|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.20. 12:07 - |
 Kabarla csak kullogott erre arra
Egyszercsak egy neszt halott a bokorból
Fenyegtően odafordította szarvát majd így szólt:
-Ki vagy?Nem félek tőled nehogy azt hidd-mondta fenyegetően |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
 Rábámult az ifjú lényre, a heves fejrázogatász szüneteltetve, amivel a sörényét akarta rendbehozni. Most, mintha eszelős lenne, úgy meredt a pegunira sörénye alól!
- Te.....Te...Te vagy az? - suttogta alig hallhatóan. |
 *Hümmögöt magában, aztán gyorsan bólintott és kiszabadította Tethyst.*
- Kísértetiesen hasonlítassz az egyik álmombeli alakra. - *mondta váratlanul.* - Még akkorból, amikor... - *elhallgatott. Saját magát is meglepte, hogy ezek a szavak hagyták el a száját.* - ... milyen furcsa. Eddig sosem emlékeztem abból az időszakból semmire, amikor még a Sötét Nagyúr bábja voltam... - *morfondírozott hangosan.* |
- Afféle fénylény vagyok....De nem vagyok mester.....Csak...éltem az életem...Míg... - gyorsan elharapta a mondatot. Életének az a szakasza ugyan kitörölhetetlen fejezet volt, de elhatározta, hogy elzárja magától és eldobja a kulcsot.
- Mondd, nem szabadítanál ki?! |
*Szerencsétlenül megvonta a vállát.*
- Az igazat nem tudom... - *vonogatta tovább a vállát. Tanácstalanul Tethysre nézett.*
- A Sötétség az elemed? - *megrázta a fejét.* - Vagy a Fény? Esetleg nagy mestere vagy a lelkeknek meg az elméknek? - *puhatolózott tovább.* |
- Üdv - mondta kissé ostobán a szokásos köszöntést. Aztán folytatta a kissé gépies beszédet, hisz még mindig zsibbadt volt a döbbenettől:
- Én Tethys vagyok...Mondd....bocsáss meg, tudom szörnyen ostobán hangzik, de mégis honnan ismerhetlek Téged? |
*Jó ideig nem bírt megszólalni, csak megbabonázva bámulta az előtte álló lényt.
Még a saját nevét is elfelejtette hirtelen.*
- Ööööö...
*Sosem gondolta, hogy a lény, aki még csikókorában álmaiban oly sokszor a segítségére sietett, amikor elveszettnek érezte magát, teljes egészében létezik.*
- ...Zenit a nevem. - *kezdte kicsit összeszedni magát.* |
A hirtelen elé kerülő lény mintha lélekharangot zendített volna meg! Tethys döbbenten nézett rá, már amennyire tudott megszorultságában. Fogalma sem volt ki lehet az a lény....de mégis olyan ismerős volt valami rajta! Talán a szeme....
Mintha egy régi álombéli alak lépett volna elé, vagy talán egy elfeledett előző életből egy barát...
'Honnan ismerem ezt a lényt?!' törte a fejét kétségbeesetten, majd végül kinyögte:
- Ki vagy Te? |
*Zenit összeráncolta homlokát, amikor nem is olyan közelről hangokat hallot. de nem a vártat! Először nem is tudta, megnézze-e, ki van ott. Végülis mégiscsak a kíváncsiság győzött!
Ügyelt a faágakra, lábait magasra emelte, hogy ne akadjon bele semmibe, valamint, hogy ne csapjon zajt.
Néhány bokorcsoporton átverekedte magát, mikor megpillantotta a hófehér unikornist. Lemerevedetten, leesett szájjal bámult maga elé.*
- Te? - *nyögte maga elé.* |
Kissé dühösen lépdelt a lombok közt. Sűrű volt itt az erdő! Tethys egyszerűen eltévedt...A Belső Területen nagyon soká élt, és életében először jöhetett ide. De öröm helyett csak bosszúságot érzett! Hiába új itt minden és szép, egyfelől múltja is nyomasztotta, másfelől pedig hosszú, földet söprő farka, és lobogó, hatalmas sörénye állandóan beleakadt mindenbe!
- Áu! - nyihogta fájdalmasan, ahogy szinte beletekeredett pár tincse egy bogos ágba!
|
*Összecsukta szárnyait és a lombok közé vetette magát. Recsegés-ropogások közepette ért földet.
Megrázta magát, hogy a falevelek kiessenek sörényéből. Aztán türelmetlenül, kutatón körbe nézett és lassan elindult a fák között.* |
 Követte őket. |
Icekrystal hirtelen robbant elő az utolsó fák közül, és megtorpant.
Előtte terültek el a hegyek. Hatalmasak voltak.....fenyegetőek....és gyönyörűek!
 Közönyösen nézte a csúcsokat a messzeségben.
- Ott egy ösvény! Gyerünk! - morogta, és Liliát finoman megtaszítva elindult a hegylábakk özé vezető útra. |
| Nesztelenül suhant tovább.Kezdett felengedni. |
Már meg is feledkezett a farkasról, a szavairól, az egész kellemetlenségről, mikor a fekete-kék lény újra megszólalt.
Lepillantott rá, figyelte egy ideig, majd morrantott-vállatvont jóváhagyólag.
A lény láthatóan ki akarta küszöbölni szavai hatását, de Kihívás alapvetően amiatt haragudott, hogy "gyengesége" meglátszott rajta mégha mégoly rövid ideig is, most meg vigasztalgatni akarja valaki!!!
De inkább nem vett az egészről tudomást.
A lény próbált alkalmazkodni hozzá....hozzájuk. És helyesen is teszi!
Kihívásnak még mindig nem tetszett egy útitárs gondolata, és még mindig nem bízott senkiben Lilián kívül. Óh, hányszor elgondolkozott fogcsikorgatva, hogy a kanca miért annyira más a szemében! Mindannyiszor nem jutott semmire....A szíve vezette a kék-fekete lényhez kötve. Nem talált rá észérveket, és nem tudta elszakítani ezt a köteléket.
De másban nem bízott! Lilia akárhogy erőlködött, Kihívás csak a veszélyforrásokat látta mindenkoron mindenhol.
Már nem támadott szó nélkül, Lilia ugyanis túl gyakran ugrott elé ilyen alkalmakkor, épphogy nem felnyársalva ezáltal magát, de éles tekintete nem véletlen kutatott éjjel és nappal minden rezzenést.
Kihívás rettegett, hogy Pokolváros urai még mindig kerestetik. És olyan vadászokkal kerestetik, akik elől megszökni....képtelenség..Eddig is inkább csak a szerencsének lehet hálás szabadságáért.
A szerencsének.....amiben szintén nem lehet megbízni.
Inkább csak vágtatott tovább. |
Meglepetés szerűen érte az unikornis reagálása.Érezte, hogy a közepén találta a vértezett szívet.Elszégyelte magát.
-Még szép, hogy tudod!Hisz nem mondtam semmi újat.-mondta-amennyire tudta-közömbösen, még gúnyt is akart belefűzni, de nem merte megkockáztatni, ezért maradt a közömbösségnél.Még soha nem érezte magát ennyire szégyenteljesen.Ezzel a pár mondattal próbálta betapasztalni a csődör vértjén a lyukat. |
Felkapta a fejét, elkerekedtek a szemei, és egy pillanatra kiesett a vágta ritmusából. Majdnem elesett, de megfeszítette izmait, és nagy horkantással tovább futott. Szégyentelinek érezte a botlást, hogy a farkas szavai, melyek a szíve közepébe vágtak, olyan könnyedén, átvágva védelmi falait, ennyire leleplezték!
Mérgesen nézett rá oldalra, és csak ennyit vágott a lény arcába:
- Valóban! - nyerítette, és előre nézett, az előttük suhanó Icekrystalra emelve szemeit, melyekből abban a pillanatban eltűnt a harag. |
Csak mosolygott és a csődör mellé ért.Pár percet várt, hogy cselekszik, de látta, hogy már többnyire megtűri maga "mellett"(volt köztük egy -két méter távolság), így szólt.
-Örökké éber, s szinte mindenre figyel...ez igazán példás védelem.Tisztellek érte, hogy egy számodra fontos élőlényt ennyire védelmezed.Nekem nincs senkim aki így közel állna hozzám, a gazdámon és a lényein kívül...szerncsés vagy, hogy van, ki melletted lehet mindig. |
| Felvidulva látta, hogy a farkas utánuk jött, így felkacagott, rá a mormogó Kihívásra, és mostmár boldogan futott a hamarosan feltűnő hegyek felé. |
| Ő is felnevetett.A kergetés meg hozt kedvét.Mosolyogva eredt a két lény után. |
Döbbenten nézett az elloholó után. Aztán úgy nevetni kezdett, hogy a könnye is csorgott tőle!
- Milyen tyúkeszű állat! - mondta a visszakanyarodó Azúr Szikrának.
- De legalább tudjuk, amit akartunk.
- No igen. Továbbra is kell társaság? - mormogta halkan, de Lilia pillantása elhallgattatta, és csak kelletlenül rázogatta a sörényét.
- Akkor gyerünk már! - morrantotta hirtelen hangosan, és Liliát maga előtt terelve egyre gyorsulva nekiindult északnak. Nemsokára vágtázott, és a kék-fekete lény is kelletlenül futott előtte, de vissza-visszanézett, hogy a farkas jön-e. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kabarla csak kullogott erre arra
Rábámult az ifjú lényre, a heves fejrázogatász szüneteltetve, amivel a sörényét akarta rendbehozni. Most, mintha eszelős lenne, úgy meredt a pegunira sörénye alól!
*Hümmögöt magában, aztán gyorsan bólintott és kiszabadította Tethyst.*
Követte őket.
Közönyösen nézte a csúcsokat a messzeségben.