|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.17. 17:29 - |
 Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
Nézte amint társai utolérik és közben az útra gondolt, ami idáig vezetett. Valahol a lelke mélyén el kellett ismerje, hogy Szauron vihara nélkül nem érhettek volna ide ilyen gyorsan. És csak mindhármuk együttes ereje volt elegendő, hogy a Félelmek Országának határát átlépjék. Azokat a hatalmas viharokat leginkább egyáltalán nem lehet áttörni. Vagy bele kell repülni a közepükbe és remélni, hogy élve jut be (már ha egyáltalán bejut) a peguni, vagy elég erősnek kell lenni, hogy az erejüket elfordítsa magától és áttörjön hatalmas falukon.
Ezek a viharok is a sötét mágiának köszönhetik létüket. Bár ez a mágia vagy gyengül vagy átalakul, hiszen húsz éve a Félelmek Országa még nem volt elérhető a túloldal világából. Hogy pontosan hol is létezett, azt senki sem tudta, de aztán lassan de biztosan megjelentek az óriási viharok a normál világban és idővel fura lények meg a meséik is, hogy a Viharfalon túl egy másvilági ország terül el.
Ők átjutottak, bár ez sokban volt köszönhető a sárkányvarázsnak is, amit ő használt fel...
Felnézett az örökké szürke égboltra.
'Hát, itt Üstökös sem fog ragyogni...Ez az állandó sötét mágia, mindenkit elnyom egy kicsit. Ez az egész hely nyomasztó, de hamar meg lehet szokni. És ez elég szürreális világ, hogy kiválóan összeismerkedjünk Szauronnal...' |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
- Őszintén szólva rosszabbra számítottam... - *mondta őszintén.*
- Itt hova is kell mennünk ? |
 - Nos? Mi a véleményed? |
*Jó tíz perces vágta után egyszer csak váratlanul kiért a viharból.
Körbepillantott.
Ez a világ cseppet sem volt kellemes látvány, meg érzés sem...
Alaposabban szemügyre vette a könyezetét és nem messze tőle észrevette Glorfindelt.
Odaügetett hozzá.* |
Végül csak kiért.
Jónéhány tollal szegényebben, ziláltan, de élve!
Nagyot sóhajtott és leszállt.
Valóban, a Félelem mit sem változott, pont olyan volt, amilyennek hallotta.
Sötétszürke ég, nehéz, nyomasztó érzések az elmére, kopár halott talaj, bizarr, rémítő fák néhol, és víz....
Ez volt a Félelem legfurcsább adottsága: a vízzel élő helyeken kívül itt volt a legtöbb víz az egész Birodalomban, mert nem csak a rettenetes Fekete Víz, hanem normáis víz is létezett itt legalább egy tengerre való.
Végül csak talajt fogott, így ivott egy kicsit a csendes patakból, és várni kezdte Niobét.
És kezdett aggódni.... |
 *Titán dermedtem végigvárta míg a lények elmennek és így szabad helyet adtak neki. Szárnyával csapott eggyet-kettőt és tett néhány szaltót.*-Ha féltek menjetek el! Én itt maradok!-*Szólt a csapatához és látta ahogy azok eltávolodnak, majd beleolvadnak a szürkeségbe.*-Megyek szauron után!-*mondta és elindult a főváros felé.* |
 *Szauron a Fővárost választotta. Nehezen nyelte le azt a békát, hogy valaki kioktatja, de be kellett látnia, hogy a fekete kanca mégiscsak jobban ismeri ezt a környéket, mint ő.* |
 Izabó egy pillanatra visszanézett:
- Itt úgysem találsz semmit! Átutazók már nincsenek, itt pedig nem lakik semmit. Ha izgalmat akarsz, akkor vagy a Fővárosba menj, vagy a Félelmek Barlangjába. Utóbbiba akkor, ha készen állsz a saját félelmeiddel szembekerülni....És talán mások, másvilági lények gonoszságával is....
Azzal repült tovább. |
| *Szauron egy darabig utána nézett. Azt latolgatta, hogy utána megy, de végül meggondolta magát. Nem fog egy kanca után szaladgálni, és annak kénye-kedve szerint cselekedni. Ezen a környéken még úgyse fedezett fel mindent, inkább itt marad.* |
- Szépnek éppen nem mondanám, de megvan a maga varázsa. Akik itt születtek, a kinti világban páratlanul hatalmasakká lehetnek. - mondta kicsit lehiggadva, de még mindig hidegen.
Nézte még pár pillanatig a másikat, majd megrántotta a vállát és elindult a Főváros felé. |
*Szauron nem rémítette a kanca hangja. Épp ellenkezőleg: tetszett neki!*
~Ez már valami! Ilyen egy igazi kanca! Nem pedig az a nyafogós, nyerítős, kényeskedő népség!~*gondolta magában.*
-Nem'tom. -*felelte flegmán és megvonta a vállát.* -Csak ismerkedni akartam. Nagyon tetszik ez az ország, és gondoltam, hogy ha élnek errefelé olyanok, mint én, akik szintén így vélekedbek, azokkal jó lenne összeismerkedni. |
- Kérlek - bólintott. Aztán hirtelen gyémántkemény, éjfekete szemekkel a másikra meredt és olyan hangon szólalat meg, amiben benne volt az a rettenetes hatalom, amivel a hely felruházta:
- Akkor megtudhatnám miért jöttél utánam? |
*Szauron mérlegelt egy darabig, hogy méltó-e ez a kanca arra, hogy egyáltalán szóba álljon vele. Végül úgy döntött, hogy a nemrég szerzett tapasztalatai alapján okosabb, ha kicsit visszafolytja indulatait, és válaszol.*
-Nem segíthetsz, nincs rá szükségem! -*válaszolta, szokásához híven modortalanul. Aztán észbe kapott, és nagy kínlódással kikényszerített magából még ennyit: -De azért köszönöm! |
Csapott párat a szárnyaival és eltávolodott.
- Üdvözöllek! Segíthetek valamiben? - szólt kimérten és udvariasan. |
*Szauron még egyet csapott hatalmas szárnyaival, s épp időben fékezett le, mielőtt nekiütközött volna a fekete pegazusnak. Megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet, majd ő is szemrevételezte a csinos fekete kancát.* |
| Izabó megérezte, hogy valami hatalmas követi. Megállt és elhatározta, hogy bevárja a szürke légben. |
| *Szauron a agasból figyelte a történteket, de úgy döntött, ő inkább nem megy vissza a tengerpartra: ott már eddig is túl sok galibát okozott, és nem valószínű hogy örülnének neki. Ha normális hangulatában lett volna, épp emiatt ment volna vissza, hogy bosszanthassa a többieket, de most valahogy nem volt kedve. Sokkal szívesebben maradt itt, ezen a borzalmas földön, ami neki valóságos paradicsom volt. Úgy határozott, inkább megkeresi azt a fekete kancát és megismerkedik vele. Így hát pár hatalmas szárnycsapással magasabbra emelkedett és körülnézett.* |
 *Üstökös hagyta, hogy Draugherit azt csinálja, amit jónak lát. Teljesen megbízott a peguniban.
Az utat próbálta figyelemmel kísérni, de végül szemeit a Viharfalnál becsukta.
Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét.* |
Draugherit érezte, hogy a rémület korbácsként belevág és kigyullad új, fekete sejtjeiben.
- Szauron! - üvöltötte - Nem maradhatok itt tovább! Üstökös óriási veszélyben van! Ki kell vinnem! Tégy amit jónak látsz, de ne feledd: ha érzed a Félelem hatását magadon tűnj el, mert elég a lelked! Akármilyen erős vagy Ez másfajta sötétség! Nem a tiéd! Vigyázz magadra!
Aztán a kicsi, fura csapatra esett a pillantása:
- Ha jót akartok magatoknak tűnjetek el innen! Te is Titán! Igen, tudom a nevedet, egy barátom párja vagy!!!!! - kiáltotta még.
Aztán Üstökös hasa alá dúrta magát, míg végül a másik peguni a hátán feküdt, főleg a szárnyai tövében.
- Tarts ki! Hallod?!- üvöltötte, majd egy gigantikus elrugaszkodással felszállt.
Lángragyúlt az egész teste és a tűz beborította Üstököst is. Minden sárkányerejét összeszedve a világ összes színében ragyosó tűzpalástra váltotta az egyszínű lángokat. Főleg a bíbor, a fekete, a zöld, az arany, a normál tűzszínek és a fehér domináltak. Ez volt a Belső Lángjából eredő ereje. A Félelem ellen nem elég, de Üstökösnek tán ad egy kis erőt és a Viharfal biztosan nem fog nekik ártani.
Aztán egy tűzvihar módjára nekirontott a Falnak.
'Semmi sem állíthat meg! NEM!' bömbölte a tudata és szétszaggatott három hatalmas tornádót.
Az út töredék volt minden eddigi feladatához mérve.
Amint kijutott, ellenőrizte a hátán Üstököst.
- Kitartás!
És eszméletlen repülésben útnak indult oda, ahol remélte a segítséget: a tengerpartra ment.
'Steel! Könyörgöm segíts! Légy a tengerparton!' imádkozta. |
- Ugyan, felejtsük el. - *válaszolta Üstökös Draugheritnek.*
- És nincsen semmi bajom sem...
*Ahogy kimondta ezeket a szavakat, hirtelen megszédült, és majdnem elesett. Még szerencse, hogy Draugherit nem messze állt tőle, így neki tudott támaszkodni.* |
Draugherit nem használta és nem is uralta a telepátiát. Az erisziekkel képes volt rá, és általában megsejtette, ha hazudtak neki ,de ez volt minden. Üstökösben egész mást vizsgált.
Végül elfordult és lehajtotta a fejét, hogy az ő tekintetét még véletlenül se lássa senki. Aztán halkan, színtelen hangon megszólalt:
- Bocsáss meg nekem Üstökös. Megmentetted az életem (kétszer) én pedig felelőtlen voltam irányodban és.......Mindegy. Nem maradhatsz itt már sokáig. És azt hiszem jobb ha Veled maradok.....Tehát nemsokára mennünk kell. Pedig szerettem volna megmutatni Neked sokmindent itt..... |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
- Nos? Mi a véleményed?
*Titán dermedtem végigvárta míg a lények elmennek és így szabad helyet adtak neki. Szárnyával csapott eggyet-kettőt és tett néhány szaltót.*-Ha féltek menjetek el! Én itt maradok!-*Szólt a csapatához és látta ahogy azok eltávolodnak, majd beleolvadnak a szürkeségbe.*-Megyek szauron után!-*mondta és elindult a főváros felé.*
*Szauron a Fővárost választotta. Nehezen nyelte le azt a békát, hogy valaki kioktatja, de be kellett látnia, hogy a fekete kanca mégiscsak jobban ismeri ezt a környéket, mint ő.*
Izabó egy pillanatra visszanézett:
*Üstökös hagyta, hogy Draugherit azt csinálja, amit jónak lát. Teljesen megbízott a peguniban.