Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
- De...de - kezdte, aztán megcsóválta a fejét, és elfintorodott.
- Csak álom volt....Mint a többi...Mindig ugyanez. - mondta elgyötörten. |
- Igen, még mindig itt vagy.
- Nem tudom, milyen rémről beszélsz. Itt nincsennek rémek. |
Remegve nézett az ifjú csődörre.
- Még mindig a Sötétben vagyok? Ki...ki volt az a rém??? - suttogta. |
*Zenit épp az ablak előtt repült volna el, amikor meghallotta a sikolyt, így beirányította magát az ablakon.
lehuppant az egyik párnára és kérdőn nézett körbe.* |
Lassan lépegetett, maga után húzva a szárnyait, míg végül elérte az egyik Kaput.
Onnan még visszapillantott, mag ment és ment, de nem az irdatlan, kuporgó szörnye emlékeztető Kastélyra, vagy a körötte keringő aprócska fehér pontra, hanem arra az ablakra, amelyikből nem is olyan rég kivetette magát.
A társaira, akiket most itt hagy....
'Gyógyuljatok meg....' kívánta nekik, majd végleg kifordult a Várkastély vidékéről.
Egy rándulással felriadt, és velőtrázóan felsikított. |
*Zenit vágtába ugrott és eltűnt a kavargó tömegben. Meg sem állt a kastélyig, de most nem ment be.
Felszállt és körözni kezdett.* |
- Kösz. - mondta, azzal ment tovább.
Ő nem nézett vissza.
Mikor eljött otthonából, ez volt az első szabálya, és azóta is fontos volt neki: soha nem szabad visszanézni. |
*Zenit megtorpant, de gyorsan tovább indult.*
- Akkor sok szerencsét! - *mondta hátrafordulva és haladt tovább.* |
- Tudom. - mondta nem túl hangosan, de úgy, hogy a csődör hallja.
- De bárhogy fáj......Nincs választásom. Nincs. Menni kell...Aki marad, az gyenge...Most nagyon keménynek kell lenni. |
- Azt is magadnak köszönheted... - *jegyezte meg.*
- Ki tudja, ha tovább ott maradtál volna, talán soha az életben nem tudnál repülni!
*Még morgott magában néhány szót, utána elindult vissza a kastély felé.* |
- Ez benne van a pakliban....Ha maradok, azzal sem használok magamnak. Már így is elfelejtettem repülni. |
- Úgy, ahogy az imén, igaz? Akkor sem esett bajod... - *megvonta a vállát.*
- Te tudod... |
Sötéten elvigyorodott, és így az ínye láthatóvá tette két hihetetlenül hosszú szemfogát!
- Mert veszélyesnek ítéltek meg. Én a Vérbirodalomból jöttem. Azért vagyok vérmágus. Az az elemem, ahhoz értek. Mindenki retteg tőlem. Úgyhogy mindegy, hogy a Kastélyban vagyok-e, vagy bárhol másutt. Nem mehetek el innét. Rab vagyok! A Kastélyban nem látnál szívesen. Inkább elmegyek.....Nem hiányoznék senkinek. Nem hiszem, hogy bajom esne....
Elfordult, és csoszogott tovább. |
- Mégis honnan kellene tudnom? - *kérdezett vissza.* |
Visszapördült a csődörhöz, akinek így egész közelről bámulhatott bele a szemeibe, és sziszeghette az arcába:
- Tökmindegy hol vagyok. Tökéletesen. Nem is sejted mit keresek én a Sötétségben, mi? Nem tudod hogy és miért kerültem ide, ugye? |
- Ha bírlak, ha nem, akkor sem engedleg el ilyen állapotban, főleg a mostani helyzetben.
*Fejével a kastély felé bökött.*
- Gyere, menjünk vissza. |
- El.... - mondta tovább vonszolva magát.
- Te nem bírsz engem, én nem bírlak Téged. Ez egyetlen megoldást enged meg.... |
*Zenit is leszállt a talajra, nem messze Giától.*
- Merre mész? - *kérdezte kíváncsian.
Nem értette, hogy hova akar ilyen állapotban menni a peguni.* |
- Nem bírom már nélküle! - mondta, és a hangja szinte rimánkodó volt. Nem foglalkozott azzal, hogy szavait láthatóan nem vette fel a felette repülő lény. Most ez nem érdekelte.
'Csak azt remélem, hogy nem a gyengeségemnek tudta be, amit mondtam. Igenis komoly volt!'
Tovább repült, küszködve, kerülgetve a magasabb házakat, néha épphogy nem nekik ütközve, és közben igyekezett megfeledkezni a társaságáról. Jobb lett egyedül....
Pedig tudta jól, hogy a csődörnek igaza van.
Fájtak a hirtelen megerőltetett izmai, és csalódottsága csak nőtt és nőtt, ahogy látta, mennyire nem megy az egész neki.
Végül feladta az egész küzdelmet.
Összecsapta a szárnyait, és lezuhant, mint egy kő.
Néhány óriási csapással aztán fékezett, és csúnya puffanásal landolt a nyaktörő mutatvány után.
A szárnyait fel sem bírta húzni. Ott lógtak az oldalán, le a porba, mintha csak két ráaggatott tollas teher lettek volna. A lábai is fájtak az érkezéstől.
Csüggedten vánszorogni kezdett az egyik Kapu felé. |
*Zenit megütközve nézett a pegunira. Nem értetette, hogy most ezt miért kapta. Aztán rémleni kezdett neki egy régi szóváltásuk...
Rosszul estek neki a kanca szavai, de megpróbálta őket "nem meghallani".*
- Talán még várni kellene a repüléssel... |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|