|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.21. 23:02 - |
 Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
Szép volt itt.....Ha kicsit magányos is...
 - Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett.
- Hm....Elég unalmas itt - jegyezte meg, mert valóban senki sem háborgatta a vidék csendjét. Danahar a kalandokhoz szokott.....meg a veszélyhez.
Mosolyogva hallgatta a másik lényt.
- De szép! - felelte nyugodtan.
Aztán mosolygott. Tetszett neki az itteni béke.
Hirtelen hátracsapta a füleit, és megfeszült. Nagyokat szippantott a levegőből, majd ellazult...
- Jönnek - jegyezte meg nyugodtan.
Vadul fújtatva, dühös tűzzel a szemében vágtatott épp a két kanca felé.
Nyugodt arccal, de félelmetes tempóban vágtatott Fúriot után, szemeiben vad lobogással.
- Üdv! - kiáltott messziről a két ménnek, mire mindkettő csúszva fékezni kezdett. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 -Rendben!-mosolygott-Akkor elkísérhetem az elveszett báránykákat a szüleikhez egy darabon?-hajolt meg bohókásan.
|
 - Nos, kicsit eltávolodtunk a családunktól. Játszottunk, aztán ott volt az a virág. De nem lehetnek messze.....
|
-Talán eltévedtetek?-találgatta mosolyogva. |
 Elnevette magát, és Csodaszarvhoz dörgölőzött.
- Nos, akkor menjünk, és nézzük meg mit csinálnak! Elvégre még mi vagyunk a lányaink szülei! A mi dolgunk óvni őket! - sóhajtozott tréfálkozva. |
*Megbillegette füleit.*
- Azt már tudjuk, hogy lerázni nem lehet - *válaszolta vigyorogva.* - Kénytelenek leszünk a "szárnyaink" alá venni. |
- Hát - kezdte bizonytalanul - valamerre a fák közt - hunyorgott arra, amerről jöttek húgával. |
-Ha a szüleitek megengedik, biztosan!-majd ő is jobban kiegyenesedett.-Ha már itt tartunk, merre találom őket?Nehogy a végén azt higgyék, el akarlak rabolni benneteket.-mosolygott rájuk. |
Arwen mélyet sóhajtott, és elnevette magát.
- Most mondd meg! Mihez kezdjünk vele??? |
*Nyakával átölelte Kedvesét és nem szólt semmit. Felesleges lett volna.
Nem tudtam, mennyi ideig álltak így. Továbbra is maradt volna, ha a szél idegen-ismerős szagot nem hozott volna. Fejét magasra emelte és orrlyukai kitágultak, ahogy informálódott.
Fáradt sóhaj szakadt ki belőle.*
- Enfatnum van a lányainkkal. |
Arwen könnyes szemekkel, ragyogó mosollyal borult Csodaszarv nyakába, és hosszú percekig nem is mozdult. Aztán is csak annyira, hogy megcsókolja a mén arcát.
- Akkor is hozzádmentem volna, ha egy szót sem szólsz hozzám....Mert biztosan elérted vona, hogy csakis téged lássalak a világon és képtelen legyek nélküled élni! - súgta párja fülébe.
Hozzábújt a fehér lényhez.
- El is érted......
Elmosolyodott Enfatnum szavait hallva. Olyan kedves volt a lény!
- És ugye akkor most velünk maradsz? - kérdezte nyílt reménykedéssel. |
"Együtt..."változtak meg szemei egy pillanatra, ahogy Tílre nézett, majd a szemei a szárnyára csúsztak.
-Repülni?A repülés a közlekedés egy másik módja, igazi figyelmet nem érdemel...Ugyanúgy kifáradunk tőle, mint a sétától, s még plusz teher is a szárny, ha a földön vagyunk.-de nem akarta elcsüggeszteni Tílt, így valamivel vidámabb hangon folytatta-Viszont a kilátás valóban különleges, ha a felhők közül nézünk a világra!Amikor a világ csak egy sík, de az irányok jobban kibővülnek a "fel"-lel és a "le"-vel, az valóban különleges érzés!
-Viszont-mosolyodott el-a földön járok se csüggedjenek!Hogy hamarabb el jutunk mindenhova szárnyakon, az türelmetlenné, meggondolatlanná tesz minket!Az, hogy nektek ki kell várni, a hely változtatás idejét, megtanítja becsülni, hogy tengernyi az idő, s jobban elétek tárul a természet!Figyelmesebbek vagytok, jobban ismeritek a földi dolgokat, mint mi, légben járók! |
- Jól van, jól van! - *adta meg magát.* - Ezt értsem viszont úgy, hogy ha nem mondok verset, Te sem mondassz igent? - *fürkészte párja arcát.*
- Minden Veled töltött nap végére
Öröm költözik lelkem mélyére.
Vígan táncol sörényeden a fény,
S csillogó szemeid rabul ejtik a lényt.
Engedd, hogy jobban megsimerhesselek,
hogy pillantásodból felismerjem gondolataid,
hogy féltve őrzött titkaidat együtt rejthessük el.
Életem értelmét Én megleltem,
Engedd, hogy érzelmeim felfedjem.
Az Életem csak Veled teljes kedvesem,
Legnagyobb titkom Neked elmondom: szeretlek.
*Óvatosan lépett ki a fa mögül, ami eddig tökéletes búvóhelyül szolgált.
Visszanézett... nem tudta, szüleik hol lehetnek. Valami óvatosságra intette, így mosolyogva lépett testvére és a hatalmas pegazus mellé.*
- Szia Enfatnum! - *köszönt barátságosan és szorosan Tíl mellé állt, már amennyire ezt izgő-mozga testvére lehetővé tette.* |
Felragyogtak a szemei Enfatnum szavait hallva!
- Akkor mostmár együtt lehetünk! - ujjongott.
Pillantása félénken, de ábrándozva tévedt a pegazus szárnyaira.
- Igaz az, hogy repülni csodálatos? Hogy úgy nagyon szabad lehet a lény? |
-Nem kellett veszélyes helyeken járnom, hogy a világ kietlen legyen számomra!-jegyezte meg hallkan, majd hangosabban és boldogabban folytatta-Egész végig titeket kerestelek, úgyhogy nem is nagyon figyeltem, merre járok! |
Tílurúlien nem tudta letörölni arcáról a szinte diadalittas mosolyt!
- Úgy örülök Neked! Reméltem, hogy találkozunk! Mondd, merre jártál eddig? Idegen, veszélyes helyeken voltál? - faggatta csillogó szemekkel. |
Döbbenetéből végül fáradt, mégis boldog mosoly kerekedett.-Igen, itt vagyok!
Kissé remegtek lábai.A hosszas keresés és a lelki gondok után tényleg fáradt volt.De nem akart aludni!Most végre itt vannak, s félt, ha elalszik, az álom szertefoszlik, s megint a kietlen világra ébred.
Csak állni tudott egy helyben, szárnyait is lógatta, de örültz, mérhetetlenül boldog volt! |
Nem a pegazus döbbent meg jobban.....Tíl azt hitte a virág varázsa megzavarta, vagy álmodik, vagy a mágia kísértetet teremtett, annyira hihetetlennek tűnt, hogy Enfatnum most tényleg itt van!! Egy pillanatig még a torkában dobogott a szíve.....
- Enfatnum! - sikította aztán túláradó örömmel, és hatalmas lendülettel kivágtázott a fa mögül, hogy körbeugrálja a nagy, arany-fehér mént.
- Itt vagy, itt vagy! - lelkendezett fülig érő szájjal. |
A szíve hozta ide!Amióta utoljára találkozott Tílékkel, elég nagy trauma érte-a gazdája elhagyta!Egész eddig egymagában rágódott, pedig nemsokára új gazdája lett, de annyira szerette a régit, hogy Koni jobbnak látta, ha egymaga dolgozza fel, s saját belátása szerint fogadja el, hogy gazdája elment...
Egy nap arra ébredt, hogy ígéretet tett a családnak-bár azt hitte, álmodta-, hogy "utánuk megy".Még, ha nem is tudta biztosan, hogy ez valóság volt-e, újult erővel, már-már boldogan vágott neki az útnak...Csakhogy régóta kereste már őket, lassan kezdte feladni!Ide jött egy kis pihenőre, hogy erőt gyűjtsön az utolsó próbálkozásra....
Egy távolabbi fa tövében pihent kissé beljebb az erdőben, amikor hallotta a hangokat.A hangok rányába fordult és ment.Amikor meglátta a szikrázó virágot, unottan odament, patájával megdörzsölte virág fejet, mire az abbahagyta a szikrákat, sőt, be is csukódott.
Amikor a két leskelődőre tévedt pillantása, hirtelen csodálkozva, sőt, döbbenve kerekedtek el szemei.
-Tílurúlien?Tinuhurúlien?-ennyi jött ki csak a száján. |
- Ó dehogynem! Ne bosszants fel! - horkantotta roppant "fenyegetőn".
- Vigyázz! - sziszegte, de ő is kilesett.
- Ezt én csináltam.....? |
*Oldalra pillantott.*
- Nem tudom, mire gondolsz - *füllentette bazsalyogva,.*
- Wow!!! - *lelkesedett halkan egy fa mögül kikukucskálva.* |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett.
- Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett. 
-Rendben!-mosolygott-Akkor elkísérhetem az elveszett báránykákat a szüleikhez egy darabon?-hajolt meg bohókásan.
- Nos, kicsit eltávolodtunk a családunktól. Játszottunk, aztán ott volt az a virág. De nem lehetnek messze.....
Elnevette magát, és Csodaszarvhoz dörgölőzött.
