|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 16:02 - |
 Könnyedén kiügetett az erdősávból, majd megállt, körbenéeztt és nekiesett a fűnek.
A mezőn nem volt mindenütt jó fű, de az erdő mellett különlegesen finom, selymes, lédús virágok nőttek. |
[358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 Felrezzent.Még egy pillantást vetett a helyre, s nem is mondva választ, ő is keresni kezdte azt a növényt, bár nem tudta, hogyan néz ki.
Érdekes látvány volt!Tüzetesen átvizsgált mindent, de, ha megkérdezzük tőle, mit keres, max ennyit mondana:egy vacak kórót!
Egy jó sűrű levelű bokorban azonban ráakadt egy rózsaféle növényre, melynek nem volt virága, de vörösszínű volt, s a rózsanövényhez hasonlóan, jó nagy kinövései voltak, melyek ezúttal tüskék voltak...
Tanácstalanul állt a találó helyen.Balareióra nézett.... |
 Felemelkedett a kutatásból és kezdett bosszús lenni! A kölyökre pillantott, hogy mit csinál épp, és meglepetten látta, hogy nem moccan, csak bámul.
- No mi az? - morrant rá - Talán kígyót láttál? Azzal el kellene tudnod bánni. Vagy emlékek kaptak el?
Homlokráncolva nézett körbe.
- Pedig az Emlékezés Fuvallata a mező másik részén van - bökött egy kihalt részre a mezőn.
- Mindenesetre ha nincs bajod, tégy, amit akarsz! Nekem meg kell keresnem azt a vacak kórót! - fordult újra a föld felé. |
Azt hitte, ez valami vicc!Még a fák előtt ledermedt."Ahol minden elkezdődött..."
Nem is olyan rég történt, még, mintha látta volna a helyet, ahol Koni ült...Nem értette,miért jöttek ide...ez valami próba?Döbbenten nézett Balareiora!Életében talán másodszor, hogy az érzelmek ennyire kiültek arcára... |
Balareio a fák tövénél kutatott. Szép helyre lyukadtak ki! Ezt el kellett ismerje. De ettől még heveny rosszulléte nem múlt....
Elszántan szlalomozott a fák közt. Nem igaz, hogy nincs itt egy tűztüske sem! |
 Egy gyönyörű dalt énekelt a mezőn.Angyal dal volt, a kiszámíthatatlanság dala.Ez annyiból állt, hogyha a lény elkezdi énekelni, mindig mást énekel, soha nem tudni, mit!Három dolog volt, amiről tudjuk, hogy valaki ezt a dalt énekli:1.ez volt az egyedüli angyal-dal, amit szavakkal énekelnek;2.ez volt az egyetlen angyal-dal mely konkrét dologról szól; 3. ez a dal mindig valamilyen szomorú történetet mondott el.
Koninak ezt tanították meg szülei legutoljára, pont, mielőtt elmentek...Miután "eltávoztak" az angyalok, s csak ő maradt itt, ezt a dalt dúdolgatta, énekelgette a reménytelensségében, magányában; ezzel a dallal tudta feldolgozni azokat a napokat, hónapokat, éveket.
De nemcsak saját gyönyörűségére énekelt-más jelenlétét is érezte.Tudta, hogy csak ezzel tarthatja itt-hát szirént játszott.Az illetőt eltakarták a fák-mivel redőben állt.
Így hangzott a gyönyörű dal:
Hmm, hümm, hümm-hümm.
Messzi földön túl,hova
itteni szél nem zúg tova
füst gomolyog két ország felett,
lángokban áll, mi lehet.
Ősi tűz, mely nem alszik,
bár tudnánk, miért ég!
Bár tudnánk, miért ég,
ó, de nincs még itt a vég.
A tűz szívekben ég-oktalan harag!
csak a másik dühéből fakad.
Hmm, hümm, hümm-hümm.
E földön él egy ifju lény,
kinek tanítják a dühöt,
bár maga sose lesz dühös.
Ó, de hogy tanítják,
ó, mennyire tanítják,
de csak mű lánggal ég,
csak mű dühvel ég.
Hmm, hümm, hümm-hümm
Mesteri Stratéga,
lelkedet pusztítják,
nemcsak ők,
de mások is.
Elzárják, mind irigyek,
s te csak hagyod, hagyod
-s dolgozol tovább!
Itt kissé gúnyos hangnemre váltott:
...Nehéz a suli, de jön az éles!
Csatatéren harcolsz,
hm, milyen édes....
Jól szerepelsz, hát tiéd a díj,
nagyobb rang-
és sok irigy!
Apád mily büszke rád, s te csak hajtod magad:
precízebb stratégiák, kevesebb halottal
de hiába, csúcsra értél,
csak egy csata, az a végcél.
Ó, te bolond, látnád most magad!
Sürögsz-forogsz,
de annyira vak vagy!
Nem is veszed észre
a fát alattad, mely, ha leszakad,
vele esel.
Itt már sokkal siralmasabb hang jött ki ajkán:
Hmm, hümm, hümm-hümm
Itt vagyunk a csatatéren.
küzd mindenki, s te vagy az élen.....
Már győznél, de valaki elárul.....
Elárulnak, te porba hullasz,
100.000 lény sorsa veszett rajtad,
s mindenki rád néz,
Te csaló;
Hisz te vagy az áruló!
Hmm, hümm, hümm-hümm
Országod cserbe' hagy,
s te bolyongasz, te hazátlan
te árva.
Belül félsz mindentől,
hisz' ás életbe kerültél,
végül megszokod,
de hol van már a cél?
Elbuktál, most bolyongasz,
Nincs honod, de nem ez hiányzik;
Nincs, kire támaszkodhatsz,
de honnan tudnád?!
Hisz' soha nem adott a világ!
Hmm, de honnan tudnád?!
Hümm, hümm-hümm; hisz' soha nem adott a világ!
Amikor Koni végzett, az illető már mellette állt...rég ott állt.A lány felnézett rá.Könnyes szeme volt.
Koni felállt.A lényre nézett.Elindult.A lény követte. |
 -Éltem az életem, míg Simbelmyne és Vadvidék nem olvadt egybe!Azóta találkoztam mostani gazdámmal, és most járom a Birodalmat.S veled?
|
 - Valóban. - mosolyodott el szélesen - Mesélj! Álmomban sem gondoltam volna,hogy egyszer itt akadunk össze. Mi van veled? Mi szél hozott erre?
|
Elmosolyodott.-Igen, Anaro....Rég volt mikor utoljára találkoztunk! |
Megtorpan,ahogy az idegen kimondja nevét.Hosszasan fürkészte a mént,majd tekintete lassan megegyhült és derü jelent meg arcán.
- Igen... Idaho? Barátom,hát te vagy az? - lépett oda hozzá. |
Az idegen észrevette.Türelmesen vár, míg odaér...egyre ismerősebb, aztán beukrik valami!...Oldalra döntött fejjel nézte a lényt.
-Anaro? |
Ahogy kényelmes iramban vágtatott tovább,tekintete megragadt egy ponton a fák közt.Először a facsoporthoz tartozó fának vélte,de lassanként kirajzolódott belőle egy alak és egy fehéren csillogó,éles szempár.Ahogy ott állt méltóságteljesen,olyan ismerős volt valahonnan... Miközben ezen merengett észre sem vette,hogy vágtaléptei egy pillanatra szabálytalan ütemet vettek fel,de gyorsan visszazökkent a rendes kerékvágásba.
Odamegy.Végülis nagy baj nem lehet belőle,meg aztán megtudakolja,merre is van tulajdonképpen.Mindenesetre nagyon foglalkoztatta az idegen,mígnem lassan odaért hozzá. |
Hideg nyugalommal kémlelte a távolt, szinte egybe olvadt az erdő sötétjével.A vágtató pont és ő tékeletesn lefestették a fény és árnyék ellentétét...A szél hozzá is elért, s inkább nyugodtan hagyta, hogy végig fusson rajta, de ő is élvezte ezt a "simogatást".
Egyre inkább éredkelte a pont, mely nem is volt pontszerű, inkább valamely aranyságra, szabályosan mozgó pacára emlékeztette.De milyen ismerős volt az a mozgás!Noha távol volt, nem ismerte meg, de mégis annyira ismerős volt, s mégis homályos...mint valami gyerkkori emlék... |
A mezőről a szél,akár hűs patak csorgadozik a mederbe,úgy áramlott be a kimagasló fák közé,egy-két levelet felkapva maga után.Ám a szél most valami mást is hozott.Ugyan messze volt,de mégis ki lehetett venni a mező földes végtelenségén mozgó,szinte aranyló foltot.A Nap lágyan csillogtatta meg szőrét,szinte egybe olvadt vele.Sörényébe a szél játszva belekapott,és ahogy egyre közelebb vágtatott,szinte úgy tünt az őt körülölelő szellő szárnyán repül.
Már hosszú idő óta,már számon sem tartva a napokat,indult el vándorútjára,hogy kalandokat találjon magának.Egy új világot.Talán nem is volt ez tőle olyan távol,csak pár lépés... de a hosszát csak lépte iránya határozta meg.Végül aztán szemei előtt a mező tünt fel és most - végre - alkalma adódott egy lazító vágtára,és hogy egy kicsit jobban körülnézzen.Észre sem vette,hogy nincs egyedül. |
Az ersőből kiérve végre elterült előtte a mező.Ilyenkor télen, noha sütött a Nap, kopár volt a mező, akárcsak a puszta, mégis valamivel zöldebb volt.Itt-ott még volt egy két hó folt.Magában boldog volt-nem szerette az erdőségeket, inkább a végtelen semmiken szeretett lenni.Itt szabadabb volt! |
 *Csillagfürt könnyedén a levegőbe szökkent és párja bal oldalán repült.* |
 Mosolyogva bólintott. Már tudta is hová menjenek.....
Felemelte Lwyllt, és a hátára tette.
- Kapaszkodj! - mosolygott a kiscsikóra.
Aztán lassan a magasba lendült, és szépen, csigavonalban felemelkedett. |
| - Nincs ellene kifogásom. - *válaszolta mosolyogva.* |
| - Esetleg elmehetnénk megnézni a Mocsarat! Engem érdekelne... |
*Odavolt párja határozottságáért!*
- Akkor most? |
Halkan felelt, de kiérződött hangjából a meglepetés:
- Igen! Amennyire én tudom ő az egyetlen lidérc a Birodalomban...Mindenki számára furcsa néha! |
[358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén kiügetett az erdősávból, majd megállt, körbenéeztt és nekiesett a fűnek.
Felemelkedett a kutatásból és kezdett bosszús lenni! A kölyökre pillantott, hogy mit csinál épp, és meglepetten látta, hogy nem moccan, csak bámul.
Egy gyönyörű dalt énekelt a mezőn.Angyal dal volt, a kiszámíthatatlanság dala.Ez annyiból állt, hogyha a lény elkezdi énekelni, mindig mást énekel, soha nem tudni, mit!Három dolog volt, amiről tudjuk, hogy valaki ezt a dalt énekli:1.ez volt az egyedüli angyal-dal, amit szavakkal énekelnek;2.ez volt az egyetlen angyal-dal mely konkrét dologról szól; 3. ez a dal mindig valamilyen szomorú történetet mondott el.
-Éltem az életem, míg Simbelmyne és Vadvidék nem olvadt egybe!Azóta találkoztam mostani gazdámmal, és most járom a Birodalmat.S veled?
- Valóban. - mosolyodott el szélesen - Mesélj! Álmomban sem gondoltam volna,hogy egyszer itt akadunk össze. Mi van veled? Mi szél hozott erre?
*Csillagfürt könnyedén a levegőbe szökkent és párja bal oldalán repült.*
Mosolyogva bólintott. Már tudta is hová menjenek.....