|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 *Despota szemei elkerekedtek.*
- Hogy ismersz-e ? Hogyne ismernél ?!?!
*Mivel a pegazus az imént gyógyította meg, gyorsan talpra állt.*
- Brünhilde, mi ütött beléd ? - *kérdezte, miközben a másik szemeit fürkészte.* |
 Brünhilde elhátrált.
- Ismerlek? Azt hiszem....ismerlek....Honnan ismerlek? - mondta összefüggéstelenül.
A szeme végig villogott. Az őrület még mindig benne volt, bár az elméje már nem volt annyira zavaros.
A csődör fel-feltűnt az emlékeiben, de mindig homályosan, így nem tudta ellenség-e vagy barát. A gyógyítás is ösztönből történt, mint ahogy az is, hogy most nem nekeült el, vagy támadott. |
*Despota összerándult az érintésre.
Fejét gyorsan az érkező felé fordította és közben emelte egyik szárnyát.
Mikor észrevette, hogy ki áll mellette, megnyugodott. Szárnyát és fejét visszaeresztette a földre.*
- Hát Neked semmi bajod ? - *kérdezte barátságosan.
Végignézett Brünhildén, majd folytatta.*
- Látszólag teljesen jól vagy. |
Brünhilde lelassított. Elfáradt. Alatta egy folyó zúgott, leszállt a partjára és inni kezdett.
Fura íz jutott a szájába. Észrevette a tükörképét és zsibbadt agya újra sikoltáshoz jutatta. De a kábulat már nem volt olyan erős, mint korábban. Tovarohanás helyett, begázolt a vízbe és dühödten ledörzsölte magáról a ráalvadt vért, ami a szájába jutott az előbb.
Nemsokára tisztán és dideregve (a víz szinte jeges volt itt, a hegyekben, mert már rég elhagyta a tengerpartot) kigázolt és megpróbált gondolkodni. Az emlékek és minden más is homályos volt...
A szárnyára nézett. A tollai kinőttek! Ez tisztán vágódott az agyába!
'Biztos a mágia....'
Tovább törte a fejét és bámulta a víztükröt. És valami homályos érzék folytán elrugaszkodott és elindult vissza.
Órák múlva, napkelte után ért vissza.
Már szinte tiszta volt a feje, de sokminden őrült kavarodásban pattogott.
Ekkor vette észre a csatateret. A hullák, a vér....csaknem újra elmenekült, de aztán meglátott egy tűzszín alakot.
Lassan, szinte centiről centire leereszkedett.
Nem tudta mit tesz, de odament és a pegazus fölé hajolt.
Közben a mágia magától aktiválta magát és a hullák hihetetlen gyorsasággal elporladtak!
Mikor a pegazushoz ért, kinyújtotta fölé a szárnyát és hozzáért. És a sebek, sérülések eltűntek! |
*Despota lassan ballagott az erdőben. Fejét és szárnyait lelógatta. Bal szárnyát ha akarta volna, még akkor sem tudta volna a helyére tenni, ugyanis az eltört. Jobb szárnya könnyebben sérült, azon "csak" néhány lyuk volt található.
Jobb melső lábára sántított, ezért csak nagyon lassan tudott haladni.
Hátán minden egyes lépéskor nyilaló fájdalom futott végig. Egy jókora nyílt seb volt ennek az oka. Egész oldala véres volt a sebből kifolyó vér miatt.
Már fél napja volt úton. Semire sem tudodt gondolni, csak arra, hogy muszáj a veszélyes helyekről az ismert felé menni. A cél a hatalmas fa volt, ami biztonságot nyújtott.
Végül az éjszaka sötétjében megpillantotta a vastag törzset. Néhány lépést tett, és orrát irdatlan szag csapta meg. Fejét felemelte és szeme elé tárult a rettenetes látvány.
Utolsó erejei elhagyták és erőtlenül rogyott le a földre.*
- Nem hiszem el, nem, nem, nem, és nem... Ez nem történhetett meg... - *kesergett félig hangosan.* |
Késő délután volt. A tengerparton állt, mert rászokott, hogy megnézze a naplementéket. Ezekben az órákban, a kezdettől a végéig, kicsit elcsitult a lelkében dúló vihar.
És ekkor a mágia lobot vetett az elméjében!
'Támadók!'
Azonnal, vágtában indult meg a hatalmas fa felé. Aztán óriási lendületet vett és elrúgta magát.
Lassú, ügyetlen, kínnal teli repülés volt, de végül felért a kinézett ágra.
Behúzódott a törzs mellé és reszketve lelapult. A sérült tollai rosszul fogták a levegőt és most vér csepegett a tövükből. Ahogy tudta összehajtotta a szárnyát és nem gondolt arra, hogy a vérszag micsoda bajban sodorhatja.
Lemeresztette a szemeit. Nyomok nincsenek. Jó. Vér nem jutott a földre. Jó.
Ekkor jelentek meg a sötét lények. És rá kellett döbbennie: minden hiába volt. A lények körülvették a fát és mind őt nézték. Egy óriási macskaszerű lény volt velük, láncokon hozták. Ez a dög érezte meg a szagát és most elengedték! Az pedig egyenesen felugrott a fára és elindult felé!!!! Az orkok és a néhány troll mind a fa körül voltak és láthatóan felkészültek arra, mikor a dög lejutattja.
A macska felért az ő ágára és elinuldt felé. A borzalomtól tágra nyílt szemmel figyelte, de a dög nem riadt meg sem a szárnycsattogtatástól, sem a visításától. És amikor felágaskodott, hogy megrúgja, a dög rávetette magár, nem törődve semmivel és lerántotta a mélybe!!!!!
Jópár orkra zuhantak rá, így mindketten túlélték. De ez sovány vigasz volt: a lények körbevették, a macskát elhúzták róla és már jöttek is a hálók! Most nem szúrtek felé, biztosan fogolynak akarták!
Próbált hátrálni, de hiába.
És a következő pillanatban már a földre nyomták!
- NEEEE! - üvöltötte.
És a mágia kitört!!!!
Brünhilde később sem emlékezett pontosan mi is történt.
A háló foszlányokban feküdt körülötte, összeszabdalt vagy épp cafatokban lévő hullák mindenütt...
Felsikított és rádöbbbent, hogy mindene csupa vér! Nem az ő vére! Orkok, trollok és a macskalény vére!
Őrület borult az elméjére és kétségbeesett ordítással a levegőbe rúgta magát. Nem tudni, hogy a véres tollak hogy tartoták meg, de megtartották.
Valóságos szélviharral zúgott a fák felett, miközben a vér egyre jobban rászáradt... |
Brünhilde sokat sétált. A vízbe többet nem ment és szárnyaira sem nézett. Nem akart még több csalódást. Vágtázni sem vágtázott. Csak töprengett és töprengett:
'De mitől lettem ilyen gyenge? Azok a sérülések súlyosak voltak...de ennyire? Vagy a valkűrerőm hagy el? Hiszen annak születtem! A száműzésem.....az nem veheti el!!!! Ezt nem vehetik el!!!!' Ilyenkor mindig eluralkodott rajta a kétségbeesés és a tanácstalanság.
És egy rettenetes gyanú: a mágia eltűnése már itt is érezteti a hatásait! Tudta, hogy másutt a varázs egyre gyengül és a mágikus lények is változnak. De már itt is?
Nagyot szippantott a levegőből.
'Nem. Itt. Még. Nem. A levegő is telítve van varázzsal. Mindenfélélvel. Itt nem.'
De akkor miért ilyen tehetetlen???
Estefelé Despota fájánál aludt, aztán reggel sétált és sétált tovább, miközben merengett a múlton és a jövőn.
Közben néha legelt, de az evésre egyre kevésbé vágyott. Inni rendszeresen eljárt a patakhoz, majd ment és ment tovább. |
| *Despotának ez elég volt. Nagyokat csapott szárnyával, és eltűnt a lombok felett...* |
- Köszönöm. - mondta.
Először volt olyan a hangja, mint más kancáknak...Nem volt túlfeszített, nem volt szomorú, megkínzottságról tanúskodó....Csak őszintén hálás... |
*Despota is kisétált a tengerből és az erdő felé ballagott.
Amikor beértek az erdőbe, a már jól ismert hatalmas fa felé vette az irányt. Mikor odaértek Brünhildéhez fordult.*
- Ha bármi gond van, oda nyugodtan felrepülhetsz. - *pillantása a kanca szárnyaira vetődtek.*- Te is tudod, hogyha kell, tudok Őket használni. Ha már a fán vagy, nem tudnak Neked ártani. Egy idő után úgyis megunják a várakozást, és elmennek.
*Nagyon sóhajtott és lehajtotta a fejét.*
- Nem sok rá az esély, hogy ide vetődnek szörnyek, de jobb erre is felkészülni. Én elmondtam amit akartam.
*Despota mostmár felemelte a fejét.*
- Mint már mondtam, 2 nap múlva érkezek. Addig is vigyázz magadra.
*Kitárta szárnyait és felemelkedett a levegőbe. Várt egy kicsit, hogyha akar valamit mondani Brünhilde, hadd mondhassa.* |
- Megyek. - mondta beletörődően, bár igyekezett, hogy ez ne hallattszódjon a hangján.
'Úgy látszik, Despota számára már csak egy szánalmas, megmentendő kis kancácska maradok....'
A szárnyait remegve felhúzta magához és kiléptetett a vízből. |
*Despota úgy tett, mint aki nem hallotta a "mert" szócskát.
Szárnyait kiemelte a vízből és a helyükre hajtogatta.
Időközben elfordította a fejét, majd vissza.*
- Ezek szerint még itt leszel, amikor visszajövök. *~Ha visszajövök~*
- Gyere, mutatok egy jó helyet, ahol mindig biztonságban lehetsz. - *és orrával az erdő felé bökött.* |
| - Nem tudom. Valószínűleg itt kell maradom, mert... - elharapta a mondatot. |
- Hát... Úgy tervezem, hogy bejárom az erdőt. Keresek néhány pusztításra váró szörnyet. A kirándulást 2 naposra tervezem, aztán visszajövök. Nekem most per pill ez a tervem.
- És neked ? Te mit fogsz csinálni ? |
- Örülök. Mihez kezdesz most? - kérdezte még mindig szomorkás hangon. Biztosra vette, hogy Despota elmenni készül és ez most a búcsú. Kicsit sajnálta. A csődör kiváló harcos volt, aki végtelenül nemeslelkűen visekedett vele szemben, minden köztük lévő különbség ellenére.
De ha elmegy, az ő dolga. Brünhildét magányosságra nevelték, a búcsút pedig könnyen kell vennie. |
*Despota felkacagott.*
- Még hogy kipihentem-e magamat ? Nagyon is ! Talán még túlságosan is. - *felelte még mindig mosolyogva.* |
- Fogjuk rá. - mondta szárazon. Egy pillanatra összerázkódott, mert a szárnyai sajogtak és a régi emlékek belemarkoltak a lelkébe és az elméjébe.
- Hát Te? Kipihented magad? |
*Despota követte szemével a pegazust.*
- Szia ! - *felelte.*
- Ömm... Jobban vagy már ? |
'Túl hamar...Túl hamar...Ne még....'
De nem volt mit tenni: az ereje elfogyott, ki kellett mennie a partra.
A szárnyai teljesen elfáradtak, csak lógtak mellette, így a lábaival felküzdötte magát a felszínre.
Eddig észre sem vette, hogy könnyek folynak végig az arcán.
Arccal a messzeség felé nézett, így Despota még mindig nem tűnt fel neki.
'Szánalmas vagyok. Elég.' A könnyek lassan elapadtak, így egy mély sóhajjal igyekezett megforulni. A fáradtság párszor lenyomta, de végül sikerült kiküzdenie magát a talajra. Ekkor, már gyalogolva, nézett fel csak.
- Ó, üdv! |
*Despota nem hallotta a közeledő Brünhildét. Merengéséből egy nagy csobbanás és egy jó adag víz zökkentette ki.
A csobbanás felé nézett és a víz alatt megpillantott egy ismerős alakot. Nem ment Brünhilde után.
~Kifelé úgyis észrevesz~* |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Despota szemei elkerekedtek.*
Brünhilde elhátrált.