|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:38 - |
 *Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
A rét mellett megpillantott egy kis tavat. Szörnyen szomjas volt, ezért odaügetett a tó partjára, és mohón inni kezdett vizéből. Mikor már teleitta magát, magára pillantott. Egész teste tiszta vér volt, jobb szárnya pedig élettelenül lógott oldalán.*
- Mitszólna Crystal, ha így látna ? - *kérdezte fennhangon, de csak úgy magától.* |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Mélyen Tinny szemébe nézett, ahogy egymás mellett haladtak.
- Teljesen elfelejteni sosem lehet.....A szív ilyen kegyetlenül örök......De idővel jöhet más....És akkor már ennek a bánatnak a tanulsága ott lesz, hogy jobbá lehess minden kapcsolattal és bölcs, hogy ne érjen el újra ugyanaz a fájdalom.....Az első mindig Veled lesz, de aztán jön az igaz, és ott már ez az emlék nem fog számítani, mert a múltad része lesz, nem a jelenedé....Ami sokkal fontosab lesz! - mosolyodott el bátortalanul, de tisztán.
Aztán fokozni kezdte a tempót!! |
 -Alexander még valami!Hogy tunám azt a lényt elfelejteni akinek a szívemet és az életemet felájánlottam és ő elfogadta és késöbb mint valami használt tárgyat eldobta!-mondta.
-Hagyjuk.....-mondta.
Majd mosoly jelent meg az arcán.
-Akkor mutasd az utat!-mondta újra vidáman de szívét még mindig mardosta a bánat. |
 Visszamosolygott párjára.Nem volt fáradt.Felkelt.
-Körbenézek!-mondta halkan Irinának mert látta ,hogy fia elaludt. |
 Irina odalépkedett párja és fia mellé, majd lefeküdt a tópartra.Kydor odabaktatott hozzá, majd nagyot ásítva bekucorgott anyja mellé.
Irina ráhajtotta fejét, majd mosolyogva Apexre pillantott.
|
Alexander erre elmosolyodott.
- Akkor gyerünk! Reméljük találunk pár tündért, akik mutatnak néhány szép varázslatot! - nyihogta, és vágtázni kezdett. |
-Te pont eltaláltad amit én szeretek.Az erdőt és a tavaszt!-mondta mosolyogva. |
Körülpillantott.
- Nos, én talán az erdőbe mennék. Lassan megérkezik a tavasz. Ott ilyenkor csodásan illatozik minden. És az első virágok talán már virítanak is. Gyönyörű és mégis.....olyan tiszta és ősi minden. Mintha az első életcsírákat nézné a lény! Háborítatlan az élet......Az ilyen napokat szeretem! Amikor a tél hűvöse és a tavasz ígéretei egybefonódnak és minden átmeneti - mosolygott.
Aztán a kancára pillantott.
- Bocsáss meg....Ha Te nem szeretnél odamenni, nem kell. Te milyen vidékeket szeretsz? Vagy milyen évszakokat? |
-Igazad van!-mondta.
-Gyere vonuljunk tovább!Merre induljunk? |
Lassan beérte Irinát.Lefeküdt és megvárta amíg fia leszáll a hátáról.Mosolyogva nézte. |
Irina boldogan nézett szét, mikor megérksztek a tó partjára.Gyönyörű hely volt.Csöndes és nyugodt.A kanca nagyon is meg volt elégedve a hellyel, biztos volt benne, hogy fiának itt nem eshet baja...
Kydor egyre nagyobbakat ásítva utazott még mindig apja hátán.... |
Kedves és zavart mosollyal fordította el arcát.
- Ugyan, ugyan. Bárki megtenné! - motyogta.
- Szerintem meg kellene próbálnod felejteni...Valahogyan - mondta csendesebben. |
Kicsit megnyugodott barátja szavaira.Kicsit arréb lépett.
-Köszönöm Alexander!Ha te nem lennél melettem akkor nem tudom mi lenne de az biztos ,hogy még elviselhetetlenebb lenne a fájdalmam!-mondta. |
Tinnyre hajtotta nyakát.
- Megértelek. Fáj a szíved, ugye? Én is érzem néha a barátom hiányát.....Ezt magunkkal fogjuk vinni...egész életünkön át.....az erőnkön múlik, hogy megtanulunk-e úgy élni, hogy nem mindig erre gondolunk. Az méltat minket nemessé, hogy tovább tudunk-e lépni, elfogadva ezt, és eltéve a lelkünk mélyére.....Majd idővel, Tinny....jobb lesz! - mondta néha szaggatottan. |
Alexander vállára tette a fejét.
-Csak...csak...Táltos hiányzik...még mindig...még mindig fáj!-mondta Alexanderhez bújva. |
Alexander lassan a kanca mellé lépett. Őt figyelte nagy szemekkel.
- Megtudhatom mi a baj? Talán segíthetek.... - mondta szelíden. |
Szive borzalmasan fájt.Még mindig nem dolgozta fel a történkeket.
Várta Alexandert. |
 Újra meghajolt, azzal vágtába ugrott, és elhagyta a tópartot. |
 -Csak akkor menj, ha akarsz!Mert nem zavarsz, de nem marasztalunk, ha szólít a munka...-mosolygott  Szellő.
Mosolyogva bólintott, azonban, kissé megrázkodtak...egy érzés hasított beléjük hirtelen, amely fájt nekik..."Ízisz"gondolták egyszerre. |
Újra szórakozottan a fiatalabb arcába mosolygott.
- Máskor is beszélhetnél ilyen bölcsen, különben sosem fognak többnek tartani, mint aminek tűnsz!
Kihúzta magát, és újra a messzi horizontot figyelte.
- Talán lassan ideje is mennem. Nem zavarom tovább a hölgyeket! - hajtott fejet Szellőnek, majd Pillangónak. |
-Talán annyira nem...Ha megindulnánk minden gondolkodás nélkül, a nehézség utána is megtalálna...Ha előre gondolkodunk, előbb szenvedjük át a -gondolkodás- nehézségét.Ha csak ezt a nehézséget vesszük, nem sokban ülönböznek.De ez csak elméletileg van így!
-De fejjel menni a falnak igaz,valóban könnyebb, és butább, ám nem megálhatatlan!Nem szabad csak Sötétség Birodalmában keresni a tetteseket...Őszintén szólva mérhetetlenül butának tartom azt, aki csak Sötétség Birodalmában keresi a gonoszt!
-Ezért is örülök, hogy vannak, akik gondolkodnak!-mosolygott Loyolnra. |
[348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Logos elsétált a rétre, miután Machos letette a Sötétségen kívül.
Mélyen Tinny szemébe nézett, ahogy egymás mellett haladtak.
-Alexander még valami!Hogy tunám azt a lényt elfelejteni akinek a szívemet és az életemet felájánlottam és ő elfogadta és késöbb mint valami használt tárgyat eldobta!-mondta.
Visszamosolygott párjára.Nem volt fáradt.Felkelt.
Irina odalépkedett párja és fia mellé, majd lefeküdt a tópartra.Kydor odabaktatott hozzá, majd nagyot ásítva bekucorgott anyja mellé.
Újra meghajolt, azzal vágtába ugrott, és elhagyta a tópartot.
-Csak akkor menj, ha akarsz!Mert nem zavarsz, de nem marasztalunk, ha szólít a munka...-mosolygott 
Szellő.