|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Doment csak ennyit kérdezett:
-Miért jöttünk el?
|
 Óvón a csikó mellé lépett.
- Ideje menni - mondta szelíden, de határozottan, hogy minden lény hallja. A fura figurák azonnal nekik akartak esni, hogy maradjanak, de Eső úgy nézett rájuk, hogy elsőreszétrebbentek, utat hagyva a kijárathoz.
Eső tempósan kivezette a csikót, és indultak tovább.
- Látod, sokféle a mágia... |
Doment nagyon jól szórakozott ezekkel a manóféle lényekkel.Bár mikor végre a földre jutott megkönnyebülten sóhajtott.Még így sem hagyták abba a játékot, pedig Doment azért kezdett kifáradni.Valami fogó-féle játékba kezdtek aminek láthatóan nem sok szabálya volt...csak a rohangálás. |
Eső egy ideig nagyon aggódott, de azután látta, hogy Doment nem fél, így félretette aggodalmát. Mosolyogva figyelte, és azon gondolkozott hogy vegye majd rá az indulásra. |
Doment először ijedten hátrált a lényektől, de miután látta, hogy bántani nem akarják és Eső is a közelben van, vidáman belement a játékba.
Bár kicsit néha meg-megijedt, mert repülni még nem tudott, és fura volt neki a levegőben "pattogni". |
- Ők - intett visszafelé - javarészt koboldok és manók egyes nemei. Teljesen ártalmatlanok, békés, szerető népek, igazából bárkit örömmel befogadnak, de csekély mágikus hatalmuk miatt óvatosak. Azért is élnek itt.
Előrefordult.
- Azok a lények, akiknek szeretnélek bemutatni, nos ők viszont egy súlyos mágikus balesetnek köszönhetik létüket. Elég érdekes alakok. Nem kell félned tőlük, Veled leszek. Kicsit vadócok. Azért mondtam, hogy ne lepődj meg, mert eredetileg nem voltak részei a világunknak, és....nos, habár a mágiában mindenki léte csak jó, őrájuk....nehéz felkészülni lélekben - mosolyodott el.
Az alakok, akik odabenn játszottak, elképesztőek voltak! Apró, emberforma lények füligérő szájjal, tarkabarka ruhában, hatalmas, ezerszín szárnyakkal! Hangoskodtak, és egyáltalán nem hagyták abba a nevetést egy pillanatra sem! Rejtély hogy kaphattak levegőt....
Észrevették a két érkezett szárnyas lényt, de Esőnél nem is próbálkoztak,ellenben ezerszín orkánként lezúdultak az égből és a fákról, és felkapták a csikót a levegőbe! Kacarásztak, összekapaszkodtak, élő hálóként a csikó alá terülve, és dobálni kezdték, mintha trambulinon ugrált volna!
- Vigyázzatok! - nyerítette a kanca. Senki sem törődött vele...... |
Visszahúzódva, mégis érdeklődve nézegette a fura kis lényeket.
-Mik ezek?-kérdezte-És min ne lepődjek meg? |
Eső csendesen, nyugodtan, arcán békés mosollyal lépdelt a tisztások közt, tartva egy bizonyos irányt. Habár nem mutatta, egy pillanatra sem tévesztette szem elől a csikót.
Lassanként, ahogy teljesen lenyugodtak, a hely lényei is elfogadták őket. Eső itt-ott már látott elsuhanni rejtélyes, színes árnyakat, de mosolya akkor lett igazán széles, amikor egy manóféle alak eléjük ült egy ágon, átszökkent felettük, és csivatolva bezúgott a lombok közé. Egyre több ilyen nagyfülű, meredtszemű, hosszúfarkú lényt láthattak, némelyikük egész emberféle volt, mások meg szőrősek, karmos lábakkal, De mind békés volt és úgy tűnt egészen boldogan élhetnek itt jó ideje.
Egy Domentméretű, villogó rózsaszín pillangó feléjük rebbenésénél aztán a kanca megállt.
- Úgy tűnik elértünk oda, amit kerestem. Ne lepődj meg! - mondta, és egy tömörebb lomboktól határolt átjáró felé fordult, |
Meglepődöttségében megrázta a fejét.Elgondolkodott rajta, hogy mi történt az előbb, de nem nagyon emlékezett arra a pillanatra mikor átjöttek.
Követte Esőt és egy darabig szólni sem tudott.Figyelte mikor, és milyen lények bukkannak majd elő.... |
- De igen! - válaszolta lelkesen és meglepetten, az orra előtt remegő mágiát nézve. Hogy nem vette észre korábban???
- Most maradj nyugodtan ott, ahol vagy - mondta komolyan a csikónak, és még közelebb lépett az áthatolhatatlan sűrűségnek tetsző növényfal felé. Szárnyát felemelte és néhány nagy levélre tette. Itt a tavasz már teljes erővel ébredezett.....A növények zsongása egy pillanatra riasztóan betöltötte a kanca elméjét. de aztán lassan, fokozatosan elcsitult a "zajuk" és valahonnan a lelkek és létezések mélyéről egy halkabb, de sokkal erőtelibb, lelket rázó hangzás csendült fel. Eső szorosan behunyt szemei megremegtek, ahogy ez a hatás elérte, de tudta, hogy nem szabad megriadnia. Senki sem akarja bántani. A mágia csak letapogatja őt, és amint kicsit visszahúzódott, megmondhatja neki a jelszót, és mindketten biztonságban átjutnak a túloldalra. Hamarosan el is kezdett suttogni, elképesztő tempóban recitálva az ősi, már elfeledett jelentésű szavakat.
És a következő pillanatban, nem is tudva (ahogy soha) hogyan, bejutottak! Elképesztően sűrű fák vették körbe a dúsfüvű csöpp tisztást, ahol álltak. A körben húzódó fákon egyetlen rés nyílt csak: egy másik kis tisztásra vezetett át. Ilyen kis egymásba nyíló, csendes zugokból állt ez a rejtett hely.
- Sokan élnek ám itt, csak most elbújtak. Gyere velem, majd előjönnek! - mosolygott a csikónak. Aztán elindult át a következő minimezőre. |
Esőre mosolyogva kihúzta magát, majd nagyot ásított és a kanca után indult.
-Nah!Valahol itt volt......Én látom!-ugrott fel egy kidőlt fára-Te nem? |
- Nagyszerű! - nevetett a csióra.
- Ezzel megmentettél minket attól, hogy az egész erdőt át kelljen kutatni! - mondta csillogó szemekkel, azzal magához intette a csikót, és elindultak visszafelé.
- Ügyes voltál. |
-Hááát......arra visszafelé.....-gondolkodott el-Amerre olyan sok korhadt fa volt......-fordult hátra. |
- Oh - kerekedtek el a szemei.
- Meg tudnád mondani hol láttad ezt? - kérdezte ébredő izgalommal. |
-Oké!-válaszolta, majd ugrándozva előreszaladt, de hirtelen megállt, mert eszébe jutott valami.
-Én ilyet már láttam!-nézett hátra-Csak azthittem, hogy a fákon átszűrődő fény az....... |
Eső elmosolyodott.
- Dehogynem akarunk vele valamit! Be akarunk jutni arra a helyre, amit véd. De azt nem szeretnénk, ha támadónak venne minket, és ellenünk használná az erejét! Szóval meg kell keresnünk, de nem szabad ellenségesen és erőszakosan viselkednünk vele. Amúgyis tudom a jelszót, szóval szükségtelen veszély lenne. Tehát csak meg kell keresni. Ha különös csillogást látnál a szemed sarkából, ami azonnal eltűnik, ha arra nézel, szólj, rendben? Sokat segítenél vele - mondta, és kutatott tovább szemeivel. |
Doment tovább kérdezősködött.
-De minek keressük meg a bűbájt, ha nem akarunk vele semmit? |
- Nos - kezdte a magyarázatot - ez elég érdekes kérdés. Még régen itt találták. Egy természetes varázslat volt, ettől is különleges. Senki sem emelte, önmagától jött létre és nem köthető mágushoz. Valószínűleg örökéltű varázslat lesz. Egy kicsit megerősítették, és most egy rejtett kis sarkot véd. Elég erősen védelmez, ezért nem akarunk vele bajt - mosolyodott el szelíden. |
Doment belépett Eső lábai közé és úgy haladt tovább.
-Milyen bűbáj?-kérdezte közben.
|
Eső óvón magához intette Domentet.
- Kérlek, ne maradj el mellőlem! Most meg kell találnom egy rejtett bűbájt, és nem lesz egyszerű.....Ez a hely pedig nem olyan veszélytelen, mint amilyennek tűnik......Legyünk óvatosak, és maradjunk együtt! |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Óvón a csikó mellé lépett.