|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 - Csak az Utolsó Remény völgyébe! - kiáltotta a kissé felette száguldónak könnyedén.
- Az egy rejtett hely volt a Sötét Nagyúr idején, és még ma is el van zárva! Időről-időre ellenőrizzük!
És már fékezett is, csúszva jópár métert. Mellette tömör, tökéletesen jellegtelen sziklafal látszott.
Ami a következő pillanatban megnyílt!
Egy sötét alagút vezetett egy gyönyörű, tál formájúan széles völgybe. |
 -Közben megtudhatom, hová igyekszünk? |
| Elmosolyodva bólintott, és vágtázni kezdett a párányon, átugorva a hasadékokat, közben kutatón előreszegezve pillantását. |
| -Itt viszont tényleg jobb, ha repülök.-mondta Melani és ezel fölröppent, de csak olyan magasságba, hogy tisztán halhassa Andulon szavait. |
- Itt már nincs olyan sok hó - jegyezte meg a csupasz sziklákra nézve.
Aztán befordultak egy kanyarban, és a hidegből, hűvösből átértek a nyárba!
A sziklák melegek voltak, a nap már ragyogott, finom vörös por szitált a szélben a sziklák anyagából peregve...mintha egy síparadicsomból egy mediterrán vidékbe sétáltak volna át!
Andulon megfeszítette izmait, és feljebb szökkent egy vállmagasságban kezdődő párkányra. A párkány egy itt kezdődő kanyon oldalán vezetett végig, a csődör pedig tudta, hogy céljukhoz az vezet.
- Innen már könnyebb lesz - pillantott vissza Melanira. |
| -Nem. Még a végén megindítok a nagy szélmozgással valami lavinát! |
- Itt is mászni kell, de én még jobban szeretem, mint a havas tájat! - jegyezte meg.
- Egyébként, ha repülni szeretnél, csak nyugodtan. |
 Egy darabig döbenten nézte a járatot, majd át kúszot a tekintete a mezőre.Észbe kapva Ködláng után ügetett, de még mindig nem bírt betelni a látvánnyal.
Aztán felvette a komoly külsőjét, és hosszas halgatás után megszólalt:
-Miféle hely ez? |
 Ködláng először megrémült, majd megdöbbent a kanca tettétől, de aztán látta, hogy Ízisz tudja mit csinál (mint mindig), így nem szólt.
Haladt tovább, aztán hirtelen megállt egy sima falnál.
Remegés futott végig a kövön, és hirtelen széles nyílás jelent meg előttük, ami egy járatba vezetett.
A túloldalt a járat egy nagy zöld mezőbe torkollt, amit hegyek vettek körül, s tartottak biztosan elzárva.
Középen egy tó hullámain táncolt a nap fénye.
Mint egy biztonságos fészek!
Fák, fű, barlangok a völgy fölé hajló hegyek oldalában.....
Az egész üresen állt.
Ködláng belépett a járatba.
- Az Utolsó Remény mit sem változott! |
Magabiztosan követte Ködlángot.Ez az ő terepe!Amikor még a piramisok fogja volt, sokszor rohangált föl, s alá az építményeken, tehát kitapasztalhatta a "szikla mászás" fortélyait.
Gondolt egy, s letért az ösvényről....vagyis az ösvény melletti falból ki álló szírteken ugrált, majd amikor elfáradt leugrott Ködláng mögé és folytatta ott utyát. |
A kis ösvény, ami a bércekre, és mellesleg valóságos úthálózatba vezetett, itt éppen elég széles volt, hogy egy lény nagyjából biztonsággal végiglépdeljen rajta.
Ködláng viszont nem akart vigyázni, és ne is hitte, hogy baja eshet.
Így vágtázott.
Nem tudta Ízisz követi-e, de az útról nem voltak leágazások, így nem veszíthették el egymást.
Ködláng ismerte a fámát: ha nem gondolod, hogy meghalhatsz, nyersz. Ha félsz, meghalsz.
Nem lassított. |
 Lidércfény visszabújt a tollak közé és csak pihent!
Várt míg meg nem érkeztek! |
 - Ő egy magának való lény. Teszi a dolgát, meg amihez kedve van, de sosem társasággal, és végképp nem csikóval. Gondolom, persze, Te, a komolyságod és tapasztalataid miatt más vagy....De ez mégiscsak meglepő.
- Mindenképp! De lassan kiérünk a Hegyek közül...Látod? Erősen lejt az ösvény.
- Mi lesz?.....
- Mi lenne? - nézett hátra mosolyogva.
- Megyünk tovább. A pusztaságban ismerek egy jó helyet. Ott majd pihenünk. |
-Hogyhogy nem csikóhoz való?Ezt nem értem!
Dugta ki fejét a tollak közül kíváncsian! |
Elmosolyodott. Szelíden, nemesen, megértőn.
- Ismerem ezt az érzést. De nem éreztem megoldásnak....A megoldást akarom, hogy megszabaduljak a fájdalomtól....Még úgy is, hogy tudom: lehet, ez sosem lesz való....Megértem, hogy mit érzel.... Becsüllek....Erős kis lény lehetsz.
A hátán fekvő unikornisra nézett.
- Lám...lám...Tennoio sosem tűnt csikóhoz valónak.... |
Lenézett a földre.
-De.Csak én ezt az érzésemet elég érdekesen, dühel töltöttem ki eddig.Aztán jött Tennoio és azóta nem is nagyon gondoltam arra, hogy a szüleim elhagytak és lehet, hogy meghaltak.Amiért olyan korán elmentek, azért tudok annyit.Ezért nagyon korán mindent megtanultam. |
- Semmi, semmi. - mondta lenézve a csikóra, akinek épp a feje látszott ki a tollaiból. Elmosolyodott.
- Semmi.....az élet néha nehéz. De ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Élni kell, tanulni kell. - mondta, és pillantása lassna újra távoli lett.
Visszanézett a csikó arcára.
- Te nem érezted úgy még soha, hogy valami bánatod van? Valami szomorú dolog? Amin nem lehet változtatni? Ami igazából már nem is kellene érdekeljen, de mégis tudod, hogy örökre elkísér, és mindig keserédes lesz miatta minden pillanat? Nem hinném, hogy nem. Komolyabb vagy, mint korod sejteni engedi. |
Lidércfény amilyen fiatal volt olyan kitanult is!
Érezte, hogy Szerncsecsillag gondolkozik valamin!Nem tudta, min és nem is tudta volna kitalálni se, de tudta, hogy gondolkozik!Érezte, hogy avégére nagyon szomorú, búskomor lett!
-Mi a baj Szerencsecsillag?-Kérdezte kíváncsian, de egyben segítőkészen is. |
Könnyedén vezette a kis karavánt végig a párkányokon. Alattuk a rohanó folyamok, nagyon-nagyon messze.
Most kifejezetten örült, amiért olyan sokáig kellett kutatnia néha egy-egy lényt, különböző okokból. Most már jól kiismerte magát!
'Valóban jól érzem magam? Most?' töprengett.
Megdöbbenésére a válasz határozott 'igen' volt....
Hasznosnak, erősnke érzete magát! Már több volt, mint csupán egy szép pegazus kanca.
Aztán eszébe jutott a fia, és elkomorult.
Csendben, meredten figyelve ment tovább. |
*Egy ideig még nézte a két pegazust, aztán halk léptekkel eltűnt a hegyek között.* |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
- Csak az Utolsó Remény völgyébe! - kiáltotta a kissé felette száguldónak könnyedén.
-Közben megtudhatom, hová igyekszünk?
Egy darabig döbenten nézte a járatot, majd át kúszot a tekintete a mezőre.Észbe kapva Ködláng után ügetett, de még mindig nem bírt betelni a látvánnyal.
Ködláng először megrémült, majd megdöbbent a kanca tettétől, de aztán látta, hogy Ízisz tudja mit csinál (mint mindig), így nem szólt.
Lidércfény visszabújt a tollak közé és csak pihent!
- Ő egy magának való lény. Teszi a dolgát, meg amihez kedve van, de sosem társasággal, és végképp nem csikóval. Gondolom, persze, Te, a komolyságod és tapasztalataid miatt más vagy....De ez mégiscsak meglepő.