|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.29. 11:01 - |
 - Valóban gyönyörű itt!
- Szeretsz úszni? - kérdezte vidám kihívással a hangjában. |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Riadtan hátraszökkent, lefröcskölve az idegent. Aztán a kis zuhataghoz hasonló, vízből álló sörénye és farka csak abbahagyta a háborgást, főleg, hogy ő is lehiggadt, és nem szaladt el.........Csak egy kedves lény kérdezte, hogy tud-e segíteni.....
Szégyenkezve lehajtotta a fejét.
- Nem, nem hiszem....De köszönöm..... - mondta szinte suttogva. |
Megdöbbenve torpant meg, látva, ahogy a kanca fejét lehajtja, és csak áll.
Azt gondolva, hogy valami baj van, vágtába váltott, és patái mély, megnyugtató dobbanásaival egy pillantás alatt mellé ért.
-Üdv...esetleg....segíthetek?-kérdezte, de olyan ostobának tűnt, amit és ahogy mondta! Kicsit ostobának érezte magát, bár reméle, hogy társai igazat beszéltek, és valóban megnyugtató aurája van, föld eleme révén. |
Esőleánya megtorpant, és feje lekonyult. Vállai megreszkettek, és küszködve sóhajtott párat, majd visszafojtotta a lélegzetét.
Nem akart sírni! |
A bokrok zörrenésére azonnal felkapta fejét, kizökkenve töprengéséből.
Fürkészve nézett abba az irányba, és hamarosan egy különös lényt pillantott meg.
Lassan közelebb ügetett, de egyelőre nem kiáltott rá, nem akarta megijeszteni. |
Lehajtott fejjel vágott át a bokrok közt, víznyomokat hagyva maga mögött.
Közel állt a síráshoz, de egyelőre még nyugodt volt az arca....... |
Némán, elgondolkodva ügetett a bokrok között, néha meg-megállva, legelve egy kicsit, majd továbbindulva.
Számára ez jelentette a kikapcsolódást. |
 Bevágtatott a bokrok közé, nagy horkantásokkal kapkodva a levegőt. Sietnie kell!
Körülnézett, de nem volt ott senki.
Letette azt, amit eddig szájában hurcolt, berúgta a bokrok alá, és ahogy jött, fehér villanásként, elvágtatott. |
Zeiron felemelte másik szárnyát, és végigsimított az egyik fa kérgén.
Fuvola és szélharangok hangja felelt, gyönyörű, rövid kis dallammal, de szavak nélkül.
- Úgy látszik ma nincsenek beszédes kedvükben - mosolygott.
- Ezeket a fákat tisztelni kell. Gyere, menjünk tovább. Van erre valahol egy tisztás. Nem könnyű megtalálni, mert el van rejtve, de ha ügyesek vagyunk, sikerülhet. Az az egyetlen tisztás itt, úgyhogy ha meglátod, szólj! Nagy, piros virágok nőnek benne. Sokak szerint él ott valami tündér....Érdekes lenne végre találkozni vele. |
*Ameno tátott szájjal hallgatta apját.
Amikor elérték a fákat, kíváncsian fülelt, hátha meghall valami kis zenét. Várt, várt és várt, de semmi különösen nem hallott a fák suhogásán kívül.* |
Szárnyonfogta a kiscsikót, és elindult vele néhány nagy, üdezöld fa felé.
- Látod azokat a fákat? Zenében szólnak ahhoz, aki figyel rájuk, és mindent tudnak a világról. Csak fülelned kell, és kinyitni az elmédet. |
*Izgatottan ugrálni kezdett.*
- Igen! |
Finoman megrázta a fejét.
- Nincs. De vannak mások. Szeretnél körülnézni? - mosolyodott el finoman. |
*Belenézett ismét az érdekes tóba.*
- Vannak itt ehhez hasonló dolgok? - *érdeklődött és orrával a víz felé bökött.* |
| - Amerre szeretnétek! |
*Vigyorgott.*
- Merre tovább? |
- Megvárom! - kacsintott lányára.
- És nekem már most is csodaszép vagy! |
- Óóó, de kááár! Akkor nem láthatod, milyen szép peguni leszek! - *mondta sajnálkozva, de ugyanakkor huncutul.* |
Lánya szemébe nézve bólogatott.
- Igen, kicsim. A Tiédet. A jövőd és a múltad Benned él. Azt láthattad. Nem is fogja soha más. A tóban mindenki csak a saját történetét láthatja, másét nem. |
*Ameno halgatott apjára és nyugton maradt. Igaz, ismét szeretett volna felkiáltani, hogy nem lát semmit, de miután várt egy kicsit, a víz elkezdett kavarogni.
Egy hófehér, hatalmas szárnyú pegunit látott a levegőben repülni, nagyon magasan és nagyon gyorsan. Aztán váltott a kép és néhány másik lény társaságában látta a pegunit. Mintha lett volna ott egy kisebb is? Olyan magaméretű? Elámult. Nem volt ideje tovább filózni, mert a képek ismét gyorsan változtak. Az utolsókat már nem is sikerült kivennie.*
- Wow! Micsoda szerkenytyű! Valakinek az életét meséli el? - *kérdezte apját.* |
Szárnyával megfogta lányáét, és finoman a vízhez értintette.
- Jobban....nézd meg! - mondta halkan. |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Valóban gyönyörű itt! 
Riadtan hátraszökkent, lefröcskölve az idegent. Aztán a kis zuhataghoz hasonló, vízből álló sörénye és farka csak abbahagyta a háborgást, főleg, hogy ő is lehiggadt, és nem szaladt el.........Csak egy kedves lény kérdezte, hogy tud-e segíteni.....
Bevágtatott a bokrok közé, nagy horkantásokkal kapkodva a levegőt. Sietnie kell!