|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 20:13 - |
 *Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Szemében veszélyes lángok villantak, és egyetlen bedőléssel a pegazusra vetette magát! Centikkel hibázta csak el, és lángköpenye fodrai egyszerre vették körbe mindkettőjüket, ahogy a lény arcába sziszegte, irdatlan és forró szélrohammal fékezve lendületét:
- Mi közöd hozzá?! Ki vagy te, hogy itt repkedsz, ahol senki más?! Kihez tartozol? - lobogott tekintete perzselőn. |
 *Nem nagy jelentőséget tulajdonított a lángoknak, amik majdhogynem megperzselték tollait. Amíg nem történt baj, addig nem is merenget rajta.*
- Jól érzed magad? - *kérdezte oldalra billentett fejjel.* |
- Draugherit a nevem! - ordította vadul, és akár akarta, akár nem, lángözön robbant elő a torkából! Mivel állandóan tekergett még a levegőben is, a lángcsóvák kikerülték a fekete pegazust, de nem sokkal. Mégsem kért elnézést. Nem is sajnálta.
De valami nagyon furcsa sokkal jobban lekötötte a figyelmét.....A torka összeszorult a tűzokádás után, és fájdalmasan égett, mintha hosszú ideje nem ivott volna. Ami egyébként igaz volt, csakhogy ettől neki sohasem esett baja. Eddig.
Nagyot nyelt, és kínlódva köhögött egy kicsit. Nem értette mi történhetett. |
*Black Sorrow kissé meglepetten és megilletődve fogadta a furcsa szerzet viselkedését.*
- A nevem Black Sorrow - *felelte örökké nyugodt hangján.* - És Te? - *kérdezett vissza kedvesen.
Nem kerülték el figyelmét a furcsa jelenségek, amiket a sárkány-szárnyas hozott magával, azonban nem akart előre ítélkezni.* |
Vad robajjal és hatalmas szaltókkal fékezett, mert érzékei valódi riadót fújtak, mikor elment valami mellett! Sárkányereje és szenvedélye azt követelte, hogy vadássza le a lényt, torozzon belőle, lobbantsa el mint egy fáklyát, rúgja a mélybe, vagy bármi módon, de tüntesse el, viszont ehhez kedve sem volt most, és valamiféle makacs sértettség azt parancsolta, hogy inkább élvezze ki a helyzetet, hogy valaki a közekében van. És vezesse le rajta minden baját......
Két szárnycsapással és egyetlen szimatolással ráakadt a nyomorult pegazusra, ahogy a felhők közt lebegett. Elég lényegtelennek tűnt, de Draugherit megtanulta, hogy azzal kell beérni, ami van.
- Ki vagy? - bömbölte-sivította megremegtetve a levegőt, miközben tüze felizzította szemeit és szarvát, és kereszt alakban lángok lőttek ki a háta mögött a négy égtáj felé. |
*Felkapta fejét a meteorként közeledő valamire és még épp sikerült elugrania az útból, mielőtt átszáguldott a felhőn, amin addig állt.
Kicsit lejjebb komótosan szétbontogatta szárnyait és lefékezte zuhanását, majd ismét felemelkedett a felhők szintjére.* |
Draugherit, vagy legalábbis a lény, aki hajdanán ő volt, tűzfolyamoktól kísérve száguldott át a felhők közt, vad esők könnyét fakasztva maga mögött belőlük. Minden nap megígérte magának, hogy holnap jobb lesz. Aztán persze ebből semmi sem lett, és így a dühe egyre nagyobb és nagyobb lett. A hatalmas lángsugarakkal, nyalábokkal, legyezőkkel és oszlopokkal, amik szinte állandóan kísérték, és ellobanthatatlanul jelentek meg körülötte szinte minden pillanatban, semmit sem tudott kezdeni. Nem is akart. Tudta, hogy egy idő után elszívják az erejét, de már rég túl volt azon, hogy elcsitítsa a lángja robajait. Nem érdekelte, hogy a lénye folyik el az elméjén ütött résen, ilyen gyönyörű, forró fináléban.
Ráhasalt a saját meleg légáramlatára, és suhant előre a felhők közt, a végeteln égen. Egyszerre érezte azt, mintha világok múlnának el körülötte, és mintha nem jutna sehová. |
*Black Sorrow már egy ideje a felhők között tanyázott. Itt sokkal jobban érezte magát, mint másutt: mindenhol fehér vattapamacsok és semmi sem tűnt olyan ordítóan valóságosnak, mint másutt.
Szeretett itt lenni. Merengeni, kisétálni a felhő szélére és szemügyre venni az oly kicsinek tűnő Birodalmat. Vagy egyszerűen csak a madarak játékában, csiripelésében gyönyörködni.* |
- Mi az ott fent? - nézett fel egy felhő felé.
- Egy kő! De hogy szedjük le?
- Ne aggodjatok. - szólt az elf teljes nyugalomban,majd egyik elemét,a levegőt szólította.A kő könnyedén érkzett a tenyerébe.
Nagyon megörültek neki,aztán folytatták a keresést.
|
 Beröppent a felhők közé, elfészkelődött, és félálomba merülve a semmibe meredt. |
 Fürkészve repült a felhők között. Leszállt egy termetesebb felhőre, onnan nézett, fel az égre.
Pár óra múlva aztán, kicsit megtisztulva, és könnyebb szívvel, továbbrepült...maga sem tudta hová. |
 Berepült a felhők közé....Az egész nem tartott tovább pár percnél, de kifelé gyorsabb és könnyebb lett a röpte!
|
 Különös hangok ütötték meg a fülét, így arrafelé kanyarodott kutatón. |
| Dalolgatva, hihetetlen vágtában suhant az égen, gyakran így is a magasba nézve, nem pedig előre vagy le..... |
*A Nap fényei zavaróan tükröződtek a felhőkön, ami nagyon zavarta Tyrantot.
Úgy döntött, keres valami kevésbé napos helyet.
Felkászálódott és az erdő felé vette az irányt.* |
 Tovatűnt a mélyben. |
*Elképedve nézett a fekete lény után. Úgy gondolta, ép elméjű az nem lehet, aki szárnyak nélkül leugrik egy felhőről...* |
Odaért a felhő szélére, és látta a közeledő napfényt.
'Hát....lejárt az időm...' gondolta, és hirtelen valami bizarr humortól hajtva leugrott! |
*Egy pillanatra sem vesztette szem elől a sötét lényt.* |
| Lehajtott fejjel ácsorgott, majd lassan elindult. |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.*
Szemében veszélyes lángok villantak, és egyetlen bedőléssel a pegazusra vetette magát! Centikkel hibázta csak el, és lángköpenye fodrai egyszerre vették körbe mindkettőjüket, ahogy a lény arcába sziszegte, irdatlan és forró szélrohammal fékezve lendületét:
*Nem nagy jelentőséget tulajdonított a lángoknak, amik majdhogynem megperzselték tollait. Amíg nem történt baj, addig nem is merenget rajta.*
Beröppent a felhők közé, elfészkelődött, és félálomba merülve a semmibe meredt.
Fürkészve repült a felhők között. Leszállt egy termetesebb felhőre, onnan nézett, fel az égre.
Berepült a felhők közé....Az egész nem tartott tovább pár percnél, de kifelé gyorsabb és könnyebb lett a röpte!
Különös hangok ütötték meg a fülét, így arrafelé kanyarodott kutatón.
Tovatűnt a mélyben.