|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Futott és futott. Nem bírt megállni. Teljesen kifulladt és a lábai elzsibbadtak, a szárnyát egyre többször ütötte be valamibe, de nem állt meg, sőt nem is lassított.
Valami belülről égette. Kényszerítette, hogy ha már elkezdte, ne hagyja abba.
Eleinte még maga is akarta ezt. Gondolkozott és közben a tűréshatárait ostromolta.
De aztán rádöbbent, hogy ezzel komolyabb károkat is okozhat magának.
Kényszerítette magát, hogy kiverje a fejéből a múltat és a kihagyott lehetőségeket.
'A nővéreimnek semmi baja nem esett. És a nyomvarázslatom segített Draugheritnek, aki megakadályozta a világunk pusztulását....Én is benne voltam a győzelemben! A Sötétség hazugságai nem győhetnek felettem, nem törhetnek meg!!! ÉN NEM BUKTAM EL!!!!'
Felordított.
De a kiáltása hirtelen elhalt: nem nézte merre futott és egy ijesztően meredek falú mélyedésbe esett. Hatalmasat. Elbotlott a környező óriási fák kiálló gyökereiben és ráesett előbb az arcára, majd a szárnyéra, majd vad hempergés és bukfencezés után nagy puffanással az oldalára esett a mélyedés aljára. Valami undorító, sáros pocsolyába.
Prüszkölve kiemelte a fejét. A sár elborította. Talpra kecmergett, de megcsúszott és újra belezuhant a mocsokba.
Végül a fejét csak felemelte. És rádöbbent, hogy a borzalmas feszülés a lelkében megszűnt.
Hatalmasat sóhajtott.
'Végre.'
Ekkor vette észre, hogy a gödör vagy mélyedés, amibe beleesett, magasabb falú, mint hitte.
Szerencséje volt, hogy semmije sem tört el! De hogy fog innen kijutni????
Lehetetlen próbálkozások sorozata vette kezdetét. Nem talált támaszt a patájának, a szárnyaival hiába csapkodott, többször is visszacsúszott, míg végül kimerülten hagyta, hogy a sár elnyelje a testét. A fejét kitámasztotta a part egy biztos pontjára és dideregve behunyta a szemeit.
'Nagyon fáradt vagyok.' |
 *Despota kinyitotta szemeit. Követte Brünhildét a tekintetével.
Végül ismételten behunyta szemeit, és elaludt.* |
Brünhilde felállt és szorosan magára csukta a szárnyait.
Nézelődése közben felfedezte Despotát, így csöndben elosont távolabbra.
Aztán féktelen vágtába kezdett! Szlalomozott, átugrálta a rönköket és nem érdekelte, hogy lassan karikák táncolnak a szeme előtt és erőnek erejével kell a tüdejébe préselni a levegőt. Csak futott és futott. |
| *Despota visszatette fejét a faágra, és elszundított.* |
Brünhilde elcsüggedt. Már nem tudta mit is tegyen. A fák nézegetését elunta, felkelni nem akart.
Így végül a tekintete megállapodott az égen.
'Mikor leszek a régi formámban?' szomorkodott vágyakozva a kék ég és a friss, hideg szél után. |
*Despota is felelemlte fejét. Már nem bosszankodott, csak nevetett magában.
Lelógatta fejét az ágról, és úgy nézte tovább a pegazust.* |
Brünhilde feladta.
Kinyitotta a szemeit és felemelte a fejét.
'Nem megy....'gondolta.
Így végül a fákat kezdte nézegetni.
'Mi a jó istennyilával kössem le magam???' káromkodott magában keserűen. |
*Despota egy ideig nézte a földön kuporgó pegazust.
Végül Ő is lefeküdt, és megpróbált aludni.* |
Brünhilde összehúzta magán a szárnyait és lehajtotta a földre a fejét.
Bár nem igazán tudott akár csak ellazulni is, de ígéretéhez hűen csendben maradt. A szemeit is behunyta. Volt épp elég dolog, amin rágódhatott. |
*Despota bólintott.
Kitárta szárnyait, és alig hallhatóan felszállt kedvenc fájára.* |
- Lehet.
- Akkor meg kell próbálnom pihenni. |
*Despota figyelmesen hallgatta végig Brünhildét.
Után elkezdett fel-le járkálni. Gondolkodott, hogy mitől lehet ez...*
- Lehet, hogy az a baj, hogy a tested van elfáradva, a lelked viszont nem. Most az elmúlt órákban hatalmas terhelés alatt volt a tested. Az elméd nem annyira. Igaz, varázsoltál. De ez még akkor sem elég.
*Despota hangosan gondolkodott.* |
Felemelte a fejét. Zavart tekintettel beszélni kezdett. Nem szerette a bajait taglalni, de ez a pegazus már látta gyengének és megmentette ma, tehát mostmár úgyis mindegy....
- Még sosem éreztem magam kimerültnek és kipihentnek egyszerre. Nem is értem. Egyfelől úgy érzem mindjárt összeesem a fáradtságtól, másfelől szeretnék addig repülni, míg nem találok egy óriási szörnyet és ott folytatni a küzdelmet, ahol a hálónak hála abbahagytam! Draugherit már máskor is meggyógyított, de akkor sosem reagáltam így.... |
*Despota felállt az ágon, de nem tudta eldönteni, hogy szálljon le, vagy sem. Végülis leszállt, hogy ne ordítva kelljen beszélnie.*
- Különösen érzed magad ? Akarsz róla beszélni ? - *kérdezte.* |
- Igen, tudom. De képtelen vagyok rá!
- Olyan...különösen érzem magam......
De végül ott, ahol volt, lefeküdt a földre, letette a fejét és magára hajtotta a szárnyait.
- Csendben maradok. - szólt fel. |
*Despotát megint valami mocorgás ébresztette. Már kezdett kissé morcossá válni.
Átnézett a fa másik oldalára, és meglátta a fel-le járkáló Brünhildét. ~Nemigaz, hogy nem bír nyugton maradni.~-gondolta.*
- Az alvás a leghatásosabb gyógyír - *mondta olyan hangosan, hogy azt Brünhilde is minden bizonnyal meg kellett, hogy hallja.* |
Brünhilde nem tudott sokáig aludni.
Felkelt és sétálni kezdett. Ide-oda, ide-oda.
Az izmai egyszerűen nem tudták eldönteni mi legyen. Fáradt is volt és mzogni is vágyott....
'Őrjítő.' |
Brünhilde csak sétálgatott és sétálgatott.
Az ereje épp nőni kezdett ettől és ennek örült.
Nemsokára egyre nagyobb köröket tett.
Végül vett egy nagy levegőt és felugrott a fák lombjainak magasába. A szárnyai tették a dolgukat, és jött egy rendkívül jótékony meleg légáramlat is, ami felsodorta egész magasra. Ott vitorlázott az erdő felett, míg végül talált egy jó helyet (tudtán kívül Despota fájától nem messze), ahova leszállt és összehúzódótt. Egy irdatlan fa gyökerei tökéletes pihenőhelyet nyújtottak. Összekucorodott és elaludt. |
| *Despota érezte, hogy Brünhilde már sokkal jobban van. Fejét ismételten lelógatta, és elszundított.* |
Brünhilde teleitta magát és kicsit kitisztult a feje. Sokat sétálgatott a patak partján, míg végül csaknem tökéletesen ment neki.
Mély levegőt vett.
'Így már jobb.' |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Futott és futott. Nem bírt megállni. Teljesen kifulladt és a lábai elzsibbadtak, a szárnyát egyre többször ütötte be valamibe, de nem állt meg, sőt nem is lassított.
*Despota kinyitotta szemeit. Követte Brünhildét a tekintetével.