|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Amon evés közben úgy érezte, egyre jobban elálmosodik.
-Hirtelen...olyan álmos lettem...-motyogta, majd a következő pillanatban ájultan a földre rogyott. |
 Névtelen szótlanul majszolt tovább. |
| Bólintott, majd jóízűen folytatta az evést, közben bonyolult dolgokról elmélkedett.Nocsak, evés közben sok minden eszembe jut-gondolta Amon meglepetten, és folytatta merengését. |
Lenyelte a szájában lévő falatot, és aztán válaszolt:
- Nem. Legfeljebb silányabb megfelelőjüket. Tetszenek? Örülök. |
Amon először kételkedett, hogy ehetőek-e a gyümölcsök, de mikor látta, hogy Névtelen gond nélkül csemegézik, ő is odament egy fához, és enni kezdett a finom gyümölcsökből.
-De hisz ezek csodálatosak...sehol másutt nem találni ilyeneket igaz?-kérdezte Névtelent. |
| Könnyedén a kanca után lépett, aztán nem tétovázott, odament a szép gyümölcsök elé, és enni kezdett. |
| Megkönnyebbülten sóhajtott. A hatalmas pegazusból kinézhette volna, hogy egy kis hideg nem árt neki annyira, mint másoknak. Intésére Amon a gyümölcsfák felé indult. Anyyira szép...-gondolta, és már sokkal jobban érezte magát. |
A csődör megrázta magát.
- Kirázott a hideg. - morogta.
- De nem megyek el. Nem akarok. Ahogy látom Te sem akarod. Ideje megtudnod, hogy némi hidegnél kicsit több kell, hogy nekem ártson. Kellemetlen volt......De tudnék rosszabbat említeni.
Szárnyával félretolt egy ágat, ami belógott az útra, és intett Amonnak, hogy menjen.
- Lehet, hogy erőt merítesz belőlük, de azért így csak kényemesebb! A túloldalt kezdődhetnek a gyümölcsfák. |
Felnyitotta csillogó, immár energiától izzó szemeit. A fák erőt adtak neki. Feltöltődött. Ez volt az ő különleges képessége. Hirtelen egy rózsaszín ködfelhő képződött körülötte, ami az ilyen esetekben jelent csak meg. Körülölelete, majd Névtelen felé kavargott. Őt is körbejárta, különös hidegséget hagyva maga után, végül visszahúzódott Amonba. Rémülten nézett a pegazusra.
-Én... sajnálom...-mondta.-nekem ez születésemtől fogva jelen volt. Mindenkit elriasztok vele. Ezért vagyok olyan magányos...-nagyon szomorú volt.-Gondolom, most te is itthagysz.-hajtotta le fejét, szemei könnyel teltek meg. |
Névtelen bólintott.
- Itt, a Végtelenben erős a mágia!
Elindult befelé. |
Amon a levegőben vágtatva követte. A fákat megpillantva elámult.
-Nahát... de hisz ezek gyönyörűek és...-nézte meg jobban-hatalmasak...-majd Névtelen mellett földet ért. Patái megcsendültek, ahogy a földhöz koppantak, majd az egyik fához ment.
-De furcsa...mintha mágikus erő áradna belőle-azzal a fa alá állt, szemét lehunyta.-Valóban... |
Egyetlen szökkenéssel a levegőbe suhant, és kissé felemelkedve szállni kezdett.
Hamarosan elhagyták a szikla környékét, amin Névtelen állt, de a csődör még ekkor sem állt meg, repült tovább, tekintetével a horizontot kémlelve.
Aztán hirtelen ott volt.
Többször is végigpillantott már azon a tájékon, most mégis ott ragyogtak a fák!
- Megvan! - kiáltott le.
Fejével mutatta az irányt.
Aztán arra is fordult. |
Amon csillogó szemmel nézett Névtelenre.
-Hát persze. Az csodás lenne!-mondta. Imádott túrázni, utazni. Örült neki, hogy elmehet errőll a helyről. Túl sok régi sebet tépett fel.
-Akkor...gyerünk!-mondta, szarva felizzott, és máris a levegőben fújtatott.
-Nos, az utat viszont nem tudom... vezess kérlek.-nézett a pegazusra. |
| - Nem tudom mennyire ismered ezt a helyet, bár az is igaz, hogy sosem lehet megismerni teljesen, sőt, részben sem. Akármilyen szép vidék lett az átformálás után, még mindig mágikus. De úgy tudom, hogy nem messze innét van valamerre egy nagy, aranyszín törzsű fákból álló erdő. Hihetetlen gyümölcsök teremnek ott. Velem tartasz? - vetette fel. |
| -Rendben.-bólinott. Most azonban még nem akart se elmenni, se egyedül lenni. Jólesett neki Névtelen társasága, mert ő úgy viselkedett vele, ahogy Amonnal még senki más. Horkantott, és tekintete a távolba révedt, ahogy visszamerengett múltjának fájdalmas emlékeibe... |
Bólintott.
- Én nem foglak kérdezni. Ha pedig menni akarsz, vagy magányra vágynál, csak szólj. Én is úgy fogok tenni. - mondta komor hangján. |
Szomorúan bólintott.
-Megértem... velem is ez a helyzet. Sokak nem értik meg, hogy ha a múltamról kérdeznek, miért bántódom meg és húzódok el egy időre... és azt sem értik meg, hogyha egyszer nem vágyok társaságra, akkor nem. Ilyen az élet. Valójában én sem vagyok egy nagy társaságkedvelő, de azért örülök, hogy hogy találtam itt valakit-mosolygott Névtelenre. |
Megrázta a fejét.
- Ha zavarna a jelenléted, nem jöttem volna le a sziklámról. azt nem szeretem, ha sokan vesznek körül, vagy ha zavarnak zajjal, tolakodással. Te egyiket sem jelented nekem.
A hatalmas csődör a messzeségbe pillantott.
- Bevallom, azt nem szeretem leginkább, és azért szeretem a magányt, mert nem beszélek a múltamról, és ez sokakat még kíváncsibbá tesz. Ezt remélem megérted. |
| -Oh... valóban?-kicsit elbizonytalanodott.-nos akkor bizonyára jobb lenne ha egydül hagynálak?-kérdezte.-Én nem akarok zavarni... |
- Hát, itt valóban nem sok minden van, de első alkalomra...a veszélyek hiánya miatt... valóban megfelelő. Illetve jól lehet gyakorolni....De nagyon kevés lény jár erre, társaságban nem leszel gazdag, ha ittmaradsz....
Kis ideig hallgatott.
- Nem szél hozott ide, hanem a merengeni vágyás....Általában kerülök másokat. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Amon evés közben úgy érezte, egyre jobban elálmosodik.
Névtelen szótlanul majszolt tovább.