|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Igen. - mondta halálosan komoly képpel. De a szemében csillogott valami...
- Ez talán segítség is neked! Ha nem menne a nevem, akkor ott van a "Hercegnő", "Fenség", "Úrnő" is!
Pár pillanat kivárás után kirobbant belőle a kacagás.
Aztán vadul vágtatni kezdett felfelé a levegőben.
A csődörnek igaza volt. A hűvös levegő és a Város fényei jobban estek, mint a zsúfolt Cirkusz... |
 -Öhh... szép név! -*dícsérte meg Szauron, miközben úgy bambult a kancára, mint egy kiscsikó, aki sehogy se bírja megtanulni az egyszer egyet, és közben arra gondolt, hogy sok nap és éj váltja még fel egymást, mire ő ezt a nevet megtanulja. De hát a hercegmőt mégse lehetett lecicázni. Sőt!*
-Neked még címed is van? -*hökkent meg.* |
Kedvesen rámosolygott a csődörre.
- Igazságszerint az etikett megkövetelné, de a bátyám megtiltotta. Igazságszerint és az etikett igazi szabályai szerint a hivatalos címemen kellene szólítanod, de nem érdekel.
- Cardassya vagyok. |
-Igen, azt vettem észre... -*vigyorgott Szauron.*
-Nem tudom, egyébként érdekel-e, de a nevem Szauron. Remélem, a királyi etikettetek megköveteli, hogy ezután te is eláruld a tiédet. |
Felnevetett.
- A nyüzsgést én sem kedvelem, bár néha szórakoztat!
- Igazán lovagias tőled, hogy ennyire szeretnél feldobni! - nevette.
- De itt sokmindent meg kell tanulni a legegyszerűbb lényeknek is, hát még a hercegnőknek! |
*Szauron vállat vont - és csöndesen megfogadta magában, hogy ha még egyszer megteszi ezt a mozdulatot, akkor mintaszerűen leüti magát - majd értetlenkedő hangon felelt:
-Nem tudom, de nekem jól esik... Bent már nem bírtam a nyüzsgést, és szerettem volna kicsit kiszellőztetni a fejem. -*mondta, majd felnevetett.*
-Na jó, titokban azt reméltem, nem tudsz repülni, mert szívesesen megröptettelek volna, de így... -*megint felnevetett.* |
| - Nem rád gondoltam. Hanem arra, hogy miért volt fontos repülnünk? |
| -Nem értem, mire gondolsz. Én mindig így repülök. -*felelte Szauron.* -Pegazus vagyok; nekem kell egy kis hely ahhoz, hogy kinyithassam a szárnyaimat. |
- Kösz.
- Egy pillanatig azt hittem nem sikerül. - lenézett a Fekete Vízre és megborzongott.
- Miért kellett ez a rögtönzött légibemutató? - kérdezte. |
*Szauron lazán kivetette magát és a kőfal mellett suhant lefelé, majd egy hanyag mozdulattal széttárta hatalmas, fekete szárnyait és ő is lassú, elegáns mozdulattal felfelé kanyarodott. Mikor a kanca mellé röppent, elismerően pillantott rá.*
-Szépen csináltad. -*biccentett neki. Most mégjobban tetszett neki a kanca. Kevés hozzá hasonló lett volna, aki siránkozás nélkül kiugrik a semmibe. Szép! De ezt a gondolatát inkább megtartotta magának, és helyette csak mosolygott.* |
Cardassya könnyedén a másik után lépett.
A párkányon állva lenézett, majd fel.
Aztán vett egy mély levegőt, csukott szemekkel, majd se szó, se beszéd kiugrott!
Először úgy tűnt csak zuhan és zuhan, egyenest bele a Fekete Vízbe, de hirtelen lelassult, egy gyönyörű mozdulattal felfelé kanyarodott és felfelé kezdett száguldani. Csak ekkor nyitotta a szemeit.
Különlegesen repült: hol úgy tett, mintha a levegőben lebegne, lábai nélkül suhanna ide-oda, hol meg mintha a semmiben akart volna vágtázni, vagy csak lépdelni.
Végül megállt. Vadul kapkodta a levegőt.
'Mégiscsak sikerült!' gondolta diadalittasan. |
-Akkor épp itt az ideje. -*jelentette ki mosolyogva Szauron és a kancára kacsintott.* -Gyere!
*Ezzel az egyik közeli ablakhoz húzta a fura unicornist, és lepillantott.*
-Nah, innen jó is lesz. -*mondta elégedetten és felállt az ablakpárkányra.* |
Rémülten sikkantott egyet a csődör hirtelen tettétől, de aztán felkacagott.
- Igen, megtanultam, de elég rég próbálltam. - ráncolta homlokát. |
-Hát, herceg éppenséggel nem vagyok... -*mosolygott Szauron.* -...de szabadítani megszabadíthatlak!
*Ezzel fölkapta a kancát, és megpörgette.*
-Mond csak, repültél már valaha? |
Meghajtotta a fejét.
- Ez esetben őszintén sajnálom, hogy nem jöttél előbb.... - Mosolyogva színpadiasat sóhajtott.
- A hercegnők hiába áhítoznak a szabadító hercegek után itt, a tornyokban....- viccelődött. |
-Én mindigis ilyen kancákra vágytam... csak sehol nem találtam ilyet. -*mondta őszintén Szauron és ismételten vállat vont.*
~Mi van már?! Mit vonogatom folyton a vállam?! Máskor olyan határozott szoktam lenni... ~*korholta magát gondolatba.* |
- Véééégre valaki, aki nem csak azokat a libákat szereti! Aki elismeri, hogy a magamfajtának is megvan az előnye! - sóhajtotta elégedetten.
- Bár errefelé nem ritka, hogy a kancák is kemények - vigyorgott a csődörre.
- Már, amelyik élni akar..... |
-Ahogy óhajtod. Pedig szerintem nagyon rendesek. -*vont ismét ingerülten vállat Szauron, de lassan kezdett lecsillapodni. Nagyon tetszett neki a kanca hozzáállása. Mintha csak önmagát hallotta volna!!*
~Úgy van! Jól meg kell nekik mondani a magamét, aztán alaposan összeverni őket, ha nem akarják megérteni! ~*lelkendezett helyeslően magában.*
-Tudod... -*folytatta vontatottan.* -...nagyon tetszik a hozzáállásod! Ritka az olyan kanca, mint te. A legtöbbjük nyafogós, siránkozós, ijedős népség, aki még a saját árnyékától is retteg. De te más vagy. -*mondta Szauron.* |
Cardassya szeme megvillant.
- Sétáljunk fel az egyik folyosóra! Kezd fojtogatni a tömeg!
Miközben a sötétebb hűvösbe vezette a csődört, magyarázott, mert szerette, ha megértik, pedig elég lakonikus volt:
- Az előző táncpartnered is eriszi volt, róla csupán ennyit mondtam. Izabót ismerem, mert én is eriszi vagyok, az erisziek pedig ismerik egymást. A párjával eddig még nem találkoztam. De őszintén szólva nem törekszem Izabó társaságára, mivel nem kedveljük egymást.
- Izabó mindig tárgyalni próbál és kerüli a harcot.....Én nem kedvelem a módszereit, inkább jól megmondom a véleményem és utána megverekszem az igazamért.....Ez vagyok én.....De amennyire én nem kedvelem Izabót, ő ugyanúgy nem kedvel engem, úgyhogy a találkát velük inkább hagyjuk, jó? |
| -Hát, lehet, hogy én vagyok a hülye, de szerintem az előző partnerem se nem ölt, se nem harcolt... sőt, még csak tárgyalni se maradt. Elköszönt, aztán jónapot! Elhúzta csíkot... -*vonogatta továbbra is értetlenül a vállát Szauron, és érezte, hogy lassan kezd megint ingerültté válni. Bosszantotta, ha nem ért valamit, és kezdte zavarni a tömeg és a ricsaj is... Magányos lélek révén egyre nehezebbre esett eltűrnie maga körül a többi lényt és az üvöltő zenét, és nyugalamat erőltetnie magára. De nem mondott semmit, és ingerülten morrant egyet.* |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
- Igen. - mondta halálosan komoly képpel. De a szemében csillogott valami...
-Öhh... szép név! -*dícsérte meg Szauron, miközben úgy bambult a kancára, mint egy kiscsikó, aki sehogy se bírja megtanulni az egyszer egyet, és közben arra gondolt, hogy sok nap és éj váltja még fel egymást, mire ő ezt a nevet megtanulja. De hát a hercegmőt mégse lehetett lecicázni. Sőt!*