|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 *Thesztrál rámosolygott párjára.*
-Khm... Izabó! Ne nézz így rám! Teljesen zavarba jövök tőle, és a végén még elpirulok... |
| - Én örülök, hogy jól végződött. Bárhol is legyen, remélhetőleg nincs baja. Te pedig megmenekültél! - mondta boldogan felsóhajtva, olyan örömtelien és szerelmesen nézve a csődörre, ahogy még soha azelőtt. |
| -Nem tudom, valahol lemaradt... De az biztos, hogy abba a jégkockába nem jött velem. -*felete Thesztrál.* -Pedig világosan megmondtam neki, hogy mindig maradjon mögöttem! -*viccelődött a fekete csődör.* |
Izabó szelíden a másikhoz bújt.
- Akkor jó.
Felnevetett.
- És mondd, Szauront hol hagytad? |
| -Nem mondtam, hogy baj! -*mondta szelíden mosolyogva Thesztrál, és gyöngéden arcon csókolta Izabót.* |
- Ugyan már!.....És így van........ - mosolyodott el.
- De mi baj van mindezzel? Hiszen a Steel-féle csikó (valamelyest hozzám is fog tartozni!) kicsit a Te életed része is lesz! |
-Ahh... már értem! -*mondta a csődör, és kissé összevonta szemöldökét.*
-Szóval megbolygattad Steel őrzött lelkeit... Így már világos. -*felelte.* -Egyébként...
-Azt hittem, tőlem szeretnél kiscsikót! -*mondta végül Thesztrál megjátszott féltékenységgel, viccelődve.* |
- Igen, de ő lelki lény. Én pedig szintén rendkívül hatalmas szellemi lény vagyok.....És őszintén bevallhatom: magam sem számítottam rá, hogy Steel képes ilyesmire...Tele van meglepetésekkel....
Bár az is lehet, hogy semmi közöm a csikóhoz.. - dünnyögött.
- Lehet, hogy Steel egyik őrzött lelke az én zavarom miatt ölt testet. Vagy Steel valaki mástól vemhes és csak az én bezavarásom miatt lesz a csikója sárkányszárnyú. Nem tudom. Ezt csak ő, Steel mondhatná meg...
- És lehet, hogy semmi egyéb közöm nincs ahhoz a csikóhoz, minthogy az én zavaromtól van.... |
*Thesztrál értetlenkedve nézett párjára.*
-De hát... de hát mindketten... ti mind a ketten kancák vagytok. -*mutatott rá Thesztrál és még mindig kissé értetelnül pislogott.* |
Izabó lehajtotta a fejét.
- Miután legyőztem az itteni urat, lezuhantam a mélybe. Te már elmentél ekkor, azért nem láthattad. Sikerült épségben leérnem, de nagyon elgyengültem. És azt is tudtam, hogy szükség lehet rám, a csatában nagyn is elkel a magamfajta mágiája.
Így kiszakadtam a testemből és ott Steellel összeolvadtam. Rajta keresztül mindent láttam és cselekedhettem is.
Aztán sikerült visszatérnem ide.....Pedig nem voltam biztos benne....
De győztünk! Thesztrál, győztünk! És....
Azt hiszem csikóm lesz! Steelnek! És nekem.
Ez olyan fura.....De a lelkünk elég különleges volt, hogy az összeolvadásunk és a szétválásunk ezt eredményezze!
Nem csodálatos? - ragyogott. |
| -Folytasd! -*sürgette aggódva Thesztrál, s közben gyengéden átkarolta párját egyik szárnyával.* -Mi történt veled, szerelmem? |
Izabó átölelte párját szárnyaival.
- Mostmár semmi bajom. Nem tudom Te pontosan mit értesz baj alatt, de elég érdekes dolog történt velem.....
Azzal elhallgatott.
|
*Thesztrál óriási megkönnyebbülést érzett, hogy Izabót nem érte baj. Legalábbis olyan nem, amit első ránézésre észrevett volna. Annyira mérhetetlenül hálás volt, hogy párját épségben találta!*
-Izabó... -*suttogta, az örömtől és megkönnyebbüléstől elfújó hangon, szenvedélyesen a csődör.* -Csak érted aggódtam... Nem esett semmi bajod? Jól vagy, ugye? -*kérdezte, miközben orrát Izabó lágy, selymes sörényébe fúrta, és mélyen belélegezte a kanca illatát.* |
Izabó a torony tetején álldogált.
A Várost nézte csendesen.
Aztán féktelen öröm töltötte be a lelkét: a Város egyik alsó szintjén egy kimerült pegazus baktatott. Egy ismerős pegazus.
Lezuhant a magasból és odasiklott párjához.
- Thesztrál! - suttogta a fülébe hátulról, ahova hangtalanul szállt le, majd mikor a csődör odafordult hozzá szenvedélyesen és hosszan megcsókolta.
- Annyira bátor voltál a csatában! - mondta mikor végül szétváltak. |
| *Thesztrál lassan közeledett a Városhoz. Ám ezúttal nem repülve érkezett, hiszen a szárnyai még magukon viselték a Fekete Fagyastás nyomait; annyira elgémberedtek a jégtömbbe fagyva, hogy Thesztrál egy ideig most biztosan nem tudta őket használni. Mindenesetre amikor kiolvasztották, ő azon nyomban a Félelembe sietett; aggódott Izabó miatt. Így hát most gyalog rótta az utat, és közben fejét ide-oda kapkodva kereste párját.* |
Izabó egy nagy sóhajjal felébredt és elmosolyodott.
Felállt, kinyújtózott és végignézett a Városon.
'Győztünk...' |
Izabó kétségbeesetten küzdött, hogy ne törje össze mmagát a Városon vagy ne zuhanjon a Fekete Vízbe.
Végül sikerült lelassulni és leérkeznie egy torony tetejére.
A teste túl nehéz volt.
'Akkor enélkül a burok nékül megyek!'
A szemei becsukódtak és egy pillanatra, aztán szédítő sebességgel száguldott egy irányba.
'A többiekhez!'
A teste pedig ottmaradt a torony tetején... |
- Nem. Maradjatok itt!
Azzal elrúgta magát és a város fölé repült.
És hirtelen minden teljesen elsötétült! A város és az egész Félelem remegni kezdett! A fények tovatűntek, minden tűz és szín elfeketült.
Izabó látta ezt, de nem törődött vele.
Felért a város fölé és egy helyben lebegve megállt. A rettegés körbe ölelte, a szemére ráborult a sötét és fojtogatni kezdte.
- NEM! - kiáltotta olyan hangon, hogy a Város megrendült bele!
- Te nem tartozol ide!Ez nem a Te erőd! Hanem az ENYÉÉÉÉÉM! -az utolsó sikoly hatalmas réseket tépett az árnyba és a tüzek pislákolni kezdtek. És folytatta. A hangja folyamatosan mélyült, míg már csak valami érben és csontban érezhető remegés volt, de az egész Város rengett belé!
- TE! ÉN CSODÁS VILÁGOM! HALLD A SZAVAM ÉS ADD ÁLDÁSOD!!!!! EZ A LÉNY MINDÖRÖKRE VISELJE ÁTKOMAT! EREJE ÉS HATALMA LÉGYEN A TIÉD! MÍG EL NEM OSZLIK SÖTÉTSÉGE, GONOSZSÁGA, TUDATA ÉS SZÁNDÉKÁNAK MINDEN SZIKRÁJA, LEGYEN A TIÉD! TÁPLÁLJON TÉGED, VILÁGOM ÉS SOHA TÖBÉ NE HASZNÁLHASSA EREJÉT A SAJÁT CÉLJAIRA!
A rettenetes hangok....a rettegés.....a sötétség......minden, ami a Gonosz erősödését jelezte a Félelemben.....eloszlott....tovatűnt....
Izabó átka megfogant.
De ő! Öntudatlanul lezuhant a homályba, szürke csíkokat húzva maga után....
|
 -Hé, mi van veletek? -*pillantott le értetlenül Szauron a két fekete pegazusra a magasból.*
-Jól vagytok? Kell segítség? |
*Thesztrál azonnal észrevette Izabó rosszullétét, és szélsebes zuhanórepüléssel egy szempillantás alatt párja mellett termett.*
-Jól vagy? Minden rendben? -*kérdezte aggodalmasan, de már nagyjából sejtette a választ. Ugyanis ő is érezte, amit a kanca. Elérkezett az idő...* |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
*Thesztrál rámosolygott párjára.* 
-Hé, mi van veletek? -*pillantott le értetlenül Szauron a két fekete pegazusra a magasból.*