|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
- Kevesen vannak, akik el bírják viselni kintről. De itt sokan élnek..
hirtelen elhalt a hangja és hátborzongató puffanásal lezuhant!
Aztán tántorogva felállt.
- Eljött az idő....suttogta.
|
 -Pffff, hát ez meg? Szegény gyerek, nincs eszénél... -*nézett Szauron értetlenül a hirtelen távozó pegazus után.* -Azt hiszem, kicsit ideges volt a srác, nem?
-Mondd csak, -*fordult végül újra Izabó felé* -sok ilyen fura szerzet fordul meg erre? Eddig azt hittem, ez egy jóformán kihalt ország, hiszen alig van pár lény, aki képes elviselni... |
 *Titán kivágtatott a szürkületből.*-Sziasztok! A nevem Titán.És...-*itt a párra nézett*-azt hiszem mennem kell.-*És elindult a határ felé.* |
- Mind így vagyunk ezzel. - bólintott értő mosollyal.
- Irigyellek. Legend ezek szerint halhatatlan és a barátságotok az időtől függetlenül örökké tarthat! Köztünk, erisziek közt sok a halhatatlan és a halandók is nagyon hosszú életet kaptak. Egydül Eris nem fog örökké élni.... Már most változik és látjuk rajta, hogy az emberek milyen esendők....Különleges ember, de ember..... - mondta kicsit elkomolyodva. |
-Értelek. Nos, az én... khm... gazdám - hogy a Te szavaddal éljek - valójában nem is igazán ember. Ő egy tünde. A neve eredetileg Niphredil Eleanor volt, de mi csak a rövidebb becenevén, az Eleán hívtuk. Aztán valahogy ráragadt a Legend név.Talán pont miattunk... Azt hiszem, mi épp eléggé legendás állatoknak számítunk. -*mondta Szauron.*
-Vagy legalábbis nem sok ember tart pegazust az istállójában. -*tette hozzá egy huncut mosollyal.*
De azóta Elea is inkább a Legend nevet használja, és már csak mi hívjuk a tünde nevén.
-Ami pedig azt illeti, én világéletemben bunkó, szemtelen és arrogáns voltam vele. De ennek ellenére mindig ott volt velem, ha bármire szükségem volt, vagy segítség kellett. Persze, nem mintha egyedül nem lettem volna képes megoldani a dolgokat, de azért... azért mégis, örülök, hogy a barátom. |
- Ugyan Szauron! Nem akartalak megsérteni! Az emberek egyébként is olyan esendők, hogy egyikünk sem lehet akármelyik tulajdona! Nem feltételeztem...Csak tudod, hogy ez a neve, ha egy ember tartósabb kapcsolatot létesít egyikünkkel! Nekünk sincs igazi gazdánk. Csak egy boszorkány-féleség, aki a barátunk és aki általában csak ellát minket és gondoskodik arról, hogy ami rendben lehet felőle, az rendben legyen és semmi több! A hátunkra pedig nem hajlandó ülni. - mosolygott.
- Őt Erisnek hívják...... |
-Pfff! Légy oly szíves, és ne sértegess! Úgy nézek én ki, mint aki eltűrné, hogy házi kedvencként tartsák?! Még hogy gazdám... Nem épp az előbb tisztáztuk, hogy nem tűröm a szolgaságot?! Soha nem engedném, hogy bárkinek a hátasa legyek... vagy bármi más!! Főleg nem a kétlábúaknak!
*Szauron fújtatott és magában dohogott tovább, de azért büszke volt magára. Régebben egy ilyen beszólást oly mértékű sértésnek fogott volna fel, hogy késlekedés nélkül egy láncvillámot röpített volna az illetőbe. Ellenben most, ez a lehetőség csupán halványan derengett föl benne, és hamar el is párolgott.*
-Mindenestre van valaki... Nem a gazdám, inkább úgy mondanám, hogy... hmmm... nem is tudom. Talán a társam? Barátom? -*mondta vállvonogatva a csődör.* |
Izabó könnyedén elrugaszkodott.
- Hidd el, Szauron, egy olyan óriási szórakozóhelyen, mint a Látszat Cirkusza, biztos, hogy minden tetszeni fog! Elképesztő hely, még itt a Félelemben is annak számít!
Egyébként már akartam kérdezni: Szauron van neked gazdád? Vagy valami ember, akihez tartozol? - kérdezte vizsgálóan az óriási torony felé suhanva. |
 *Thesztrál meghallotta kedvese hangját, és egy kecses félkörrel visszafordult, hatalmas, bőrredős, denevérszerű szárnyai segítségével könnyedén suhanva vissza a két fekete pegazus felé.*
-Ohh, gondolhattam volna, hogy most sem tudlak megelőzni. -*pillantott le mosolyogva Izabóra a magasból, ahol azóta is minden erőlködés nélkül lebegett, ugyanis nem szállt le melléjük, hanem a levegőben várta, hogy csatlakozzanak hozzá, s addig is nagyokat lendített szárnyaival, hogy a levegőben tartsa magát.*
-Nos, akkor javaslom, induljunk. Ismerem azt a tornyot, azt hiszem, és ha még a sötétség elméllyülte előtt el akarjuk érni, akkor sietnünk kell. |
Izabó elmosolyodott.
- Esküdni mernék, hogy a szállást keresi. Hiába, nagyon gondoskodó....
Thesztrál! Gyere vissza! - kiáltotta a párja után kedvesen.
- Van egy torony, ahol nagyon jól elleszünk és - itt Szauronra vigyorgott - biztos vagyok benne, hogy te egyenesen odaleszel érte! |
*Thesztrál értően bólintott, és előrerepült, amolyan felderítőként. Jól ismerte a terepet, és bár a sűrűsödő homály felvetett némi problémát, Thesztrál éles tekintete mégis könnyedén fúrta át a sötétséget, hogy alkalmas szállást találjon maguknak.*
*Szauron Izabóra pillantott.*
-Ez meg hová ment? |
Izabót valahol mélyen szórakoztatta Szauron zavar, mivel látta mi is folyik a csődörben. De nem tette szóvá.
- Keressünk éjjeli szállást! |
-Ami azt illeti, különlegesnek különleges vagyok. -*jelentette ki.*
~És egoista!! Egy beképzelt egoista... ~*korholta magát gondolatba.*
-De annyira azért mégsem... Öhm, üdvözlöm a kedves párodat! Thesztrál, ha jól emlékszem a nevedre, igaz? Elég hülye név, nem könnyű megjegye... ~Már megint bunkó vagy!!~*sietett megfékezni magát.* -... öhm... illetve elég furcsa név. Úgy értem, különleges, ha érted mire gondolok. Nehéz megjegyezni...
*Thesztrál általában nyugodt természetű volt, így nem vette magára a sértéseket.*
-Örülök, hogy megismertelek. -*biccentett udvariasan a csődör felé.* |
- Nem. Majd holnap folytatjuk.
Ezzel az illetővel találkoztam ma, illetve Draugherittel, aki bajbajutott.
Ó, elnézést. Udvariatlan voltam!
Szauron, ez itt a párom Thesztrál, aki a legfőbb segítségem itt. Kevesen viselik el ezt a helyet...
Thesztrál, ez a pegazus itt Szauron, aki igen érdekes ízléssel rendelkezik és legalább olyan különleges, mint mi, mivel a sötétség teremtménye. Vagy tévedek? - kérdezte Szauronra pillantva. |
*Thesztrál mosolygott, és gyöngéden arcon csókolta párját.*
-Hiányoztál! -*mondta szelíden, aztán mosolya lassan lehervadt az arcáról.*
-Sajnos nem jártam sikerrel. Semmit sem találtam... a Homály egyre sűrűsödik, és a kutatás egyre nehezebb lesz. Azt hiszem, ma már nem tehetek semmit. És te? Találtál valami érdemlegeset, ami a segítségünkre lehet?
*Szauron kétszeresen is elkomorul. Először is Izabó szavai miatt... Méghogy ez a fantasztikus város elpusztul!! Már a puszta gondolattól is felállt a szőr a hátán... Másodszor meg; ki a kénköves frászkarika ez a nyomorult csontkollekció?! És hogy veszi a bátorságot, hogy idepofátlankodjon?! Szauron nem az a fajta volt, aki egykönnyen elfogadja a vereséet, ám az utóbbi napok során önuralma sokat fejlődött... Nem tette szóvá a dolgot.*
-Öhm... igen, most járok itt először és Szauron a nevem. Talán már hallottál rólam. Izabóval épp... khm... beszélgettünk, amikor te... ránktörtél. |
Izabó válaszolt:
- Nem, nem születne még több ilyen város és ország. A Sötét Úr szétterjesztené akaratát, megölné az ellenállókat és mindenki az ő akarata nyúlványa lenne. Ez az ország egyedi. És nem is fog több ilyen születnni, sőt idővel ez is elpusztul.
- Thesztrál!
Odalépett párjához és szorosan hozzásimult.
- Jól vagyok. |
*Thesztrál fent körözött a magasban; egész nap a Főváros fölött rótta a köröket. Igyekezett Izabó segítségére lenni. Tudta, hogy egyedül csak a kancának van rá esélye, hogy legyőzze a Sötét Nagyurat. Most is épp egy újabb kört készült leírni a város fölött, mikor szeme sarkából mozgást látott, s megpillantotta kedvesét. Szíve nagyot dobbant Izabó láttán, de mikor meglátta vele a másik csődört, keserű féltékenység áradt szét lelkében. Mindenesetre visszafogta magát, és a két pegazus felé vette az irányt, hogy köszöntse párját, és egyúttal az idegen tudtára hozza, hogy Izabó már foglalt.*
*Ügyesen és elegánsan landolt a sziklapárkányon, s udvariasan meghajolt, majd szelíden mosolyogva biccentett Izabó felé.*
-Kedvesem? Jó újra látni. Jól vagy, ugye?
*Majd az ismeretlen felé fordult, s felé is bemutatott egy tiszteletteljes meghajlást.*
-Üdvözletem. A nevem Thesztrál. Ha nem tévedek, új vagy még ezen a vidéken. Eddig legalábbis nem láttalak... |
-Jól látod. Előbb dobnám el magamtól az életet - ami, megjegyzem, elég drága nekem ahhoz, hogy ne vessem el magamtól mindenféle nemes ügy vagy cél, esetleg vallási vagy hitbéli ügyek érdekében - de inkább meghalok, mintsem bárkit is szolgálnom kelljen!
-Ám nem értem, mire ez a nagy riadalom. Ha mindenhol, az egész világon ilyen gyönyörűségesen borzongatóvá, ilyen kellemesen ijesztővé válnának a városok, az erdők és a mezők, az maga lenne a paradicsom. Persze előbb-utóbb talán tényleg el kéne tenni láb alól azt a... minek is nevezted? Úrnak? Hmm... de nem várhatnánk vele addig, amíg minden hely ilyen fenségesen rettentővé nem válik? |
Izabó nem vette fel a durva megszólalást. Egész közel lépett a másikhoz és mélyen belenézett a szemébe, majd halkan megszólalt.
- A Sötétség újra létrehozta a maga szörnyét. Egy rettentő urat, aki a világra tör. A Félelemben, itt, is megszületett egy hasonló. Őt nekem kell elintéznem, mert senki más nem képes rá. De azt, amelyik kintre tör, túk lésőn vettük észre. A többiek, az alám rendelt lények, ellene küzdenek. Itt találhatok információt, amivel segíthetek megmenteni a világot. De ma már nem tehetek semmit és szenvedő társaimnak minden perc drága.
Lehet, hogy Te sötét lény vagy, de azt látom rajtad, hogy nem akarsz rabszolga lenni! Márpedig leginkább ez a sors vár mindenkire, ha nem sikerül győzedelmeskednünk....
|
| -Bocsásd meg, ha esetleg nyersnek tűnnék, de halvány lila gőzöm sincs, hogy mit hadoválsz itt össze-vissza. Egy mukkot se értettem ebből a bajos-veszeteséges-keresdittamegoldást-dologból. -*felelte Szauron. Igyekezett megértő, és udvarias lenni, amennyire csak tőle telt, de hát 100 év hosszú idő, és a pegazusban bizony mélyen rögzülnek a rossz szokások...* |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
-Pffff, hát ez meg? Szegény gyerek, nincs eszénél... -*nézett Szauron értetlenül a hirtelen távozó pegazus után.* -Azt hiszem, kicsit ideges volt a srác, nem?
*Titán kivágtatott a szürkületből.*-Sziasztok! A nevem Titán.És...-*itt a párra nézett*-azt hiszem mennem kell.-*És elindult a határ felé.*
*Thesztrál meghallotta kedvese hangját, és egy kecses félkörrel visszafordult, hatalmas, bőrredős, denevérszerű szárnyai segítségével könnyedén suhanva vissza a két fekete pegazus felé.*