna, ha szemei apró villanásai nem jelezték volna, hogy figyeli a közeledőt, és annak minden mozdulatát. De nem szólt, és más jelét sem adta figyelmének vagy akár életnek...... |
[89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tethys elszántan vágtázott a vaksötétben, ahol az egyetlen fény az ö szarvának hegyén ülő csillag volt. Nem fogja elengedni a többi lényt szó nélkül! Nem adja fel az új családjában! 
Reechannak hatalmas szerencséje volt. Ugyanis míg a kanca elhaladt őrhelye előtt egy gigantikus mágikus löket majdnem kitépte a testéből, örvényként magával rántotta és összekeverte, teljesen összezavarta, majd elhagyta őt, és nem kevés erőfeszítésébe került újra eszméletére térni.