|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.29. 18:33 - |
| *A Fekete Város előtt elterülő síkságon ma egy feledhetetlen csatának lehetünk tanúi.* |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
A Nagyúr teljesen ledöbbent. Serege, minden tagja, a földön hevert!
Megpróbálta elérni őket, de elméjüket a saját varázsa bénította, és ugyanez a mágia parancsolta nekik a megadást!
Éktelen haragra gerjedt!
Hogy érhetnek így véget tervei? Hogy bukahtott el?!?!?!?
- ÁRULÓ! Mindig is azt kaptad, ait érdemeltél!!!!!!!!!!! Légy átkozott! - üvöltött a fiatal kancára, aki reszketve, döbbenten nézte őt könnyein keresztül.
Aztán megmarkolta a kardját, és minden megmaradt erejét összegyűjtötte. Látta az elképedést a lények arcán, és sötét elégedettség, ördögi öröm öntötte el gonosz lelkét!
'Megfizettek mindenért....Nem veszítettem...Csak az erőmet kell visszaszereznem! Csak annyi a dolgom, mint eddig! Mit számít az ostoba sereg!!!!'
Előrelendült, és eltűnt a szemeik elől.
Egy másodperccel később feltűnt Zenit előtt, és újra szúrni készült! |
*Csodálkozva néztek a földre vetődött lényekre. Tanácstalanul álltak. Így mégsem ölhetik meg őket! Tekintetük a nem rég érkezettek felé vándorolt.*
*Továbbra is maga elé meredt. Meg sem mozdult, kivétel a fülei. Azok ide-oda jártak és hallgatták, hogy mi történik körülötte.
Kíváncsisága legyűrte a fájdalmat és a kimerültséget. Felemelte fejét kicsit körbenézett.* |
 Kuncogott.
Önfeledten kuncogott.
Aztán nevetni kezdett.
Őrülten ide nem illő volt az önfeledt kacaj!
Aztán csak megszólalt:
- Igazad van, ez kevés lenne. De nem csak ennyit tudunk!
Vigyorogva a távolba pillantott.
 Lények gyűrűjében tűnt fel a fiatal lény, akiből így alig látszott valami.
Aztán Dominus félreállt, és a csatatérre beférkőzött csapat közepéből előlépett Kárhozat.
Végignézett a lényeken, és megremegett.
Aztán összeszedte magát, és suttogott valamit.
Megdöbbentő volt az, a már elgyötört, fásult, semmin sem csodálkozó lényeknek is, ami ez után következett!!!
A sötét lények egytől-egyig megdermedtek, döbbenten körülnéztek, aztán eldobták fegyvereiket, és hasra vetődtek az eddig prédának tekintett, itt-ott végleg sarkoba szorított lények előtt!
Elvigyorodott, és a Nagyúrra nézett.
- Na, Ő az, amit tudunk! Megismered?
A Nagyúr döbbenten hallgatott, de ekkor a fiatal kanca felkiáltott!
- Hát hogyne ismerne?! Az apám tudta, hogy létezem!
Patakzottak a könnyei...
- Én vagyok a lény, akit szerelmed unikornis alakot öltve világrahozott, Nagyúr! Miután elmenekült a szörnyeteg elől, akivé lettél...Engem is menteni akart.....De Te rámtaláltál.....nem törődve lényemmel idehoztál....és azzá akartál nevelni, ami sosem akartam lenni, és amitől anyám óvott! Szörnyeteg! Most pedig, azzal a hatalommal állítalak meg Téged és a rémtetteidet, amit sosem akartam...Emiatt voltam a szégyened, ugye?! Ezért voltam rab! Ezért kaptam tőled sajnálatot.......semmi mást! De mostmár szabad vagyok! Neked pedig véged lesz! |
A Nagyúr megdöbbent. Megégette és elkábította a Fény, és mikor kissé kitisztult a feje, hatalmas csapat állt vele szemben!
De dühösen felnevetett!
- Csak ennyit tudtok?! Ezzel még messze nem győztök! Seregeimet nem tudja egy szánalmas csoport elsöpörni!!!! - ordította, és csaknem újra előrelendült, hogy végre kivégezze hatalmnak tolvaját!
De valami megállította..... |
*Zenit csak egy dologra figyelt: a Nagyúrra, aki métereket zuhant elfelé.
Nem fogta fel, hogy kik állnak mögötte, körülötte.
Szőre elvesztette ragyogását.
Üres tekintettel maga elé meredt.*
*Sok főnökségi közül, aki épp alulra került egy-egy párbaj során, a fény felvillanása alatt ismét felkerekedett. Mindannyiukban egy érzés lett úrrá. Semmi sincs veszve! Még mindig van remény!
Akik még bírták, utolsó erejüket összegyűjtve folytatták a harcot a még megmaradt sötét lényekkel szemben.* |
Mintha egy harang zúgása dagadt volna viharrá, akkora zengés rázta meg az elgyötört teret.
A vihar mintha az Erőben áradt volna, csupán csak érezhető volt.
Hatalmassá növelte Zenit fényét, vakítóvá és hófehérré, és méterekre röpítette a döbbent Nagyurat.
A fény lassan halványult, és végül a vihar is elült.
Egy sárkányszárnyas pegazus lebegett Zenit előtt és fölött, akinek az egész mellkasát az övéhez hasonlatos higanyszín lepte.
Izzó tekintete a Nagyúrra szegeződött.
A két ifjú mögött meg lények serege tűnt fel.
- Ideje lakolnod! - sziszegte az ezüstös-tükörszín pegazus. |
*A támadó mágia, ami áthaladt a NagyÚron tovább haladt, majd pillanatokon belül szertefoszlott...
Zenit farkasszemet nézett ellenségével. Begömbölyítette nyakát, így szarva a Nagyúr feje mellett meredt előre. Belül remegett. Szinte minden energiája odalett és a Nagyúr még mindig talpon állt! Nem úgy nézett ki, mint aki a halálán van. Valahol lelke legmélyén tudta, hogy a támadás nem elég erős, most mégis csalódott volt, hogy nincs vége ennek az egésznek.
Alig látta a meginduló kardot, de egyből lehunyta szemét. Érezte, ahogy a kard áthasítja bőrét. Lelke őrjöngött. Ahogy a kard egyre beljebb "nyomult", elméjén hihetetlen erejű, eddig még nem ismert varázs bontakozott ki. Zenit kinyitotta a szemét és a Nagyúréba nézett. Néhány másodperc múlva Zenit szürke színe hófehérré vált. Egy fénycsík végigszaladt egész valóján, mind kívül, mind belül, majd teste napként felragyogott.
Környezetében a sötét lények pillanatokon belül meghaltak...* |
A seregek küzdöttek és küüzdöttek, és vér csorgott mindkét oldalon.
A Nagyúr döbbenten nézte a felé tartó halálhullámot. Tudta, hogy lehetséges hatalmának kiteljesedése a csikóban, de sosem hitte.....
Ím, most a tökéletes Sötétség tart felé. Azért, hogy elpusztítsa.....
Minden erejét öszeszedte, felemelte kardját és hatalmasat hasított vele előre. A két mágia egymásnak ütközött, majd pár pillanat után a Nagyúr varázsa kettévágta a gyilkos erőt, de nem állította meg!
A Nagyúr testét ellepte a Sötét........Aztán, lassan továbbhaladt az energia, és a Nagyúr ott téredlt, kardjára támaszkodva, és élt!
Felemelte fejét, és előbb hörögve, majd egyre hangosabban, tébolyultan nevetni kezdett!
- Csak ennyire vagy képes?! Ennyire?! Élek! És egyre erősebb leszek....
Szemei feketén villantak, aztán hirtelen Zenit előtt termett.
- Látod, milyen egyformák vagyunk, Te meg én? - sziszegte a peguni arcába, ami alig pár centire volt tőle.
Két fekete pillantás találkozott, aztán a Nagyúr szemmel nem követhető sebességgel előredöfött kardjával! |
*Zenit emelkedés közben lenézett, de nem látott semmi gyanúsat, ami támadásra utalt volna. Kicsit körbenézett és látta a Föld furcsa tetteit. Jobban szemügyre vette a csata helyzetét.
Aztán belső vészcsengője megszólalt és szörnyű gyanúja támadt! De már késő volt...
A valami elérte. Arra az oldalra pillantott, amit eddig figyelmen kívül hagyott. Látta, ahogy a villámra hasonlító mágia átszakítja szárnyát és eltűnik felette az égen.
Szárnyait pillanatokon belül elöntötte a vér. Nem tudta használni őket. Teste mellé lankadtak, Ő maga mégsem kezdett el zuhanni. Ugyanazon a helyen lebegett, mint néhány percel ezelőtt.
Nem érzett semmit. Nem érezte az elviselhetetlen fájdalmat, amit szárnyai okozott, nem érezte a körülötte izzó levegőt, nem látta a háta mögül érkező villámokat. Amikor azok vészesen közelre értek, valamibe beleütköztek és hatalmas robbanás következett be.
Zenit ez után is ugyanott lebegett, ahol eddig. Tekintetét a SötétÚrra függesztette, majd egy pillanat alatt előtte termett.
Egész szemgolyója korom sötéten izzott. Gyilkos pillantást vetett a Nagyúrra, majd elnézett mellette, a messzeségbe.
Teste körül egy gömbb forma kezdett derengeni, ami egyre jobban kivehetőbbé vált. A belsejében ködként gomolygott valami. Valami, ami határozottan félelmetesen hatott.
Zenit beleadta a körbe minden sötét mágiás tudását. Az összes átkot, rontást és támadást megidézte. A gömbb nagyobbodott, majd amikor elérte a 8 méter átmérőt, elkezdett vészesen sötétedni. A közepén továbbra is Zenit állt.
Tekintetét a Nagyúrra kapta és ezzel egyidőben a gömb sebesen megindult ellensége felé...*
*A főnökségiek összeálltak, 5-7 fős csapatokba és megtámadták a gigantikus teremtményeket.* |
Javítom:
 Vállat vont és tovább harcolt társai mellett.Nem nagyon dutott segíteni Rufsnak, hisz nem is találta meg, s inkább a "falkájában" maradt.....
|
Vállat vont és tovább harcolt társai mellett.Nagyon dutott segíteni Rufsnak, hisz nem is találta meg, s inkább a "falkájában" maradt.....
 Szédült, zihált, mintha halálán lenne, de ekkor a szívében....és mindegyik társa szívében most kiteljesedett valami....valami jó.Koni lelke visszatért a gyászból, és újra képes volt léneit támogatni.
Mély transzba zúdította Íziszt, aki most úgy hevert a földön, mint aki alszik egy jót.A gerince egy negyed óra alatt össze kapcsolódott, a csigolyákon hajszál repedés se látszott-mintha meg se történt volna az egész.Felállt és újult erővel vágott neki a csatának, mostmár sebezhetetlenül.
  A szakadékokat kihasználva ismét egy kis vízözönnel kiléptek medrükből, s belemosták a megmaradt rémeket....
|
 Machos lenézett a kis fehér lényre, aztán újra hatalmas ködoszloppá lett, és megölt egy feléjük zúgó rémet.
'Rossz ötlet....Én mindenkit megölök vagy megőrjítek, akinek nem egy a mágiája az enyémmel...'
Aztán újra belerohant a hatalmas lények tömegébe.
Amint kikeveredett a túloldalon, testet öltött, és kimerülten szlalomozni kezdett a hullahegyek közt. A társait gyakran az utolsó pillanatban mentette meg a rájuk rontó ellenség elől, és szabadította ki az akadályok közül.
 Ízisz körül vágtázott, kegyetlenül leszúrva nemcsak azokat, akik túl közel jöttek, hanem mindenkit, akit elért, aztán ugrott tovább, és ölt, ölt, ölt.
Aztán elért egy pontot.....és hirtelen mintha kattant volna a világ.
Minden szürke lett körülötte, Ködláng pedig azt érezte, mintha mindenki lelassult volna, ő pedig könnyen és hihetetlenül gyorsan láthatja a hibáikat...és végezhet velük...Lazán, mintha csak bábuk lennének....
Elméje üres lett, és feladatként nézte maga körül a lényeket.
Aztán belelendült....
Kívülről mindebből csak annyil átszott, hogy Ködláng szeme fekete lett, és vadul lobogott a sörénye és a farka. Néha pedig kék lángok lobbantak fel előtte, vagy mögötte, ahogy Ízisz körül vágtázott, félelmetes sebességgel...
 Michaelangelo egy helyben lebegett. Nézte, ahogy Machos alátereli társait, nézte a szárnyas lényeket, akik a sárkányokat kerülgették és küzdöttek velük...
Nézte a sárkányt, aki felé tartott....
Teljesen nyugodt volt.
Megvárta, míg a lény közel ér, és csak akkor csukta össze a szárnyait. Zuhanni kezdett a mélybe, aztán villámgyors mozdulatokkal bevágott a láva fölé.
A sárkány pedig jött utána!
Az öreg pegazus elmerengett milyen volt legutóbb így párbajozni.....aztán tekintete olyan kemény és sötét lett, amilyen soha nem volt....
A sárkány sosem tudta meg mi lett ezután a társaival, a harccal, a világgal. A láva felzúdult, magábaölelte, és lerántotta!
Michaelangelo felemelkedett a magasba, és látta, ahogy Machos összetereli a hullahegyek közti csapatokat, és elindulnak kifelé.
Kicsit várt, figyelt....
Aztán hirtelen a levegőben lebegő lények azt láthatták, hogy alulról sikolyok hallatszanak fel, és mindenki kétségbeesik. Aztán azt láthatták, hogy a vér, a halottak, a küzdők alatt a sötét, kőkemény talaj testén valami izzó erezet ég át lassan......aztán láthatták, hogy az egész, mint valami gigantikus élőlény, aki apró élősködőket ráz le magáról, megremeg!
Újabb tébolyult rémület és sikolyok.....
Aztán a föld rengeni kezdett, megállíthatatlanul, és egyre erősödve!!!
A vad roham, mint egy őskoncert, előbb csak finomabban keződött, és haladt egy végső kiteljesülés felé, amit talán a sötét lények is megérezhettek, mert teljes kavarodásban megfutottak!
Hiába....
Az erezet szálai szélesedni kezdtek, és a talaj titáni robajjal darabokra hasadt! A sötét lények egész légiói sodródtak-csúsztak bele a lávába, a többiek meg hiába egyensúlyoztak kétségbeesetten, ha egyáltalán képesek voltak legyőzni az elméjüket a Nagyúrtól megszabadító és mégis béklyóba verő pánikot: a láva, mintha tudatos lény lett volna, elemésztette azokat a részeket, amin a sötétség lényei álltak! Másutt meg milliméteres pontossággal kettérepesztette őket, ha a sötét lények a harcolókhaz szorultak. Vagy éppen minden részt elmorzsolt, hogy egyetlen unikornist vagy más lényt mentsen. Rémítő és lenyűgöző volt!
Sokan adták ehhez az erejüket.....de Michaelangelo szíve vert egy taktusra a Földével! |
 Gúnyosan elmoslyodott, és várt az utolsó pillanatig.Ekkor rettentes tüskék áltak ki a földből felé és Szenvedély felé magasodva.....
Ízisznek eltört a gerince....idő kell az össze forrasztásához és mozdulatlanság.A csata tér közepén ez nem éppen volt ajánlott, de mágiájának köszönhetően valamennyire megbírta tenni....Azonban gyenge volt.A rendszeres támadásra nem tudott olyan gyorsan reagálni. földön maradt, s védő burkotz képezett maga köré, de nem tarhatott örökké, ráadásul nem addig, míg kell.Segély kérően nézett Ködlángra. |
A Nagyúr dühösen látta a peguni emelkedését.
Aztán gondolt egyet, és felemelte egyik kezét. Ujjait begörbítette, és mormolt valamit. Aprócska szikrák, vagy még inkább alig látható villámok kezdtek táncolni a tenyerén.
A Nagyúr elmosolyodott, suttogott valamit, aztán hihetetlen erővel eldobta a mágiát, ami zúgva repült Zenit után! Az alig látható szálak növekedni kezdtek, és vadászkutya módjára követték Zenit röptét. Erre voltak valók: lerántani valakit....vagy szétvágni a szárnyit.
A Nagyúr nézte az eget, és várt....
Az orkok kis csapatát feldühítette az a nevetséges kölyökfarkas, aki sorra ölte őket, pedig könnyű prédának tűnt! Végül dárdákat kezdték dobálni, de ezzel is csak összeszorult társaikat kezdték pusztítani!
A hozzá hasonló lényekhez is a rémek kezdtek közelíteni. A hatalmas, elpusztíthatatlan monstrumok gyilkos dühvel trappoltak a térdükig alig érő csapat tagjai felé!
Ugyanezen lények tartottak a két sikeresen ellenszegülő csődör felé, de hatalmas ugrásokkal, hogy vagy eltapossák őket, vagy karmos lábaik egy-egy csapásával próbálják feldarabolni őket.
A sárkányok meg gömbbe álltak! Tüzet kezdtek okádni mindenfelé, és lassan beborították az alakzatukat!
Egddöbentő volt a látvány, ahogy egy pilanat alatt szétváltak, és hatalmas, lángoló ősdémonokként szétszóródva mindenfelé, felforrósították a levegőt, lángot ömlesztettek a talajra, és a levegőbe is, mindenfelé!
Az a sötét csoport meg, amelyiknél a rém elesett a furcsa mintás kanca által, látták a lény gyengülését, és gonoszul kacagva előrenyomultak. Leszegezték dárdáikat, és lépésről-lépésre tartottak a még kitartó és a szédelgő kanca felé...
Egyetlen sárkány vette észre a romba döntött, és lávától szétfolyó hajdani vár felett a pegazust...Dühös bömböléssel megindult felé. |
 Mikor Yasha is harcolni kezdett, Rufus hirtelen elkeveredett tőle.Az óriási harctér közepén volt és fogalma sem volt. hogy mit csináljon.Aztán egyszer csak egy ork akart lesúlytani bunkójával Rufusra, de ő hirtelen eltűnt.Az ork bambán és érthetetlenűl bámult, mikor Rufus most a fején kötött ki.....aztán mellette...aztán mögötte....ezzel nagyon összezavarta és az ork összevissza csapkodása miatt ki is fárasztotta.Rufus ezt nagyon élvezte.Mikor az ork egy pillanatra szusszanni akart, Rufus körül ehy picike fekete gömb kezdett lebegni.Ez a gömb hirtelen belevágott az ork szívébe és teljesen körülzázta azt....Azt ork kidőlt....
-De jó!Én ilyet is tudok?
De erre nem volt idő, mert jött a következő ork..... |
Az összes Afrai alakzatba állt.Most csak a rájuk támadó sárkányokra támadtak.Mindenki máshogy pusztította ellenfeleit, de így is együtt maradtak.Amikor végeztek a rájuk támadó csapattal, visszaolvadtak a tömegbe és a trollokat pusztították.Még nem váltak el egymástól.Fedezték az éppen mellettük lévőt és vigyáztak egymásra.Aqene óriásira nőtt és úgy marcangolta a sötét lényeket, mások villámokkal harcoltak, Sunyi még mindig a psciho erejével...
Zorf sosem dolgozna össze senkivel, de most igazán beleolvadt a csapatba mint mások.2 kisebb csapat hárpával végeztek.Ezek után újra szétváltak kisebb csapatokra és úgy harcoltak tovább.
 
   
 
|
| Amire várt, megjött....Egyre többb lény támadt rá, azonban még így sem mozdult Ködláng mellől.Mikor egyik ellensége úgy fordítota, hogy Ködláng háta mögé nézzen, hirtelen meglátott egy nagy és szokatlanul erős rémet, ami éppen leakart csapni tüskés bunkójával a mással foglalatos csődörre.Gyorsan végzett ellenfelével és a lesúlytó lény elé ugrott, így a csapás őt érte, nem Ködlángot.Még volt ereje, hogy egy erős fájdalom mágiával megölje, de háta súlyosan megsérült, s, ha nem lenne öngyóhyíto képessége, már meghalt volna, azonban még így is szörnyen nézett ki..... |
 Szétváltak.Szenvedély leszegte fejét és-noha nem volt valami jó bajvíbó-szarvával küzdött, de nem vetette meg fogait és éles patáit sem.
Nemes riogatóan felnyerített és körbe futott egy kis csapatot, szarvából láthatatlan, éles szálat húzva.Háromszor négyszer körbe vágtatott, majd a negyedik kör végénél egyenes vágtába kezdett, s ezzel meghúzva a láthatatlan szálat, ami hirtelen a tömeget egyre jobban szorította és szétvágta...
 Szárnyával védte Homályt, majd a megfelelő pillanatban ő is egy jéghideg tűzlánggal verte vissza a támadást....amennyire csak tudta.
Yasha látta a denevér szárnyú eriszi küszködését, gondolkodott kicsit:vajon segítsen?végülis valahogy érezte a pegazus "összeolvadó" erejét, ezért az utolsó szellemmel is végezve odaugrott hoza:-Nem kell segítség?Egyesülhetnénk és az én megsokszoró képességemmel megtudnád védeni társaidat...... |
*Gyorsan a levegőbe emelkedett és elrepült az összeomló vár környékéről.
Magasra, egyre magasabbra emelkedett, hogy minél nagyon teret belásson. Színe már csaknem fekete volt, így tökéletesen beleolvadt a fekete égboltba.*
*Triopo szárnyait megfeszítve irdatlan erőt kifejtve átrepült a fölötte létrehozott tűzfalon, majd feljebb és feljebb emelkedett.
Teste tele volt égési sérülésekkel, de eszméleténél volt és élt!*
*Pactenanto semmi mást nem tudott tenni: összecsukta szárnyait, és zuhanni kezdett.*
*Skywalker helyére egy villám csapott! Mire a villám tovatűnt, a fekete pegazusnak hűlt helye volt!
Nem messze, közvetlenül egy ellenséges sárkány mögött bukkant fel egy villám után.* |
Az erisziek nyakán szorult a hurok! Machos minden erejét összegyűjtve ölte a rémeket, de egyre nehezebb volt a szétszóródott lényeket védenie. Villámgyorsan pörgött az agya, hogy mihez kezdhetne, de azon kívül, hogy a sárkányokat pusztítók közül egyre több szárnyast hívott le, akiknek ugyanúgy nem tudta védeni az életét, nem sok lehetősége maradt.
Végignézett a tájon, a küzdő tömegeken, a távolba, a Kastély felé révedt el. Sok lény eljutott a falakhoz, ahol újra körbe álltak, de túl sokan ragadtak be a hullahegyek közt!!!
'Mi lesz?!' gondolta, aztán újra belevetette magát az öldöklésbe.
Megremegett a föld......
Aztán a Vár is megremegett, majd fülsiketítő robbanás remegtette meg a levegőt, ahogy a Vár maradéka a levegőbe emelkedett!
A Nagyúr eltüntette magát, és a hajdani eriszi kör tisztán maradt területén, a hullahalmok közt bukkant elő a semmiből. A történtekből nem sokat látott ezután, de csak egy dolog érdekelte: Zenit jön-e utána. Gyakorta az égre vetett pillantása, és dühös fogcsikorgatása mind türelmetlenségéről árulkodtak, és még nagyobb gyűlöletről, amiért Vára odalett.
De serege köré zárult. A "szánalmas támadóknak nincs esélye" mosoly erről árulkodott, meg feketén lobogó szemei is.
De a többi lény, akik a Vár környékére értek, látták, hogy a romok közül szétfolyó lávában hófehér lángokkal kezd lobogni valami. Aztán hullámzani kezdett az izzó anyag, majd, mint egy vulkánkitörésben, kitört! A felfelé zúgó sugárban, ami egyre nőtt, nőtt, szélesedett, vadult, ekkor megjelent valami.....emelkedni kezdett a láva szökőkűtjában, majd kilőtt a magasba!!
Egy gigantikus, nyers gyémánt volt. Repült a magasba, izzott a hőtől, ami most szétsugárzott belőle, aztán, mintha napfény alkotna erezetet rajta, repedezni kezdett...belülről valami ragyogás nyomta szét!
És mikor a gyémánt elérte a lendületből adódó csúcsot, szétrobbant, fényszilánkokkal árasztva el a vidéket! A belülről ragyogóan szétfreccsenő arany-narancsszín anyagból pedig kizuhant egy teremtmény.........
Egy lény, aki pár pillanattal később szétcsapta szárnyait, és a magasba röppent, mert a lávából sugárzó hőtől megszárította.
Egy lény, akinek gyöngyházasan derengő teste nagyon idegen volt a fekete ég és az izzó láva közt.
Egy lény, aki büszkén pillantott szét a hadakon.
Egy lény, akinek már mind tudták a nevét.
- Michaelangelo.... - susogta szél módjára többszáz hang..... |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kuncogott.
Lények gyűrűjében tűnt fel a fiatal lény, akiből így alig látszott valami.
Vállat vont és tovább harcolt társai mellett.Nem nagyon dutott segíteni Rufsnak, hisz nem is találta meg, s inkább a "falkájában" maradt.....
Szédült, zihált, mintha halálán lenne, de ekkor a szívében....és mindegyik társa szívében most kiteljesedett valami....valami jó.Koni lelke visszatért a gyászból, és újra képes volt léneit támogatni.
A szakadékokat kihasználva ismét egy kis vízözönnel kiléptek medrükből, s belemosták a megmaradt rémeket....
Machos lenézett a kis fehér lényre, aztán újra hatalmas ködoszloppá lett, és megölt egy feléjük zúgó rémet. 
Ízisz körül vágtázott, kegyetlenül leszúrva nemcsak azokat, akik túl közel jöttek, hanem mindenkit, akit elért, aztán ugrott tovább, és ölt, ölt, ölt.
Michaelangelo egy helyben lebegett. Nézte, ahogy Machos alátereli társait, nézte a szárnyas lényeket, akik a sárkányokat kerülgették és küzdöttek velük...
Gúnyosan elmoslyodott, és várt az utolsó pillanatig.Ekkor rettentes tüskék áltak ki a földből felé és Szenvedély felé magasodva.....
Mikor Yasha is harcolni kezdett, Rufus hirtelen elkeveredett tőle.Az óriási harctér közepén volt és fogalma sem volt. hogy mit csináljon.Aztán egyszer csak egy ork akart lesúlytani bunkójával Rufusra, de ő hirtelen eltűnt.Az ork bambán és érthetetlenűl bámult, mikor Rufus most a fején kötött ki.....aztán mellette...aztán mögötte....ezzel nagyon összezavarta és az ork összevissza csapkodása miatt ki is fárasztotta.Rufus ezt nagyon élvezte.Mikor az ork egy pillanatra szusszanni akart, Rufus körül ehy picike fekete gömb kezdett lebegni.Ez a gömb hirtelen belevágott az ork szívébe és teljesen körülzázta azt....Azt ork kidőlt....
Szétváltak.Szenvedély leszegte fejét és-noha nem volt valami jó bajvíbó-szarvával küzdött, de nem vetette meg fogait és éles patáit sem.
Szárnyával védte Homályt, majd a megfelelő pillanatban ő is egy jéghideg tűzlánggal verte vissza a támadást....amennyire csak tudta.
