|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.01. 21:45 - |
 Beügetett a tisztás kellős közepére.
- Szerintem szép. És biztosan semmi baj nem érhet minket itt! - mondta Picúrnak. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 -Hmmmmm....Hallottam már róla, de nem sokat!...-elmosolyodott-De most már nagyon felcsigáztál...muszály elvinned oda!
|
*Lágyan mosolyogva határozottan "nem"-et intett a fejével.
Meg kell tudnia. Inkább úgy, hogy párját maga mellett tudja, minthogy egyedül érje a hír...* |
 *Egy pillanatra megdermedt, de épp csak egy pillanatig. Nem felelt, ehelyett kimérten biccentett Éji Táncosnak, ezzel jelezve, hogy pontosan érti, kedvese mire gondol. Abban viszont nem volt biztos, hogy akarja-e.... fogalma sem volt róla, mi várja a tisztáson, és nem tudta, hogy ha majd odaér, képes lesz-e szembenézni a tényekkel.
De hát, előbb vagy utóbb mindenképpen megtudná... akkor pedig jobb előbb. Felesleges várni.
Nefadar elszánta magát - csupán egyetlen dolog aggasztotta még.
-Nem lesz baj? -*pillantott jelentőségteljesen párjára. Félt, hogy Táncos idegei esetleg esetleg nem bírnák. Ha a Peremre küldöttek nem élednek fel újra, ha a testük még mindig ott hever a földön kicsavarodva, az bizony nem az Ő szemének való látvány... |
 Kadmosz könnyed arckifejezéssel, már majdnem mosolyogva bólintott Cyrticnek, és elindult a tisztásról elvezető ösvényen.
- Az egyik legelső egyszarvú, aki egyben talán a világ első Természetmágiájából született lénye volt, erdei lény volt. Hallottad már a történetet? - kérdezte elmenőben. |
-Jól hangzik!Út közben mesélhetnél valamit azokról a legendákról, hogy mire oda érünk én is értsek majd valamit az ott látottakból!-mosolygott.
|
*Meglepte párja heves reakciója, így először meg sem tudott szólalni. A bocsánatkérést természetese elfogadta és engesztelésül orrát párja arcához tolta.
Gyorsan végigpillantott még a két másik lényen, aztán párjához fordult.*
- Ahogy gondolod. Merre induljunk? - *röviden hallgatott, mintha erőt gyűjtene ahoz, amit mondani akar*.
- Esetleg visszamehetnénk az Ezüstös tisztásra... - *ajánlotta. Feleslegesnek tartotta folytatni a mondatot, párja biztosan érti, mire gondol.* |
*Szúrós, szigorú tekintettel pillantott a pegazusra. Amaz jóval kisebb és látszatra gyengébb volt nála, mégis, Nefadart nyugtalanította. Nem tetszett neki az a rideg tekintet...*
-Szerintem mi is menjünk. -*nyerítette párjának, és orrával nógatva megbökte Táncost, ezzel is indulásra buzdítva. Szemét ezalatt egy pillanatra sem emelte le Kadmoszról...* |
Mostmár ügyet sem vetett a párra. Inkább elgondolkozott, majd így szólt:
- Mit szólnál az erdő legmélyéhez? Hallottam egy legendát.....egy furcsa varázsról......Megnézhetnénk. |
Cyrtic elmosolyodott Kadmoszon, mert szavaiból azt érezte, hogy a csődör akar leginkább elmenni.
-Hát jó!Akkor mehetünk!Úgyis régen jártam végig az egész erdőt!
-És merre menjünk tovább?-kérdezte Kadmoszt. |
Kadmosznak nem maradt ideje válaszolni, igaz, nem is akart. Inkább figyelt a fák közé.
Ezután egy pillanatra megriadt a hirtelen társaságtól, de aztán nyugalmat kényszerített magára. Egyfelől nem akarta magára hagyni Cyrticet, másfelől az eltűnéssel udvariatlanul viselkedett volna, hisz egy pillanat alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nincsenek veszélyben. Igaz, ő ritkán is került bajba...
A párocska párbeszédén majdnem elnevette magát, aztán vetett egy kissé kifürkészhetetlen, de bíztatónak szánt pillantást a pegunira, és Nefadar nevű lény elé sétált. Addig meg sem állt, míg a lényt és őt alig egy lépés választotta el. Örökké nyugodt, szinte rideg tekintetét a lényegesen szálasabb egyszarvú arcára függesztette és hosszú, kínos várakozásba fogott. Csak némi figyelés és farkasszemezés után mutatkozott be, zenével teli, de kifejezéstelenül nyugodt hangján:
- Én Kadmosz vagyok. Üdv!
Aztán nyugodtan a mén mögé pillantott, kissé meghajtotta a fejét a fekete kancának, majd kényelmesen a vele érkezett peguni mellé lépett.
- Nem muszáj maradnunk - mondta mindenki számára tisztán, hangosan és érthetőn. |
*Zajt hallott. Hátrakapta tekintetét és meglátta az éppen ekkor mellé lépő Éji Táncost. Rögtön oldalt fordult, és úgy helyezkedett, hogy teste párja és a két idegen között legyen.*
-Hogy jutott eszedbe utánam jönni? -*fújtatott.* -Veszélyes is lehetett volna. És ha bajod esik? Tudom, hogy meg tudod védeni magad, de most nem vagy abban a lelki állapotban, hogy harcolj, ha megtámadnak.
*Első reakciója az ijedtség és az aggodalom volt, de amint ez végül elcsitult, rögtön más hangnemet ütött meg, és bizalmatlanul bár, de ellépett párja elől.*
-Ne haragudj, drágám, túlreagáltam. -*nyerített. Az igazság az volt, hogy ha Éji Táncosról volt szó, túlzottan is aggodalmaskodó lett. Ez a kanca volt az élete; nem volt semmi, amit meg ne tett volna kedveséért. Ha szükséges lett volna, bármikor önként adja oda az életét is érte.*
-Jobban vagy? -*kérdezte most már sokkal szelídebben, visszautalva a kanca korábbi, zaklatott lelkiállapotára.* |
*Éji Táncos a látottak és tapasztaltak után nem bírt megszólalni. Minden olyan... hihetetlen volt számára!
Miközben a tölgyfás tisztásra értek, örömmel vette, hogy párja mellette van. Igazán szüksége volt rá.
Nefadar kérésére aprót bólintott, majd rémülten vette tudomásul, hogy Kedvese néhány pillanattal késöbb eltűnt a fák között. Először tanácstalanul állt. Néhányszor körbepillantott és várt, de hamar úgy döntött, párja után indul.
A fák közé vetette magát, arra, amerre párját látta eltűnni. Igyekezett követni a nyomokat és kisvártatva meg is pillantotta az úgy szeretett mént... és két másik lényt.*
- Üdv - *köszönt és párja mellé lépett.* |
*Hirtelen felkapta fejét, szemöldökét gyanakvón összevonta és mélyet szippantott a hűvös levegőből. Felprüszkölt, ahogy az ismeretlen szag megcsapta orrát és szigorú tekintettel, komoran megrázta fekete sörényét.*
-Van itt valaki. -*zengte mély baritonján, s ösztönösen leszegte hosszú, kemény szarvát..*
-Körülnézek egy kicsit, te maradj! -*hangja parancsoló és ellentmondást nem tűrő volt, de aki jól ismerte őt, az tisztán hallhatta a benne megcsendülő féltést.
Ellépett Éji Táncos mellől és a szag irányába fordult. Tétovázás nélkül indult el a tisztás széle felé, majd határozottan belépett a kusza növények közé, a sűrű erdő mélyébe.
Néhány perces séta után kiért arra az apró tisztásra, ahonnan a szagot érezni vélte. A rét füvén látszólag csak ketten álltak; két pegazus. Ám a szag, amit Nefadar követett, másmilyen volt. Nem az ő szaguk. Tehát van itt még valaki. Valakit, akit nem lát.
Alig észrevehetően lejebb eresztette szarvát, de azért büszke tartással, hangosan, az etikett szerint köszönt.*
-Üdvözletem! -*nyerítette.* -A nevem Nefadar. |
Csendben végig hallgatta Kadmoszt, amjd a hallkan sűvítő szél frissítő fuvallatait kihasználva felemelte fejét.
Ekkor egy apró tündér az előzőek közül leszállt elé.
Lebegett előtte, majd Cyrtic bólintott.A tündérke nem távozott, ott maradt a biztonságot nyújtó, barátságos Cyrtic mellett.
-A kanca Kadmoszra nézett.
-Nem vagyunk egyedül!A tündér azt mondta egy nagyon félelmetesnek kinéző éjfekete unikornis van a közelben!Jah és egy kanca is vele van!Úgy gondolta szól, nehogy valami baj legyen...-mondta kissé elhaló hangon. |
*Lassan, határozottan haladt előre, míg el nem érték a tölgyfás tisztást. Minél távolabb kerültek a keresőktől, annál jobban érezte, ahogy a mellette lépkedő Táncos megkönnyebbül és fellélegezik. Tudta, hogy kedvesét megijesztették a holttestek, és ezt nem is rótta fel neki. Valóban rettenetes látvány volt, ahogy Eledhwen, Ithildina és a többiek élettelenül rogynak a fűbe, s akinek amúgy is finom, érzékeny lelke van, nem viseli jól az ilyesmit...
Az egyik tölgyfa tövében aztán megtorpant és leszegte fejét. Orrával finoman megkereste Éji Táncos orrát és apró puszit lehelt rá.*
-Jobban vagy? -*kérdezte halkan.* |
- Ami azt illeti, de! - felelte meglepően.
- Mikor a köd után utaztam, gyakran találkoztam sokféle lénnyel. Mindenfélével. Egyiket sem ismertem meg túlzottan, de azért jó tudni, hogy pládul nem dőlök be egy pixicsoportnak, vagy felismerem egy koboldfalka nyomait egy vidéken. Ahogy azt is tudom, hogy egy szfinxnek hogyan kell köszönni, erre különösen büszke vagyok!
Elcsendesülten, befelé merengő mosollyal, halkan tette hozzá:
- Ahogyan arra is, hogy az Ég kegyéből találkozhattam egy szeráffal is.....
Hirtelen észbekapott és újra szigorú arccal húzta ki magát.
- Persze, ez mind szép, de be kell valljam, hogy a Birodalom fajai közül szánalmasan keveset ismerek..... |
Elgondolkodott.
-Hát...a tündéreken és az elfeken kívül nem nagyon láttam más lényeket...
-És Te?Te nem találkoztál még más lényekkel? |
Ő is elindult újra.
- Nagyon jó lehet megismerkedni más fajokkal.....Más lényeket is megismertél életed során? |
-Még az is lehet!-sóhalytott fel, majd mégegyszer felnézett a fák lombjaira és lassan továbbindult. |
Töprengőn nézte az apró lényeket.
- Értem.....Alighanem hasonlóval sem találkoztak soha, ahogyen én sem az ő fajukkal..... - mondta Cyrtic felé indulva. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Beügetett a tisztás kellős közepére.
-Hmmmmm....Hallottam már róla, de nem sokat!...-elmosolyodott-De most már nagyon felcsigáztál...muszály elvinned oda!
*Egy pillanatra megdermedt, de épp csak egy pillanatig. Nem felelt, ehelyett kimérten biccentett Éji Táncosnak, ezzel jelezve, hogy pontosan érti, kedvese mire gondol. Abban viszont nem volt biztos, hogy akarja-e.... fogalma sem volt róla, mi várja a tisztáson, és nem tudta, hogy ha majd odaér, képes lesz-e szembenézni a tényekkel.
Kadmosz könnyed arckifejezéssel, már majdnem mosolyogva bólintott Cyrticnek, és elindult a tisztásról elvezető ösvényen.