|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.14. 07:19 - |
 Angel épp most kelt föl felhő ágyából.Nagyot nyújtózkodik, majd szárnyai kitárulnak, hogy megtegye a napi első repülését a táj fölött. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Oldalra döntötte a fejét, és kedvesen, de gunyorosan elmosolyodott.
Aztán leugrott!
Olyan lazán érkezett meg Danyel felhőjére, ahogy a macskák a talajra, miután leugrottak a kerítésről.
- Igen. Tudom. - mondta furcsa, sóhajtó-zúgó hangján.
Kissé ravaszkásabban elmosolyodott, de csak ennyit mondott:
- Eris vagyok. |
- Öhm....
Nem is tudta hogy mit szóljon, de hirtelen eszébe jutott, hogy köszönni kéne.
- Szia, ha köszönhetek így. Múltkor már találkoztunk, bocsáss meg a viselkedésemért, de hát... ha az ember szomorú... Na mindegy. Danyel vagyok.
Mutatkozott be, és fel se tűnt neki, mennyire ömlött ki belőle a szó. |
Hanyagul felemelte egyik kezét.
A hurrikán megállt!
Mintha valamivel küzdött volna, hogy tovább haladhasson, de már nem soká.....a boszorkány intett egyet kinyújtott karjával, mire kékesfehér fény lobabnt, és egy függőleges csíkban szétvágta a hurrikánt!
A szél ereje szana-szét robbant, de kárt már nem okozott.
A különös alak megigazgatta hosszú, fehéres haját, és elbiggyesztve akját lenézett a mágusra. |
Egy idő múlva egy erősseb hurrikánt eresztett útjának, nem is sejtvén, hogy a háta mögött van valaki. A hurrikán mégpedig felé indult, nagy erővel. Danyel nem nézett fel a varázslatok halmazából, hanem további varázslatokat gyakorolt. Majd érezte, hogy valaki figyeli, és megfordult. A hurrikán a boszorkány felé vette az irányát, így tehát Danyel csak annyit tudott mondani:
- Hoppá. |
Egy magasabban lévő felhőn állt, és karba font kézzel, gúnyos mosollyal figyelte a srácot alant.
A szeemei össze voltak húzva, mint egy hiúzé, és így, abszolút nem emberszerű arccal nézte a szárnyas mágust, aki háttal állt neki. |
A felhőkön sétálgatva olvasott, művelődött. Varázsigéket nézegetett, és rúnákat fejtett meg. Közben motyogta a varázsszavakat, és azok hatottak is. Valamikor felhőörvény keletkezett, máskor egy hatalmas juk jelent meg egy helyen, létrehozva egy dimenziókaput. Közben Enyhén szomorkodott, mert megsérült egyik állata, Eweryn, egy harcban. |
- Rendben. De itt mindenki otthonra talál. - mondta míg elfordult, és a felhő szélére sétált.
- Minden fájdalom tovatűnik egyszer.....Ez a hely a szabad varázsé...Most épp a Sötétség tombol benne...de ez is elmúik egyszer. Minden szép lesz egy nap....Az odavezető út csak segít megtanulni értékelni.
- Ne sirasd a múltat, hanem tanulj belőle, és építs belőle szebb jövőt! Keresd meg a békéd. Itt megtalálhatod....Itt a Jó vár, hacsak a szívedben nem Rosszat hozol.....
Eltűnt a felhőről. |
- Mintha olyan nagy közöd lenne hozzá! - felelte az angyal.
- És, ha most kérhetném hagyj magamra. Kizártak az otthonomból, épp elég bajom van most nélküled is. - Felelte félig felemelt hangon, de nem akarta folytatni. Előteremtette a semmiből egy könyvet, és olvasni kezdte. Szemmelláthatólag valami ősi rúnákról volt szó, meg varázslatokról. Az angyal hátrarázta szőke haját, majd gyönyörű kék szemeivel a rúnákra, és a varázslatokra meredt.
Csöndben akart lenni, és ez sikerült is neki.
|
- Nevelő vagy, ugye? - kérdezte a szárnyas lény mellől! Hirtelen ott termett!
- Danyel? |
Megfordult, de úgy, hogy majdnem átesett a felhőn. Szemei dühös pillantást vetettek a kiáltóéval, majd visszafordult. Éppenséggel nem volt kíváncsi senkire, de most társaságra akadt.
- A nevem nem ,, újonc " - Dörmögte.
- És üdv - Mondta egy kicsit hangosabban, de még mindig nem fordult meg. |
- Üdv, újonc! - kiáltotta.
Lazán egy felhőnek támaszkodott, míg egy másikon állt. Hogy került oda...rejtély..
Hátulról nem látta, hogy a lény szemben sír, de mikor az dühösen, és könnyes szemekkel megpördült, a boszorkány elhallgatott, és arca komoly lett.
'Ki vagy? Mi bajod?' üzentek a szemei. |
* Épp most érkezett meg a birodalomba. Még nem járt erre... nem is ismeri a birodalmat. Szeméből lágy, csillogó könnyek fojtak. Maga se tudta szinte, miért sír, de azért volt sejtelme róla. Volt pár zűrös ügye... Épp a felhőkön folt, nekitámaszkodva sírt. Nem hangosan, csak úgy halkan. Szőke tincsei a szemébe lógtak. Majd mikor már elég könnyes lett az arca, megtörölte selyempólójával, és szárnyaival elhesegette a bogarakat, mindenféle micsodát. * |
 - Ég veletek! - kiáltotta a távozóknak.
- És a Fény vigyázzon rátok. - mondta még suttogva.
Lepillantott a kancára maga előtt, majd végül döntött.
Az unikornist a hátára kapva elrúgta magát a felhőtől és elindult a messzeségbe. |
 Kavarkád mosolygva bólintott:-Nos, Cassnadra örülök, hogy segíthettem!-majd a többiekhez fordult-Jó hogy hívtatok, épp erre felé tartottam én is. A gazdánk küldött értetek, "családi gyűlés", sűrgős.- aztán megint Cassandrához fordult-Ha megbocsátana, nekünk most mennünk kell.
 - A legközelebbi viszontlátásra Cassandra!Ayát pedig üdvözlöm, ha felébred.
 -Én úgy szintén!Égveled!-mondta barátságosan Szenvedély. Mind hárman leugrottak a felhőről és lerepültek.
|
- Engem Cassandrának hívnak.
- Ő pedig itt Aya. - bökött fejével a fekvő teremtmény felé. |
-Szót se többet! Arrébb.-tessékelte odább Homályt.Aztán legugolt a sérült mellé és vércseppek patakzottak szeméből mintha vért sírna, a szarva világítani kezdett, és a sebek nemsokára hegek lettek:- Ígyni mostmár csak fel kell ébrednie.- mondta Kavarkád és csak most vette észre a számára ismeretlen pegazust:
-Ó üdvözlöm Kavarkád vagyok. |
-Rendben.-azzal egy pillanatra fényleni kezdett a szeme, majd vágtatás hallatszott a közeli távolból.
-Siettem ahogy csak tudtam. Mi a baj?- lihegte.
-Ezt a vad erdei unikornist valami rémségek támadták meg...
-Szót se többet! Arrébb.-tessékelte odább Homályt.Aztán legugolt a sérült mellé és vércseppek patakzottak szeméből mintha vért sírna, a szarva világítani kezdett, és a sebek nemsokára hegek lettek:- Ígyni mostmár csak fel kell ébrednie.- mondta Kavarkád és csak most vette észre a számára ismeretlen pegazust:
-Ó üdvözlöm Kavarkád vagyok. |
- Hívd csak!
- És valószínűleg a többi lényt védte, mikor elkapták. Aya nem az a lény, aki feladná az ártatlanok védelmét.... |
| -Hm! Ez érdekes!Én úgy tudtam a vad erdei unikornisok szinte alig mutatkoznak meg.Még életemben nem láttam ilyen unikornist. Vajon hogy vehették észre a szörnyek?-elmélkedett-Úgy látom nincs olyan állapotban, hogy meggyógyíjta önmagát, mert ugyebár a vad erdei unikornisok elemi általábana föld és akinek föld az eleme az rendelkezik az öngyógyító képességgel.Szegény!-ekkor felcsillant a szeme-ismerek egy másik föld elem unikornist, aki tud segíteni.Ide hívjam? |
Bár nem örült az egyszarvú akcióinak, mert így nem tudta végrehajtani azt a támadást, amit tervezett, végül örült, hogy minden úgy alakult, ahogy. Így kisebb erőket kellett felhasználnia, ami nemcsupán azért volt jó, mert ő nem merült ki nagyon, hanem mert kisebb volt az esélye, hogy az esetlegesen közelben lévő többi szörnyet odahívja.
A semmiből tűnt elő a forgószél, ami felkapta a szörnyet (aki egész eddig igencsak megmozgatta Cassandrát), és elkezdte körbe-körbe pörgetni. A teremtmény tehetetlenül csapkodott és bömbölt, de végül a gyors szél egyszerűen eltörte a nyakát és még jópár helyen a testét.
Cassandra leengedte a földre a hullát, majd felrepült a felhőkre Homályhoz és az ájult, sérült, láthatóan fiatal egyszarvúhoz.
- Hisz én őt ismerem! - szakadt ki belőle a kiáltás.
 - Ez Aya! Egy vad, erdei unikornis!
|
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Angel épp most kelt föl felhő ágyából.Nagyot nyújtózkodik, majd szárnyai kitárulnak, hogy megtegye a napi első repülését a táj fölött.
Oldalra döntötte a fejét, és kedvesen, de gunyorosan elmosolyodott.
- Ég veletek! - kiáltotta a távozóknak.
Kavarkád mosolygva bólintott:-Nos, Cassnadra örülök, hogy segíthettem!-majd a többiekhez fordult-Jó hogy hívtatok, épp erre felé tartottam én is. A gazdánk küldött értetek, "családi gyűlés", sűrgős.- aztán megint Cassandrához fordult-Ha megbocsátana, nekünk most mennünk kell.
- A legközelebbi viszontlátásra Cassandra!Ayát pedig üdvözlöm, ha felébred.
-Én úgy szintén!Égveled!-mondta barátságosan Szenvedély. Mind hárman leugrottak a felhőről és lerepültek.