|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.09. 15:57 - |
 Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
Gyenge volt, kapkodta a levegőt és remegtek a lábai.
Azt hitte össze fog esni, és a feje is zúgni kezdett.
Behunyta a szemeit. És elképesztő dolog történt!
Egy kép villant az elméjébe: egy rét, rengeteg virággal és fűvel a közepén.
És a következő pillanatban megremegett alatta a föld és ő, mint egy megsüketült ember, aki újra hallani kezd, újra érezte magában a mágiát és a föld erejét!!!! Mintha az élet elérte volna, mint egy halott fát és feltöltötte volna!
Kihúzta magát és széttárta a szárnyait.
És látni kezdte a földet magát. Az ereje egyre nagyszabásúbb lett! Látta a földben motozó állatokat és gyökereket, a hatalmas földalatti folyókat és barlangokat és a vad születést is: az irdatlan sziklák kiválását a forró, felfoghatatlanul folyó lávából.
A következő percek alatt a látomás tovatűnt, de ő és a föld újra egyek voltak.
És az színe, teste is a régi lett: gyöngyházas derengés mindenütt.
'Újjászülettem hát!' |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Épphogy sikerült fékeznie mielőtt a foltos unikornissal összeütköztek volna!
Kissé hidegen nézett rá, majd egyszerűen, távolságtartón biccentett, és indult is tovább. Nem kedvelte a felelőtlen rohangálókat! |
 Egyenletes vágtában száguldott, utána porzott minden!Kevésszer hagyja el a lassú cammogást, s csak akkor vágtázik-pedig sokszor szeretne-, ha úgy gondolja, senki nem látja...Most az egyszer tévedett!
Beleszáguldott pont a kettősbe-átvittértelemben.
Meglátva őket lelassult, ügetettt, majd előttük az egyenletes lassulásnak köszönhetően megállt.Fújtatott a fáradtságtól, de rendíthetetlenül állt, s biccentett. |
- Rendben! - mondta, és újra vágtázni kezdett, földrengetőn, dübörögve, ahogy jött idáig! |
 -A tengerre én is kiváncsi lennék!-mondta.
-Akkor irány a tenger? |
- Még nem tudom pontosan....Talán megkeresem a tengert.....Még sosem láttam. |
Elmosolyodott.Tudta ,hogy néha eléggé bosszantó tud lenni.Oldalra biccentette a féjét így sörénye oldalra csúszott és rendesen látott.Véggül vissza rázta.Már megszokta.
-Merre mész? |
Csodálkozva mérte végig a vörös lényt, majd némi töprengés után végül biccentett egyet. Nem is szólt. |
-Bocsáss meg!-mondta.
-Magamról nem tudok túl sokat mondani mert már alig emlékszem!Csikókoromat egy számomra nyönyörű vidéken éltem le.A távolban alacsony hegyek voltak a hegyektől közelebb egy hatalmas puszta helyezkedett el egy kisebb erdő jött utána egy végül egy mindig friss vízű patak!Éltem az életemet!Egyre nagyobb lettem.Egyre távolab vándoroltam otthonomtól.Hajtott a kiváncsiság.És itt Simbelmyn gyönyörű vidékein találtam magam.Már egy rövid ideje itt élek de nagyon szivesen haza mennék de nekem már ez az otthonom!
-Nos ennyi.
-És azért szeretnék veled menni mert nagyon szeretnélek megismerni! |
Erre már kissé eltöprengett, és elgondolkozva nézte a kancát.
- Bocsáss meg, de mégis miért akarsz velem jönni? Magamról kérdeztél, de nem kaptam cserébe semmit felőled. Mit akarsz? - húzta ki magát határozottan, és a lény szemébe fúrta sajátját. |
| -És veled tarhatok? |
Kissé szórakozottan mosolygott.
- Hisz én most is azt teszem.... |
Bólintott.
-Tehát vándor vagy.Én si!Lenne kedved...szóval...együtt vándorolni?-nyögte ki végül. |
Elcsodálkozva, kissé értetlenül nézett a vörös lényre.
'Hisz nem is ismerem! Semmit se éltem át vele! Mit akarhat?' töprengett, majd végül válaszolt:
- Átlagos lény vagyok. Csak egy a Birodalombeliek közül. Nem vagyok nagy mágus, harcolni - itt vad vigyorra húzta a száját, hogy megvillanjanak hatalmas szemfogai - ezekkel és az izmaimmal harcoltam! Javarészt.....Egyébként meg vándor vagyok, nem ismertem ki magam igazán a Birodalomban, hisz csak a Sötétség űzése érdekelt, meg annak a helyei. |
-Nem lehetett könnyü idő!A nevelőm már később érkezett!Mégcsak most talát rám.De mondjuk eddig sem volt rossz sorom de volt egy két rossz pillanat!
-Mondj magadról valamit!-mondta kérően. |
- Meglehetősen, habár nem pont a kezdetektől. De a Sötétség idején itt voltam. |
| -Régóta élsz a birodalomban?-kérdezte. |
Újabb rövid szemrevételezés következett, majd bólintott.
Aztán kihúzta magát, és egy nagyobb szusszanással végleg abbahagyta a kimerült lihegést. Megrázta a sörényét, és körülnézett.
- Az én nevem Moridor - mondta közben. |
-A nevem Bloody Diamond!-mutatkozott be.
-Tegezhetlek?-kérdezte. |
A lény hirtelen toppant elé. Kissé meglepődött, de fáradtságának hála nem reagálta túl a dolgot. Szemügyre vette az idegent, majd napirendre tért megjelenése felett.
- Üdv - mondta komoran és kissé fáradtan, és ő is fejet hajtott. |
Kiegyensúlyozott ügetésben haladt végig a mezőn.Végül lépni kezdett.Halvány szellőt érzett.Szinte vágtára hívogatta.Így is tett.Vágtázni kezdett.Nagy porfelhő szállt utána.1-2 perce végtázott amikor egy idegen alakot vett észre.Nem tűnt veszélyesnek de ha az is lenne szem láto,ást eléggé fáradt.Közelebb ment hozzá.
-Üdv!-köszönt oda fejét megbiccentve. |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
Egyenletes vágtában száguldott, utána porzott minden!Kevésszer hagyja el a lassú cammogást, s csak akkor vágtázik-pedig sokszor szeretne-, ha úgy gondolja, senki nem látja...Most az egyszer tévedett!
-A tengerre én is kiváncsi lennék!-mondta.