|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.01. 21:18 - |
 *Üstökös leszállt a tenger kavicsos partjára. Elfáradt a hosszú repüléstől. Belesétált a tengerbe hasig, hogy hűtse magát a melegben.* |
[484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Draugherittel először fodult elő, hogy erősen kétfelé húzta a szíve. Szauronnal akart tartani, mert tényleg érdekelte ez a lény, de Üstökössel annyit utazott már és az életét is neki köszönhette! Aztán rádöbbent, hogy teljesen feleslegesen vívódik.
- Miért, Te nem akarsz jönni? - kérdezte Üstököstől. |
 -Félelem Országa? Hmmm... egész jól hangzik! Na, mégiscsak van benned valami, te srác! -*biccentett Szauron, és örült, hogy valami szövetséges-félére lelt.* |
- Draugherit, azért ez mégsem kéne... - *szólt a levegőben repülő peguni felé.
Igaz, nem rég ismerkedtek meg, de Draugherit nagyon a szívéhez nőtt. Nem szerette volna újdonsült barátját elveszíteni.* |
- Figyelj Szauron! Van egy igazán remek hely, ahol királyi módon ellehetnénk! Ha itt útban vagyunk, miért nem megyünk? Engem érdekelsz, én elkezdtelek érdekelni, hát menjünk tovább együtt????
Ismered a Félelem Országát? |
 -Nem mondtam, hogy nincsenek színek. Csupán céloztam rá, hogy korántsem vagyok olyan védtelen, mint amilyennek látszom. -*felelte Elena Draugheritnek, aztán ő is Szauron felé pillantott.*
-Szauron, azt hiszem, már így is elég bajt okoztál itt. Szállj le a fiúról! És ha kedves az a rusnya életed, akkor vagy takarodj el, vagy maradj, de akkor moderáld magad! Nehogy azt hidd, hogy azért, mert nincs itt Elbereth, még nem tudlak megfékezni!
-Nocsak, ki beszél! Megszólalt Hófehérke, a védtelenek jóságos kis Védőszentje?! -*gúnyolódott Szauron.* -Könyörögöm, miért nem tudsz végre leszállni rólam?! Játszod itt nekem a Jótündért! Hahh! Menj és szeretgesd a csillag testvérkéidet, vagy mittomén! Csak hagyál békén! |
Egy pillanatra visszanézett Elenarya-ra és fanyarul megjegyezte:
- Nem feltétlenül. Nem csak fekete és fehér a világ! Tele van színekkel. És ott van még a szürkeség is.
Szauronhoz fordult és folytatta:
- Valóban? Nahát. Vakmerő, önfejű lennék? Lehet. De azt is tudom, hogy a veszély az élet része és a félelem ami hatalmassá teszi a veszélyt, elfogadható. Ha elfogadom, többé nem lephet meg kellemetlenül és nem rémiszt. Bár úgy látszik van még mit látnom. - pillantott a fehér lényre, majd vissza Szauronra.
|
*Elenarya elismerően biccentett.* -Tiszteletre méltó lehet a bölcsességed. Nem gondoltam volna rólad, hogy egy ilyen ősöreg és nagy erejű szellem lakozhat benned.
Ám ami a "védtelen kancákat" illeti... -*itt halványan a pegunira mosolygott.* -...újra kéne gondolnod azt a mondatot. A Sötétség Fiát ugyanis csak a Fény Leányai képesek kordában tartani. S ha nekem kell szembeszállnom Szauronnal, akkor nyílván van hozzá kellő hatalmam is.
*Szauron felvetette a fejét, és érdeklődve felvonta egyik szemöldökét.* -Dühítően makacs és önfejű vagy. Fittyet hánysz a veszélyre! Ez tetszik nekem! -*tette hozzá vontatottan a csődör az utolsó mondatot és elvigyorodott.* -Kezded feleklteni az érdeklődésemet. |
Kicsit gondolkozott, majd először a fehér teremtménynek vákaszolt:
- Én hirtelen haragomban és feltüzeltségemben beszéltem kissé meggondolatlanul Veled, kérlek nézd ezt el nekem. És nem szeretek védtelennek látszó kancákat látni harcmezőn, ezért reagáltam kissé túl a megjelenéseteket.
Tekintve, hogy engem Tűz éltet és egy vagyok vele, azt hiszem nyilvánvaló, hogy furcsa lennék Steel személyiségével és a tüzesség jobban is illik hozzám. A harciasság mindenkinek védjegye, aki elég sokáig élt veszélyben és megerősödött, hogy inkább ellene elé vágjon, mintsem várjon az első őt érő csapásra.
Ami a korunkat illeti: ám legyen, elárulom Neked az én kis titkomat: az én testem valóban fiatal és zsenge csikó hozzád képest, de nem úgy az emlékek, amik a lelkemben élnek. a lelkem korát nem ismerem...Lehet régi is, de akkor sem emlékszem rá.
Ami viszint az emlékeimet illeti: a sárkányok ősi öröksége él bennem, az első világok tüzes ébredésében születtek azok a szellemel, amik később testet öltve sárkányokká váltak; én az ő leszármazottjuk vagyok, sok-sok emlékkel és tapasztalattal, amik nem is az enyémek, de mégis az én utamat építik. A mágia, amit tőlük kaptam szintén óriási. De ez az egész ötvöződve él bennem egy pegunival. A hatalmával és lényével.
És csak egyetlen lény van az egész világon, aki hasonló hozzám. - fejezte be száraz monológját.
Ezt gondoltad volna? - kérdezte érdeklődve.
-Ami Téged illet - kiáltotta Szauronnak - igenis gond!
Nekem mutasd meg! - azzal könnyedén berepült Szauron elé. |
-A nevem Elenarya. Reméltem, hogy nem róvod fel nekem, amiért egy kicsinylő szóval illettelek, mindazonáltal úgy éreztem; megérdemled! Egyenlítettem. Ennyi, semmi több. Úgy vettem észre, kicsit önfejű és hirtelen haragú vagy barátom, de ez nem ok arra, hogy ilyen hangnemben szólj akárki élőhöz, különösen ha az a Fény Gyermeke, de most már nem számít.
Engedd meg, hogy eláruljam a koromat, mert azt hiszem, te sem vagy tisztában az én korommal. Persze ez nem a te hibád, hisz' valóban nem tudhatod. Nem hibáztatlak érte, egyáltalán nem meglepő, de azért hadd áruljam el neked: akárhány éves is vagy, mellettem te még mindig éretlen kiscsikónak számítasz, hidd el. Én ugyanis egy idős vagyok a Holddal és a csillagokkal, egyszerre születtem velük, s ugyanabból a fényből vagyunk teremtve.
-Továbbá tudatom veled: Szauron akkor sem tűnne el innen, ha akarnád. Nem olyan fából van faragva. Szívós, kitartó, kegyetlen, dacos és makacs. És még sorolhatnám sötét lelkének egyéb megvetendő tulajdonságait.
-És pontosan tudom, hogy ő támadt rátok. Tudom, hogy nem ti kötöttetek belé - de be kell ismerned, hogy utána igenis provokáltad őt! -*nézett kicsit megrovóan Draugheritre a kanca.*
-Van, de azt másnak tartogatom! -*mondta vészjóslóan, és Elena felé pillantott.* -Az én kis "tarsolyom" a meglepetések egész tárháza, de ha nem gond, akkor azt nem rád fogom pazarolni. |
- Draugherit kéérlek. - mondta győzködően.
Draugherit evezett egy kicsit a levegőben, hogy Szauront, a fehérséget, a jégszigetieket, a vizet kitartóan taposó elégetett szárnyú fekete pegazust és Steelt is beláthassa, ezalatt gondolkodott egy sort, majd így szólt:
- Fogalmam sincs mennyi idős lehetsz, de mivel úgy látom, hogy nem értesz a sárkányfélék korához, nem rovom fel neked a lekicsinylő megszólítást és elnézésedet kérem, ha megsértettelek. A nevedet nem tudom.
És őszintén szólva valóban nem örülnék, ha hipp-hopp eltűnne ez a lény - itt intett a fejével egyet a szörnyló felé - hiszen érdekel. Majdnem olyan érdekes, mint mi - itt egy pillanatra Steelre nézett - és ki tudja látom-e még, ha Te most elküldöd.
És nem én kezdtem ki vele. Ő támadott meg minket - intett Üstökös felé - én csak megmutattam neki, hogy próbálkozhat, de nem megy vele semmire. Én már visszavertem a támadását, ő is láthatta, itt nem fog bajt okozni!
Itt hirtelen lángolni kezdett és vakító fénnyel felragyogott a szarva. Mint valami kis Nap! De letompította a fényt és odafordult Szauronhoz.
- Vagy netán van valami még a tarsolyodban? - kérdezte kihívón és kíváncsian. |
*Elena lepillantott a pegunira.*
-Ne haragudj, kölyök, de jobb lenne, ha nem kezdenél ki vele... Ő egyáltalán nem játék vagy remek szórakozás, ha megengeded, hogy a Te szavaiddal éljek! Mellesleg van nevem is, és örülnék, ha elfelejtenéd ezt a stílust, amikor velem beszélsz. Harmadrész pedig ritkán szoktam eltűrni, hogy kioktassanak. -*hangja most hűvös volt, de úgy érezte, jogosan. Bántotta ez a tiszteletlen, lekezelő hangnem.* |
Steel elhűlt.
'Félelmetes ellenfél!'
- Draugherit ne fordíts hátat ennek! - kiáltotta ijedten. Draugherit fontos volt neki, ő is kilógott a sorokból, efogadta a különösségét, most nem veszítheti el csupán egy ostoba játék, kakaskodás miatt!
Ekkor, a parancs elhangzásakor vette csak észre a ragyogó fehér lényt.
Aztán a ködfoltot mellette.
Felsivított-bődült, majd így kiáltott a ragyogó teremtményre:
- Ne rontsd már el a játékom! Ilyen érdekes ellenféllel már rég nem ajándékozott meg a sors! Ugyan beképzelt, gőgös, hirtelen, meggondolatlan és fennhéjázó, de remekül szórakozom vele!
És Te Steel, ne aggódj értem! Nem árthat nekem! Sőt! Egyenest ellátott energiával!
Azzal csapott egy óriásit a szárnyaival, kihúzta magát röptében és megcsillantotta a szarvát. |
*Szauron elégedetten elmosolyodott, és gúnyosan tekintett Draugherit után.* ~Hehh, sikerült! Azt hiszi, csak egy öntelt, fölényeskedő, beképzelt senki vagyok.~*gondolta magában. Pedig ő egyszerűen aljas volt. Aztán meghallotta Elena hangját, és a szívében lévő fekete gonoszság egy pillanatra mintha megfakult volna. Nem, nem, ő nem aljas! Egyáltalán nem! Már nem! Ő csak aljas volt! Valaha. Régen.*
*Aztán elmúlt a varázs, és a gonoszság visszakúszott a szíve méllyére. Öhh... Mi üthetett belé? Egy pillanatra már kezdte azt hinni, hogy... inkább nem is gondol rá!Lepillantott a kancára. Ő az oka! Csakis Elena a hibás, hogy ilyenek ocsmány gondolatok jutnak eszébe a jóságról, szeretetről, szerelemről, meg egyéb badarságokról! Ahogy Elenára pillantott, félelemmel vegyes bátorság öntötte el. Mint mindig, ha találkozott vele. Vagy ha csupán csak eszébe jutott a kanca. Ha csak rá gondolt. Fura érzés volt. És ő utálta a fura érzéseket.*
-Mit akarsz már megint? -*kérdezte unottan, színészien nagyot ásítva, de szemében ravaszság csillogott.* -Nem tudnál egyszer az életben békén hagyni? Hisz' nem is csináltam semmit. Csupán... -*itt Draugherit után nézett.* -...csupán megkérdeztem a nevét. Beszélgettünk. Akkora bűn ez? |
-De, ő az! -*bólintott Elenarya, és Steelre pillantott, majd felnézett Szauronra. Fél füllel még épp elkapta Draugherit utolsó pár mondatát, mikor még a nemlétben testetlenül lebegett, és most szívesen visszavágott volna a csődörnek, hogy igenis jobban tenné, ha nem becsülné le ennyire Szauront. Végül mégis megtartotta magának a szemrehányást.* ~Arra nem is gondolsz, hogy ez csak trükközés? Hogy csupán csak a gyanúdat akarja elaltatni? Azt akarja, hogy azt hidd róla; ostoba, beképzelt és egyszerűen csak rosszindulatú.~*nézett csalódottan a peguni után. Első pillantásra úgy látta, hogy a félsárkány bölcs és ravasz, és hogy rendszerint könnyen átlát mindenféle szitán, cselen, fondorlaton. Nem értette, hogy Draugherit most hogyan becsülhette így le Szauront. Aztán Elena gyorsan emlékeztette magát, hogy hiszen ők még nem ismerik. Nem tudják, hogy a fekete csődör mire képes!*
*Mintha csak Elena gondolatai akarnának igazolódni, Szauron szemei ravaszul megcsillantak, és szája szélét elégedett, gúnyos mosolyra húzta. Elenarya látta már párszor ezt az arckifejezést, és cseppet sem szerette. Ha Szauron így nézett, az sohasem jelentett jót.*
-Szauron! Most azonnal befejezed és elhordod magad, vagy én hordalak el, de az fájni fog! -*mondta végül a kanca kemény és parancsoló, de gyönyörű, tisztán csengő hangon. Persze ez csak üres fenyegetőzés volt, hiszen ő egyáltalán nem volt képes erőszakhoz folyamodni.*
-Nos? Mi lesz már?! -*vonta föl kérdőn és indulatosan fél szemöldökét, s egyre erősődő fénnyel ragyogni kezdett.* |
Steel a levegőben jelent meg. Körülnézett és egy pillanatra ledöbbent a látványtól: a víz fölött lebegett, nem messze alattuk és mellettük egy jégtáblán két lény állt, egy pegazus és egy peguni. Felettük az ég tökéletesen fekete volt és valami rettenetes mozgott benne. A lény előtt pedig ott volt Draugherit, ragyogóan szárnyalt feléjük, vagyis inkább a jégtáblások felé. Ha a Fekete Lény jelenléte nem dermesztette volna meg, lehet, hogy jeges könnyek patakzottak volna végig az arcán a festői látványtól, de így egy pillanatra sokkot kapott és csak lebegett félig a valóságban, félig az átmeneti síkban, ahol közlekedett. Aztán lassan rájött, hogy nincs egyedül, a Fekete Lény nem árthat neki, hisz láthatatlan és talán meg is védheti magát, csak ki kell zárja a tudatából. Ez lassan, küszködve sikerült is.
Aztán döbbent rá, hogy a félsíkban sincs egyedül és Elenarya egyáltalán nem érezheti jól jelenlegi állapotában magát, plusz épp őt kellett idehooznia.
Így gyorsan kihúzta Őt a "nemlétből" és megalkotta neki a testét. Mikor Elenarya rendesen materializálódott mellette, ködből gyártott magának egy "szellemtestet".
- Így tudok repülni - szólt. - A rendes testemmel simán tudnék lent sétálni, a víz színén, hiszen jéggé fagyna minden lépésemre, de inkább így maradok. Mi a csuda Az? - intett fel a fejével, a Fekete Rettenet felé.
- Csak nem Ő Szauron?! |
- Látom lenézel és ez nem tetszik. Nem az intelligensek jellemvonása... - vetette oda hűvösödő hangon. Majd még keményebben folytatta:
- A magadfajta fölényeskedő valóban nem érdemes a figyelmemre, mostmár látom. Látom, hogy tévedtem a tisztelettel a személyeddel kapcsolatban! Benned maximum a korod és a képességed a tiszteletreméltó! Ami nem Te vagy, csak amit a Sors Neked adott. Nem vagy bölcs, hiszen nem ismersz és mégis mennyire semminek kezelsz!
De mindegy. Tartom magam a szavamhoz. A nevem Draugherit. És most menj el kérlek, mert zavarod a szórakozásunkat a többiekkel. Bár, végsősoron ez a hely elég unalmas már, akár mi is mehetünk. Ég veled!
Azzal hátatfordított az érdekességét-vesztett lénynek és lefelé kezdett siklani a jégdarabon állókhoz. |
*Szauron ismét felhorkant, felháborodva és dühösen. Megint úgy érezte, hogy a fiatal kis félsárkány dirigál neki, vagy legalábbis mintha Szauron fölé helyezné magát a ranglétrán. Méghogy mondja meg a nevét! Mocsoda idióta! Tényleg azt hiszi, hogy elárulja neki a nevét, mert megkérte?! Csak azért, mert ő azt mondta neki?! Na, azt aztán lesheti! És különben sincs hozzászokva, hogy nála fiatalabb és tapasztalatlanabb rémítgetnivalók megtagadják a válaszadást, és/vagy feltételekhez kössék azt. Még ilyet! Felháborító! Felháborító. Felháborító... Felháborító? Hmm...*
-Szauron vagyok. -*vetette oda végül a szemtelen kis félsárkánynak, s mélyeségesen felháborodva prüszkölt még egyet, biztos, ami biztos.* |
- Általában nem mondom meg a nevemet neveletlen egyéneknek, főleg, hogy rámtámadtál és korábban kijelentetted mennyire nem érdekellek, de mivel érdekes vagy és idősebb mint én, hát kivételt teszek.
Feltéve, hogy megtudhatom a TE neved. |
*Szauron hetykén vállat vont. Eredetileg nem akart ártani ennek a feleselő ficsúrnak, csupán szeretett volna ráijeszteni. Ez a hibrid viszont túlreagálta a dolgot és felbőszülve provokálta őt, hogy célozza meg villámaival. Szauron csupán eleget tett a kérésnek. Persze nem zavarta volna, ha ez az oktondi megég, legalább tanul a hibájából. De eredetileg nem akart ártani senkienk. Gonosz volt, és rosszindulatú, sőt, néha kifejezetten kegyetlen és könyörtelen. De valahol neki is volt szíve, habár jól titkolta. Nekieresztett hát egy jó erős villámot a hősködőnek. Hogy még erősödött is tőle ez a mihaszna?! Ugyan, kit érdekel? Váljék egészségére.*
*Szauron ismét vállat vont és lekezelő hangon válaszolt.* -Akar téged elpusztítani a bánat. Tudod, ki foglalkozik veled?! Én nem fecsérlem az időmet ilyen bolondságokra. -*felelte flegmán, félvállról a csődör és kissé magasabbra emelkedett, egy újabb villámot hajítva a földre. Azonban el kellett ismernie magában, hogy bármily lekezelően is viselkedik most ezzel az idegennek, azért becsülnivaló a bátorsága. Szauron - ha csak egy pillanatra is, de - tisztelettel pillantott a félsárkányra.*
-Különben meg ki a bánat vagy te? |
 Izabó mindent látott, amit akart.
'Ebben nem veszek részt.' gondolta félig dühösen, félig szomorúan.
'Draugherit, vigyázz magadra....Én nem akarok ittmaradni. Ez a Te ügyed, én csak bajt csinálnék. Sosem szerettem a kakasviadalokat, mégha mégoly látványosak is.' - üzente.
Azzal elrepült. |
[484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Üstökös leszállt a tenger kavicsos partjára. Elfáradt a hosszú repüléstől. Belesétált a tengerbe hasig, hogy hűtse magát a melegben.*
Draugherittel először fodult elő, hogy erősen kétfelé húzta a szíve. Szauronnal akart tartani, mert tényleg érdekelte ez a lény, de Üstökössel annyit utazott már és az életét is neki köszönhette! Aztán rádöbbent, hogy teljesen feleslegesen vívódik.
-Félelem Országa? Hmmm... egész jól hangzik! Na, mégiscsak van benned valami, te srác! -*biccentett Szauron, és örült, hogy valami szövetséges-félére lelt.*
-Nem mondtam, hogy nincsenek színek. Csupán céloztam rá, hogy korántsem vagyok olyan védtelen, mint amilyennek látszom. -*felelte Elena Draugheritnek, aztán ő is Szauron felé pillantott.*
Izabó mindent látott, amit akart.