|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Az ősz ellenére elég melegen sütött a nap és Koni eljött ismételten gyógyfüveket szedni, amik csak itt teremtek-sok volt a megfázott.Sürgölődés közben észrevett egy pegazust, aki nagyon hanyagolt volt:piszkos,sovány,sebes és csapzott.Egy vad pegazus nem fekszik tehetetlenül a fűben, csak, ha beteg.De ezen a lovon látszotttak az emberi gondoskodás jelei, mert nemcsapta hátra a fülét, amikor, meglátták egymást.Ő csak nézett rá kérlelő, de fénytelen szemekkel:Ments meg!Koni lassan közeledett, hogy nem e csapda közben mondogatta:-Hát veled mi a baj?Hol a gazdád?....
_wind_rider.jpg) -Őt várom.Jól vagyok asszonyom, csak meg kell várnom a gazdámat.-Mondta halkan és kedvesen.
-Azt már nem így nem hagylak itt!Nem akarom, hogy legközelebb holttesedet lássam itt!-azzal a kanca mellé ült kihúzott egy tollat a saját szárnyából és a kanca elétartotta.A pegazus vonakodott eleget tenni Koni akaratának, de ő megfogta vékony nyakát a feje alatt és a szájába nyomta a tollat.A szegény teremtés nem tudott nagyon ellenállni, hisz alig volt ereje.A tollat meg nem tudta kiköpni, mert a szája azonnal elkezdett rágni.Nagyon keserű volt ez a kancának.Mégis jobban engedte magát, amikor a következő tollat ette.Egy idő után annyi tollat evett, hogy, ha nem nőne ki rögtön, Koni ball szárnya teljesen lekopaszodott volna.Aztán a jobb szárnyából tépett aegy tollat, ezt a tenyerében megdörzsölte és akkor egy zselé állagú kérm lett belőle (mint a fenistil gél), ezt a kanca sebeire rakta, és azok rögtön begyógyultak. |
*Pallas bólintott, azzal már indult is a sziklás rész felé.* |
 - Jó, menjünk. - mondta és mosolyt erőltetett magára.
'Nem akarom rosszkedvű lenni. Főleg nem itt és végképp nem Pallasszal!' |
- Ugyan, dehogy ! - *felelte gyorsan Pallas.*
- Felejtsük el !
- Gyere, menjünk vissza a már ismert barlangba. Tudod, a sziklás részen van. Hamarosan elég nagy porfelhők fognak keletkezni a szél miatt. |
- Kár volt ezt szóba hoznom.... - mndta bűnbánóan elhúzódva.
- Megmérgezte ezt a napot.... |
- Értem.
*Pallas komoran bólintott.* |
Végül lassan jobban lett.
- Remélem, hogy nem jön ide...Hogy sosem ér ide...
- Sok eriszi megtalálta a megoldást, de én ezzel nem értek egyet....Amit a Mágia-aszály jövetele okoz, az szörnyű...de abban nem vagyok biztos, hogy a világról világra való menekülés megoldás erre.....Sokan ezt teszik... |
*Pallas, miközben Zeiront hallgatta, többszöt kirázta a hideg.*
- Nem, nem láttam... - *felelte elfúló hangon. Nem is merte elképzelni.
Pallas párjára emelte tekintetét. Kérdezni szeretett volna valamit, de végül nem tette meg.
Némán állt párja ölelésében.* |
A hideg reszketés nem enyhült.
- A világokból tovatűnőben van a mágia. Nem tudni miért és mit lehetne ez ellen tenni. Azt sem tudni, hogy hova megy....Hogy visszatér-e.....Nem hinném, hogy láttál már varázs nélkül vergődő lényeket....Vagy tévedek?
- Az....rettenetes...van, mikor halálos....Nem mindig lehet átalakulni...Nézz minket...Te és én, talán megmaradnánk....Mágia nélkül repülhetnénk, legelhetnénk, ihatnánk, futhatnánk...NEm lennénk többek szárnyas lovaknál...Rendben....De vannak lények, akik tisztán a varázsból a varázzsal élnek....Ők nem tudnák megszokni...Mert mágia nékül tán élniük sem lehet....
- Az egyetlen esély olyankor a változás....Változni, megtanulni együtt élni azzal, hogy a korábbi hatalom, ami mindenen átsegített nincs többé....Az elméd egyedül van....A hatalmad, minden erőd oda....És ha a tested korábban nem lett volna alkalmas az életre nélküle, most rádöbbensz, hogy nem az....És vagy halál, vagy rendkívül fájdalmas átalakulás vár rád.....
- Szörnyű dolog....Itt, a Birodalomban eddig nem láttuk nyomát....Hála érte minden mennybélinek! A Föld ebből a szempontból rendkívül különleges...És remélem, hogy itt a varázs ameddig csak lehet (nem merem kimondani, hogy mindörökre) meg is fog maradni.....
Átölelte párját és így a szörnyű emlékek, a rettenet lassan megenyhültek... |
*Pallas hozzábújt Zeironhoz.*
- Mágia-aszály ? - *kérdezett vissza értetlenül.*
- Ezt meg hogy érted ? |
- Igen....Varázs nélkül varázslatos! - mondta és megölelte párját.
- Bár azt hiszem amit az előbb mondtál csak féllig volt igaz....Mert sokan nem képesek a mágia nélkül élni.
- Ezért olyan szörnyű, ami jön....A Mágia-aszály......
Vacogva összeborzongott az utolsó szóra. |
- Sokan el se hinnék, hogy varázs nélkül lehet élni... Nagyon sokan ragaszkodnak hozzá.
- Pedig ebben a helyben épp ez a szép !!! - *mondta boldogan Pallas.* |
- Csak egyvalami tántoríthat el attól, hogy itt legyek akkor... - mndta komolyan.
- Ez a pusztaság....Nem a mágia szülte a természetbe, hanem a természet alkotta a maga varázsával.....Nem is hinné senki, mennyi minden történhet itt! És varázs nélkül! - mondta lenyűgözve. |
*Pallas válaszul csak bólintott egyet.
Jó fél óra séta után ráakadtak egy nagy mélyedésre.*
- Ez a pusztaság "tava". Tudom, ez elég furcsán hangzik, de évente néhányszor hatalmas esőzés szokott végighaladni az egész Birodalmon. Ilyenkor ez a kis mélyedés megtelik vízzel, az egész kietlen tájat felváltják a gyönyörű virágok. Nem is gondolná senki sem, hogy mekkora változáson megy keresztül a természet.
*Párjához fordult.*
- Remélem akkor is itt leszel, amikor ez megtörténik. |
Gyorsan párja után lépett.
- Menj csak! Követlek. És figyelek! |
- Gyere, megmutatom részletesen ezt a helyet. - *hívta Pallas.
Azzal már indult is az egyik irányba.* |
Lehuppant.
- Igen. Valóban. - mondta behunyt szemekkel, mert neki is nagyon tetszett a szél. |
*Pallas egyenesen a pusztaság közepére szállt le.*
- Na, itt volnánk.
*Fejét felemelte, és élvezte ahogy a szél fúj körülötte.*
- Erről beszéltem. |
Draugherit sárkányvarázzsal felgyorsítva hamar elérte a hegyeket, elrepült felettük és visszaért a kiindulópontjára.
'Itt kezdődött....'
Lerogyott a talajra. Fektében maga elé emelte egyik fekete szárnyát.
'Igen. Ez vagyok én.....Ezt érdemlem. Ez az, ami Engem jelent. Semmi jó!'
Felnézett a szürke égre, aztán összehúzta magát, magára borította a szárnyait és belesüllyedt a saját és mások életének emlékeibe. |
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Az ősz ellenére elég melegen sütött a nap és Koni eljött ismételten gyógyfüveket szedni, amik csak itt teremtek-sok volt a megfázott.Sürgölődés közben észrevett egy pegazust, aki nagyon hanyagolt volt:piszkos,sovány,sebes és csapzott.Egy vad pegazus nem fekszik tehetetlenül a fűben, csak, ha beteg.De ezen a lovon látszotttak az emberi gondoskodás jelei, mert nemcsapta hátra a fülét, amikor, meglátták egymást.Ő csak nézett rá kérlelő, de fénytelen szemekkel:Ments meg!Koni lassan közeledett, hogy nem e csapda közben mondogatta:-Hát veled mi a baj?Hol a gazdád?.... 
- Jó, menjünk. - mondta és mosolyt erőltetett magára.