|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
- Rendben!
*Kiügettek a vár falai közül és nem messze tőle megálltak.*
- Szerintem nem ártana a kapuk elé egy kis sövényfal...
*Illura pillantott.*
- Te hogy gondolod? |
 Vad lángokkal a szemében, csaknem fölényes mosollyal a peguni mellé kocogott, és így szólt menet közben:
- Lehet, hogy úgy hangzott, de azért várd ki a látványt! - mondta kihívó éllel a hangjában. |
*Zenit elnevette magát.*
- Ez egy kicsit viccesen hangzott!
*Elgondolkodott.*
- Menjünk ki, és majd ott megmutatom.
*Kiügetett a kastélyból.* |
- Tudom. - mondta komolyan, aztán Zenitre mosolygott. Őszintén, kedvesen.
- Azért vagyunk itt. Segítünk. Nem vagy egyedül!
A fiatal csődör mellé állt.
- Na, mutasd meg, hová kellene egy óriási, veszélyes sövény! |
- Hát igen.
- Megteszek majd minden tőlem telhetőt, hogy megmaradjon a Birodalom. |
Engedte a témaváltást. Szélesen elmosolyodott.
- Arról, hogy hatalmas új szárnyam lesz! És újra repühetek.
Lehajtotta a fejét, és halkabban így folytatta:
- Amivel felmehetek a felhőkhöz. És nem leszek érte megszidva.
Erőltetetten folytatta:
- De mindenek előtt vigyáznunk kell, hogy legyen még Birodalom, ahol repülhetek, ugye?
Csengőn felnevetett.
- Annak van jövője, aki él! Tehát nekünk egyelőre egy a dolgunk: életben maradni! |
- Mostanában nem, de régebben sokszor álmodoztam.
- és mi a helyzet Veled? Neked mik a terveid? mikrl szoktál álmodozni? |
| - Szóval álmodozni sem szoktál? - kérdezte végül. |
*Zenit csak mosolygott.
Részben örült, hogy Illu teljesen másra gondolt, mint amit ő akart mondani.*
|
Értetlenül nézett Zenitre.
- Ennyire a harc az életed? Másnak hittelek....Vagy nem szeretsz tervezgetni? Nem rossz az....Nem csalódsz, és mindig értékeled a jelen pillanatait! A mostnak élsz, érzed az életet. Ráadásul mindig vár rád valami kaland.
Vállatvont.
- A jövő csak akkor árthat, ha fész tőle. |
*Zenit először tekintetét a talajra szegezte. Egy ideig azt nézegette, utána Illu szemeibe nézett.*
- Sok dolog jár az eszemben. Sokszor gondolkoztam már hogy milyen jövő áll előttem. De mindig oda jutok, hogy nincs értelme a csatán túl tervezgetnem... |
Kedvesen elmosolyodott.
- Sokan vagyunk kíváncsiak rá. Azért kérdezem. Meg....ha kimondod, néha könnyebb. |
- Végülis... Igazad lehet...
*Felhorkantott.*
- Mégis hogyan lehetnék? |
Vállatvont.
- Ki lehet bírni. Ha üvöltök, attól nem nő gyorsabban. A lényeg, hogy tavasszal újra repülhetek. Még az is valószínű, hogy jobb nő vissza, mint a régi volt! Veled mi a helyzet? |
- Örvendek, Illu.
*Összehúzta szemöldökét.*
- Tavaszig? Unikornisság? Fuh, hát nem irigyellek. Én elképzelni sem tudom... |
- Illustrissima a nevem. Vagy csak Illu, ha az bonyolult. - mondta könnyedén.
- Tudod, ha eriszi vagy, és egy nem eriszi lényt látsz itt, aki fehér, és peguni, és fiatal és lógatja az orrát nagy komolyan, hatalmukba keríthetnek bizonyos gyanúk. - mondta vigyorogva immár.
- Egyébként peguni vagyok, csak cserélődik a szárnyam. Tavaszig belekóstolok az unikornisságba. |
*Zavartan tett néhány lépést hátra.*
- Szia.
*Tekintetét gyorsan végigfuttatta a pegunin.*
- Ömm, ne haragudj, nem emlékszem, de mi már találkoztunk ezelőtt? |
Fejét lesunyva ment kifelé, nagyon-nagyon befelé figyelve, amikor szarva összekaristolt valamit, őt is összekaristolta valami, és feje egy másik fejnek koppant.
Kissé szédelegve nézett fel. Aztán elmosolyodott.
- Szia, Zenit! |
*Néhány percig kaparászta a földet, miközben a gondolataiba mélyedt, majd sarkon fordult és besietett a kastélyba.* |
 Bólintott.
- Tudom. Már eddig is messzire jutottál. Önerődből. Én csak azt mondom, hogy ha komolyan elhatároztad magad, akor húzd ki magad, ne félj szembenézni azzal, ami jön, és folytasd. Vagy valaki. Ezt nem lehet Tőled elvenni. Cselekedj eszerint. Emlékezz az életedre. Minden út, minden tett, idehozott, hiszen itt vagy. Mitől félsz, hát? Te vagy az Örökös. Elődöd ideje lejárt. Szabadon választhatod Sorsodat, ezzel léptél elő a Sötétségből. Eljött a pillanat, hogy ne tétovázz tovább. Lépj rá az útra. A hatalmad, az időd eljött. Mi itt vagyunk.
Széttárta szárnyait, és felszárnyalt a Kastély fölé.
Ráhasalt egy légáramlatra, és engedte magát a Falhoz sodródni. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Vad lángokkal a szemében, csaknem fölényes mosollyal a peguni mellé kocogott, és így szólt menet közben:
Bólintott.