|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 21:36 - |
 *Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
|
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 -Vándor vagy?-kérdezte kíváncsian. |
 - Ó értem - bólintott nyugodtan.
- Érdekes lehet egy adott helyen élni..... |
| -Az erdő az otthonom, és szeretem mindegyik részét!Véletlen, hogy épp erre jártunk mindketten!-válaszolta apró mosollyal száján. |
- Az én nevem Kadmosz - hajtotta meg nemesen fejét.
- Minek köszönhetem a meglepő találkozást? - kérdezte udvariasan. Nem hitte volna, hogy másoknak is tetszhet a ködös rész. |
-Üdv!-biccentett fejével, majd jobban szemügyre vette a pegazust.
-Cyrtic vagyok!-mutatkozott be. |
Észrevette a lényt, nem messze maga előtt. Kicsit közelebb ment, majd meghajolt a peguni előtt.
- Üdv! |
Cyrtic egy pillanatra sem állt meg.Nem sietett sehová, de úgyis mozgáshiánya volt már.Jól esett neki egy kis séta az erdőben.
Hamarosan egy közeledő alakot pillantott meg.Nem tudta ki, vagy mi az ezért inkább megállt és csak nézte. |
Hófehér sörénye nagyot libbent, ahogy felkapta fejét. Valaki érkezett! Nem is messze érezte a dobbanást a talajon.
Elindult arrafelé, kerülgetve a fákat. |
Cyrtic lassan ügetett a ködös erdőben.Rég járt errefelé, pedig imádja az erdőt.
Lelassított, már csak sétált.Nagyokat szívott a friss levegőbe.
Csak sétált és nézelődött.... |
Megérkezett végre! Ledobbant a talajra, és becsukta elfáradt szárnyait.
Jó volt egy ilyen otthonos helyen lenni végre. A köd felüdítette és elcsitította lelke háborgását.
Lassan elindult egy sétára. |
 Könnyedén bólintott, és elindult.
|
- Akkor vágjunk bele. - *mondta egy sóhajtás kíséretében. Volt egy olyan érzése, hogy ez most nem lesz sétagalopp...
Az utóbbi helyzet után kicsit szerencsétlennek érezte, hogy Azíra mellé álljon és támogassa, de végül mégis erőt vett magán és a fehér unikornis mellé poroszkált.*
- Irány a Sziklák. - *szólt és arra vette az irányt.* |
- Tudunk vigyázni magunkra. És talán valóban jobb, ha megyek - mondta halkan.
 - Remek! Indulhatunk!
|
*Meznokto jó ideig hallgatott. Meg volt sértve! Ha régi önmaga lett volna, lepattintotta volna a két unikornist és elszelelt volna, de most... vívódott magában, amihez koránt sem volt hozzászokva! Minden döntést gyorsan hozott, de azoknak ehhez képest semmiféle kockázata nem volt.
Büszkeségből ott hagyta volna Azírát és Lamírát. Igen, úgy érezte, meg bírja tenni, ám lábai nem engedelmeskedtek. Mintha odaragadtak volna.
Kelletlenül fordította fejét Lamíra felé.*
- Nem vállalok felelősséget. - *közölte.* - Ha velem jöttök Inkubohoz, elképzelhető, sőt, várható, hogy rátok fog támadni. Legtöbbször ez fordul elő. - *tűzte oda mondandója végére.* - Megpróbálhatlak megvédeni titeket... De nem ígérhetek semmit... - *mondta komoran.* |
Elszégyellve sütötte le a szemeit.
Épp az történt, amit nem akart....Meznokto félreértette.....
- Én...nem úgy értettem - mondta nagyon halkan.
Lamíra elképedten nézett hl az egyik, hol a másik lényre.
Úgy viselkedtek, mint két éretlen kamasz!
- Na jó - horkantott közbe - Ennek így semmi értelme!
Hiába fordult felé két izzó szempár, elszántan folytatta:
- Azíra, Neked kell némi segítség, főleg hogy még sérült vagy! Én vigyázok Rád, de nem tudok annyira...Meznokto épp jó lenne! Ő megvédhet azoktól is, akiktől én nem! Meznokto, Neked meg úgyis kell valaki, aki ismeri Anorist, és elkísérhet arra a beszélgetésre! Azíra épp jó, hasznos lehet! - fordult nővére után a fekete lényhez.
- Jó páros lehetnétek!
- Én segítek, ha tudok - mondta nagyon-nagyon halkan, felsandítva sörénye szálai közt. |
*Meznokto elnémult és csaknem hitetlenkedve nézett Azírára.
Jól hallotta? El lett küldve?
Árnyék suhant át az arcán, de fejét gyorsan magasra emelte és megfeszítette arcát. Semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni róla.*
- Nem, jól vagyok.
*Kicsit hallgatott, a szavakat keresgélte.*
- Így is sok időt töltöttem itt. Ideje lenne valami hasznosat is tennem, nemigaz? - *kérdezte csaknem hörögve. Nem volt titok, hogy az utolsó mondat Azírának szólt.* |
- De akkor miért nem indulsz? - vágott hirtelen közbe egész kifejezéstelen hangon, majd gyorsan, udvariasan hozzátette:
- Vagy rosszul vagy? Fáj a sebed?
Lamíra élesen nézett szürkésfehér nővérére, aztán vissza Meznoktóra. |
- Hogy Én? Én nem tervezek semmit. - *hárított.*
- Igazság szerint, nem tartom túl valószínűnek, hogy igényt tartana a csikóra. A jelen helyzet véleményem szerint maradna. Csak egy kicsit többet tudnánk... |
Csodálkozva nézett Meznoktóra. A mén többesszámot használt....
Lamíra figyelmét nem kerülte el amit hallott, de ezúttal kivételesen nem tette szóvá. Főleg,mert jobb kérdése volt.
- Szóval lehet, hogy Anorisnak valóban van apja! Mit tervezel? Mi van ha nem tudott a kis csődörről? Ha kell neki....Elviszitek? |
*Meznokto nem tudta, feleljen-e vagy sem, de nem szerette a hallgatást, így inkább belekezdett.*
- Úgy terveztük, hogy kicsit elbeszélgetünk Inkuboval. |
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
-Vándor vagy?-kérdezte kíváncsian.
- Ó értem - bólintott nyugodtan.
Könnyedén bólintott, és elindult.
- Remek! Indulhatunk!