|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Nem. Én harcolok és ölök, nem pedig tárgyalok. |
 *Szauronnak nem esett le.*
-Hmm? Inkább elfutsz, semmint szembekerülj valakivel? |
Elmosolyodott.
- Thesztrálhoz nem volt még szerencsém, de Izabót nem kell bemutatnod! Meglehetősen jól ismerjük egymást....Én is eriszi vagyok. De ő alapvetően szelíd és diplomatikus, én viszont eleget láttam és éltem meg, hogy ne értsek egyet a módszereivel....
- Épp úgy vagyok ezzel, mint az előző táncpartnered... - és rávigyorgott a csődörre, hogy vajon az érti-e célzást. |
-Helyes! Ezt néztem ki belőled! -*vigyorgott Szauron a kancára.*
-Egyébként ha akarod, máris bemutathatlak két barátomnak. Izabó és Thesztrál sem mondható éppenséggel szokványos, hétköznapi pegazusnak, és mégse kapnak soha egy megvető szót se. -*mosolygott bátorítóan a kancára.* -Biztosra veszem, hogy jól megértitek majd egymást! |
Cardassya a csődörre nézett vad, szenvedélyes lángolással a szemeiben és elmosolyodott.
- Döntöttem. Veled megyek. |
| -Nos? -*kérdezte vigyorogva Szauron.* -Hogy döntöttél? |
Cardassya tovább álldogált.
'Elég bátor vagyok én ehhez?' A csődörre nézett.
'Igen! Mondjon bármit a bátyám, Vele megyek!'
És ő is folytatta a táncot, miközben őszintén elmosolyodott. Nem kárörvendett, nem gúnyolódott. Örült. |
-Nem szokásom tréfálni. -*felelte egyszerűen Szauron.* -Gúnyolódni, gonoszkodni, kajánkodni, rombolni, pusztítani, világuralomra törni, tombolni, dühöngeni szokásom. Sértegetni, ingerelni, provokálni úgyszintén. Sőt, még odavágni is oda szoktam, ha felbosszantanak... De fréfálni? Azt soha!
*Ezzel elmosolyodott, és tovább táncolt.* |
Cardassya most először megállt és a csődörre meredt.
- Ezt most komolyan mondtad? - a hangjában annyi elfojtott érzelem tombolt, hogy leginkább a semmilyen lett a jelzője. |
-Én is magányosan éltem, és semmi gondom nem volt vele. Nem kell mindig társaságba, közösségbe verődve, csapatostul élni, mint a birkák... -*jegyezte meg vállrándítva Szauron.*
-De ha annyira akarsz valami társaságot, gyere velem. Azok, akiket én ismerek mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen. Téged is! |
Cardassyának tetszett ez a megnyilvánulás.
- Szívemből beszélsz. De nem a bátyámmal van a gond!
- Mégis hová mennék? Mit tegyek? Eddig Te vagy az első kinti, aki nem undorral és támadással reagált rám....Én meg tudom védeni magam...méghozzá nem is akárhogy......de hogy állandóan gyilkoljak?......Az már kicsit sok lenne.... |
*Szauronban azonnal felágaskodott harcias, minden láncot eltépni kívánó énje.*
-Már megbocsáss, de te hagyod, hogy irányítsanak?! A legutolsó dolog lenne az életemben, amit eltűrnék. Sőt! Tudod mit? Nem tűrném el! Inkább a halál, mint mások kénye-kedve szerint élni. -*fújtatott dühösen a csődör.*
-Úgy látom, van rajtad épp elég tüske, hogy megvédhesd magad. Miért nem törsz ki?! Miért hagyod magad?! |
- Azok a hercegnők, akik nem egy ilyen helyen élnek és önállóan élhetnek, azok nagyritkán igen. De aki vezető, az minden alárendeltjéért felelős, így minden vezető voltaképp a csoportért élhet, nem önmagáért. Ez a hercegnőkre sokszorosan igaz...Hallgatni, megoldani mások (mindenki más!) problémáit, néha egész országokét.....ez eléggé lefgolalna bárkit.
- Az én esetemben azonban nem ez az ok. Őszintén szólva bármit megtennék egy olyan életért! - sóvárgás költözött a hangjába.
- Nem.....én a bátyám foglya vagyok. Az egész életemet e palotánkban (meg esetleg it) fogom leélni.....
- Bár valahol meg lehet érteni....Én is vigyáznék az egyetlen fajtársamra, aki egy elpusztult világból megmaradt nekem.....Szóval ő igazából nem a bátyám, csak távoli rokonom, de azóta előrelépett nagytestvérré......Egy túlzottan aggódó nagytestvérré..... - fejezte be a magyarázatot. |
| -Hogyhogy? Én eddig azt hittem, a hercegnők oda mennek, ahová kedvük tartja és azt csinálnak, amit csak akarnak. -*lepődött meg Szauron.* |
Cardassya csodálkozva nézett a csődörre.
- Tényleg?
Majd sután elmosolyodott.
- Ez előrelépes az "egyelőre megteszi" hez képest! Itt általában senki sincs, aki kihozná belőlem! Szóval csak a táncpartner érdeme! - vigyorodott el.
- És mellesleg.....itt ez az egyetlen módja, hogy kimozduljak otthonról és legalább valamelyest szórakozzam....- tette hozzá elkomorodva. |
*Szauron felfigyelt a kanca nemmindennapi mozgására, és magában elismeréssel nézte a táncát. Valóban lenyűgöző és bámulatos mozgása volt.*
-Szépen csinálod! -*jegyezte meg sután, de elismerően.* |
Cardassya rámosolygott a csődörre.
Aztán összehangolta vele és a zenével a mozgását.
Egészen különlegesen táncolt: a hosszú hullámmozgásokat kedvelte, riszálással, miközben dobálta a sörényét. Ezt variálta dobbantásokkal, apró szökkenésekkel, ritkábban ugrásokkal, és ügyes vállmozgatással.
Aztán néha ügyesen odapenderült a csődörhör és kihívóan dobott magán egyet felé.
Egészen jól nézett ki. Ebben a szürreális világban pedig határozottan figyelemfelkeltő volt! |
| -Egyenlőre megteszi. -*felelte gúnyos mosollyal Szauron, és ő is átadta magát a zenének. A kanca mellé perdült, és lehengerlő táncba kezdett az oldalán.* |
Sötéten kihívással és vidámsággal villantak meg a szemei.
- Fennáll.
Azzal odaállt a csődör elé és gyönyörű mozdulatsort mutatott be.
Egy hosszú hullám volt végig a testén, de olyan gyönyörű, mintha tanulta volna. Aztán ismételni kezdte, de gyorsítva, majd ugrott egyet. A sörénye vadul hullámzott és a mozdulat tökéletesen egybe volt olvasztva a zenével közben.
Aztán megállt és a pegazusra nézett.
- Elmegy? - kérdezte kíváncsian. |
| -Bánom is én a tüskéidet. -*vont vállat Szauron.* -Na mindegy... Végülis, táncpartnerem nem lévén szabad vagyok... Ha még mindig fennáll az ajánlatod... |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
- Nem. Én harcolok és ölök, nem pedig tárgyalok.
*Szauronnak nem esett le.*