|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
Zenit hátrált két lépést, amikor szinte egyenesen az orra elé ledobbant az idegen.
Az érkező túlságosan sok kérdést tett fel egymás után, túlságosan gyorsan. Hogy mihamarabb túlessen rajtuk, Zenit szinte elhadarta a válaszokat.
- Ami azt illeti, elég sok mindent és mindenkit keresünk itt. Nem tudjuk, hogy kerültünk ide, és azt végképp nem értem, miért kellene a Várkastély felé vágtáznunk! |
Kárhozatnak nem volt ideje figyelmeztetést kiáltani, hogy Zenit meg ne ijedjen, mikor szó szerint a semmiből, valahonnan a sötét égből ledobbant eléjük egy lény.
- Hát ti meg mit kerestek itt?! - nyihogta meglepetten az előttük álló lény, egy fiatal felnőtt tüzességével.
- Zenit, ő is eriszi! - szólt közbe gyorsan a fekete kanca, aztán értetlenül rámeredt az újonnan jött pegunira.
A lény nagytestű volt, hihetetlenül agilis, mélyfekete, de különös kék fénnyel. Elképesztően ijesztő volt és elképesztően szép. Mélykék, pupillátlanul izzó szemeivel őszinte döbbenettel nézte a kettőst.
- Nos?! Hogy kerültetek ide?! És miért nem vágtáztok a Várkastély felé?! |
Zenit bólintott.
- Menjünk először az utolsó harc színterére. - értett egyet - Remélem nem találunk ott semmit és hamar mehetünk a várhoz. |
Kárhozat töprengve nézett vissza Zenitre.
- Olyan lények varázslatainak nyomát érzem a levegőben, akik el sem tudom képzelni hogyan kerülhettek volna a Sötétségbe! És valami eközben....mintha hiányozna...de azt magamnak sem tudom megmondani, hogy pontosan mi lehet az.
Fejével egy irányba bökött.
- A Várkastélyhoz akartam menni. Ott mindig van valaki vagy valami. Úgy gondoltam ott talán akarva-akaratlanul is megtudhatunk ezt-azt a közelmúlt történéseiből. De mostmár nem vagyok benne biztos, hogy akár csak sejtem mi várhat ránk ott.
Kicsit odébb lépett.
- Mehetünk az utolsó harc színterére is... - tűnődött halkan - Ha ott valami...hm, különöset találunk, akkor legalább...tudhatjuk, hogy mi miatt kell aggódjunk. |
Zenit nem messze Kárhozattól megállt, és szintén tanulmányozni kezdte a Sötétséget. Kisvártatva kérdőn pillantott útitársára:
- Mi lehet ez? |
| Kárhozatból szinte semmi se látszott, ahogy a kettejük által meglehetősen jól ismert vidék határán toporgott. Úgy tűnt mintha valami eltanácstalanította volna. Az orrát magasan a levegőbe tartva szimatolt, habár igazából nem szagot keresett. Hanem mágiát.
- Te is érzed? Valami nagyon nincs rendjén.... - motyogta halkan. |
-------------------------------------------------------------------------------------- |
 Út közben nem zavartatta magát.Nézelődött vagy a kancát figyelte.Érdekes és felejthetetlen út volt de Moridornak nem elég ijesztő.Amikor kiértek a rétre kicsit elcsodálkozott majd a kancára pillantott.
|
 Surreal Queen nyugodtan, lobogó sörénnyel haladt egy irányba, és mágiája egy-egy felvillanásával mindig maga után vonta a mént is. A zűrzavar káosza ebben a furcsa semmilyenségben energikusan, ellenállhatatlanul söpörte el a világ megszokott szabályait - de nem teremtett helyettük újakat!
A tér néha egyszerűen széthasadt (már ha az itt lebegő darabjait térnek lehetett nevezni), vagy abszolút tovatűnt, nem egyszerű sötétséget, hanem lelket remegtető semmit hagyva maga után. Míg máskor a semmiből lezuttyant a lény arca elé egy fal......De mivel a gravitáció hol magához rántotta ennek a dimenziónek egy-egy részét, hol elengedte, ilyenkor csak kényelmesen meg kellett kerülni a szilárd anyagot, vagy rálépni, és az új "talajon" lépkedni tovább.
A totális csendből néha sikolyok, máskor szféraian gyönyörű zenék hallatszottak ki, de a patáik koppanását egyszer sem hallhatták.
Surreal Queen testén kívül már fényforrás nem létezett itt, de a halvány ragyogásban szemfájdítónak tűntek a néha feltűnő vad, életteli színek. Aztán a feketeség még ijesztőbben vette át a helyüket.
A kanca hirtelen állt meg, sörénye és farka lassan körélobbant, mintha vízben állt volna, és intett szarvával.
A hasadék recsegve-ropogva, minden itt létező dolgot megnyomorítva létrejött, és mindketten kiérkeztek.....a rétre! |
Bólintott majd követte a kancát. |
 Már hosszú ideje vágtattak a sötétségben.
Egyszercsak Rezory lassítani kezdett és előttük egy hatalmas, fekete, foszladozó felhő, vagy inkább köd jelent meg.
Sötétség, homály, köd, feketeség.........
Ahogy közelebbértek a köd szinte teljesen szertefoszlott, s megjelent előttük a hatalmas kastély.
Rezory legszívesebben meghajolt volna a sötét kastély és múltja előtt, de a kanca ittléte miatt gondolnia kellett büszkeségére is.
Megállt. -Mostmár talán egyedül is betalálsz!-mormogta, de végül keserűn elvigyorodott-A kapunál és az épület belsejében a helyedben vigyáznék!
-Kellemes időtöltést a Sötétségben!-nevetett fel, majd újra vágtába ugrott és nekiindult a vár kapuja felé...... |
 Kitartóan vágtatott a mén oldalán, és görcsös félelme minden lépéssel múlt, ahogy látszólag elmaradt mögöttük a tüzes, idegen kanca.
|
Felnevetve még visszakiáltott.
-Ohhh más dolgod van neked!Csak ki ne aludjon a pici lángocskád itt a Sötétségben!
A pegazusra tekintett, hogy itt van-e, majd begyorsított vágtájában. |
 -És honnan veszed ,hogy másfelé visz?-nézett kiváncsian Rezory-ra.
|
Gyorsan magára simította szárnyait, valami biccentésfélét produkált a tűzlény felé, majd szélsebesen, pegazuserejét latba vetve követte Rezoryt. |
-Egy kicsit pihentesd a kicsi csőröd!-fordult Bloodyhoz.
-Na figyelj!Hogy te hova mész, magánügy!De nekünk másfele vezet az utunk! Nah szevasz!
-Akkor kövess!-mondta a pegazusnak, majd vágtábaugrott a várkastély felé. |
-Végre valaki aki nem rezel be egy kis tűztől...végre valaki aki nem retteg hanem támad...ez tetszik...-mondta. |
Egyszerre érezte magát pokoli kutyaszorítóban és megkönnyebbülve.
De azért minden szál tolla égnek állt, ahogy felelt:
- Szeretnék a Várkastélyhoz jutni! Más vágyam nincs!
De a szeme sarkából végig figyelte a kancát, aki olyan gyanús volt.....És cseppet sem bízott benne. |
Rezory eddig egészen mással volt elfoglalva...a Várkastéllyal.Észrevette a lángoló kancát, de csak megrántotta a vállát és tájékozódott tovább...
Majd mikor megtalálta a megfelelő utat, a két kanca felé fordult.
Mikor meghallotta a lángoló kanca utolsó szavait, igen hangosan felnevetett.
-Talán azt hiszed félünk egy kis tűztől itt a Sötétségben?Tévetsz, ha azt hiszed!Apró lángjaidat pillanatok alatt szertefoszlatnám ezen a szent a helyen....
A pegazushoz fordult, tovább nem foglalkozva az idegennel.
-Megvan a Várkastélyhoz vezető út, ha még hajlandó vagy itt maradni!Bár nem tudom mi bajod a sötétséggel!-vigyorodott el. |
-Na-na-na-na!Nyugalom!Nem harapok...-mondta de egy csepp nyugtatást sem sugárzott a hangja.Végül elégnek találta az ijetsztgetést és elaludtak rajta a lángok. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Út közben nem zavartatta magát.Nézelődött vagy a kancát figyelte.Érdekes és felejthetetlen út volt de Moridornak nem elég ijesztő.Amikor kiértek a rétre kicsit elcsodálkozott majd a kancára pillantott.
Surreal Queen nyugodtan, lobogó sörénnyel haladt egy irányba, és mágiája egy-egy felvillanásával mindig maga után vonta a mént is. A zűrzavar káosza ebben a furcsa semmilyenségben energikusan, ellenállhatatlanul söpörte el a világ megszokott szabályait - de nem teremtett helyettük újakat!
Kitartóan vágtatott a mén oldalán, és görcsös félelme minden lépéssel múlt, ahogy látszólag elmaradt mögöttük a tüzes, idegen kanca.
-És honnan veszed ,hogy másfelé visz?-nézett kiváncsian Rezory-ra.