|
Témaindító hozzászólás
|
2008.01.04. 14:11 - |
 Michaelangelo a szép, széles spirálon lépdelt felfelé, ami a kedvenc éttermébe vezette. Trükkös, érdekes épület volt a nagy fehér alappal és az üveghajóval a tetején! De mindig megérte idelátogatni.
A Fűszeres Negyed az egyik leggazdagabb hely volt Csillagvizsgáló-városban...Gyönyörű kilátás, de messze a kikötőtől, dús kertek, meseszép épületek, széles, tiszta utcák.......A lakók legalább udvariasak voltak. |
[58-39] [38-19] [18-1]
Boldog, szinte olvadozó, andalgó mosoly tűnt fel az arcán, de láthatóan őszintén a lelkét sugározta szét boldogan, és hallhatóan, ahogy megszólalt:
- Mivel a gyerekek már játszottak ma eleget, visszaindultunk a mamához! A páromhoz, Lilinához. Az ellés óta időzünk itt, mivel még olyan kicsik a csikók - magyarázta.
- Nagyon szerencsés vagyok. Mindannak ellenére, ami történt, ő kitartott mellettem, és a szerelmünk gyümölcseit magad is láthatod! Sok kapcsolat ment tönkre a Sötét Nagyúr idején.....Minden nap hálát adok azért, hogy a miénk éppen erősebb lett.......
- Ó, milyen szép.... - hangzott gúnyos hang mögüle!!! Michaelangelo ereiben megfagyott a vér, és vadul megpördült, csikói (és részben Dolerie) elé lépve. Nem tévedett.....
 Ezili állt előttük, iszonyú szemeivel őket méregetve.
Arcán bájos mosoly látszott......
Michaelangelo szárnyain felborzolódtak a tollak, de kényszeredett udvariassággal, igaz,hidegen köszönt:
- Üdv, Ezili! Miért vagy itt?
- Szerinted? - kérdezett vissza lágyan a kanca, oldalra biccentve a fejét.
Michaelangelo erre még jobban a kicsik elé lépett. Ezili rémlény volt a javából, olyan, akivel jobb volt vigyázni mindig és mindenkoron. Vanwa Vala neveltjei közül ő volt talán a legkülöncebb. A sivatagba költözött, hogy a végtelen homok és szél susogását fürkéssze titkok után. Csak keveset járt a mocsarak ködében rejtőző társaihoz, legföljebb tanulni. És ellentétben a jó okkal cselekvő Vanva Valával, vagy a hallgatag Wizardéval, esetleg a gyilkos Sagulonnal, Ezilit a könyörtelenség vezette. A sivatag szellemei nagyon mások voltak, mint a többi vidékéi......
Közelebb lépdelt hozzájuk, mire a pegazus kitárta a szárnyait és fenyegetően kihúzta magát.
Ezili csak mosolygott.
- Valóban azért jöttem, amiért szoktam. De tedd túl magad ezen! És nektek nem akarok rosszat!
A pegazus mögé lesett, rámosolygott a kicsikre, majd végigfutatta pillantását a vörösszemű kancán.
- Őt sem fogom bántani - tette hozzá kuncogva.
Mindig gúnyos hangja, ami eddig is malíciával töltötte el a levegőt, most megváltozott. Hirtelen valódi kedvesség csendült benne!
- Hallottam a csikókról. Nagyon büszke lehetsz rájuk! Új kor hajnalát hozzák el. Egy új világ ígéretét, ami a régi romjaiban gyökerezik. Naggyá lehetnek majd. Gondoltam, illő ajándékkal kedveskedni nekik!
- Miről beszélsz? - dörrent rá a mén.
- Egyfajta.....segítség a jövőre nézve - susogta Ezili.
- Nem kell! Nincs szükségük semmire! Elmehetsz - intett tollaival, miközben riadalmát próbálta legyűrni. Torkában gombócot érzett, de tudta, hogy nem látszik rajta. A valódi érzései leplezéséhez eleget megélt......Az elméjét is lezárta, és dacosan nézett a foltos lényre, állva annak pillantását.
- Ahogy gondolod.... - súgta Ezili és továbbindult.
Michaelangelo nézte, ahogy elindult, de utána kiáltott:
- Kiért jöttél? Kit akarsz........
Ezili megfordult.
- Azt hittem gyűlölöd, amit teszek. És nem érdekel.......
- Azért csak mondd el, akármit is akarok vagy gondolok.
- Ugyan-ugyan. Ne vedd ilyen komolyan!
- Kérdeztem valamit és választ is várok!
Nem tudta hogyan történt. Egyszercsak Ezili ott állt egy centire tőle, hozzásimult és a fülébe súgta:
- Ne akard tudni!
A következő pillanatban pedig a csikókhoz penderült, és mindkettőjük kövére ráfújt!!! Michaelangelo elméje felsikoltott, de képtelen volt moccanni!
A csikók elbűvölése után, egy pillanat alatt megszűnt dermedtsége, és földrengető nyerítéssel kirúgott hátra! A talaj valóban megremegett, ahogy Ezili métereket repült, miután nagy reccsenés hallatszott a hatalmas lény patáitól. A kanca meghemperedett, aztán feltápászkodott és kínlódva elmosolyodott.
- Ugyan-ugyan - nyögte, és gyors léptekkel elsietett.
Michaelangelo reszketve-remegve fordult a csikókhoz......Elkésett! Elbukott! Miféle borzalom történhetett a gyermekeivel?! Hát már semmire sem jó?!
A két apróság homlokköve fehér volt, mint a jég, és csak lassan olvadt le róluk a mágia dere. Liliana köve újra rózsaszín lett, Theodore-é meg homokszín.
- Kicsikéim..... - ölelte át őket a megtört mén. Dühe elpárolgott és csak kétségbeesést hagyott maga mögött.
'Mi történt velük....? Mit tett velük Ezili?'
Nem érzett új mágiát a csikókon.....Meglepettnek tűntek, de nem volt semmi látható vagy érzékelhető bajuk........
De nem merte remélni, hogy Ezili beavatkozása nyom nélkül maradt volna, vagy esetleg csak kegyetlen tréfa lett volna mindez....... |
Dolerie a mén arcát fürkészte, de mikor már éppen meg akarta kérdezni, hogy mi a baj, valami visszatartotta. Talán nem rá tartozik...
Végül csak némán bólintott.
-No és most merre indultatok?-kérdezte felszabadultabb témára váltva. |
- Mi új lények vagyunk itt! - nevette el magát zengőn.
- Bevallom, leginkább a társaim elmondásából ismertem ki magam itt. Magam nem jártam itt korábban.
Lepillantott az aulára.
- Nos, ami a Birodalomban eltöltött életemet nézve nem meglepő, hogy sok vidékről még hallani sem hallottam, nemhogy jártam ott - sóhajtotta hirtelen nagyon elkomorodva. De a csikói kedvéért megemberelte magát. |
Mosolygott, és egyetértően bólintott.
-Valóban, a Város nem csak biztonságos, de teli van látnivalókkal is!-mondta.-Bár én nem először járok itt, a hely még mindig lenyűgöz...
Majd, a kicsikre és Michaelangelora pillantva elmosolyodott.
-És mindig tartogat valami meglepetést is. |
- Te vagy az egyik legelső lény, akivel találkoznak - felelte szelíden.
- Ezidáig javarészt a személyzetet és minket, a szüleiket ismertek meg....Azt hiszem jó ideig még szeretném, ha itt is maradnánk - vallotta be.
- Nem pont a kórházban, de a városban.....Ez biztonságos hely.... |
Kecsesen biccentett.
-Én Dolerie vagyok.-mutatkozott be ő is mosolyogva. A két kicsi olyan leplezetlenül nagy szemeket meresztett rá, hogy elnevette magát.
-Úgy látszik, nem sok ilyesfajta lénnyel találkoztak még!-jegyezte meg kedvesen. Valóban, Dolerie csillogó szarvát, selymes, aranyos sörényét és mély, rubinhoz hasonlítos szemeit elnézve nem lehetett mindennapos látvány... |
Michaelangelo büszkén és szélesen mosolyodott el a kedves szavak hallatán.
- Ó, köszönöm! Alighanem ők életem legfőbb művei!
Kedves csókot nyomott Liliana homlokára, aki láthatóan egy csöppet sem volt már álmos, inkább kinyújtott nyakkal nézte, sőt, bámulta az unikornist. Theodore úgyszintén.
- Én Michaelangelo vagyok, ők pedig Liliana és Theodore - tette le végül csikóit, és vállukra téve szárnyait, bemutatkozott. Saját nevénél még meg is hajolt, aztán a neveknél megérintette orrával csikói üstökét.
- Alghanem még nem találkoztunk. Kit tisztelhetek Benned? - kérdezte udvarias mosollyal.
Hiába! Elég volt csak megemlíteni az ikreit, és máris kicserélődött! Barátságos társalgó a mogorva öregúrból! |
-Úgyszintén.-mosolyodott el, majd a pegazus kis tüneményeire esett pillantása.
-Gratulálok!-mondta kedvesen.-Gyönyörűek a kicsik...
Dolerie dallamos hangjára a csikók érdeklődve néztek rá csillogó szemeikkel. És...nocsak...mindkettő homlokán egy szikrázó homlokkő villant. |
Michaelangelo megállt és szépen lefejtette a fülére indított támadás eredményét, vagyis Theodore kialakulóban lévő fogsorát.
Ezután mérte csak végig az őt megszólítót, és felengedett óvatos ridegsége. Az udvarias unikornis tökéletesen ártatlannak tűnt, igaz a nagy pegazus márcsak családja miatt is óvatos volt, nemcsak tapasztalatai miatt.
- Üdv! - hajtotta meg kissé fejét, mivel szokásos mozdulata szárnyai lefoglaltsága miatt lehetetlen volt.......
- Örvendek a szerencsémnek! |
Dolerie sas alakjában körözött magasan, és éles szemével fürkészettés nézelődött egyszerre. Kíváncsi volt a Negyedre, de talán nem a legzajosabb és legnépesebb részével akarta kezdeni a nézelődést.
Hirtelen egy robusztus, kupolás épület fogta meg tekintetét, és pár pillanat múlva látta, hogy egy kórház az.
'Ott legalább nincs ekkora zsivaj' gondolta megkönnyebbülve, és leszállt a közeli sétálóutca közepére, ahol rögtön unikornisformát öltött.
Nem figyeltek fel az alakváltásra, így Dolerie nyugodtan lépkedhetett az utcán, mindenféle kíváncsi tekintet nélkül.
Ahogy fejét egyre körbe-körbeforgatta a sok látnivaló miatt, előtte egy hatalmas, nemes pegazus jelent meg - két hihetetlenül gyönyörű, és aranyos kiscsikóval! Mosolyt csalt arcára a békés látvány, és úgy döntött, gratulál a láthatóan újdonsült apának.
-Üdv!-köszönt neki barátságosan, ahogy közelebb értek egymáshoz. |
Ha ebben a furcsa állapotban, amit apaságnak neveznek, mások szerint van nyugalom, a hatalmas pegazus ma már tudta, hogy vagy hazudnak vagy tévedtek.
De most lelt egy kicsinyke szeletet belőle. A kórház irdatlan épületét már kezdte megszokni. A szabályokat és bizarr viselkedésformákat is. A mai hely, amit talált, az viszont első örömforrása volt! A nagy üvegkupola felső nyílása épp föllötte és mellette volt. Alatta meg a szökőkutak és emeletek, növények és galériák csodás panorámája. Szabadnak érezte magát! Igazán! És ez tetszett neki. Meg a csönd. Ide nem ért fel a zsivaly. Erre az elhagyatott sétálóutcára nem. Talán a soha meg nem épült legfelső emelet körfolyosólya lett volna. Ki tudja? Nem is érdekelte. Szép széles lépcső hozott a széles, színes járdára, amit nagy mellvéd védett.
Biztonságos volt, és gyönyörű. És Michaelangelo, habár élvezte a párás szellő cirógatását, a látványt, a csendet, mégis az előbbit tartotta fontosabbnak. Ó, de még mennyivel fontosabbnak!! Tán életében először......De így volt.
- Ohóóóó! Ezt meg ne lássam még egyszer! - nyerítette erőteli hangon, de gyöngéden is. A fehér, nyurga csikó mögötte szégyenteli vigyorral az arcán elengedte húga sörényét, és leengedte egyre méretesebb, de még erőtlen szárnyait.
- Egyikőtök sem repülhet, fiam - fordult a két mókás külsejű, de mégis csodaszép bajkeverőhöz.
- Még nem. Megígértem, ha eljön az ideje, repülhettek velem, tanulhattok a Szélről anyátoktól, és idővel együtt fogunk száguldani. De még nem. Legyetek türelmesek! Nem jó sürgetni az időt. Nem is helyes. Ide is azért jöttünk fel, hogy kedvetekre futkorásszatok. Nem örülök, hogy máris visszaéltek a helyzettel! - csóválgatta a fejét, aztán valódi szigorral az arcán Theodore-ra nézett.
- Ha pedig Neked tilos valami, a legmesszemenőbben nemtelen a húgodat abba rángatni! Ezt jegyezd meg egy életre. Veszélyes dolgot művelsz ilyesmivel.....Ugye nem akarod, hogy baja essen?
A csikó lehajtott fejére tette épebb szárnyát.
- Játsszatok fogócskát! Itt van hozzá tér! És Lilina sem varázsol varanggyá a következmények miatt - húzta mosolyra a száját.
A két gyerek felnyihogott és szélviharként rohant el előle! Nagy szemeivel követte őket az íves járdán végig. Aztán vissza is. Kissé kelletlenül tűrte, hogy a lábai közt kezdjenek szlalomozni, és közben gondolkozott, hogy vajon ma mennyi horzsolást látnak majd el az ápolók....
A két apróság igazán lassan ért.....Még nem beszéltek, és bár rohamosan nyúltak, lassan tanultak meg járni és futni......Apjuk örült, hogy a repülés nehézségeivel még hosszú-hosszú ideig nem kell szembesülniük. A négy csikószárny hihetetlen méretű lesz nemsokára, tökéletes, sőt, giantikus evezőtollakkal, de Theodore és Liliana ízületei egyelőre olyan lazák voltak, hogy a szárnyak helyzetének megtartását is nehezen bírták, nemhogy a szélre hasalást!
'Igaz, én is nagyon ügyetlen csikó voltam.....Nagyon kényszerűen hosszú ideig gondozott csikó.......' merengett.
- Hamarosan mennünk kell le - mondta figyelmeztetőn. Lilina aggódna, hogy hol maradnak el. De Michaelangelo ragaszkodott a délutáni sziesztákhoz párja részéről, így idefenn együtt még csak egyszer jártak, s hosszan soha. Cserébe a megérdemelt, de mégis kierőszakolt pihenőkért, Michaelangelo megígérte, hogy csak fél órára járnak fel. És a fények lassan az estét idézték.......Jó előre, de mégis lassan láthatón.
- Nos, gyerünk - mosolyodott el, ahogy lánya ásított egyet. Könnyedén felkapta a csikóit, és laza, de mégis nemes léptekkel, rámenősen kihúzva magát, elindult lefelé. |
 *Finoman belökte az ajtót és belépett rajta.*
-Elnézést kérek a zavarásért, csak azért jöttem, hogy.... LILINA?! -*sikkantott fel csodálkozva, de boldogan.* -Hát te hogy kerülsz ide?
*Pillantása végigsiklott a hatalmas, pegazus ménen és a két, aprócska csikón is.*
-Csak nem.......? -*ujjongott lelkesen.* -A tieid?
 *Elkerekedett szemekkel nézte társát, majd ő is elmosolyodott.*
-Üdv Nelda. Jó, hogy látlak. -*nevetett.*
-Drágám, ő itt Nelda. -*fordult gyorsan Micha felé, majd ismét visszanézett társára.* -Nelda, neked pedig hadd mutassam be a páromat; Michaelangelo.
*Fejével finoman a pegazus ménre bökött, majd boldogan folytatta.* -Ők pedig a mi csikóink, igen. Alig pár órásak, de szerencsére mindkettő teljesen egészséges. Annyira örülök.
*Szeretetteljesen megbökte orrával lánya hátát, majd ismét Neldára nézett.*
-Na, és te? Te hogy kerülsz ide?
-Itt dolgozom. -*felelte nemes egyszerűséggel, még mindig mosolyogva.* -Többek között én gondoskodom az újszülöttekről. Legalábbis az első két napban. Utána rendszerint hazaengedik őket a szüleikkel.M
*Közelebb lépett, de mivel nem akart tolakodónak tűnni, megtartotta Michaelangelo mellett a távolságot és csak onnan megszemlélte kíváncsian a kicsiket.*
-Gyönyörű csikók. -*mondta végül kedvesen, mire Lilina büszkén elmosolyodott.* -Sajnos most magammal kell vinnem őket. Neked pihenésre van szükséged, és a kicsiknek is hosszú útjuk volt. Csak addig lehettek itt, amíg az apjuk is megnézi őket, de úgy látom, ezen már túl vagytok.
*Michaelangelo felé küldött egy udvarias mosolyt, aztán az ágy mellé lépett.*
-Ne félj, nem lesz semmi bajuk. A kivizsgáláson már túl vannak, úgyhogy ők már egyből mehetnek is az ágyacskájukba. Pár óra múlva mindkettőjüket visszahozom enni. Addig próbálj meg aludni egy keveset. A következő napokban úgysem lesz rá alkalmad.... -*nézett rá szelíden mosolyogva.* -Ha nem bánod, jó lenne, ha addig a párod is kimenne. Nem tudom, itt szeretne-e maradni a kórházban, de ha úgy gondoljátok, tudunk biztosítani egy külön szobát neki is. Van egy folyosószakasz, nem messze ettől az osztálytól, ott szállásoljuk el a "bentlakásos apukákat". -*mosolygott bíztatóan.* -Így egyszerűbben látogathat téged is és a kicsiket is gyakrabban láthatja.
*Kisietett és halkan kiszólt valamit a folyosóra, majd visszatért és Micha felé fordult.*
-Kérem, akkor döntse el, hogy hazamegy, vagy esetleg itt szándékozik maradni a kórházban a gyermekeivel és a kedvesével, mert ebben az esetben tüstént intézkedem a szobával kapcsolatban. -*szelíden mosolygott, majd Lilinára pillantott.* -Hát, akkor sajnos most elvisszük a fiatalurat, meg a kisasszonyt. Ne aggódj, Lilina, a legjobb kezekben lesznek. Megígérem, hogy rájuk különösen ügyelni fogok majd, rendben?
Lilina - ha kelletlenül is, de - bólintott. Az ajtón besietett két csápos, moszatszerű lény, és karjaikba vették az apróságokat, majd kimásztak-hullámoztak hosszú végtagjaikon a teremből, nyomukban Neldával, aki maga előtt gondosan terelgette kifelé Michaelangelót a folyosóra.
Az ajtó halkan becsukódott és Lilina egyedül maradt a szobában. Megfogadta Nelda tanácsát és megpróbált aludni egy keveset. Elvégre igaza van a kancának, ez a két kis lurkó úgysem enged majd nekik túl sok pihenőt a közeljövőben. Mosollyal az arcán nyomta el a békés, boldogító álom....* |
*Felpillantott és a boldogságtól sugárzó arccal, ragyogón rámosolygott. Mellette a kis kanca megmozdította szárnyacskáit majd nagyot ásított, mire bátyja is mocorogni kezdett. Vékonyka hangján felnyerített és orrát húga nedves sörényéhez dörzsölte.*
-Micha! -*suttogta gyöngéd szeretettel.* -Nézd csak! Ketten vannak. Ikrek!
*Visszapillantott a kicsikre, és lágyan csókot lehelt kislánya homlokára, közvetlenül az apró, csillogó homlokkő fölé.*
-Én annyira boldog vagyok... Istenem... Olyan gyönyörűek.... és mindkettő életerős, egészséges. Gyere ide nyugodtan, drágám! -*szólt halkan, és bátorítóan rámosolygott a pegazusra.* -Nézd meg őket!
-A fiadnak szakasztott olyan szeme van, mint a tiéd -*újságolta ragyogó szemekkel, majd mosolyogva gyöngéden-tréfásan összeborzolta a fiatal kis csődör üstökét.* -Kis lurkó. Már most látszik rajta, hogy ugyanolyan jóképű lesz, mint az apja... És nézd csak, mindketten örökölték a kövemet.
*A kis csődör halkan felprüszkölt, majd esetlenül felemelte a fejét és kába szemecskéit apjára emelte. Fókuszálatlanul pislogott a nagy, gyönygházszínű pegazusra. Lilina szélesen rámosolygott.*
-Látod, ő az apukád, kicsim. -*suttogta szelíden.* |
Az űrrája egyszerűen elbódította! Először az elméjét csitította el, csak azután eresztette a Lilina szobája előtti folyosóra, de mikor izgalmában szétrúgott egy művészi kristályszobrot, amiről utóbb kiderült, hogy a pusztulását okozó gyönyörű hang nem a kritálysága, hanem orvosi eszköz mibenléte miatt volt, telenyomták egy altató félével!
Félig összerogyva, tombolón és mosolygón hevert egy szobában, amikor végül érte jöttek, talpra segítették, és vezetni kezdték. Bódult mosollyal csodálta a a szebbnél szebb folyosókat és a békés, csodás lényeket mindenfelé.
Aztán egyik pillanatról a másikra kitisztult a feje!
Hatalmas termete kiegyenesedett, és harciasan megcsikorduló fogakkal nézett két nagy, fehér kísérőjére.
- Mit tettek velem?! Mit képzeltek?! Ezt a bánásmódot határozottan kifogásolom!
- Nyugalom - sóhajtotta és zenélte egyszerre az arctalan, fehérbundás óriások egyike. Mancsféle, kecses végtagjával a Michaelangelo mögötti ajtóra mutatott.
A pegazus csak ekkor vette észre, hogy újra Lilina szülőszobája előtt áll! Hitetlenkedve nézett az ajtóra, majd a két kísérőre, mire mindkettő az ajtó felé intett. Arrafelé lépett, és egy pillanat alatt hatalmas idegesség szakadt rá! Csak nem történt valami baj? Miért engedik ide ilyen részvétteli szelídséggel? Mi történhetett?! De alighanem csak akkor tudja meg, ha bemegy. Nagy levegőt vett, és élete legnehezebb útja elébe lépett. Élete összes éve ránehezült, és tudta, hogy ha valami tragédia történt, ő sem él tovább......
De az ajtó belendült, ő átlépett a nyíláson, és földbegyökerezett lábakkal megállt ott, azon a helyen, elkerekedett szemekkel nézve Lilinát és.....két csikóját!!!
- Lilina....Lilina? - kérdezte hebegve, és kicsit bizonytalanul lépett közelebb. |
-Már hogy ne ijednék meg?! -*zihálta idegesen, amint a moszat-szerű lények leemelték párja hátáról, majd elindultak vele és elkísérték Michaelangelo mellől.
Hosszú, hosszú folyosón találta magát; a csempézet hófehér volt és a falak ragyogtak a tisztaságtól. Nem kellett sokat mennie, a furcsa teremtmények hamarosan bekísérték egy tágas, fehér szobába, és lefektették egy kibélelet, puha kerevetre. Most már Lilina is érezte, hogy ez nem csak puszta rugdalózás gyermeke részéről: a kicsi világra akart jönni.
-Istenem... édes istenem. -*lihegte rémülten, amint megérzte az első fájásokat.*
-Ne izguljon, anyuka! -*csettegett az egyik moszat-lény.* -Ejnye, no! Pedig odakint milyen higgadtnak látszott. Tessék csak megnyugodni és szép, egyenletes, mély lélegzeteket venni. Így ni!
*Lilina nyugalmat erőltetett magára, és engedelmesen szuszogni kezdett.*
-Ez az, ez az! -*krákogta helyeslően.* -Nagyon jó.
*Újabb összehúzódás, újabb fájdalom. Lilina felnyögött. Ez valami rémes. Bárcsak túllenne már rajta...*
-Hol... hol van Micha? -*zihálta két lélegzetvétel között.*
-Az apuka? -*kérdezett vissza csevegő hangon a "bába" és bátorítóan Lilinára mosolygott.* -Odakint vár.Ő talán még kegyednél is jobban meg van ijedve.
*Lilina is elmosolyodott. Igen, el tudta képzelni, mennyire megrémítheti Michát egy ilyen számára oly idegen, ismeretlen, csodálatos esemény. Most bizonyára remegő lábakkal járkál fel és alá, de egyfolytában magában méltatlankodik, amiért őt nem engedték be.
Újabb fájás. Majd újabb. És megint egy új...*
-Jesszus! -*sziszegte Lilina.* -Ez iszonyú...
-Csak nyugalom, anyuka, és lélegezzen mélyeket! -*utasította a körülötte sürgölődő lények egyike.* -Jól csinálja, nagyon is jól. Nem kell félni, hamar meglesznek a kicsik.
-Ki... kicsik?! -*kiáltott fel meglepetten és kerek szemmel bámulta a csápos akármit.* -KICSIK?! Micsoda? Mi... miről beszél?
-Ikrei vannak. -*felelte amaz teljesen nyugodtan.* -Két egészséges kiscsikó.
-Ikrek? -*csodálkozásában csak hápogni tudott, levegőt venni teljesen elfelejtett. Ám amikor ismét rátört egy fájdalomhullám, észbe kapott, és gyorsan szuszogni kezdett.
Negyvenöt hosszú percen keresztül vajúdott, mire az egyik csápos teremtmény nyugodt hangon megszólalt.*
-Nagyon jó, nagyon jó! -*duruzsolta.* -Már itt is van az első csöppség, anyuka.
*Lilina soha életében nem érzett még ennél keservesebb és egyben csodálatosabb, felemelőbb érzést. Életet adott. Életet egy apró, kicsi, törékeny jószágnak. Micha gyermekének.*
-Most nyomjon egy nagyot! -*utasította az egyik moszatlény, és Lilina szemeit-fogát összeszorítva engedelmesen tolni kezdett.* -Így, így, remekül csinálja, anyuka, remekül!
*Lilina elernyedt, majd ismét nyomott, s közben zihálva, de egyenletesen kapkodta a levegőt. Néhány percen belül halk, vékony nyerítés ütötte meg a fülét.*
-Csődör. -*jelentette kedvesen a mellette álló "bába", amíg társai közül kettő letisztogatta a kicsit.* -Egy gyönyörű, egészséges csődörcsikó. Nézze csak, anyuka...
Az egyik lény csápos karjain odaemelte a törékeny apróságot, és megmutatta Lilinának, aki hirtelen úgy érezte, szíve menten kiugrik a helyéről.*
-Istenem...hát szia! -*mosolygott erőtlenül.* -Isten hozott idekint, kicsim!
*A csikó hirtelen abbahagyta a keserves nyerítést, és amint meghallotta édesanyja szavait, éberen fülelni kezdett. A kanca szemébeől kifordult egy könnycsepp. A hála, a boldogság, a fájdalom és a szeretet könnycseppje. Ahogy most, életében először végre megpillanthatta kisfiát, hirtelen semmi másra sem tudott gondolni, minthogy ez a piciny pegazus a legszebb és legcsodálatosabb, ami valaha történt vele és hogy ennél helyesebb, édesebb csikót még soha életében nem látott. A kiscsikó kábán ráemelte anyjára fókuszálatlan tekintetét.*
-A szeme... a szeme az apjáé... -*lihegte boldog mosollyal az arcán. a bába elmosolyodott, majd tovasiklott-hullámzott az újszülöttel és eltűnt Lilina szeme elől.
Nem telt bele sok idő, hamarosan megérkezett a második apróság is. Lilinának mindössze hat percébe került, hogy lányának is életet adjon.*
-Kislány. -*mosolygott szelíden a bába.* -Egy csodaszép kiskanca. Gratulálok, anyuka!
*A csápos lény a második csikót is szárazra törölgette, majd megmutatta a kismamának.*
-Látja, anyuka? Már most igazi kis hölgy. -*nevetett rá a moszat izé.*
-Gyönyörű... -*suttogta Lilina.* -...gyönyörű vagy, kincsem!
Valóban, az apró kanca a legszebb, legformásabb, legtakarosabb kislány volt, akit Lilina valaha is el tudott volna képzelni. A pici halkan sírdogált, de amikor meghalotta anyja hangját, s megérezte az illatát, ő is elhallgatott, csakúgy, mint imént a bátyja. Lilina lágy csókot lehelt az apró kanca feje búbjára, és fáradtan mosolygott.*
-Isten hozott idekint! -*duruzsolta halkan. Aztán a bába kislányát is elvitte.*
-Még egyszer gratulálok, anyuka! -*szólt elégedetten, kedves hangon az egyik csápos.* -Most tessék kicsit pihenni, az jó lesz most, nagyon jó. Azután megvizsgáljuk, és ha úgy gondolja, utána felkelhet.
-Köszönöm! *biccentett kimerülten és hálásan.* -És a kicsik?
-Őket most vizsgálja az egyik szakspecialista. Minden rendben lesz, anyuka, a vizsgálat után visszahozzuk őket.
*Szinte még be sem fejezte a mondatot, mikor az ajtóban megjelent az egyik moszat-bába, csápos karjain hozva a fiatal csődört. Gondosan bebugyolálta egy törölközőbe és lefektette Lilina mellé. A kanca maga alá húzta lábait, hogy kisfia kényelmesen elférjen mellette, és szelíden mosolyogva, halkan becézgetni kezdte. Csak beszélt, beszélt hozzá, és a kiscsikó némán, hangtalanul ránevetett.
Pár perccel később visszahozták a kislányt is. Őt is törölközőbe csavarták, és az édesanyja mellé fektették.*
-Most már bejöhet az apuka is. -*mosolygott az egyik moszat a családra.* -Ha ugya még áll a lábán... |
Michaelangelo nem mozdult...Habár a Fűszeres Negyedben voltak, nem hitte, hogy a levegőben terjengő rendkívüli anyag, a galaxisok közti kereskedelmet fenntartó Fűszer lenne az oka annak a hihetetlen érzésnek, ami elfogta egyszeriben. Megrendült a tudata!
Egy levegőn átsuhanó rezzenet sem volt, egy sóhaj sem, egy simítás sem az az érzés, ami elfogta Lilina hasát megérintve....Mégis úgy érezte magát, mintha rengene a világ, a Mágia alapjától a szabad mennyekig, egy felfoghattalan akarattól, ami időn, téren, erőn át szólt őhozzá, a testéhez, a lelkéhez, az elméjéhez szólva egyszerre.
'A gyermekem.....' fogta el ámulat és megrendülés. Talán csak most, ahogy a gyakorlatlan, meg sem született csikó hozzáért varázson és véren át, fogta fel, hogy apa lesz!
Elérzékenyült.
'Csodálatos az élet....' gondolta az öreg pegazus és egy régi-régi mosoly ült ki az arcára. Valóban, ahogy visszagondolt a sok-sok fájdalomra, küzdelemre, lemondásra és reménytelen várakozásra, most, ebben a pillanatban, itt, a világ tetején, úgy gondolta, teljes lényével, hogy megérte a dolog. Minden megérte.
Még egyszer Lilinára mosolygott. Egy régi dal kezdett a fülébe csengeni. Azt is igaznak találta. Arról szólt, hogy ha a lény valakit igazán szeret, forró, vad, őszinte, tiszta szerelemmel, akkor a szemeiben láthatja a jövendőbeli gyermekeiket......
Finoman visszaüzent a csikó elméjének, szeretet és büszkeség üzenetét küldve neki. Aztán hirtelen töprengő, komor arccal megállt. Lilina hasára meredt és tapogatózón felé nyúlt újra a varázzsal.....
- Aj..húú... -nyögött fel kidülledő szemekkel. Nem is hitt magában elég erőt, hogy szavakba öntse az érzést, ami elfogta attól, amit megtudott. A csikó nem jókedvében, vagy éhségében rúgott.....Hanem helyezkedett....Élete egyik legnagyobb útjához...
- Lilina, ne ijedj meg! - nyerítette zengőn, és viharos lendülettel szétvágta szárnyait. Alig egy pillanattal később Lilina a hátán hevert, és Michaelangelo elképesztő erővel rúgta magát a magasba!
Az üveghajó és a nagy épület elsuhant alattuk.....A gyöngyházszín pegazus veszettül száguldott a Fűszeres Negyed felett! Egyetlen egy dolgot keresett összehúzott szemei őrült pásztázásával.
Csillagvizsgáló-városban nagy kincs volt a víz. Kevesen tudták, hogy a szép városnak ezért nincsenek valójában szökőkútjai túlzott számban.......
De Michaelangelo épp ezért hamar ráakadt az egyetlen igazi, vizes helyre.....Hatalmas üvegépület volt, szürreális és gyönyörű, szabálytalan alakzatban. Itt-ott ki álltak belőle csigalépcsőre emlékeztetőn kanyargó emeletek, másutt lejtőkre és hegyekre hasonlított falaival, összeségében mégis egy középen nyitott irdatlan csarnokra hasonlított. Vad növények és vízesések közt ereszkedett le, óvatosna ledobbanva egy nagy pult előtt.
- Egy szülésközeli kancát hoztam! - kiáltotta szinte rögtön a nagy, angyalformán szárnyas, fehér lénynek a pult mögött. Az higgadtan elmosolyodott és intett. A zsibongó és mégis csendes épületkomplexum egy hatalmas kórház volt. Talán a legjobb a Birodalomban. A hátuk mögül egy egész csoport csápos lény bukkant elő az angyal-betegfelvevő intésére. Sétáló hínárdomboknak néztek ki a lények, akik a segítségükre jöttek. Egy pillanat alatt leemelték-hullámozták csápjaikkal Lilinát Micha hátáról, aztán karattyolva megnézték, és elindultak vele.
De nem lehetett nem meghallani az egyikük hangosabb, tisztább szavait:
- Itt véletlenül se legyen apás a szülés! Ez a pegazus alig áll a lábán! Őt kéne elaltatni!!!! A kanca viseli jobban!
Michaelangelo leesett állal, felháborodottan indult el utánuk, de az angyal hirtelen elé állt.
- Rád ott valóban nem lesz szükség, teremtmény! - tárta szét hatalmas, tollatlan, sima tagjat a hátáról.
Nem angyal volt....Hanem egy ördögrája-féle, az űrből.....Igaz, Michaelangelo ezt most éppen észre sem vette! |
*Elégedett-ámuló tekintettel nézett körül a buja növényekkel telezsúfolt pompázatos kerteken, a föléjük magasodó hófehér épületeken, és a tágas, gondozott utcák sorain.*
-Mennyivel másabb így ez a város. -*kapkodta pillantását ide-oda.* -Gyönyörű...
*Hirtelen meglepetten elhallgatott, aztán boldog mosoly csillant fel az arcán. Micha szárnya után kapott, és óvatosan a pocakjához vonta.*
-Nézd csak... Rugdos! -*mosolygott fel párjára.* -Érzed?
*Egy percig csak állt és figyelte még meg nem született gyermeke mocorgását.*
-Szerintem már ő is éhes. -*nevetett.* -Gyere, nézzük meg azt a Teaházat. |
Michaelangelo a szép, széles spirálon lépdelt felfelé, ami a kedvenc éttermébe vezette. Trükkös, érdekes épület volt a nagy fehér alappal és az üveghajóval a tetején! De mindig megérte idelátogatni.
A Fűszeres Negyed az egyik leggazdagabb hely volt Csillagvizsgáló-városban...Gyönyörű kilátás, de messze a kikötőtől, dús kertek, meseszép épületek, széles, tiszta utcák.......A lakók legalább udvariasak voltak. |
[58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo a szép, széles spirálon lépdelt felfelé, ami a kedvenc éttermébe vezette. Trükkös, érdekes épület volt a nagy fehér alappal és az üveghajóval a tetején! De mindig megérte idelátogatni.
Ezili állt előttük, iszonyú szemeivel őket méregetve. 
*Finoman belökte az ajtót és belépett rajta.*
*Elkerekedett szemekkel nézte társát, majd ő is elmosolyodott.*