|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:37 - |
 *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Hosszú-hosszú pillanatok (vagy talán napok? Hetek? Egy örökkévalóság?) múlva váltak csak szét. Stranger nézte a kanca mosolyát, az nézte az ő szemét, és mindketten tudták: a múltnak, bármily szörnyű is volt, ím vége van....és csodás új életük elkezdődött........
Stranger oldalra pillantott. Mostmár valóban érzékelte az idegent! Ott állt és őket nézte.....Morogva fordult volna felé, de hirtelen Szerencsecsillag szárnyai megállították a mozdulatban, és még mindig szorosan ölelve tartották!
 Szeme egy pillanatra a ménre villant, kacér és boldog villanás volt az, azután szemügyre vette a fiatalabb, láthatóan rettentő zavarban lévő egyszarvút.
- Üdv! Mondd, ismerjük mi egymást? - kezdte kedvesen, szinte tüntető bájjal. Üzenet volt ez, Strangernek, hogy ne legyen vad. Ő mostmár örökké vele lesz......A világ nem állhat meg előttük, miért kéne hát morogni egy ifjúra? |
Hosszú-hosszú pillanatok (vagy talán napok? Hetek? Egy örökkévalóság?) múlva váltak csak szét. Stranger nézte a kanca mosolyát, az nézte az ő szemét, és mindketten tudták: a múltnak, bármily szörnyű is volt, ím vége van....és csodás új életük elkezdődött........
Stranger oldalra pillantott. Mostmár valóban érzékelte az idegent! Ott állt és őket nézte.....Morogva fordult volna felé, de hirtelen Szerencsecsillag szárnyai megállították a mozdulatban, és még mindig szorosan ölelve tartották!
Szeme egy pillanatra a ménre villant, kacér és boldog villanás volt az, azután szemügyre vette a fiatalabb, láthatóan rettentő zavarban lévő egyszarvút.
- Üdv! Mondd, ismerjük mi egymást? - kezdte kedvesen, szinte tüntető bájjal. Üzenet volt ez, Strangernek, hogy ne legyen vad. Ő mostmár örökké vele lesz......A világ nem állhat meg előttük, miért kéne hát morogni egy ifjúra? |
 Ghost úgyérezte, nem a legjobb helyen van ebben a pillanatban, bár mindenki láthatta, hogy nagyon zavart meg semmit.
Aztán elsült az első csók...Ghost kicsit megzavarodott, de a talpán maradt.
"Érdekes, hogy egy keménylelkű félsárkány is így tud szeretni..."-gondolta magában.
Teljesen úgy érezte, nem kéne itt lennie, még ha nem is zavar.
Körülnézett, de nem igazán tudta merre induljon. |
Stranger és a fehér kanca csak hosszú pillanatok múlva szakították el pillantásukat egymásról, és fordultak az újonnan érkezett felé.
Stranger rettentően meg volt zavarodva! Úgy érezte magát, mintha fejbecsapták volna! Szédelgett, nem érezte biztosnak oly erős lábait, sem a sziklát, de a világot sem! Döbbenten rázogatta fejét, de nem ért el vele semmit. Szinte bambán nézett körbe, majd újra Szerencsecsillagra bámult.
Ő sem viselkedett sokkal értelmesebben! Persze, egyikük sem tudhatta, hogy oly sokáig ripityára tört szívű, elvadult lényekre valódi varázsként hat az igaz szerelem!
Ő is csak pillanatokra fordult a foltos lény felé, valami biccentésfélét mutatott, majd Strangerre nézett.
- Sranger...... - kezdte lassan, kaparó torokkal.
- Igen? - kérdezte hihetetlenül tisztán és szelíden!!!
- Stranger.....tudnom kell.......Tudnom kell, mert nem lehetek többé...
- Nem! Soha.... - vágott közbe határozottan, de ugyanolyan szelíden.
Szerencsecsillag ekkor újra a félsárkány szemébe mélyedt, és kihúzta magát! Büszkén, ragyogón állt a sziklaperemen, és valami lángolás áradt minden póruásból, lelke minden részéből, egész lényéből!!!
- Stranger.....tudsz engem szeretni? Igazán? Így, ahogy vagyok? Akként, ami vagyok? Szeretni fogsz?
Ő is kihúzta magát, és mindkét faja büszkesége és ősereje csengett a válaszban:
- Igen! Örökké.......Ha Te is engem.....
Szerencsecsillag döbbent horkantása, csodálatos mosolya, fejrázása, és lassú elindulása felé tökéletes válasz volt, de a sárkánymakacsság csak nem nyugodott!
- Tudsz engem szeretni, Szerencsecsillag?
A kanca ott állt hirtelen előtte. Szárnyai közé fogta fejét, újra egymás szemébe néztek, hosszú, csillagéletben mérhető pillanatokig, aztán, mintha csak a szél hozná, suttogás hallatszott:
- Igen.....
De a suttogás Stranger furcsa lelkének legmélyéig hatolt......
Hirtelen elkapta a kancát nagy, vitorlás szárnyaival, és egészen magához szorította.
- Akkor soha....soha...... - mormolta, ahogy a világot betöltötte a gyönyörű kanca arca.
- Soha, Stranger..... - mondta a sóhajtó hang a választ........
És aztán a valóságot elsöpörte a világ legforróbb csókja....... |
Ghost, mostmár belülről is érezve, felnőttként járhatta az utakat.
Bátor, büszke teremtésként újra visszatért a Birodalomba.
Ahogy mászott fel a sziklákon, hangokra lett figyelmes.Lassan felért a sziklák tetejére.Hamar meg pillantotta a sárkányfélét és a már sokat hallott Szerencsecsillagot.Már nem ijedt meg holmi sárkányoktól, mint rég, és amúgyis a pegazus, biztos, hogy Szerencsecsillag volt, és biztos, hogy eriszi.
Ghost nagyon kedvelte az eriszieket.Közelebb lépett hozzájuk, de tartva a távolságot így szólt.
-Üdv!Remélem nem zavarok! |
Leszállt a sziklák peremére. Lehunyta szemét, nagy levegőket vett, és próbált megnyugodni. Megint és megint és megint! Újra lángot okádott kínjában, bömbölt, felszállt, szilajul tombolt, ide-oda suhanva repesztő sebességgel, sziklákat olvasztott meg hőjével, hogy fújtatva dobbanjon le egy újabb peremre.......Kimerült, de mégis, egy szempár égett az elméjében éjjel és nappal! Örökké! Gyötörte őt az a pillantás, a lelke mélyére hatolt örökké.......Próbált tőle szabadulni, de nem ment. Próbált független maradni tőle, erősen élni, de nem ment.....Csak kínlódott. Akárhogy akarta levezetni, mindig vele volt......szerelme.......
'Szerelmes vagyok' gondolta kétségbeesetten, keserűen, megrendülten. Lehajtotta fejét, és úgy lihegett.
Szerencsecsillag nagy dobbanással szállt le a lény elé. Hát végre rátalált! És ezt nemcsak a mostani, idevezető, vad repülésre értette......de a sok-sok idevezető napra is........
- Üdv Stranger - mondta halkan.
A mén felkapta a fejét, és a sötét, fekete meg a vadul lángoló szempárok egymásba kapcsolódtak...... |
 Őrző nekivágott egy meredek emelkedőnek. Úgy számolta pár óra múlva elég magasan lesz, megfelelő helyen, hogy újra szárnyra kelhessen. |
Ő is fejet hajtott.
-Akkor...minden jót a továbbiakban.-búcsúzott Sirius, megfordult, egy pillanatra behunyta szemét, majd a következő pillanatban csak por maradt utána. |
| - Tégy ahogy jónak látod! - biccentett a lénynek udvariasan. |
-Értem.-bólintott.
Milyen furcsa ez a lény! Bár a jelleme valahonnan ismerős volt neki, de nem tudta, honnan...
-Akkor talán nem is zavarnék tovább.-mondta, érezve a hangnemben a hűvösséget. |
Szorosan becsukta a szárnyait.
- Köszönöm, de nem szükséges - felelte hűvösen.
Nem annyira gyenge, mint amilyennek tűnik! Nem kell őt megszánni!!!! Boldogulni fog! |
Ő is biccentett.
Majd követte Őrző pillantását.
-Talán segíthetek neked felszállásra alkalmas helyet találni.-mondta egyszerűen, nem a gondolatokban, hanem az arckifejezésben olvasva. |
Biccentett újra az egyszarvú nevét hallva.
- Én Őrző vagyok!
Körülnézett a szorosban, ahol állt. Itt bizony nem tud felszállni! |
Üvegtaláltos hozományát is megtalálták!Már nem kerestek olyhevesen, de nagyon belejöttek a játékba!:D
 
 |
Bólintott.
-Azt hallottam.-jelent meg apró mosoly egyébként komor arcán.
-Egyébként a nevem Sirius.-mutatkozott be.
|
- Üdv! - biccentett vissza kissé komoran. Megvizsgálta szárnyait, de valóban, példátlanul szerencsésen, nem sérült meg.
- Lezuhantam..... - közölte a lénnyel lakonikusan. |
Ijedten kapta fel fejét a robajra, majd a csikorgásra. Egész közelről hallatszott.
A kíváncsiság felülkerekedett rajta, és közelebb ügetett.
Kilesve egy nagy szila mögül, egy pegazust látott meg. Előlépett, és köszönt.
-Üdv! |
Kalandra vágyott, vagy legalábbis erőpróbára, de nem akart a gyakorlópáylára menni.
Magasan a sziklák felett körözött, lefelé meredve éles szemeivel, aztán néha lecsapott, száguldva a sziklák csonttörő valósága felé, hogy csak az utolsó pillanatban tárja szét szárnyait, meglovagolva a sziklák közt szeleket, feljebb emelkedve velük.
Követte egy szikla furcsa formáját, egyensúlyozva egy szeszélyes légáramlaton, aztán hirtelen nagy zajt hallott, elkapta a légörvény, aminek közeledtétől félt, és mielőtt tudta volna mi történik, már össze-vissza csapódott a sziklák közt, összeszorult szárnyakkal.
A pánik szinte elvakította, torkában dobogott a szíve, de az utolsó pillanatban valahogy megérzett egy erős szelet, és kínlódva kinyitotta a szárnyait, hogy legalább ne teljes sebességgel csapódjon a talajnak.
A fékezés és egy gyors kanyar megmentették: csikorgó patákkal csúszott egy sort egy meredek lejtőn le, hogy fékezzen, aztán ledobbant oda, ahová zuhant volna, ha mindez nem sikerül.
Lihegve körülnézett. Sértetlenül úszta meg a balesetet! |
Bumm. Csak ennyi hallatszott, és ő máris az egyik szikla peremén állt, lefelé nézve.
Ez volt az első uta, és nem bánta meg. |
 Sar végigegyensúlyozott egy peremen, letett valamit, betolta egy repedésbe, aztán lezuhant, és elrepült.
|
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*
Hosszú-hosszú pillanatok (vagy talán napok? Hetek? Egy örökkévalóság?) múlva váltak csak szét. Stranger nézte a kanca mosolyát, az nézte az ő szemét, és mindketten tudták: a múltnak, bármily szörnyű is volt, ím vége van....és csodás új életük elkezdődött........
Szeme egy pillanatra a ménre villant, kacér és boldog villanás volt az, azután szemügyre vette a fiatalabb, láthatóan rettentő zavarban lévő egyszarvút.
Ghost úgyérezte, nem a legjobb helyen van ebben a pillanatban, bár mindenki láthatta, hogy nagyon zavart meg semmit.
Őrző nekivágott egy meredek emelkedőnek. Úgy számolta pár óra múlva elég magasan lesz, megfelelő helyen, hogy újra szárnyra kelhessen.
Sar végigegyensúlyozott egy peremen, letett valamit, betolta egy repedésbe, aztán lezuhant, és elrepült.