|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.29. 17:05 - |
 Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
-Istenem félelmetes volt!Jól vagy?-kérdezte párját
-Én kicsit szédülök den jól vagyok_nyomott egy csókot kedvese orrára |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
*Teljesen tanácstalan volt.*
- Tegyük azt, ha úgy kijuthatunk innét - *véleményezte.* |
 Nem tudta mennyi ideje gyalogolhattak a járatban, de egy dolog hamar nyilvánvalóvá vált: nem jutnak sehová! A járat magával hordta a gravitációját, így nem is érezhették, ha elmoccant, habár a látvány egyenesnek mutatott mindent.....
Fejedelem eltöprengett.
- Lehet, hogy varázsolnunk kell majd.....Habár ez a hely nagyon rejtélyes! |
*Beledörődve megrázta sörényét és tovább indult.* |
Eltöprengve fintorgott, azután felnézett a kőre. Mágiával tapogatni kezdte, de megdöbbent azon az elképesztő erejű védőfalon, amit rajta és anyagában talált!
- Nem...nemigen..... |
*Követte Fejedelem példáját és Ő is megállt.*
- Tudunk valamit tenni azon kívül, hogy megyünk tovább? |
Fejedelem kezdett zavarba jönni. Ez a hely egyértelműen egyenesnek tűnt, amikor beléptek, látta, meg is állapította korábbi, felderítő képességeivel. De most úgy érezte, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre haladnának a sziklában, és ez az ellentmondás zavarta. Végül megállt, mert a bizonytalanságot rossz vezetőnek tartotta.
- Valami nincs rendben...Ez a járat mozog. |
*Egyetértően bólintott, bár ez a sötétben nemigen látszódhatott.
Fejedelem biztonságot nyújtó lénye mellett haladt. Néha össze-összerezzent, amikor úgy érezte, valaki figyeli őket, vagy valami furcsa hangot vélt hallani. Hogy mindezt csak hallucinálta vagy sem, azt nem tudta...* |
Bólintott, és előreküldött egy fénypászmát az alagútban. Úgy tűnt a végtelenbe vezet....
- Nos....nincs más hátra, csak az előre! - engedett meg magának egy mosolyt, és elindult előre. |
*A hallottak után gondolkodás nélkül közvetlenül Fejedelem mellé lépett.*
- Hát... azért reméljük a legjobbakat. - *mondta és fürkészőn tekintett előre.* |
Fejedelem akkor felelt, amikor már a sziklajárat sötétjében álltak.
- Nem akarlak megijeszteni, de félek a Vadvidék ismeretlen területén vagyunk.....Csak remélni merem, hogy még a Birodalomban, vagy annak hatáskörében vagyunk..... - nézett körbe töprengve. |
*Kezdte visszanyerni kicsit a hangját és körbenézett a sötétben.*
- Hol lehetünk? - *kérdezte folytott hangon és Fejedelem után csúszkált.* |
- Próbáljunk meg eljutni a kijárathoz - javasolta, és elkezdett arra csúszkálni. Meglehetősen szánalmas látvány lehetett, de most nem gondolt ezzel.
- Bevallom, azt látom a legjobb esélyünknek.... |
- Igen - *válaszolta bizonytalanul. Nem esett baja, de egy ilyen helyen neméppen érezte jól magát.
Megpróbálkozott felállni, de mindannyiszor visszahuppant.* |
Fehér fényt csiholt szarván, majd egész testére kiterjesztette. Kicsit át kellett alakítsa, hogy védje is, mert így könnyen célpontot csinálhatott volna magából, de mindenképp látni akart. Körbefordult, és konstatálta, hogy egy mély üregben vannak, valami hullámzó akármin....
Egyetlen kijáratot látott nem messze.
- Jól vagy? - fordult Isabellhez, miután biztos lehetett afelől, hogy nincs közvetlen veszély. |
*Sikítani akart, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Nem tudta, mennyi ideig zuhantak és nem tudta, hova. Hiába meresztette a szemeit, nem tudott semmit kivenni a sötétben.
Aztán valami ruganyos, nyálkás anyagba érkeztek, amiről - mintha csak trambulin lett volna - puhán ismét a levegőbe emelkedtek, majd újra vissza, míg véglegesen talajt nem fogtak.* |
Az Árny a semmiből lépett eléjük. Egyszercsak ott volt.....Egyetlen csuklyás köpeny, izzó vörös szemekkel meredve rájuk a sötétben. Fejedelem előrelépett és kicsit leszegte fejét. De mielőtt szólhatott volna, mielőtt mozdulhattak volna, az alak rájuk fújt egy pillanat alatt, és a csillogó, indigószínű szemcsék közt egy térkapu robbant rájuk!
A két unikornis belezuhant a semmi éjfekete méhébe!! |
*Elpirult arcába rázta sörényét.* |
Felemelte fejét, és Isabellre villantotta fehér szemeit, és egyik leglenyűgözőbb mosolyát.
- Igen - felelte dallamos hangon. |
*Mosolyogva lépdelt tovább.*
- Úgy hallottam, furcsa szerzetek élnek errefelé - *morfondírozott hangosan, miközben a járatot kémlelte, amiben éppen haladtak* - Nem furcsa, hogy még egy árva lénnyel sem találkoztunk? Vagy épp ez a szerencsénk? |
- Elindultunk - válaszolta velősen. |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
Nem tudta mennyi ideje gyalogolhattak a járatban, de egy dolog hamar nyilvánvalóvá vált: nem jutnak sehová! A járat magával hordta a gravitációját, így nem is érezhették, ha elmoccant, habár a látvány egyenesnek mutatott mindent.....