|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Már kedte unni ezt a kis játékot, hogy a kanca mindig lerázza, ő meg rohan utánna...tényleg, mint a pincsikutya.......
Mégis utánna ügetett.
-Szép város!-kezdte a társalgást, szinte csevegve, miután kicsit körbepillantott. |
- Ja, persze, az vagyok! - horkantotta szinte nevetve, és csak ment tovább. |
-És miért nem vagy ott?Te Társaidatcserbenhagyó!-most már csak azért nem hagyta a kancát, mert örült, hogy talált egy témát, amiben talán felülkerekedhet a kancán. |
- De, minden bizonnyal ott kellene lennem, Te mindentudó! - vetette oda, és ezúttal újra elindult, de határozott léptein látszott, hogy mostmár nem fog megállni. |
-Igazán?-nézett végig a kancán.
-És...mondcsak...neked nem a Rémségek Szigetén kellene lenned? |
Ezili lekicsinylőn horkantott.
- Eriszi vagyok, ha annyira tudni akarod! - vette oda hűvösen. |
 -Mondtam én, hogy kell?.....Azt megkérdezhetem, hogy kik közé tartozol?....Talán Vorstandi vagy?Vagy Eriszi?-kérdezősködött tovább, már csak azért is, mert már eldöntötte, hogy azért sem hagyja békén a kancát.....
|
 Kék lángözön söpört át az úton, megkeményítve a talajt, és ideig-óráig meggyengítve a varázst, ami sok lényt kevert mér bajba. Crollion lassú, kimért léptekkel zárkózott fel Szauron mellé.
- Tudják, hogy jövünk - mondta halkan, és borzolódó szőrrel, homályosan kavargó fénnyel újra elindult.
Szinte leszegett fejjel, apró léptekkel ment és ment, fel sem nézve. A tudatára úgy nehezült rá a lelkek, a ház és ki tudja még mennyi borzalom súlya, mintha már így előre össze akarnák roppantani. Vicsorogva nekifeszült, és lépdelt tovább.
Aztán a szeme sarkában megcsillant valami, és elszabadult a pokol!
Crollion magasan az út fölé repült, már amennyire szédelő állapotában bírt a régi reflexeknek engedelmeskedve, de elkerülte az átkokat és nyilakat, amik lezúdultak iménti helyére. Vadul felvonyított, és hatalmas, kék lángokat lövellt a ház azon ablakaiba, amikből a támadást sejtette.
De alig egy pillanattal sikeres akciója után szinte minden fekete ablakból, ajtóból, résből és nyílásból valóságos nyíláradat zúdult feléjük!!! |
 -Kell is nekem a kegyelmük! -*prüszkölt fel megvetően.* -Nekik több okuk lesz félni.
*Ezután elhallgatott. Ha volt valami, amit megtanult itt a Félelemben, az az volt, hogy felesleges dolog a hősködés és a kekeckedés. A Sötétség Birodalmában, ahonnan Szauron eredetileg származott, talán elég volt néhány kegyetlen grimasz, és egy kis melldöngetés ahhoz, hogy megfutamítsa az orkokat, de itt a nagyotmondó szájalók rendszerint nem mentek túl sokra heves természetükkel és hetvenkedő tudományukkal.*
-Menjünk. Megyek előre.
*Ezzel határozott léptekkel megindult a kastély felé, majd egy könnyed mozdulattal belökte az előttük tornyosulú régi, rozsdás fémkaput. Az nyikorgva kitérult, és felfedte a mögötte húzódó hosszú-hosszú, kövekkel kitakott utat, mely egészen a palota épületének főbejáratáig futott. A kikövezett ösvény mentén végig ijesztőbbnél ijesztőbb kőfaragványok, és különböző ádáz fenevadakat mintázó szobrok emelkedtek. Nevetésges és ocsmány utánzata volt ez egy szoborszegélyes sétánynak, de Szauron nem is várt többet...
Elindult az ösvényen, s fel sem tűnt neki, hogy lépteit nem hallja visszhangozva koppanni a köveken, míg az út puha, ragacsos mocsárként el nem kezdte lassan magába nyelni lábait.* |
Crollion homályos szemekkel bólintott.
- Akiket keresünk vagy itt vannak, vagy csak itt tudhatjuk meg merre vannak. Ne számíts kegyelemre, ha elkezdünk közelíteni - morogta halkan. |
-Hercegi palota, mi? -*húzta el a száját, és farkával idegesen suhintott egyet.* -Érdekes ízlése volt, márha ezt a förmedvényt ízlésnek nevezhetjük... Ha ilyen volt a palotája, akkor inkább nem akarom tudni, milyen lehetett az uralma alatt a környék.
*Toppantott egyet, majd elfordította a fejét, és az orra alatt halkan motyogva még hozzátette.*
-Ez még rondább, mint Minas Morgul...
*Hátracsapta füleit, és lehajtotta a fejét.*
-Mondd, mi dolgunk van vele? -*kérdezte szinte suttogva Crolliont.* -Jól érzem, hogy nem csak a puszta látványossága miatt mutattad meg nekem? Be is kell mennünk, igaz? |
Hűvös mosollyal futatta végig tekintetét ilyen közelről is a ménen.
- Ki mondta, hogy nem merem? Nem akarom! Nem vagy senkim, se barátom, se ismerősöm, se rokonom, se tanítványom, se mesterem, senkim sem vagy, aki számít!! Miért kellene megmondanom Neked a nevem?! |
Foll tényleg elég kíbosan érezte magát, ahogy szemtől-szemben állt a kancával.
El is hátrált egy lépést....
-Lehet, hogy nem tudom elképzelni...sőt...nem is akarom!De kíváncsiságom akkor sem apadt le!
-Miért nem mered megmondani a neved?-kérdezte. |
Crollion a lányra pillantott. Sejtette. Igen, már sejtette, hogy mi fog történni. És sem Szauron, sem ő nem lesznek már utána ugyanazok. Amit tenni, vagy csupán látni fognak, elég lesz nekik egy életre, hogy minden cselekedetüket kétszer is meggondolják utána. Merülés lesz ez a Pokolba....
De sem a Fény, sem a Sötétség, sem semmilyen hatalom nem másíthatja meg a helyes és a helytelen szavak jelentését. És bármit is fognak tenni, bármit is fognak átélni, egyedül az számít, hogy most egy helyes dolog megtételére készülnek. Sok-sok helytelen tett végét fogják elhozni....És Crollion tudta, hogy sosem lenne képes tükörbe nézni, ha nem indulna most arra a borzalmas útra ezzel a pegazussal.
'A Mennyet csak a Pokol után lehet igazán becsülni' idézett egy régi, eriszi bölcsességet. Remélte, hogy Eris büszke lesz rá.
Bólintott a kislánynak. Szavakra nem is volt szükség. Az hirtelen feléjük fordította tenyerét, és kinyújtotta karját.
Crollion felvonyított, ahogy elsöprő erejű ütést érzett a mellkasán, aztán minden elsötétült szemei előtt, úgy érezte, mintha repülne........és a központi óriásváros egyik legnagyobb terén találta magát, Szauron mellett állva!
Megdöbbenve nézett végig magán, de semmi változást nem érzett. Egyszerűen csak.....idekerültek....
- Menjünk - mormogta csendesen, és kényelmes kocogásba váltott a köves utcákon. Valószínűleg nappal lehetett, mert kevesebb lámpás égett, és az ég nem fekete volt, hanem szürke. Persze a napszakot megtippelni felesleges ostobaság lett volna. Nem mntha számított volna. De ami számított, hogy város ezen részén nem járt sok lény. Crollion ennek éppenséggel örült, habár egyikőjük sem lógott ki a Félelem lényei közül.
'Vajon rosszat kéne sejtenem?' törte a fejét, miközben vadul szimatolt mindenfelé. A csend és a kihalt városrész kicsit zavarbaejtő volt számára. De aztán rájött, hogy valószínűleg a város felsőbb szintjein egyébként sem szokott tolongás lenni.
Kifordult egy nagy, összepréselődő titánt ábrázoló szobor mögül, és megállt. Előttük, egy óriási téren túl, hatalmas ház állt. Vagy inkább palota. Errefelé volt elég, csakhogy ez a palota sugározta a gonoszt. Nemcsak a külseje, az égbenyúló fémtüskékkel, a szenvedést ábrázoló díszekkel, a sötét színnel. Az aurája volt megrontott és megrontó.....
A nagy, fekete ablakok mintha őket figyelték volna.
- Ez itt a hajdani hercegi palota - mondta Crollion tompa hangon. |
Ezili dermedten torpant meg egy lépés közepén. Megfordult, és szúrósan szemügyre vette a mént. Aztán visszalépdelt hozzá, de olyan közel, hogy az arcuk majdnem összeért. Éppencsak addig nézett a sötétszínű lény szemeibe, hogy az kínos legyen, aztán előrehajolt, és jéghideg, sziszegő hangon a fülébe súgta:
- Mindenki fél valamitől. Általában azon egy dologtól, ami rémálmaikban kísért, mind komolyan félnek. De amitől én félek, azt Te el sem tudod képzelni! |
-Gyűlölöm őket! -*prüszkölt fel megbotránkozva, és háborogva pillantott a farkasra, aki még kételyeket mer támasztani vele szemben.* -Ha mindennek a felét... nem, ha csak a negyedét hallottam volna, már az is bőven elég és nyomós indok lenne a gyűlöletre. Az én döntésem nyílvánvaló.
*Visszapillantott a kislányra, és komoran a szemébe nézett, majd határozottan bólintott.*
-Hát a tiéd, öreg? -*mormolta Crollion felé címezve.* -Hagyd abba végre a remegés, Farkas, végy erőt magadon és légy megint azzá a lobogó kék lánggá, ami a legelső pillanatban voltál. Aztán gyerünk, indulj előre, -*folytatta.* -mert én nem tudom az utat....! |
-Hát jó!Békén hagylak!
-Csak egy utolsó kérdésem lehet?-szólt utána-Te komolyan félsz valamitől? |
Válaszra sem méltatta a "buta kölyköt", hiszen biztosra vette, hogy csakis valami tejfölösszájú kis kamasz viselkedhet így. Ugyan mit tudhat ez a lény, hogy méltó legyen a figyelmére, vagy a szavaiara? De eddig levakarni sem tudta magáról.....Gondolkozott, hogy mágiával szabadul meg tőle, de végül elvetette az ötletet. Olyan szép volt ez a hely, hogy mérges sem akart lenni, bármily bosszantó is volt a kísérője.....
Így egyszerűen továbbment, nem válaszolva a ménnek, sőt, rá sem nézett.
'Előbb-utóbb majdcsak keres magának más játékot.....Ha meg nem, hát majd teszek róla! Akkor majd hívhat Legszörnyűbb Rémálmának!' fogadkozott sötét elégedettséggel. |
Foll akkor sem hagyta annyiban.
-Hát jó!Akkor a nevedet nem tudtam meg!Nem is baj!Legalább úgy hívlak ahogy akarlak!-vágott vissza.
-Igazából csak a kíváncsiságom hajt!Hova valósi vagy hát, ha nem ide?-kérdezgetett. |
Lesajnáló pillantást vetett hátra. Aztán végül mégis válaszolt, csakhogy a maga módján....
- Ne is várj, úgyis hiába tennéd! - mondta maró gúnnyal - És én nem fogom megmondani a nevemet! - tette hozzá sziszegve - Nem vagy senkim! Miért törődnék veled? Követsz, mint egy kiskutya! Mit akarsz hát?! Akár félelembeli vagyok, akár nem, ezzel a szememben nem nyersz semmit! |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Már kedte unni ezt a kis játékot, hogy a kanca mindig lerázza, ő meg rohan utánna...tényleg, mint a pincsikutya.......
Kék lángözön söpört át az úton, megkeményítve a talajt, és ideig-óráig meggyengítve a varázst, ami sok lényt kevert mér bajba. Crollion lassú, kimért léptekkel zárkózott fel Szauron mellé.