|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Kicsit elbizonytalanodva mosolygott.
- Jobb szeretnék most nem itt lenni.Órák óta futkosok körbe-körbe,ebben a hatalmas rendszerben. - Karátra pillantott - Bár tudnám merre van a kiút....
A víztükörre meredt,mintha csak azt várna,hogy elmondja neki,merre menjen. |
 -Hát üdv itt a Barlangrendszerben Damitra!
Szólt és most már odasétált hozzá. |
| - Hát...szó mi szó,én sem láttalak meg hirtelen,olyan csöndesen idesétáltál. - mosolygott - Én Damitra vagyok - biccentett |
Felkapta a fejét az idegen hangra!
-Szia!Észre sem vettelek!-szólt barátságosan-Karát vagyok!-nevetett, de nem közelített. |
Mikor megpillantotta az idegent,felemelte fejét.Kicsit meglepődött,de remélte,hogy Ő majd tud rajta segíteni.
- Üdv! - szólt kedvesen - Hát te ki vagy? |
| Karát nyugodtan sétálgatott a barlangrendszerben.Mivel jól ismerte néhány barlanglakó afrai társát, ő itt sosem tévedt el.Lassan elért a tóhoz.Inni kezdett.Annyira belemélyedt gondolatába, hogy észre sem vette, nem egyedül van. |
Szaladt.Sőt!Rohant.Kétségbeesetten suhant el a járatokban,reménytelenül.Igyekezett a lehető legjobban megőrizni hidegvérét,de az érzés,az érzés,ami a rabsághoz volt hasonlítható.A barlang rabjává vált.
Fáradtan megállt,és mostmár csak sétált.Mindenütt ugyan azokat a falakat pillantotta meg,amelyek mellett már többször is elhaladt.
'Ki kell jutnom innen!' - gondolta
Ekkor megpillantotta a kis tavat.Oda bandukolt hozzá és zihálva inni kezdett. |
 Az unikornis nyugodtan a vízhez lépett....ivott...és mire a vízgyűrűk kicsit fodrozni kezdték a rezzenéstelen felszínt.....üres volt a tó környéke... |
- Kössz a tanácsot. - *szólt vissza, aztán eltűnt egy forduló mögött.* |
Éles tekintettel figyelte a fehér lény útját.
- Szerintem előbb látogass el a cseppkőbarlangba. Ott vannak a lányaitok. Meg olyan ennivalók, amiknek hasznát láthatja egy kimerült lény.... |
- Rendben. Akkor oda megyek.
*Fáradtan nyúztózkodott, majd kihúzta magát.*
- Köszönöm a segítségedet.
*Aprót biccentett, majd a kijárat felé vette az irányt.* |
| - Nem igazán....Sokat tépelődött a csata után, a lányait féltette, de mikor Ascania és Kecses ideértek, és elvállalták a csikók felügyeletét, nem bírta tovább. Elvágtázott. De én az örök télben keresném...... |
*Bólintott, majd szomorúan sóhajtott.*
- Nem tudod véletlenül, merre lehet? - *kérdezte.* |
- Arwen! - mondta azonnal.
- Ő az, nemde?
- Nincs itt. |
*Amikor látta a kérdő pillantást, kényszere támadt a magyarázkodásra.*
- A páromhoz jöttem. |
- Üdv. - mondta ő is, kissé megnyugodva.
Úgy látszott, hogy ez a lény nem fogja bántani, sem gúnyolni, vagy lenézni.
Kérdőn pillantott a csődörre. |
*Csodaszarv hallotta, ahogy paták kopognak.
Már épp kezdett volna örülni, hogy párja érkezett, amikor észrevette az unikornist. Kicsit csalódottan nézett a lényre.*
- Üdv. |
A törött szarvú, hegekkel borított unikornis a tóhoz akart menni, mert magányra vágyott.
De amikor meglátta, hogy egy hatalmas, ragyogó fehér lény áll ott, riadtan hátrahőkölt, és hátrálni kezdett. |
*Csodaszarv bekocogott a földalatti tóhoz. Már ismerte annyira a járatokat, hogy ide találjon.
Néhány percig mozdulatlanul állt. Remélte, hogy párja tudni fogja, hogy itt van.* |
 - Legyen Veled az Erő! - kiáltotta párja után mosolyogva, de közben könnyek folytak végig az arcán.
Hátatfordított, és bement lányaihoz....Nem nézett vissza. |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
-Hát üdv itt a Barlangrendszerben Damitra!
Az unikornis nyugodtan a vízhez lépett....ivott...és mire a vízgyűrűk kicsit fodrozni kezdték a rezzenéstelen felszínt.....üres volt a tó környéke...
- Legyen Veled az Erő! - kiáltotta párja után mosolyogva, de közben könnyek folytak végig az arcán.