|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Biccentett, de csak a szeme figyelte a másik kancát.
|
 egyszercsak hatalmas lila köd tör elő a földből, és Xermina ott termedt.A köd lassanként elszállt, miközben Xermina egész teste kirajzolódik.A pusztaságra volt kíváncsi, hát most itt volt.De nem egyedül!Odabaktatott a csődörhöz!
-Üdv!Xermina vagyok! |
| Vad Szél nyugottan lépdelt a pusztaságban.Mint mindig, a maga komoly, hideg képét mutatva haladt lassacskán. |
| Sunny is elfáradt, és örömmel fogadta el az újabb terepszemle lehetőségét, bár(mivel tűz volt az eleme) nem volt biztos benne, hogy sokáig meg tud maradni ott. Erre fel is hívta Kavarkád figyelmét, de mivel nem vette rossz néven az unikoris, elindulta a Havas Hegyek felé...
| |
 Folytatta a játékot:akkorát rúgott a homokba, hogy Sunnyt betakarta az egész!Nevetve tért ki, rúgott vagy kapott homokot.Nagyon jól érezte magát, de egy időután elfáradt és kiszállt a játékból.Pihentek egy jót, de folytatni kellett az utat:
-Mit szólnál a Havas hegyekhez?Igaz hideg van ott, de most tél van! |
|
Sunny, miután jó előnyre tett szert, kezdett bízni képességeiben. Még egyszer hátrafordult, hogy megbizonyosodjon a köztük lévő távolságról. De Kavarkád nem volt sehol! Sunny meghökkent és lassított.
-Hová lett?-és öbbenten nézett visszafele.- Hiszen az előbb még itt volt mögöttem!-riadt meg és előrefordult, hogy körbenézzen, és akkor-Sunny legnagyobb megdöbbenésére- ott állt Kavarkád teljes egészében! Sunny felsikkantott, úgy érezte, megbolondult. Nehezen fogta fel, mi történt, de mikor látta, hogy az unikornist elfogta a nevetés, rájött, hogy csak tréfa volt!
-Úristen Kavarkád, te aztán rámijesztettél-nevetett, és játékosan homokot rúgott felé, Kavvarkád legnagyobb megdöbbenésére.
-Há! Talált!-és féktelen játékba kezdtek, egymást kergetve és homokkal beborítva.
| |
| Csak erre várt!Miután Sunny odanézett és kellő távolságra kerültek egymástól, hirtelen megállt, s gyorsan irányt váltott:Oldalra kezdett vágtázni, majd egy idő után újra egyenesbe jött, s a kellő távolságban Sunny mellett vágtatott, olyan messze, hogy a kanca ne vegy észre.Megvárta, míg újra visszanéz, s amikor ezt meg is tette, gyorsan eléugrott hangtalanul és várt, hogy idenézzen.Sunny szemszögéből ez olyan volt, mntha egyszer csak eltűnt volna a háta mögül Kavarkád és egy varázs ütésre előtte teremne, hogyha odanéz..... |
| És Sunny megindult, most már a Kavarkádtól szerzett tapasztalatokkal a fejében. Mindent bevetett, amit most tanult, fejét lehajtotta, kiszemelt egy pontot, és elkezdett ritmusosan vágtázni. Csakhamar utolérte az unikornist, és maga is meglepődött, amikor lehagyta, de továbbra is egy bokrot nézett. Aztán viszont rádöbbent, hogy rengeteg utat tettek meg, és nem tudta, meddig kell menni, de csak ment, ment tovább, néha Kavarkádra nézve, hogy mikor áll meg.
| |
| -Egy....két....hááá!-és már indult is, nem teljes erő bedobással, de elég ggyorsan. |
|
Sunnynak jólesett a dícséret, és miután szusszant párat, örömmel fogadta el Kavarkád ajánlatát.
-Rendben! Én benne vagyok, azt hiszem, mostmár kifújtam magam.-azzal odalépett az unikornis mellé, és felkészült a versenyre.
-De te számolsz!-mosolygott. | | |
| -Persze miután kifújtad magad.... |
| -Nagyon jó!!!Így kell csinálni....azt hiszem csak ennyi volt amit tanítanom kell.....még egy verseny? |
|
 Sunny értelmezte a feladatot, aztán ismét vágtába kezdett. Még jobb volt, mint az előbb, mereven nézte a bokrot. Hirtelen sziszegésre lett figyelmes, gondolta, hogy egy kígyó, de felfogta, hogy most a bokorra kell fihgyelni. Semmi se tántorította el céljátol, és megállt a bokornál, majd visszanézett. Ténylkeg egy kígyó volt, de már csak a farkát látta eltűnni egy lyukban. Visszügetett Kavarkádhoz, mert egy kicsit mostmár elfáradt.
-Na, milyen volt?-lihegte. | | |
| -Nagyon jó!Gyorsan tanulsz, ez nagyon jó!Most nézd meg azt a kiszáradt bokrot, innen nem messze.Próbáld meg csak azt nézni futás közben, és semmi másra nem gondolni.Ez azért jó, mert, ha üldöznek, akkor nem kezdesz el rohangálni kétségbe esetten...... |
|
Sunny összeszedte magát, és hallgatva az utasításra, megpróbált ritmusosan lépkedni. Könnyű teste alatt a lába a földön épp hogy csak kopogott, majd úgy 1 km után megállt, visszavágtatott. Így sokkal tovább tudott vágtatni. Megállt Kavarkád előtt:
-na, milyen volt?-kérdezte, izgatottan várva a választ. | | |
| -Aham!Na, a fejedet hajtsd előre...látom már megcsináltad, most próbáld meg ritmusosan szedni a lábaidat! |
|
Sunny, miután eléggé kipihentnek érezte magát, Kavarkád után eredt.
Az jó lenne, ha tanítanál! Nem sok mindent tudok még... Most rögtön kezdjük is? | | |
| -Akkor gyerünk!-és ügetésbe kedett, majd amikor Sunny is odaért, vágtába-Taníthatlak kicsit hogy vágtass gyorsabban és energia takarékosabban? |
|
Sunny feltápászkodott, és leporolta magát.
-Tudnék-válaszolta-a lábam nem fáj csak őszintén szólva, kicsit elfáradtam-és szusszant egyet. | | |
Kavarkád lelassított-Jól vagy?-majd látva a nevető unikornist megnyugodott.
-Tudsz vágtázni még? |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Biccentett, de csak a szeme figyelte a másik kancát.
egyszercsak hatalmas lila köd tör elő a földből, és Xermina ott termedt.A köd lassanként elszállt, miközben Xermina egész teste kirajzolódik.A pusztaságra volt kíváncsi, hát most itt volt.De nem egyedül!Odabaktatott a csődörhöz!
Folytatta a játékot:akkorát rúgott a homokba, hogy Sunnyt betakarta az egész!Nevetve tért ki, rúgott vagy kapott homokot.Nagyon jól érezte magát, de egy időután elfáradt és kiszállt a játékból.Pihentek egy jót, de folytatni kellett az utat: