|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
*Tekintetét felkapta az égre.
Mintha valahonnan a nevét hallotta volna...* |
 - Zeniiiit! Zeeenniiiiiit! - üvöltözte, miközben a magasban suhant, a tömeg, a Várkastély, és minden kavargás felett.
Teljesen össze volt zavarodva. Rémült volt, ugyanakkkor buzgott bene a tettvágy a tegnapi akció miatt, és valahol...büszke volt rá, hogy segíthetett. Ennek eredményeképp hol nevetett, hol sírt, hol örökre elhagyta volna a Sötétséget (amit nem lehetett), hol meg egyenesen visszafordult volna, hogyha lehet, egyedül menjen neki a Sötét Trónak nevezett rémes épületnek.
Végül az egész tomboló zagyvaságon áttört valami gondolat, ami eléggé jónak tűnt, hogy megvalósítsa. Most annyira össze volt kavarodva, hogy Zenittől való félelmét is elfeledte, és átzúgott az egész Sötétségen, hogy értesítse: a Nagyúr itt van, visszatért, saját alakot öltött, és magához hívja egykori lényeit!
Most, a Várkastély felett repülve, tudatosult benne: lehet, hiába jött. Zenit már akár mindent tudhat.... |
*Zenit hangoskodásra, övéltésekre, csörömpölésre, paták, lábak kopogására, trappolására lett figyelmes.
Az egyik nagy teremben időzött. Nem messze Tőle egy szép, nagy ablak volt.
Odaügetett és kinézett rajta. Furcsának találta ezeket a hangokat. Amikor azonban kipillantott, elkerekedett a szeme.
Szinte mindenki egytől egyig a kapukon áramlott kifelé. Hosszú, végeláthatatlan sorokban...
Ez csak egyet jelenthet...
Zenitben megfagyott a vér. Néhány percig mozdulatlanul állt.
Aztán megrázta fejét, hogy magához térjen. Már alig állt a falon belül néhány lény, de azok is kifelé nyomultak.
Ellépett az ablaktól, átvágott a termen és átsuhant a kastélyon. Már épp kivágódott volna a kastélyból, amikor megpillantotta a maroknyi csapatot a kastély kapuja előtt. Megállt előttük és kérdőn nézett rájuk.
Furcsállta, hogy Ők itt maradtak. Nem értette... Mi maradásuk is lenne?...* |
*Nautilusz biccentett.*
- Rendben.
*Zenitre nézett, aki egy fejmozdulattal nyugtázta, hogy indulhatnak. Ismét egy pukkanás, és mindannyian eltűntek...*
*Zenit kisétált a szobából és eltűnt a kastélyban.* |
 - A cseppkőbarlang. Onnan már a mieink segítenek.
- Köszönöm..... - mondta halkan Zenit tekintetébe fúrva a szemeit. |
*Kíváncsian a szürke unikornisra nézett.*
- Persze. - *válaszolta habozás nélkül.
A Haax mellé állt.*
- Mi is az uticél?
*Zenit közben Nautilusz mellé lebegtette a másik két lényt.* |
Aprót hajolt, amennyire bírt.
- Nagyon köszönöm! - mondta sóhajtva.
A két másik lényre nézett.
- Mind mehetünk? |
*Zenit kilépett az ablakba, egy kicsit álldogált azon gondolkodva, ki is lehetne erre a feladatra alkalmas.
Végül kilökte magát az ablakon és eltűnt a tömegben...*
*Alig 10 perc elteltével egy kis pukkanás hallatszott és a szoba közepén állt Nautilusz és Zenit.*
*Közelebb lépett Haaxhoz.*
- Ő lenne Nautilusz. Vállalta, hogy hazateleportál titeket.
*Nautilusz biccentett a peguninak.* |
- Jó.
Arrébb tántorgott, és megállt a lábain.
- Megleszek.... |
*Akaratán kívül, de elmosolyodott.*
- Ha vársz egy kicsit, akkor keresek valakit, aki kivinne titeket a Sötétből... De ahhoz el kellene mennem... |
- Hogyan? - pislogott a fiatal lényre.
Fáadt, elgyötört, zavart elméjének túl gyors volt ez a tempó! |
- Jó, értem Én.
- Maradsz, amíg kerítek valakit, vagy jössz? - *kérdezte az oldalának támaszkodó pegunit.* |
- Szükségem van Fényre. - mondta.
- Mostmár, hogy felébredtem...csak a rémálmok maradtak velem...Hogy jobban lehessek...és ha lehetséges jobban legyek...ahhoz Fényre van szükségem.
A két pegunira nézett.
- Nekik is az kellene...Nekik...még jobban a Fény az élet, mint nekem....Én azért vagyok gyengébb...mert előbb fogtak el. |
- Szerintem jobb lenne, ha megvárnánk, amíg felébrednek. te is pihenhetnél még egy kicsit. De ha nem, hát nem...
- Dönts Te! |
- Nem..nem tudom.... - mondta, míg Zenitre támaszkodva felkelt.
'Most nem lehetek túlságosan nehéz.' gondolta keserű öniróniával.
A két, még mindig alvó, halovány pegunira nézett.... |
- Addig maradnak, amíg akarnak. Vagy szeretnél velük menni? Akár maradhatsz is még. Ha gondolod, fel is ébreszthetem őket.
*Szárnyaival körbefogta Haax-ot és felsegítette.* |
Haax remegő kis mosollyal nézett fel.
- Nerdanel és Aredhel? - nézett a két alvóra, akik olyan halványnak tűntek a párnáikon!
Megpróbált újra felkelni. |
*A peguni mellé állt.*
- Segítek, útközben pedig keresünk valakit, aki vállalkozik a további segítségre. |
- Nem tudom. Lehet. - mondta, és megpróbált felállni.
Pár pillanatig egyensúlyozott, aztán tehetetlenül összecsuklott.
- Azt hiszem segítségre lesz szükségem a távozáshoz. - mondta keserű kis nevetéssel. |
- Majd elmúlnak az álmok...
*Alaposan szemügyre vette Haaxot.*
- Na, úgy látom már sokkal jobb színben vagy! |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
- Zeniiiit! Zeeenniiiiiit! - üvöltözte, miközben a magasban suhant, a tömeg, a Várkastély, és minden kavargás felett.
- A cseppkőbarlang. Onnan már a mieink segítenek.