FrissítésSúgó

Ireth	2007.08.09. 19:24 -
	-Hát igen.-sétált végig az útvesztőn Ireth, s közben a verseny élményeir gondolt vissza.

[57-38] [37-18] [17-1]

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 16:50 - #17

*Egész testét melegség töltötte el és belül, valahol nagyon méllyen, régóta most először megbékélést és nyugalmat érzett. Jó ideig nézte Leolant. Úgy érezte, még sosem volt a mostannál csodásabb! Aztán úgy döntött, bátorkodik, és gyengéden megcsókolta a pegazust.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 16:42 - #16

Hirtelen, maga sem tudta hogyan és főleg honnan véve hozzá a bátorságot, hozzásimult a hatalmas ménhez. Nyakával Üstököshöz bújt, át is ölelve őt, és remélte, hogy mégsem álom.......

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 16:39 - #15

*Mit meg nem adott volna érte, hogy e pillanat örökké tartson!* - Csak akkor, ha Én is. - *válaszolta csöndesen, továbbra is szárnyai között tartva Leolant.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 16:37 - #14

Leolan összerázkódott a hatalmas szárnyak ölelésében. Szeme elkerekedett, és szinte bénultan állt. Egyszerre öntötte el forróság és jéghideg, és csikókora óta nem érzett ilyen szorítást a torkában! Úgy állt, mintha örökre szoborrá akarna dermedni...... - Álmodom? - kérdezte suttogva.

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 16:35 - #13

*Szó nélkül feképnél hagyta a hirtelen feltűnő lényt és Leolan után lendült. Megállt a fehér pegazus mellett és felsegítette a földről. Minden bevezetés nélkülmagához húzta óvatosan Leolant és átölelte.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 16:30 - #12

Leolan a Kitörése, a fogság, a harcok, a kínzás, az elgyötört élmények után, súlyos sérüléssel, kiéhezve és napok óta kiszáradva egyszerűen borzalmas állapotban volt. Így mikor a semmiből feltűnt épp mellette az idegen alak, halálrarémült, felnyerített, és mint az őrült, hihetetlen sebességgel elvágtázott!!! Ő sem tudta honnan szerez erőt ehhez a futáshoz, tudta, hogy nem is lehet hosszú, de már talán kissé el is volt kavarodva elméjében, így megállás nélkül futott, az égnek hála véletlenül épp kifelé. Aztán megcsúszott és elzuhant! Felkiáltott a fájdalomtól, ahogy sérült szárnya is a sziklához ért, és felkecmergett, de  érezte: nincs tovább...Itt a vég...Nem tud kijutni egyedül! Üstökös meg bizonyára nem akarja őt vinni...Csak véletlen kerülhetett erre, és biztosan nem akar már tovább pátyolgatni egy ilyen haldoklót!

Bemlerose

Előzmény | 2007.10.29. 15:50 - #11

Ireth odaért a lényekhez. -Mi történt?-kérdezte

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 15:48 - #10

*Követve Leolant leszállt a talajra. Megrémisztette, hogy a pegazus kanca milyen állapotban van. Csöndben, szinte mozdulatlanul állt pár lépésnyire. ~Vajon mióta lehet itt? Mik történhettek?~- morfondírozott magában, de a kérdéseket hangosan feltenni még nem volt mersze.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 15:42 - #9

Gyorsan lecsúszott a mén hátáról, habár a talajnak csapódva épphogy megtartotta a lába! Odatántorgott az alagút falának, és nekitámaszkodott, még homlokát is nekinyomva. Szédelgett, és nagyon furcsán, rosszul érezte magát! 'Álom.....Biztosan csak álmodom...'

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 15:37 - #8

*Már jócskán kiértek a csapdából és elhagytak néhány folyosót, amikor Leolan felkiáltott. Üstökös mintha falnak csapódott volna, úgy állt meg hirtelen.* - Mi a baj? - *fordult hátra szelíden Leolanhoz.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 15:28 - #7

Amikor a pókba belemélyedt a halálos döfés, még utoljára jót mart a meggyötört szárnyba, aztán kitárult a szája, és legurult róla. Leolan csak ekkor kapott rendesen levegőt újra, így félig szédelegve figyelt fel rá később, hogy repül.... Nem értette! Ő hogy repülhetne? A háta össze van hasogatva a jégtől, a szárnya talán örökre béna marad..... Aztán rájött, hogy nem ő repül.... 'Üstökös? Hát nem álom volt?' gondolta, és felnyögött. Mindene fájt! - Állj! - kiáltotta hirtelen.

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 15:16 - #6

*Olyan simán, jól indult minden... aztán olyan hirtelen romlott el! Nem volt ideje az okkal foglalkozni. Azonnal segítenie kell! Szemeit egy pillanatra lehunyta. Mikor újra kinyitotta őket, már egész teste csillagként ragyogott, az összes környékbeli folyosót elárasztva fénnyel. Mindemellett azonban komoly figyelmet fektetett arra, hogy Leolant ne érhesse bántóan sok fény. Pillanatok alatt a pók mellett termett és egy épp létrehozott jégkést döfött annak a potrohába. Nem várta meg a hatást. Nem is érdekelte, mi lesz a pókkal. Gyorsan Leolan mellett termett, szárnyával felsegítette a pegazust, majd a hátára vette és kirepültek a csapdából.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 14:55 - #5

Leolan azt hitte képzelődik, mikor egy csillámló akármi jelent meg előtte, épp az utolsó pillanatban, mert a pók már csaknem arcára csöpögtette undorító nyálát! Elkerekedett szemekkel nézte a furcsa dolgot, majd megérintette orrával. Jég! Alig hitte el! Mi lehet ez? Hogy került ide? Áthunyorított a jégen, és ekkor meglátta a hatalmas fehér lényt a magasban! 'Valóság lenne ez????' hitetlenkedett, akár egy bolond. Aztán észrevette a fejétől nem messze a jégkést. Mintha álmodna, lassan felvette, és elkezdte nyesni a szálakat maga körül. Gyakran megállt, a semmibe bámult, majd folytatta. Végül csak kiszabadult, és szinte tanácstalanul nézegetve körbe, felkecmergett a jégen, ami érdekes mód alatta is tartott! Ekkor nézett csak fel a dühös pókra, ami láthatóan hozzá hasonlóan nem hitte el, hogy zsákmányát nem érheti el! De aztán Leolan összerezzent. A pók csattogott! Mikor is látott hasonlót? Fáradt elméje csak lassan tudta összerakni a dolgokat, felidézni a szükséges emlékeket, míg hirtelen beugrott a válasz!  Amikor a mágus rajta akart menekülni, és harcba bonyolódott a pókokkkal, az első csapat ugyanígy csattogott! Erősítés jött nekik válaszul! Ez a pók is a társait hívja!!!! - Neeeeeeeeeee! - tört ki belőle a sikoltás, azzal fejjel előre felugrott, ripityára törve az őt védő pajzsot, nyakába kapta a rajta csúszkáló-toporgó pókot, és hatalmas bukfencezésbe kezdve vele a szálak közt, vagdosni kezdte a szájában tartott jégkéssel, amennyire tudta lábaival, és tépett szárnyaival is! Nem fogja hagyni, hogy ide özönöljön a fekete tömeg újra! Vad fájdalom hasított a szárnyába! A pók csak elkapta, és most szinte a csontjáig belemélyesztette rágóit az amúgy is sérült tagba!!! Csend lett, de Leolan lezuhant újra a jeges pajzs maradványaira, pókostul-jegestül, mindenestül, és most gyűlölettel eltelt szemmel nézte a lényt....

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 14:32 - #4

*Egy apró, kövek közül előtörő forrás partján állt és ivott éppen, amikor távolról, nagyon távolról mintha egy ismerős hangot hallott volna. Megdermedt és fülelt. Valóban hallott volna valamit? Vagy csak képzelődik? Pár pillanat elteltével már nem kételkedett abban, hogy a hang valós. A föld fölé emelkedett kissé és bevetette magát a folyosók tömkelegébe. Gyorsan haladt, mégis egy örökkévalóságnak érezte, mire a közelbe ért. Megfontoltságát, körültekintését eldobta és félelmet nem ismerve repült a hangok irányába. Bevett néhány kanyart, majd még egy utolsót és repült tovább. De hiszen már meg kellett volna érkeznie! Gyorsan lelassította repülését és visszafordult, miközben rövid idő alatt szemrevételezte a folyosót. Kutató tekintettel repült kicsit visszább, amikor egy nyílást vélt felfedezni a talajon! Egy szárnylökéssel fölötte termett és torkában dobogó szívvel pillantott le a sötétbe. A látvány olyannyira meglepte, hogy elfelejtett levegőt venni! Mikor magához tért, átlátszó, vékony, de annál erősebb jégpajzsot hozott létre Leolan fölé, hogy a pók ne férhessen hozzá. Leolan alá is létrehozott egy kicsi, de szilárd "szigetet", ami megtartotta. Egy éles jégkést is varázsolt a pegazusnak, hogy ki tudja magát szabadítani, amíg  Ő elintézi a pókot.*

Leolan

Előzmény | 2007.10.29. 01:27 - #3

Leolan csapzottan haladt végig a járaton.... Szárnyait szorosan oldalához szorította, és vadul fújtatva, lassan lépdelt a feketeségben. A nehezén túl volt...Igen, eltévedt, és a pókok területének szívébe keveredett valami hihetetlen balszerencse folytán.....A hatalmas hálók közt elfogták, és elhurcolták egy "raktár"ba.....A hatalmas teremben, a téphetetlen szálak közt lógva látott másokat is...Fiatal, ártatlan lényeket is. Elvitték őket a hatalmas, undok pókok, egyiket a másik után és sosem jöttek vissza. Minden egyes nap azt várta, hogy na most, most őérte jöttek, most eljött a vég, hisz már a legelső harcban sem ment semmire a varázslataival....Minden nap kész volt a halálra, de mások sikoltozó útját kellett végignéznie....Aztán egy nap behozták azt a furcsa emberfélét, épp mikor már csak ő maradt...Óh, hogy elcsodálkozott rajta! Az a mágus azt mondta, hogy ha segít neki, ha erőt ad neki, hisz Leolanon látszott, hogy még erős, akkor kiszabadulhatnak. A kanca pedig bízott benne, megtette! A lény viszont becsapta! Elvette az ereje javát, kiszabadult, és őt is kivágta a szálak közül, de azután kényszerítette a pegazust, hogy vigye őt....És örökké meg akarta tartani! Így talán szerencse volt, hogy egy kisebb hadseregbe ütköztek egy fordulóval odébb......A pókok elkapták a mágust és mivel pusztított köztük, meg is ölték. Az időközben megbénított Leolant viszont a fészek közepére hurcolták! A hatalmas pók, aki elé ledobták, nyilvánvalóan az uralkodó volt....Nézte őt, ahogy előtte feküdt, és a kanca tudta, hogy a szörnyeteg fel fogja falni, hogy erős lehessen. Aki ki tudott szabadulni, az csak hatalmas lény lehet! Érezte, hogy a lény mohón vizslatja őt, érezte, ahogy eldönti: meg fogja enni.....  De sosem jött el ez....Ahogy a szálakat, amik nyugton tartották levágták róla, és a hatalmas pókkirálynő föléhajolt borotvaéles, hatalmas rágóival, ahogy mohó szemei szinte máris felfalták a szárnyas lényt, Leolan sikoltani kezdett, átfutott elméjén az élete minden pillanata, szerelmei, harcai, bukásai, fia, és ereje, ami sosem volt hatalmas, ami sosem tombolt rajta láthatón, aminek tán nem volt mestere, elemi erővel kitört!!!!!!! A hatalmas, Naphoz méltó erejű fény hófehéren töltötte el az irdatlan csarnokot, eltüntetve mindent a szemek elől! Ragyogott, vakított, és Leolan hirtelen tudott mozogni benne! Felpattant, és rohanni kezdett, de többször elesett, hálónak ment, pókba ütközött, végül újra sikoltozni kezdett, mert félt, hogy minden hiába volt, hogy mégis itt fogja végezni, és még a lelke is fogoly lesz örökké! De nem így lett......Valami erő elkapta, és hirtelen érezte: odadobták egy kivezető járatba! Ebben a pillanatban kihunyt a fénye a háta mögött, és ő olyan gyenge lett, mint egy maszületett csikó! Hátrapillantott, és szinte tébolyult rémület kúszott fel a torkán, ahogy azt látta, hogy a pókok mozognak! Semmi bajuk sem esett! És féktelen dühvel keresték..... Ő pedig, amennyire remegő lábaitól tellett, futni kezdett előlük, a szinte hálókból alkotott dzsungelben! Többször majdnem beakadt, de kimerültségtől és borzalomtól nagy szemei valahogy élesebben láttak, mint máskor, és így ki tudta kerülni a hálókat is, és a néha útjába kerülő pókokat is! Egyik szárnya így is megsérült, de mostmár akarata olyan kemény lett, olyannyira akarta mostmár a túlélést, hogy nem adta fel csakazértsem! Így küszködött negyedik napja a sötét útvesztőben, kimerülten koptatva a lábát, alig pihenve néha-néha kicsit, de aludni nem is mert... 'Vajon valóban képes leszek innen kijutni élve?' töprengett el. Elmerengett, miközben lábai makacsul vitték előre. És ez lett a hatalmas hiba, amit először vétett hosszú idő óta! Hirtelen megcsúszott, a világ meglódult vele, rödvid zuhanás következett, és Leolan hitetlenkedve, össze-vissza kalapáló szívvel, fülébe dübörgő vérrel feküdt egy hatalmas hálóban! A pókok egy csapdája lehetett ez. A járat, amiben haladt, olyan sötét volt, hogy nem látta a vermet, amibe szépen besétált, mert nem figyelt....És a hálókat sem látta, amikbe érkezett a veremben! Moccani sem bírt, úgy beléjük gabalyodott! Úgy érezte, mintha egy harang zúgna a füle mellett... 'Hogy lehettem ilyen ostoba?!' De ez semmi volt ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor meglátta, hogy egy pók megáll a verem szélén, és kiszúrja őt! Könnyek kezdtek peregni a szeméből, reszketni kezdett, ahogy arra gondolt, minden hiába, most vége van! Aztán elkeseredetten felüvöltött, sikoltott, mint aki eszét vesztette, és rázta a hálót, amivel persze nem ért el semmit, és a pók csak ereszkedett lefelé, egyre őt nézve!

Ustokos

Előzmény | 2007.10.29. 00:39 - #2

*Hihetetlen sebességgel zúgott végig mindenhol, ahol lehetett. Szeme sokszor fel sem fogta az elé kerülő akadályokat. Az Örök Tél Birodalma óta tartó szédítő repülésben tollai végei néhol megdermedtek. De nem túlzottan érdekelte. Ez most olyan apró dolognak tűnt a többihez képest! Azt se tudta, merre megy, a VadVidék számára idegen hely volt még. Természetesen az alapvető ismereteknek birtokában volt, de csak annyit tudott biztosan, hogy amíg belülről hajtja az a valami, nem áll-állhat meg.*

Ireth

Előzmény | 2007.08.09. 19:24 - #1

-Hát igen.-sétált végig az útvesztőn Ireth, s közben a verseny élményeir gondolt vissza.

[57-38] [37-18] [17-1]