|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 *Lúthien tudta, hogy párja irtózik a víztől, de ez sosem zavarta. Ő maga imádta a vizet. Amióta az eszét tudta, mindig is imádta! Most is vidáman kacagva vátatott a partot nyaldosó hullámok felé, és boldogan kacagott, mikor belecsobbant a hűs vízbe. A tenger itt a part mentén nem volt hideg, hiszen a nap kellően felmelegítette még nappal, és éjjel is kellemesen langyos volt. Nem kellett hát félnie attól, hogy esetleg megfázik. Beljebb ügetett, és mikor patái alól végül eltűnt a talaj, ütemes ügetésbe kezdve úszott. Szerette, ahogy a víz körülöleli, és simogatja a testét. Egy idő után, mikor érezte, hogy már nem bírja az úszást, ismét a part felé vette az irányt, és kényelmes ügetéssel úszott kifelé, egészen addig, míg újra leért a lába. Lubickolt még egy darabig a part mentén, mellső lábával fröcskölte magára a tengervizet, és egy huncut mosoly kíséretében még Fátumot is lefröcskölte egyszer. Végül kiügetett párja mellé, és megrázta magát. Selymes szőréből, hosszús szálú, ezüstös sörényéből mindenfelé csillogó vízcsöppek repültek, Fátumot alaposan eláztatva. Lúthien nevetett, mikor párja iszonyodó arcát látta, ahogy sietve hátrál a "veszedelmes" cseppek elől. Végül Lúthien nagyot sóhajtott.* -Huhh, ez jól esett. -*mondta elégedetten sóhajtva. Sörénye ázottan tapadt nyakára, és pár vizes tincs pedig csillogó szemeibe lógott. Pajkos mosollyal nézett Fátumra. Előre tudta, mi lesz párja válasza, mégis megkérdezte:* -Te nem mártózol meg egy kicsit? |
| *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*
*Lúthien tudta, hogy párja irtózik a víztől, de ez sosem zavarta. Ő maga imádta a vizet. Amióta az eszét tudta, mindig is imádta! Most is vidáman kacagva vátatott a partot nyaldosó hullámok felé, és boldogan kacagott, mikor belecsobbant a hűs vízbe. A tenger itt a part mentén nem volt hideg, hiszen a nap kellően felmelegítette még nappal, és éjjel is kellemesen langyos volt. Nem kellett hát félnie attól, hogy esetleg megfázik. Beljebb ügetett, és mikor patái alól végül eltűnt a talaj, ütemes ügetésbe kezdve úszott. Szerette, ahogy a víz körülöleli, és simogatja a testét. Egy idő után, mikor érezte, hogy már nem bírja az úszást, ismét a part felé vette az irányt, és kényelmes ügetéssel úszott kifelé, egészen addig, míg újra leért a lába. Lubickolt még egy darabig a part mentén, mellső lábával fröcskölte magára a tengervizet, és egy huncut mosoly kíséretében még Fátumot is lefröcskölte egyszer. Végül kiügetett párja mellé, és megrázta magát. Selymes szőréből, hosszús szálú, ezüstös sörényéből mindenfelé csillogó vízcsöppek repültek, Fátumot alaposan eláztatva. Lúthien nevetett, mikor párja iszonyodó arcát látta, ahogy sietve hátrál a "veszedelmes" cseppek elől. Végül Lúthien nagyot sóhajtott.* -Huhh, ez jól esett. -*mondta elégedetten sóhajtva. Sörénye ázottan tapadt nyakára, és pár vizes tincs pedig csillogó szemeibe lógott. Pajkos mosollyal nézett Fátumra. Előre tudta, mi lesz párja válasza, mégis megkérdezte:* -Te nem mártózol meg egy kicsit?